Könyvajánló
Egy filozófus, akit akkor is az igazság keresése, a
bölcsesség szeretete vezérelt, amikor Nero titkárának a rabszolgájaként
élt, és akkor is, amikor Hadrianus barátjának nevezhette magát. A sztoikus
irányzat jeles képviselője Epiktétosz (i. sz. 55-135.), aki Marcus
Aureliust (i. sz. 121-180.), a filozófuscsászárt is inspirálta.
Kézikönyvecskéjéből a sztoikus derű és a belső szabadság
alapjait ismerhetjük meg: „Ne kívánd, hogy az események úgy alakuljanak,
ahogy te szeretnéd. Inkább a kívánságaidat szabd hozzá az események
alakulásához, meglátod, nyugodt lesz életed folyása.”
Persze nyomban felmerülhet a
kérdés: az ember nyugodjon bele, bármi rossz történik vele? Tehetetlenek
lennénk a sorssal szemben? Epiktétosz nem tagadja az egyén szabad
akaratát, inkább arra tanít, hogy különböztessük meg, mi az, amire befolyással
lehetünk, és mi az, amire nem. A lelki béke megőrzéséhez azzal érdemes többet
foglalkozni, ami kizárólag tőlünk függ.
„Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok
nincsenek. Tőlünk függ a véleményünk, az ösztönös vágyunk, a törekvésünk és
ellenszenvünk, egyszóval mindaz, amit egyedül alkotunk meg. Nem tőlünk függ a
testünk, a vagyonunk, a hírnevünk és a tisztségeink, tehát mindaz, amit nem
egyedül hoztunk létre.”
Ezzel nem passzivitásra biztat,
hanem függetlenségre. De hogyan szabadulhatunk meg azoktól a láthatatlan
láncoktól, melyek szorongásainkat, félelmeinket okozzák? A szabadság kérdése
érthető módon mélyen foglalkoztatta a kemény sorsú filozófust.
Élettapasztalatai hitelesítik ma is aktuális gondolatait.
„Mindenki fölött az uralkodik, akinek megvan a hatalma
ahhoz, hogy megvalósítsa, amit amaz akar, és elhárítsa, amit nem akar. Aki
szabad akar lenni, az ne akarjon és ne kerüljön olyasmit, aminek megszerzése és
elhárítása másoktól függ. Ha nem így cselekszik, rabszolgának kell lennie.”
A sztoikus filozófia egy olyan
történelmi helyzetben tudott virágozni, amikor a társadalmi átalakulások
kihúzták az emberek alól a talajt. Nem elméleti válaszokra volt szükségük,
hanem alkalmazható gyakorlati megoldásokra. És az egyik legfőbb kérdés már
akkor is az volt: hogyan lehetek boldog? Minél nehezebbek a körülmények, annál
nagyobb tudásra van szükség, hogy az ember megőrizhesse belső derűjét. Epiktétosz írását olvasva
megízlelhetjük ezt a derűt biztosító bölcsességet. A kipróbálása
szabadságunkban áll.
Az egyik legnagyobb magyar
klasszika-filológus előszavában így méltatja az ókori művet: „Az
athéni Stoa, a Csarnok bölcsei Hérakleitos követőinek tartották magukat abban,
hogy a Mindenség tüzes Szellemét tudták önlelkük magvául... Mesterük diatribéit
– így hívták a közvetlen nyelven előadott filozófiai prédikációkat – lelkiismeretes
hűséggel jegyezte fel Arrianos, akit Epiktétoson kívül Nagy Sándor érdekelt,
róla írt történeti művet. A nyolc könyvnyi Diatribai-ból négy maradt ránk és
egy Enkheiridion – ’Kézikönyvecske’ – amely valamennyiből készült. Hogy most
ezt ... közreadjuk, azt a szolgálatot szeretnők tenni az olvasónak, amit
Rusticus mester Marcus Aureliusnak: alkalmat adni arra, hogy rátaláljon
Epiktétosra. Kérjük, fogadja úgy, ahogyan szántuk: ... táplálékul, támogatóul,
erősítőül – mesterül és jóbarátul.” Kerényi
Károly, Szeged, 1942. június 27-én.
Szabados Éva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése