könyv, film, zene, rendezvény egy helyen

2017. február 28., kedd

2017. február 27., hétfő

Programjaink a hétre

Devecseri 100 – Felolvasóest a Ménfőcsanaki Fiókkönyvtárban


Február 27-én (hétfőn) 18 órakor felolvasóestet tartunk a Ménfőcsanaki Fiókkönyvtárban (Győri u. 90.) a 100 éve született költő, író és műfordító Devecseri Gábor műveiből. Devecseri költőként a Nyugat harmadik nemzedékének egyik kitűnő alakja; tudósként a magyar klasszika-filológia nemzetközi tekintélyű kiválósága; mint műfordító, mint az antik kultúra tolmácsa pedig versenytárs nélkül első a magyar irodalomban. Csodagyermeknek indult, 15 éves korában már kiadták verseit. 1945-ben jelent meg az Állatkerti útmutató c. gyermekek számára írt, szellemes verseskötete. Homérosz után számos görög és latin klasszikust fordított. A mai olvasó az európai ókor klasszikusainak java részét Devecseri korszerű és élvezetes fordításában ismeri. 89 író közel ezer versét, drámáját és regényét fordította magyarra. Munkáját 1953-ban Kossuth-díjjal jutalmazták. Szívesen látjuk azokat az olvasókat is, akik szeretnék felolvasni kedvencüket! A belépés díjtalan.


5 ország – 5 millió lépés – Pető András előadása


Március 2-án (csütörtökön) 16.30-kor a Központi Könyvtár klubjában (Herman O. u. 22., földszint) 5 ország – 5 millió lépés. El Camino Budapestről címmel Pető András előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Néhány éve már Magyarországon is találkozhatunk a Szent Jakab-zarándokút jelzéseivel Budapesttől Lébényen át egészen Ausztriáig, ahol bekapcsolódhatunk az európai zarándokútvonal hálózatába. „Ahhoz, hogy egy magyar ember végig tudja járni a hagyományos utat, el kellett odáig jutni.” – erre vállalkozott 2014-ben Pető András, aki Budapestről indulva mintegy 3500 km-t tett meg a Szent Jakab-úton Európán át: Magyarország, Ausztria, Svájc, Franciaország és Spanyolország. 5 országon át – 5 millió lépés… Az élménybeszámolóra a belépés díjtalan.


„Korok, világok, hangulatok” – Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs könyvturnéja


Március 3-án (pénteken) 17 órakor két regényíró, Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs érkezik az Athenaeum Kiadó égisze alatt zajló tavaszi könyvturnéjuk első állomására. A rendezvény helyszíne a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvényterme (Baross G. út 4., II. emelet). Az est moderátora Póda Erzsébet író, újságíró lesz. A program díjmentesen látogatható, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2017. február 23., csütörtök

Agymanók

Filmajánló

2016-ban a legjobb animációs film lett az Oscar-gálán a Pixar remeke, az Agymanók. Jó szívvel ajánlom minden tininek és felnőttnek, mert nagyon-nagyon elgondolkodtató, humoros és szép alkotás, a stúdiótól megszokott, sőt még azt is meghaladó színvonalon. Kisebbek is megnézhetik persze, de összetett üzenete teljességében inkább csak tizenéves kortól tud átmenni.

A film cselekménye nagyon egyszerű: a főszereplő kislány, Riley a szüleivel másik városba költözik. Ez a változás azonban a kamaszodó gyermekben óriási érzelmi válságot idéz elő. Új otthon – erősen felújításra szoruló; új iskola – a régi barátok nélkül… A külső eseményeket belső mozgás, a belső mozgást külső tett követi. Ez az ok-okozat láncolat pedig romba dönti a kislány idilli belső világának legfontosabb szigeteit, oszlopait. Úgy tűnik, a helyzet katasztrófába torkollik, amikor Riley, a belső káosz következményeként úgy dönt, hogy megszökik otthonról.

Ezt a belső folyamatot mutatja be a nagyrészt Riley agyában-lelkében játszódó történet, mely mind érzelmileg, mind gondolatilag tudatosító hatású. Az alkotók nagyon kreatív módon, a kiemelt belső mozgatók, érzelmek megszemélyesítésével festik le, mi megy végbe az emberben, milyen tényezők határozzák meg viselkedését, álmait, emlékezetét, végső soron az egész életét. A belső szereplők közül a legfontosabbakat Derűnek, Bánatnak, Haragnak, Majrénak és Undornak nevezték el. Az elképzelést persze nézőként tovább lehet gondolni, be lehet helyettesíteni más szereplőkkel.

A lényeg, hogy a film ráirányítja a figyelmünket, milyen intenzív folyamatok zajlanak bennünk és másokban is láthatatlanul. Rámutat, hogy minden megnyilvánulásnak oka van, és hogy a szélsőséges magatartás mögött, főként tinik esetében, gyakran az elfojtott bánat áll.

Az Agymanók, miközben teljesen bevon az események sodrába, ezzel párhuzamosan kérdéseket vet fel saját magunkról, élethelyzeteinkről és belső jelenségeinkről. Milyen változásokon mentem át eddig, és milyenek várnak még rám? Mit kell elengednem, és mit megőriznem? Mennyire figyelek arra, hogyan hatok másokra?

Az interaktivizáló mozi sok mindenre rávilágít, többek között a belső egyensúly fontosságára, melyhez nélkülözhetetlen, hogy elkezdjük figyelni és megérteni a bennünk működő különféle erőket.

A Fel! című filmért Oscar-díjjal kitüntetett Pete Docter alkotása világszerte siker lett, a kritikusok rendkívül nagyra értékelték a szellemes ötletekkel teli forgatókönyvet. A felnőtt nézők pedig a komoly témát intelligens humorral feldolgozó animációt már most minden idők legjobb Pixar-filmjeként emlegetik.


Szabados Éva

2017. február 22., szerda

Amikor a nők dirigálnak – karmesternők

Nők a komolyzenében – 2. rész


Egy karmesternek a létező legnagyobb vezetői kihívással kell szembenéznie: egyetlen szó nélkül kell tökéletes harmóniát teremtenie az auditív térben. A művészvilágban még manapság is ritkaságnak számít, ha női karmester áll egy szimfonikus zenekar élére, ám – mint azt a Nők a komolyzenében 1. részében bizonyítottuk – korántsem egyedülálló dolog.

1978-ban Sylvia Caduff ugrott be a megbetegedett Karajan helyett egy koncerten. A sajtó így kommentálta a hírt: az első nő a Berlini Szimfonikusok élén. Az igazság ellenben az, hogy már 1929-ben, majd 1930-ban és 1935-ben is vezényelték a zenekart női karmesterek. A helyzet azonban máig nem változott: minden karmesternőkről szóló cikk kivételeket mutat be, akik erősítik a szabályt, és ezzel maga a média szentesíti, ha nem is a szabályt, de a sztereotípiákat. Az említett ’78-as beugrásról szóló kritikák rendre annak leírásával kezdődtek, milyen ruhát viselt a karmesternő. Hortense von Gelmini (1947-es születésű karmester, festő, író) 1976-os fellépését követően a Zeit című német lap a következő képaláírást engedte meg magának: „Ha legalább meztelenül dirigálna”. (A kijelentés egyébként idézet az egyik zenekari tagtól.)


