Helytörténeti kalandozások 23.

Makrisz Agamemnon: Vízicsikó

Makrisz Agamemnon (1913-1993) görög származású magyar szobrászművész 1956 körül kapott felkérést az új győri vasúti pályaudvar épületének peron felőli oldalának díszítésére. Több tervet is készített, mindegyiken a halfarkú lovon ülő fáklyás nőalak, a folyóra utaló jelzések és a Győr felirat elemeinek különböző variációja szerepelt.

A végső változatban Győrt a három folyó városát halfarkú lovon ülő, kezében fáklyát tartó nőalakkal szimbolizálta. A szobrász elmondása szerint a kompozíció szerkesztésénél az volt a célja, hogy az elkészült mű nagy vonalakban jellemző legyen a városra. A vízicsikó mitológiai formában a vizek városát jelképezi, a hátán ülő nő kezében fáklyát tartva az utazás jelképe. Azzal, hogy a szobrot vörösrézből készítette, Győr város ipari jellegét akarta hangsúlyozni. Ha szokványos öntvényből készül, akkor legalább hatvan mázsa lett volna a súlya, ezért más megoldáshoz kellett folyamodni. Végül azért döntöttek úgy, hogy egy milliméteres vörösréz lemezből készítik, mert így a súlya csak hat mázsa lett. A szobrot a lemezből Szlávics László (1927-1991) győrszentiváni származású szobrász készítette el, aki korábban már három évig együtt dolgozott a művésszel.

Makrisz Agamemnon a formák térbeli tagolására törekedett, körbejárható szoborban gondolkodott, de a szobor helyének kiválasztása miatt csak oldalnézeti ábrázolásra volt módja.

Az Esti Hírlap 1962. július 20-án tudósított arról, hogy a Százados úti művésztelepen Makrisz Agamemnon elkészítette a győri vasútállomás díszítésére szánt sellőlovas bronz alkotását. Ezt követően 1962. augusztus 28-án nagy tömeg jelenlétében a helyére emelték a szobrot. Minderről a Kisalföld következő napi száma az első oldalon számolt be.

A szobor felhelyezése