Húsz-harminc évvel később sem sokkal jobb a helyzet: a magassarkú cipőket és bőrruhákat kedvelő Simone Youngot (fent a képen), az egyik legelismertebb karmesternőt manapság, aki jelenleg a Hamburgi Állami Opera intendánsa, a sajtó előszeretettel nevezi dominának, aki ostor helyett pálcával fegyelmezi a férfiakat, vagy éppen így mutatja be: „A világ legjobb karmesternője – világszép és világhírű”. Simone Young szerint ennek az az oka, hogy a karmester a publikum szemében jórészt még mindig szimbolikus figura, a hatalom megtestesítője. Valójában azonban, állítja Young, a karmesterségnek nincs sok köze a hatalomhoz. A dirigens nem leigázza a zenekart, hanem formálja, alakítja azt, amit a zenészek felkínálnak neki. Párbeszédről, partneri viszonyról van szó, amelyben végül valakinek meg kell hoznia a végső döntést, és ez a valaki jó esetben a karmester.

Claire Gibault, aki nyolc éven át volt a Lyoni Opera karmestere, úgy véli, a férfi karmesterek általában nem kedvelik női kollégáikat, mivel önmagában véve a létezésük csökkenti a mesterség presztízsét. Egy maestra körül nem alakulhat ki olyan mítosz, mint egy maestro körül.

Anu Tali, fiatal észt karmesternő, a Nordic Symphony Orchestra alapítója, 2003-ban „Young Artist of the Year“ (ECHO Klassik Award), számos világhírű zenekar vendégkarmestere. Külsejéről szintén előszeretettel emlékeznek meg még a fajsúlyosabb lapok is, ami Anu Talit azért bosszantja, mert elvonja a figyelmet arról, ami számára igazán fontos: a zenéről. „Szerencsére a zenészek, akikkel együtt dolgozom, nem a nőt, a maestrát, a szexbombát vagy mit tudom én, mit látnak bennem. Számukra én közvetítő vagyok, kommunikátor. Ezt persze jól kell csinálnom, felkészültnek kell lennem, ismernem kell a partitúrát, különben nem működik a dolog.” Tali története azért is érdekes, mert az általa alapított Északi Szimfonikusok kizárólag szponzori adományokból tartják fenn magukat, ilyen zenekarból pedig alig néhány akad az egész világon.

A historikus előadók között is találunk karmesternőt: Emmanuelle Haïm (a képen lent). 1999-ben Glyndebourne-ben felkérték, hogy vezényelje a Felvilágosodás Korának Zenekarát, a ugyanakkor alapította saját zenekarát, a Concert d’Astrée-t. Amit a nagyoktól megtanult, azt kamatoztatja a saját zenekarával és vendégkarmesterként is. „A karmesternek szüksége van támogatásra. Számtalan férfi karmester mögött állt és áll meghatározó nőalak. A 19. században egyszerűbb volt a helyzet, mindenki a társadalom által kiosztott nemi szerepek szerint működött. A nőknek ma sokkal több lehetőségük van, és ez szemmel láthatóan olykor sokkolja a férfiakat. Pedig nem csak arról van szó, hogy immár a művészet területén sokkal jobban érvényesülhetnek a nők. Társadalmi átalakulás zajlik, óriási az érvényesülési verseny, állandóan megkérdőjelezik az ember kompetenciáját. Ha engem valaki megkérdez, miért vezényelek, annak csak azt mondhatom, azért, mert azt gondolom, értek hozzá. És ezt mások is visszaigazolják.


A svéd származású Eva Ollikainen 12 éves korában vezényelt először. Egy karmesternek nemcsak kiváló zenésznek kell lennie, kondival és állóképességgel is bírnia kell a fellépéseket. A csinos Eva számára ez nem okoz kihívást, mivel gyermekkora óta élete másik nagy szerelme a sport. Ha van egy csepp szabadideje, akkor azt mozgással tölti: több, mint 20 éve balettozik, és szereti a modern táncokat is. A hajózás szerelmese, amelyet annyira komolyan vesz, hogy a vitorlázás mellett kitanulta a tradicionális vitorlás hajók építésének fortélyait is. A közelmúltban két évre még a karmesteri pálcáját is letette, azért, hogy egy klasszikus vitorláson elhajózzon a déli-sarkra és Dél-Afrikába. Szerencsésnek tartja magát, amiért „elfogadó” országba született, női mivolta megkülönböztetést nem jelent számára.

A karmesterré válás nehéz és rögös út, amelyen keveseknek sikerül végigmenni – nem utolsósorban a vezényelhető zenekarok véges száma miatt. Az oszét nemesi családból származó Donatella Flick ezért indított karmesterversenyt a patinás londoni szimfonikusokkal 1990-ben. 2014-ben a megmérettetésen már kétszázan vettek részt, a döntőbe hárman jutottak el. A finálé óriási meglepetést hozott: A 28 éves Elim Chan lett az első, akinek nőként sikerült megnyernie a karmesterversenyt. A győztes Hongkongban született, az Egyesült Államokban tanult és brit állampolgár. „Ahogy a zenészeket néztem, az egész annyira hihetetlen volt, mintha nem is én lettem volna, mintha nem is ők lettek volna, csak a zene, és ahogy a szemükbe néztem, minden a helyére került – mondta Elim arról, milyen volt egy ilyen patinás zenekart vezényelni. – Karmesterként az ember olyan, mint egy lencse. A ragyogás nem belőled jön, szükséged van fényre, valamire, ami rajtad keresztül ragyog, és ez zenészek muzsikája, a szenvedély. És ez a fény sugárzik ki a közönségre, onnan pedig vissza rám és a zenészekre.

Ez egy igen-igen kemény világ, ahol senki nem hív meg egy csésze kávéra, hacsak nem akar tőled valamit – nyilatkozta Donatella Flick az Euronews riporterének. – Az elmúlt öt-tíz évben annyi minden változott. Erősen hiszem, hogy a kultúrát támogatni kötelesség, a mecenatúra ma különösen fontos, és mecénásból soha nincs elég. Nagyon kevés női karmester van. Nem tudom miért, de ez a szakma egyre jobban elférfiasodik. Ha a nők is belekezdenek, rendkívül hosszú út áll előttük. Azt hiszem, hogy ehhez a foglalkozáshoz nagyon nagy mentális és fizikai erőre van szükség… és nagy szívre… értelemre és lélekre is.

Lukács Marcsi

Források: MTI, figaro.reblog.hu, selfkills.hu, euronews.com, pfz.hu

A címlapkép az everystockphoto.com szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

A cikkben szereplő képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2017. február 21., kedd

2017. február 20., hétfő

Programjaink a hétre

Filmklub: Casablanca


Február 21-én (kedden) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (Baross Gábor út 4., II. emelet) Filmklub lesz. Az összejövetelen a Casablanca című filmet vetítik. Az 1942-ben bemutatott amerikai film igazi klasszikus. A Kertész Mihály rendezésében, Humphrey Bogart és Ingrid Bergman főszereplésével készült film egyszerre melodráma, krimi és kalandfilm. A vetítési idő 102 perc. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szívesen látunk!


Nyáry Krisztián: Festői szerelmek – könyvbemutató


Február 22-én (szerdán) 17 órakor, a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (Baross Gábor út 4., II. emelet) kerül sor Nyáry Krisztián Festői szerelmek című könyvének bemutatójára. Az íróval Tolnay Imre képzőművész beszélget. A rendezvényre a belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


A siker titka – Beszélgetés Röck Samu mesteredzővel


Február 23-án (csütörtökön) 17 órakor pódiumbeszélgetés kezdődik a Központi Könyvtár klubjában (Herman O. u. 22., földszint). Röck Samu tornász mesteredzővel, Győr város díszpolgárával pedagógusi, edzői, nevelői pályafutása tapasztalatairól, emlékeiről, hitvallásáról Cseszregi Balázs újságíró beszélget. A tornasport iránt érdeklődők a helyszínen megvásárolhatják Jocha Károly A lólengés magyar világklasszisai című kötetet. A belépés díjtalan.


Mesekuckó: A kiskakas gyémánt félkrajcárja


A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesejátékot láthatják február 24-én (pénteken) 17 órakor a Központi Könyvtár klubjában (Herman O. u. 22., földszint). A történet a Chip Színház előadásában elevenedik meg, az előadáson báb- és élőszínházi elemek ötvöződnek. A darab óvodás és kisiskolás korú gyermekeknek ajánlható. A műsor időtartama 50 perc. A rendezvény a helyszínen előre megváltott 300 forintos regisztrációs jeggyel látogatható.

2017. február 16., csütörtök

Hencidától Boncidáig – Mesevetélkedő a Gyermekkönyvtárban és online játék alsó tagozatos tanulók részére


Mesevetélkedő a Gyermekkönyvtárban

Gyermekkönyvtárunk immáron 10. alkalommal hirdeti meg a Hencidától Boncidáig című levelezős mesevetélkedőt – ez alkalommal a 2016/2017-es tanév 3. osztályos tanulói számára.

A játékra győri és Győr környéki iskolák 4 fős csapatainak jelentkezését várjuk 2017. március 24-ig (péntek). A nevezéseket írásban kérik eljuttatni az iskola, az osztály, a csapat, valamint a felkészítő tanár nevének feltüntetésével a könyvtár címére (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.) vagy a gyermekkonyvtar@gyorikonyvtar.hu e-mail címre.

Az elmúlt 10 év során 10 magyar író műveit dolgozták fel. Az idei esztendő ezért rendhagyó módon az ő műveikről fog szólni. A vetélkedő 3 fordulóból áll. Minden fordulóban 3-4 szerző 1-1 meséjét dolgoztatjuk fel. A feladatokhoz kapcsolódó irodalomjegyzéket az első forduló kérdéssorához mellékelve május 3-ig (szerda) küldjük meg a csapatoknak.

A játékkal kapcsolatos bővebb felvilágosítás a könyvtárban kérhető személyesen vagy a 96/516-677-es telefonszámon a gyermekkönyvtárosoktól.

Online játék alsó tagozatos tanulók részére

Mivel a mesevetélkedő 10. jubileumi évét ünnepli, azzal szeretnénk emlékezetessé tenni az évfordulót, hogy a csapatversenyen kívül az alsó tagozatos (1-4. osztály) tanulókat egyéni online játékra invitáljuk, ezzel is buzdítván őket és tanítóikat arra, hogy minél többen vegyenek részt a csapatvetélkedőnkön is.

Február 20-tól 10 héten keresztül egy-egy mesét és egy hozzá kapcsolódó kérdést jelentetünk meg a Gyermekkönyvtár honlapján és Facebook-oldalán. A megfejtéseket névvel, valamint e-mail cím és iskola megadásával várjuk a gyermekkonyvtar@gyorikonyvtar.hu e-mail címre.

A helyes válaszok beküldői között minden héten egy ajándékcsomag talál gazdára. A szerencsés megfejtőt e-mailben értesítjük a következő hét keddjéig. A játékkal kapcsolatos bővebb felvilágosítás a könyvtárban kérhető személyesen vagy a 96/516-677-es telefonszámon a gyermekkönyvtárosoktól.

2017. február 15., szerda

Tudnak-e a nők zenét szerezni?

Nők a komolyzenében – 1. rész


Sokáig az volt a feltételezés, hogy a nők nem tudnak zenét komponálni, mivel nincs meg az alkotáshoz szükséges képességük. Ha be is engedték a nőket a zene világába, inkább énekesnőként, mintsem zeneszerzőként. Lehetséges, hogy a nők képessége az élet továbbadására oly nagy kihívás volt a férfiak számára, hogy maguknak kellett megtartaniuk a zeneszerzést, mint alkotói tevékenységet?

A mainstream zenetörténet nemigen tart számon női komponistákat. Ha kicsit alaposabban kutakodunk, felbukkan ugyan néhány nőalak a 17-18., majd jóval kevesebb a 19. századból, de csak a margón, az érdekesség szintjén. Áttörést a 20-21. század sem hozott, holott más művészeti ágakban a nőknek többé-kevésbé sikerült létjogosultságot nyerniük.

A kulturális értékek mindig egy bizonyos közegben születnek, válnak mértékadóvá. A zene területén ezt a közeget a múltban kizárólag férfi zeneszerzők alkották, amit a társadalmi adottságok mellett a zsenikultusz is támogatott. Így tehát kulturális emlékezetünkben egyszerűen nem létezik a női zeneszerző fogalma.

A 17. században, illetve a 18. század elején valószínűleg több női komponista működött, mint később. Az olasz humanizmus megengedőbb volt a nők művészi vagy művelődési ambícióit illetően, mint a polgári világ, amelyben a nő az otthon szinonimájává vált, nyilvános terepen csak a férfinak volt joga (sőt kötelessége) megnyilvánulni.

A 18. századig a nők mint zeneszerzők kevésbé voltak jelen a köztudatban, és ennek okait a társadalmi körülményekben kereshetjük. Szerencsés volt az a nő, aki zeneértő vagy arisztokrata családba született, vagy szerzetesnő volt, mint Hildegard von Bingen és Isabella Leonarda, és zenei környezetben nőtt fel. A 18-19. században enyhült ugyan a női zeneszerzőkkel szembeni idegenkedés, mégis kevés női szerzőnek volt élő tapasztalata zenéje fogadtatásáról, ezzel segítve a komponálás folyamatát.

Az előítélettel átitatott, tudatlanságból eredő szemlélet megváltoztatása lassú folyamat: felhívni az emberek figyelmét az alkotásokra, valamint megváltoztatni azt a gondolkodásmódot, mely az alkotó nemét helyezi a középpontba, és nem a létrejött művet. A 19. században nehezen volt elképzelhető, hogy egy nő professzionális zenei képzésben vegyen részt konzervatóriumokban vagy egyetemeken. A női zenélés terepei szinte kizárólag az otthonok, a szalonok voltak, onnan pedig nem könnyű bekerülni a zenetörténelembe. Alma Mahler, Clara Schumann, Fanny Mendelssohn eredetileg csupán férjeik-rokonaik révén keltették fel a zenetörténészek érdeklődését, és csak lassan terelődött a figyelem saját alkotó tevékenységükre.

Németországban már több, mint huszonöt éve létezik egy kiadó, amely – egyedül az egész világon – kizárólag női komponisták műveinek (kotta, lemez) megjelentetésével, illetve női szerzőkről szóló szakirodalom kiadásával foglalkozik. A Furore Verlag fennállása negyed százada alatt 150 zeneszerzőnő több, mint 1000 művét hozta nyilvánosságra, amivel jelentősen hozzájárult az előítéletek lebontásához.

Magyarországon még nincs átfogó irodalma a témának, de 2013-ban jelentős előrelépés történt: az Országos Idegennyelvi Könyvtár zenei részlegének két munkatársa, Víz Mária és Engel Judit vándorkiállítást hozott létre „Mindezt a hatalmas hangzavart egy nő csinálta” címmel. A kiállítás számba veszi és megidézi a női komponistákat az ókortól napjainkig. Honlapjukon megtalálható a komponisták életrajza, Szapphótól Barbara Strozzin keresztül Kodályné Sándor Emmáig. A kiállítás ötletéül a zongoraművész-karmester Diana Ambache (Nagy-Britannia) ebben a témában folytatott több évtizedes kutatómunkája szolgált.

Márné Tóth Krisztina


A kép az everystockphoto.com szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017. február 13., hétfő

Programjaink a hétre

Itt a farsang, áll a bál!


Február 13-án (hétfőn) 15.30-kor iskola utáni lazításképpen játszóházon vehetnek részt a gyerekek a Gyermekkönyvtárban (Herman O. u. 22., földszint). Ez alkalommal a farsangi mulatsághoz szükséges díszeket készíthetnek papírból – a könyvtárosok segítségével. A rendezvényre a belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Bálint-napi vers- és prózamondó verseny


Február 14-én (kedden) 14 órakor kerül sor a József Attila Művelődési Házban (Győrszabadhegy, Móra park 1.) a hagyományos Bálint-napi szerelmes vers- és prózamondó versenyre. A megmérettetésen 10-19 éves fiatalok vesznek részt. A legjobbak (egyebek mellett) mézeskalács-szívet kapnak jutalmul. Minden versmondót és versbarátot szívesen látunk erre a délutánra!


A nagyhatalmak és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása – Romsics Ignác előadása


Február 14-én (kedden) 17 órakor folytatódik a „Nagy Háború 1914-1918” című történelmi előadássorozat a Kisfaludy Károly Könyvtárban (Baross G. út 4., 2. emeleti rendezvényterem). Ezen az estén Romsics Ignác történész, egyetemi tanár A nagyhatalmak és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása című előadását hallgathatják meg. A rendezvény díjtalanul látogatható, minden érdeklődőt szeretettel várunk! 


ІЯІИA – Irina – A RÉV Színház előadása


Február 15-én (szerdán) 18 órakor pódiumelőadás kezdődik a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (Baross G. út 4.). A RÉV Színházi és Nevelési Társulat IЯІИA (Irina) címmel ad elő színdarabot. Rendező: Korányi Bálint. Csehov novellák állnak össze egy csokorrá Kiss Csaba: De mi lett a nővel című férfimeséjében, amely a RÉV előadásában gyűrűzik tovább. A mese Irináról szól, a Nőről aki elérhetetlen, a Nőről, aki megfoghatatlan, a Nőről, aki ott sincs, és mintha soha nem is lett volna igazából. Három férfi, nyolc történet és egy nő… A rendezvény díjmentesen látogatható, mindenkit szívesen látunk!


Busó álarc készítés a Gyárvárosi Közösségi Házban


Február 16-án (csütörtökön) 16.30-kor kézműves foglalkozás kezdődik gyerekeknek a Gyárvárosi Közösségi Házban (Külső-Árpád út 6-8). A rendezvényen a híres és félelmetes busó álarc másolatát készíthetik el a gyerekek papírból. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel hívunk!


Filmklub a Központi Könyvtárban


Mozizni jó! Ezért is szerveződött a Központi Könyvtár Klubjában (Herman O. u. 22.) filmklub. Ennek keretén belül február 16-án (csütörtökön) 17 órakor Juho Kuosmanen író-rendező Olli Mäki legboldogabb napja című filmjét láthatják az érdeklődők. A feliratos, fekete-fehér, finn-svéd-német filmdráma 2016-ban készült. 1962, Finnország. A mindössze huszonöt éves európai amatőr bokszbajnok, Olli Mäki élete legnagyobb meccsére készül: a tét a világbajnoki cím elnyerése. Az egyszerű családból érkező Olli hirtelen a reflektorfényben találja magát, az egész ország őt ünnepli, és hatalmas elvárásokkal tekint a nagy mérkőzés elé. És akkor megtörténik a legrosszabb dolog, ami csak történhet egy olyan időszakban, amikor Ollinak teljes koncentrációra és kitartásra lenne szüksége. Megismerkedik a gyönyörű Raijával, és szerelmes lesz... Juho Kuosmanen író-rendező elbűvölő humorral, emberséggel és szeretettel forgatott filmet mindannyiunk életének igazán nagy mozzanatairól. Az alkotás elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának legfontosabb elismerését, a fődíjat! A film 12 éven aluliak számára nem ajánlott. A rendezvény díjtalanul látogatható.


Szabadhegyi Családi Farsang 


Február 18-án (szombaton) 14.30-tól József Attila Művelődési Házunkban (Győrszabadhegy, Móra park 1.) Szabadhegyi Családi Farsang kezdődik. A programban lesz jelmezverseny, kézműves foglalkozás, táncház Szita Zoltán vezetésével, és fellép az Eszter-lánc mesezenekar trió is. A belépő némi házilag készített sütemény. Mindenkit szeretettel várunk!

2017. február 10., péntek

Könyv-, film- és zeneajánló Valentin-napra


A február 14-i Bálint-nap ünnepe, amely az angol nyelvű elnevezés miatt honosodott meg nálunk is Valentin-napként, a legszélesebb értelemben vett szeretetről szól: nemcsak szerelmünket, házastársunkat lepjük meg ekkor kisebb-nagyobb ajándékokkal, szép szavakkal és érzelmeink egyéb megnyilvánulásaival, hanem mindenkit, akit tényleg szeretünk, legyen az szülő, rokon, barát vagy éppen kolléga. Könyvtárunk ebben az évben is a maga módján készül erre a napra: kollégáink szokás szerint listát állítottak össze azokról a könyvekről, filmekről és zenékről, amelyek a Valentin-nap témájába illenek. Válogatott könyves ajánlónk itt, filmes ajánlónk itt, zenei ajánlónk pedig itt tekinthető meg, illetve innen tölthetők le.

2017. február 9., csütörtök

Helytörténeti kalandozások 108.

„Városunk fia”: Ney Dávid, világhírű operaénekes


175 éve, 1842. február 12-én született Várpalotán Ney Dávid (neve Neu Dávid alakban is előfordul), basszbariton operaénekes. Édesanyja Brust Mari, édesapja Neu Hirsch Jakab, aki szegény tímármester volt, így családja nem rendelkezett anyagi lehetőséggel a taníttatására. Tizenhárom évesen Veszprémbe adták szabóinasnak, hogy szakmát tanulva mielőbb maga keresse a kenyerét.

Tehetségét egy Ranschburg nevű veszprémi zsidó-kántor fedezte fel (1861), aki megtanította a zene elemeire, és a templomi énekkarban alkalmazta; a gyönyörű héber dalok itt vésődtek a lelkébe. 1863-ban katonának vitték, tüzérként vett részt a porosz-osztrák háborúban. Hangjában a tisztikar tagjai is meglátták a sokat ígérő művészt, biztatták, hogy képeztesse magát és lépjen a színi pályára. Ezrede három évig állomásozott Olaszországban, ezalatt Lombardiában módja volt megismerkedni az olasz operakultúrával. Végigharcolva az 1866-os hadjáratot, akkori élményei, a csatamezőn elvesztett jó barátok, a hűség, önfeláldozás, a sok szenvedés, amelynek tanúja volt – saját bevallása szerint – új embert formáltak belőle.

A békekötés után Grazban lovaglómester lett, majd obsitja átvétele után a tapolcai templomban énekelt, besegítve a kántornak. 1872-ben a Franz von Suppé (1819-1895) osztrák zeneszerző, karmester által vezetett bécsi Carltheaterbe szerződött le, ahol a kórusban és szólistaként is fellépett. Időnként ellátogatott Győrbe, s egy ilyen látogatás alkalmával ismerkedett meg Weisz Annával (1855-1938), akit elvett feleségül. Letelepedett a városban, a zsidó hitközség énekese lett, közben Bokody Antal társulatában is nagy sikerrel énekelt, elsősorban népszínművekben.

Győrben 1873-ban a természetvizsgálók országos gyűlést tartottak, melynek tiszteletére koncertet rendeztek. Ney is fellépett, s ekkor keltett először szélesebb körű figyelmet. Böhm Gusztáv (1823-1878), a budapesti Nemzeti Színház akkori operai rendezője bátorította őt, hogy a színházhoz szerződjön. Richter János (1843-1916), győri születésű karmester 1874. október 1-jén szerződtette Neyt karkötelezettséges magánénekesnek a Nemzeti Színházhoz. Megnyílt számára az út a zenei karrierhez.

Néhány évig a karban énekelt, 1876-ban kapott lehetőséget kisebb szóló szerepekre. Hangját csodálatosnak találták, de az igazi kiugrás 1877. február 18-án történt, amikor egy véletlennek köszönhetően megkapta a Varázsfuvolában Sarastro szerepét. Óriási izgatottsággal lépett színre, mert úgy érezte, ennek a szerepnek a sikerétől függ egész jövője. Mind a közönség, mind a kritikusok kíváncsian várták a kezdő énekes produkcióját, és amikor „megzendült csodálatos hangja, s betöltötte az egész színházat – egy csapásra a maga pártjára hódította a kétkedőket is”. Másnap a legnagyobb elismerés hangján méltatta a sajtó, ünnepelte a közönség, és azonnal az elsőrangú énekesek sorába emelkedett. Ettől kezdve diadalmasan ívelt felfelé Ney Dávid pályafutása. A darabot előadták a Várszínházban is, az egyik résztvevő így emlékszik vissza Neyre: „...olyan gyönyörű basszushangot hetedhétországon sem lehetett találni, mint amilyen az övé volt”.

Amikor 1884-ben megnyílt a Magyar Királyi Operaház, ide szerződött át, és húsz éven keresztül a legbiztosabb tartóoszlopa volt. Együtt dolgozott többek között Gustav Mahler (1860-1911) osztrák zeneszerző, karmesterrel is, annak 1888 és 1890 közötti budapesti működése során. Ney operában játszott szerepmegformálásai közül különösen emlékezetesnek tartják Wagner-alakításait, például Wotant a Nibelung gyűrűje első három operájában, Henriket a Lohengrinben, Hans Sachsot A nürnbergi mesterdalnokokban, Hermannt a Tannhäuserban, Marke királyt a Trisztán és Izoldában, de híres szerepe volt még Sarastro Mozart Varázsfuvolájában, Marcel A hugenottákban, Gáspár A bűvös vadászban, a főpap Sába királynőjében, Gonzalo a Don Juanban, Falstaff A windsori víg nőkben, az Erkel operákban Petur bán a Bánk bánban, Gara a Hunyadi Lászlóban és István király címszerepe.

A visszaemlékezések szerint „Wotan búcsúját nála megrázóbb erővel senki nem tudta megszólaltatni. Neki elhittük, hogy félisten, akinek a lándzsája lángot fakaszt a sziklából. De a kacagás percekre elnyomta a zenekar hangjait, ha Sir Johnként megjelent a windsori menyecskék randevúján. Komor és zordon Petur volt és tragikus Brogni, de az arany kedély, a felsőséges jóság, a derűs bölcsesség sugárzott minden mozdulatából Hans Sachs szerepében.”

Ellentétben az agyonképzett, elméleti, analizáló színészmesteremberekkel, Ney az ösztönös művészt képviselte. Szerepeinek jó részét haláláig váltótárs nélkül énekelte. A 78 darabban játszott 103 szerepét halála után három énekes között kellett szétosztani.

Főpap – Sába királynője:


Wotan – Nibelung gyűrűje:


A Lohengrinben általa alakított Henrik császár szerepének méltatása a Győri Közlönyben (1878. szeptember 15.) is megjelent, a különböző fővárosi lapokat idézve:


Gramofonfelvételen fennmaradt az utókor számára néhány zsidó liturgikus éneket és operarészletet tartalmazó alakítása, melyek már CD formátumban is elérhetők.

A szakértő kritika szerint korának legelső énekművészei közé tartozott. Szép hangja mellett kitűnő előadói képességgel is rendelkezett. Legendás hangterjedelmét jellemzi, hogy a tenor C-t is ki tudta énekelni. Amikor megkérdezték tőle, honnan veszi a magas C-t, azt válaszolta: „Én azt nem veszem, az nekem van!”.

Bóka Gábor, napjaink Hans Sachs-díjas operakritikusa a Hommage à Ferenc Erkel – a Pannon Classic dupla CD lemezen szereplő művészek előadásait vizsgálva, Ney Dávid „A magyarok Istene” című dalát és a Gara-áriát hallgatva, meglepődve konstatálta, hogy mintha nem is ugyanaz a művész énekelne. Mindkét előadásra jellemzőnek találta a tanítani való pontosságot és zenei megközelítést, de az áriát világos színű, a magas fekvést könnyedén győző baritonista adta elő, a dalban viszont ennek ellentéteként egy zengő, mély basszus hallható. Bóka megjegyzi: „...az ilyen fokú hangi metamorfózis már-már valószínűtlen képességeket sejtet”.

Ney rendszeresen meghívást kapott a legnagyobb presztízsű külföldi operaházakba is. Első külföldi fellépése a bécsi Udvari Operában volt, később is többször vendégszerepelt német nyelvterületen. A Győri Közlöny tudósít arról az alkalomról, amikor a berlini magyar jótékonysági egylet 1877-ben a német császár beleegyezésével „matineé”-t rendezhetett az udvari operaházban. A jótékonysági rendezvényen Németország legnagyobb művészei egymással versenyezve, díjtalanul léptek fel, köztük szerepelt Ney Dávid is, akiről büszkén említik, hogy ő volt „...a nap hőse, kinek isteni hangját nem győzték eléggé dicsérni és magasztalni”.

A kontinensen alig akadt művész, akivel összehasonlítani lehetett volna. Fényes szerződésekkel csábították külföldre, többek között New Yorkba, de ő megmaradt a számára kedves környezetben. Kortársai szerint különlegessége abban is megnyilvánult, hogy szédületes sikerei ellenére szerény, jóságos, egyszerű ember maradt. Társaságban keveset fordult meg, művészetének és a családjának élt. Amikor meghitt, bizalmas barátai körében volt, szeretett az est végén rágyújtani valami nótára. Magyar nótákat is gyönyörűen dalolt. Tehetséges amatőr képzőművész is volt, grafikái közül kettő egyik rokonánál, Eröd Iván zeneszerzőnél őrződik.

Ney Dávidról hosszú művészpályája alatt számtalan anekdota került forgalomba, ezek közül való az alábbi is, amely a Pesti Naplóban jelent meg:


Munkájában a kötelességtudása legendás volt. Bár ő volt az Operaház akkori férfitagjai közül a legnépszerűbb, nem ismerte a szeszélyesség fogalmát. Próbáról, előadásról soha nem késett el, és a legfárasztóbb feladatokat is örömmel, jó kedvvel végezte. Amikor már elismert művész volt, akkor is szívesen vállalt el apró, jelentéktelen szerepeket is. Kezdetektől készséggel állította művészetét a jótékonyság szolgálatába. Alig van Budapestnek olyan közhasznú intézménye, melynek létesüléséhez a hangjával hozzá ne járult volna.

A győri helyi lapokban „városunk fia”-ként emlegetett Ney nem feledkezett el fiatalkorának színhelyeiről, Győrbe, Veszprémbe is rendszeresen visszatért hangversenyt adni. Az egyik ilyen vendégszereplésének eseményeiről emlékezett meg a Győri Hírlap 1889. szeptember 1-jén (részlet):


1892. május 17-én (kedden) este 8 órakor a Lloyd nagytermében különleges zenei rendezvényre került sor, melyről több cikkben is tájékoztatott a Győri Közlöny. Az esten Ney Dáviddal együtt Strümpfler Ignác, az operaház hegedűművésze is fellépett. A hangverseny legkiemelkedőbb részének ezúttal is Ney Dávid énekét tartották. Fokozott érdeklődéssel várták a második énekszámot, amelyet Angyal Armand (1853-1931) győri zeneszerző és rendőrfőkapitány írt Heine Vihar című költeményére, magát a művet Ney Dávidnak ajánlva. Mint a cikkíró megjegyezte, a darabot előadni igen nehéz, valóban „Ney hatalmas, tömör hangjához való, s ha valaki, úgy elsősorban Ney van hivatva az olyan nehéz feladat megoldására, minőt a Vihar énekrésze ad az énekesnek”. A művész előadását a közönség frenetikus tapsviharral jutalmazta. Részlet a Győri Közlöny 1892. május 22-én megjelent cikkéből:


Ney több jótékony célú kezdeményezést támogatott városunkban, egyik ilyen volt, amikor 1889. augusztus 31-én a győri színházban hangversenyt rendezett, az estély bevételével a megyebeli (ezen belül a nagybaráti) tűzkárosultakat segítve. A rendezvényre már előre felkészítette a lakosokat a Győri Hírlap 1889. augusztus 25-én:


A győri kereskedelmi társaskör betegsegélyző-pénztára és könyvtára javára 1900. január 18-án a Vigadóban (a Lloyd épületében) tartott művészestélyen is részt vett, más alkalmakkor támogatta a népkönyvtárak javára létrehozott rendezvényt, a Győri Izraelita Nőegylet jótékony célú hangversenyét. A világhírű művész mindig hálásan emlékezett meg arról, hogy elsősorban zsidó kántoroknak köszönhette zenei iskolázottságát. A főünnepeken a pesti zsidó templomnak is szolgálatába állította művészetét, rázendítve a sirató-dalra: „Ha az Isten kedvesünket...”. A híres zsidó zsoltárt – „Kolnidre” – senki szebben nem énekelte.

Ami a szerepeinek belső megformálását, elért eredményeit illeti, ő maga úgy nyilatkozott, fiatalon sokat imádkozott és énekelt a templomban, utána sok szenvedést látott a königgrätzi csatában – e két élményből építkezik művészete.

Énekművészi pályafutásának harminc éves évfordulóját 1904-ben csöndben, szűk baráti körben ünnepelte. Egy év múlva, 1905. augusztus 31-én, 63 évesen elhunyt. Betegsége, majd halála hirtelen lefolyású volt. Az egykorú tudósítás szerint feleségével Reichennhallban, majd Ischlben nyaraltak, ahonnan hétfői napon tértek vissza. Szerdán ellátogatott az Operaházba. Miközben kedélyesen beszélgetett művésztársaival, hirtelen rosszul lett, és ájultan esett össze. Az opera orvosa, Irsai Artúr térítette magához, ezután saját lábán ment haza Andrássy út 43. szám alatti lakására. Délután ismét mellszúrásra panaszkodott. Orvosaitól injekciókat kapott, mire jobban lett, és nyugodtan aludta át az éjszakát. Másnap reggel hat óra után megitta a feketekávéját, s miután megjegyezte: „Ejnye, de jólesett!”, hátrahanyatlott, s pár pillanat múlva meghalt. Halálának oka a szív koszorú-ereinek elmeszesedése volt.

Ney Dávid holttestét pénteken (szeptember 1.) este hat órakor átszállították az Operaház előcsarnokába, ahol a zsidó rítus szerinti „talesz”-ben volt felravatalozva.


A tisztelőiből álló nagyközönség szombaton 11 órától 13 óráig tekinthette meg ravatalát. A temetésre másnap délelőtt 10 órakor került sor, ünnepélyes keretek között szállították a művészet csarnokából a budapesti Kozma utcai izraelita temetőbe, ahol az Operaház énekkara a zenekar kísérete mellett búcsúztatta.


Temetésén Máder Raoul (1856-1940) karmester, zeneszerző, Pásztor Árpád (1877-1940) író, újságíró, Beregi Oszkár (1876-1965) színész és Várady Sándor (1865-1913) operaénekes mondott búcsúbeszédet. Bálint Aladár (1881-1924), a Nyugat művészeti kritikusa a temetés napján átélteket évekkel később is felemlegette: „Megrázott, napokig éreztem súlyát annak a néhány percnek, mikor Ney Dávid ravatala mellett örvényes fortissimókban szakadtak ránk Siegfried gyászindulójának futamai...” (1910). „Ha nagy énekes, alakító művész távozik, elárvult szerepeiben továbbsodródik az életre keltő emlékezete. Marke király alakjából még ma sem hűlt ki teljesen boldogult Ney Dávid életlángja” – írta Bálint Aladár 1915-ben a Nyugatban.

Ney Dávid síremléke 1910-ben készült el, október 24-én leplezték le. Az emlékkövet Lechner Jenő (1878-1962) építész és Füredi Richárd (1873-1947) szobrász készítette.

Ney Dávid síremléke a Kozma utcai izraelita temetőben (2. parcella 2. sor 14. sír):


A kiváló énekes emlékét szülővárosában egy róla elnevezett utca őrzi, az 1961-től évente megrendezett Ney Dávid kórusverseny és egy emléktábla, melyet Várpalotán a Jó Szerencsét Művelődési Központ impozáns épületében helyeztek el.


A Magyar Állami Operaházban az első emeleten látható mellszobra hirdeti az intézményben betöltött kiemelkedő szerepét.


Az operaházi múzeum falán a híres operaénekesek között helyezkedik el nagyméretű portréja. A kimagasló művész emlékét az Opera-kávéházi törzsasztala felett plakettel örökítették meg tisztelői.

Ney Dávidot rokonságából mások is követték a zenei pályán: lánya, N. Hermin (1875-1945) operaénekesnő előbb külföldön szerepelt (Salzburg, Troppau, Drezda, Prága), 1901-től 1911-ig a budapesti Magyar Királyi Opera tagja volt, majd miután távozott, énekiskolát nyitott. Enrico Caruso (1873-1921) világhírű olasz tenor budapesti (egyetlen) 1907. október 2-diki fellépése alkalmával ő énekelte Aida címszerepét. Ney Dávid unokaöccse, N. Bernát (1863-1938) az Operaház népszerű comprimario-baritonja volt 1892-től 1925-ben történt nyugdíjazásáig. N. Dávid másik unokaöccsének, N. Jakabnak fia, ifj. N. Dávid (1905-1945) tenor 1929-től 1939-ig énekelt az Operaházban, 1945-ben zsidó származása miatt mártírhalált halt. N. Bernát fia, N. Tibor (1906-1981) hegedűművész a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere volt évtizedekig és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (ma Egyetem) hegedű tanszakán tanított. N. Tibor fia, N. Gábor (1953-) zongoraművész kamarazene tanárként és zongorakísérőként dolgozott a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, zongorakísérőként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Szakán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (1978-2001), és a Bécsi Zenei Egyetemen (1991-2018). Lánya, N. Andrea (1980-) a budapesti Városminor Kamarakórus karnagya. N. Bernát unokái: Eröd Endre (1924-1945) csellista és Eröd Iván (1936-) zeneszerző, zongorista, aki 1956-ban elhagyta az országot, és azóta Ausztriában él. E. Iván gyermekei közül a zenei pályát választották: Adrian Eröd (1970-), aki a bécsi operaház bariton szólistája, Natalie Eröd (1974-) énektanár, Leonard Eröd (1977-) fagottművész, a bécsi rádiózenekar szólistája, Raphael Eröd (1984-) egyetemi diplomás karmester, a bécsi „Theater an der Wien” munkatársa. Natalie Eröd lánya, Lea Dluhos (2004-) a bécsi operaház gyermekkórusának tagja.

Vargáné Blága Borbála

Felhasznált források:
77 ismeretlen dokumentum a régi Nemzeti Színházból – Bp.: Múzsák Közművelődési K., 1989. 226 p.
Csíky Iván: Zenei élet Várpalotán – Várpalota: Városi Tanács V. B., 1988. 42 p.
Magyar Színházművészeti Lexikon – Bp.: Akad. K., 1994. 882, [6] p.
Magyar Színművészeti Lexikon. Bp.: Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, 1931.
Szász Károly: Várszínházi emlékek – Bp.: Lampel, 1921. 62 p.
Veszprém megyei életrajzi lexikon – Veszprém: Eötvös Károly Megyei Kvt., 2014. 1118 p.
Zsidó lexikon /szerk. Újvári Zoltán – Budapest: Pallas, 1929. [16], 1028 p.
Bálint Aladár: Goldmark ünneplése In: Nyugat 3. évf. (1910. jún. 1.) 11. sz.
Bálint Aladár: Bihar Sándor In: Nyugat 8. évf. (1915. szept. 16.) 18. sz.
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi tér helyismereti időszaki kiadványai
Ney Dávid In: Tolnai Világlapja 5. évf. 3. sz. (1905.09.10.), p. 1431-1432, 1434.
Ney Dávid halála. 1842-1905. In: Pesti Naplo 56. évf. 241. sz. (1905.09.01.), 10-11. p.

Ney Gábor zongoraművész és Eröd Iván zeneszerző adatközlők.

Az arcképet a Darabanth Aukciósház gyűjteményéből bocsátották rendelkezésünkre. Az operaházi mellszobor, valamint a várpalotai emléktábla képe a Köztérkép gyűjteményéből származik, mindkét képet a szerzői jogtulajdonos engedélyével adjuk közre. A síremlék képe a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017. február 8., szerda

A Régi Győr – Interjú Kozma Endrével


A Régi Győr Facebook-közösség a győri lokálpatrióták legnépszerűbb és legérdekesebb fóruma, ahol városunk múltjának kedvelői rendszeresen találkoznak, hogy régi képeket nézegessenek, nosztalgiázzanak, beszélgessenek. Az oldal üzemeltetői valamit nagyon jól csinálnak, mert a közösség létszáma egyre nő, és nemcsak a helytörténet szerelmesei látogatják. Mi a siker titka? Többek között erről kérdeztük Kozma Endrét, az egyik admint, aki a csoport szíve-lelke-hajtómotorja.

2010 őszén jött létre a Facebookon a Régi Győr közösség, s azóta már csaknem húszezer tagja van. Ki vagy kik találták ki, milyen céllal, és beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket?

2010-ben egy ismerősöm, Balázs hozta létre az oldalt, s mivel engem is érdekel a téma, csatlakoztam. Először csak nézegettem a fotókat, aztán elkezdtem küldözgetni neki képeket a saját gyűjteményemből, s ezeket ő mindig kirakta. Láttam, hogy érdekli az embereket, ezért egyre több fotót szkenneltem be, és küldtem el az oldalnak. Balázs létrehozott nekem egy külön albumot, és oda kerültek az anyagaim. Én meg továbbra is küldtem a fényképeket, s ez végül olyan mennyiségű lett, hogy Balázs felajánlotta, felvesz adminnak: csináljuk ketten az oldalt. Így is lett. Aztán 2012-ben kezdett átcsúszni a dolog az én kezembe, mert neki egyre kevesebb ideje jutott az egyre nagyobbra nőtt közösségre, én meg jobban ráértem.
Azt tudtuk, hogy elég sok embert érdekel a régi Győr – ezért is jött létre ez a Facebook-profil, hogy legyen egy fórumuk –, de azért ekkora sikerre nem számítottunk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy eredetileg „ember” formában léteztünk, és ismerősöket vettünk fel, de már 2011-re elértük az 5000 tagot, és nem tudtunk tovább bővülni. Ezért alakítottuk át a profilt közösséggé.

Honnan voltak az első, induló fényképek? Hogyan és milyen ütemben gyarapodik a gyűjtemény? Fotókon kívül még milyen kordokumentumokkal foglalkoztok? Kb. mennyi képpel rendelkeztek?

Képeslapokkal indult a projekt, illetve Internetről összevadászott képekkel, de aztán nagyon hamar elkezdtek jönni a fotók a tagoktól. Ez persze nem jelenti azt, hogy attól kezdve nem folytatunk kutatómunkát. Pillanatnyilag több, mint 12000 fénykép és 34 videó található az oldalon (és ez napról napra egyre több lesz), valamint minimális mennyiségű szöveges dokumentum, ez utóbbi ugyanis – sajnálatos módon – nem érdekli az embereket. Ezt a problémát úgy próbálom meg áthidalni, hogy a szöveget nem egyben teszem ki pdf vagy kép formátumban, hanem a képekhez bemásolom a hozzátartozó információkat. Így egyszerre kevés a szöveg, ezt elolvassák, sőt meg is vitatják egymással – és ez a közösség lényege.
Kapok sok-sok digitális képet, de régi papíralapú fotókat is, sőt újabban negatívokat. Ezeket persze csak kölcsönbe. A papírképeket beszkennelem, a negatívokat, diákat pedig egy ismerősöm digitalizálja, mert ezekhez speciális eszköz kell, aztán – természetesen – visszajuttatom az eredetit a tulajdonosnak. Mindig visszakerül a megbeszélt határidőre, mert tudom, hogy egy ilyen fokú bizalmat, amikor egy ember rám bízza az emlékeit, meg kell becsülni. Meg is van az eredménye, ma már az egész közösség tudja, hogy megbízható vagyok J.

Szépen albumokba rendezve tároljátok az anyagotokat. Van valami koncepció, rendszer abban, hogy melyik anyagot milyen szempontok szerint „raktározzátok”? Mennyire könnyű keresni ebben az egyedülálló képgyűjteményben?

A rendezési elv fokozatosan alakult ki. Amíg kevés kép volt, addig csak az 1945 előttieket és az 1945 utániakat szedtük szét. Most az idővel jelölt albumok mind a belvárosra vonatkoznak. Aztán, ahogy jöttek a fotók, megszülettek a városrészek albumai – természetesen a kronologikus mappákból át kellett rakni a megfelelőket –, majd a tematikus mappák. Ha egy magánszemély vagy egy intézmény ad jelentős mennyiségű képet – vagy ha a tulajdonos ezt kéri –, akkor ők is külön albumot kapnak. Ha valaki csak egy-egy fényképet küld, az a Ti küldtétek mappába kerül, a sehova be nem sorolhatók pedig a Vegyes képekbe. Aztán ha itt egy idő után túlteng valamilyen téma, kiemelem egy külön albumba. Ez persze azzal jár, hogy a fotókat állandóan rendezni kell, arról nem is beszélve, hogy albumon belül is rendszerezek, hogy a hasonlók lehetőleg egymás mellé kerüljenek.
Ennek ellenére nem könnyű keresni a rengeteg kép között, hiszen a Facebooknak nincs keresője. Ha az ember tudja vagy a városrészt vagy a körülbelüli időt, akkor van esély rá, hogy megtalálja, amit akar, de ha nem rendelkezik semmilyen információval, akkor vagy átnézi az összes albumot (ami nem kevés időt vesz igénybe), vagy ír nekem, hogy segítsek. Eddig még mindenki megtalálta, amit akart.


Hogyan posztoltok? Milyen gyakorisággal és – főleg – mit? Van erre valami szempontrendszer, terv vagy mindig a posztoló pillanatnyi lelkiállapota, hangulata, ráérő ideje határozza meg?

Most már én posztolok egyedül: napi 3-4 kép kerül ki egy kis magyarázó szöveggel, ami beindíthatja a társalgást. Ha valami évforduló van (pl. nemrég volt a győri bombázás jubileuma), akkor igyekszem ahhoz kapcsolódó képeket kitenni. Ha kapok új fotókat, akkor abból válogatok. Ha nincs semmi érdekes, akkor előveszem a feldolgozásra váró anyagot (ez kb. 3000 kép). Ezek olyan fényképek, amelyekről még nem döntöttem el, hogy feltöltsem-e őket (vagy olyan a téma, hogy már sok van belőle, vagy nem elég régi, vagy még nem tudom, hogy melyik albumba kerüljön, esetleg némi kutatást igényel), és ilyenkor ezek átválogatásával is haladok valamennyit, és mindig találok olyat, ami újdonságként hat: ezek kerülnek ki.

Jól működő közösség a Régi Győr, hiszen tagjai nemcsak lájkolnak és nézegetnek, hanem valódi kommunikációt folytatnak egymással: kérdeznek, válaszolnak, emlékeznek, nosztalgiáznak, vitatkoznak, de legfőképp örülnek… S mivel ilyen aktív élet zajlik nálatok, nem lehet túl könnyű az admin dolga. Hogyan moderáltok, azaz hogyan szűritek ki a nemkívánatos tartalmakat? Mit kezdtek azokkal – már ha vannak ilyenek –, akik a kommentekben viselkednek elfogadhatatlanul? Van állandó felügyelet? Ha nincs, hogyan kezelitek az ilyen jellegű problémákat?

Én vagyok az állandó felügyelet J. Igyekszem minden hozzászólást észrevenni, és már ez sem egyszerű, ugyanis hiába kapok értesítést mindenről, a Facebook egyszerre csak 99-et tud megjeleníteni…
Szerencsére fegyelmezési probléma nincs. Még soha nem kellett senkit kizárni azért, mert nem megfelelő tartalmat töltött fel, vagy elfogadhatatlanul viselkedett. Összesen négy alkalommal zártunk ki egy-egy tagot (ezek nem emberek, hanem cégek voltak), de őket is csak azért, mert marketing felületnek használták az oldalt, és többszöri felszólításra sem hagyták abba (oldalleírásunkban szerepel, hogy ez tilos). A követők egymással és velem való kommunikációja nem okoz gondot, szinte soha nem kell közbeavatkoznom, mert megteszik helyettem a többiek; ha mégis, az a politika miatt van. Teljes egészében nem lehet kitiltani a politikát, mert az mindent áthat (a múltat meg aztán főleg), de egyszer-egyszer előfordul, hogy vissza kell terelnem a beszélgetést az eredeti témához. Arra pedig egyetlen egyszer sem volt alkalom, hogy törölni kellett volna a hozzászólást durvaság, sértés vagy trágárság miatt.


A közösség nagy létszáma azt mutatja, hogy városunkban sok a lokálpatrióta. Tapasztalatod szerint mennyire vegyes a társaság? Minden korosztály, társadalmi réteg és mindkét nem egyaránt képviselteti magát, vagy egy homogénebb csoportról van szó, ahol hasonló korú, érdeklődésű, gondolkodású emberek találkozhatnak egymással a virtuális térben?

Teljesen vegyes a társaság, minden korosztály jelen van, de persze a létszámban vannak különbségek. A legkevesebben a 17 év alattiak vannak (2%), valamint a 65 év felettiek (5%). 9% az 55 és 64 év közötti korosztály, 12%-ot tesznek ki a 45 és 54 közöttiek, 18%-ot a fiatalok (18-24 év), és több, mint a felét a fiatal felnőttek (25-34 év) a kora középkorúakkal (35-44 év). A nők és a férfiak aránya nagyjából fele-fele (54% nő, 46% férfi). Számomra az a legmeglepőbb, hogy a világ minden részéről vannak tagok, és nemcsak a szomszédos országokból (pl. Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Csehország, Ukrajna, Horvátország, Szerbia, Románia), illetve a kivándorlók által úti célul legszívesebben választott államokból (Egyesült Királyság, Németország, USA, Svájc, Svédország, Írország, stb.), hanem egészen elképesztő helyekről is: Venezuela, Algéria, Új-Zéland, Peru, Thaiföld, Mexikó, Kongó, Egyesült Arab Emírségek, Indonézia, India vagy Izrael.

Te magad is lokálpatrióta vagy, különben nem dolgoznál ezen a projekten. Honnan jött az érdeklődés lakóhelyünk múltja iránt? Mióta próbálsz egyre többet és többet megtudni a régi Győrről? Hogyan gyarapítod ismereteidet?

Nálam nagyon korán jelentkezett a régiségek iránti vonzalom, már gyerekkoromban gyűjtöttem mindent, ami régi… Tinédzserkoromban a szobám falán az együttes-plakátok között ott voltak a régi Győrről készült metszetek… A középiskolában honismereti táborba mentem, ahol a kapuvári múzeumnak gyűjtöttünk tárgyakat a falvak padlásain… És megmaradt a régmúlt iránti érdeklődésem, különös tekintettel Győrre…
Interneten böngészek, könyvtárba és levéltárba járok, régi könyveket, újságokat gyűjtök (s azokat előbb-utóbb el is olvasom), így bővülnek az ismereteim napról napra. Saját helyismereti gyűjteményem van J

Milyen a kapcsolatod a tagokkal? Ismernek téged a közös érdeklődési körön kívül is? Tudják, hogy ki vagy, mivel foglalkozol, van-e családod, milyen ember vagy? Szereztél ebben a közösségben új barátokat?

Jó a kapcsolatom a tagokkal. Ismernek, mert a kezdetektől fogva a saját nevem alatt szólok hozzá a dolgokhoz, nem a Régi Győr név alatt. Sok ismerőst szereztem az oldalon keresztül, hiszen a közös érdeklődés adott.

Végezetül álljon itt Endre ars poeticája: „A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

tmoni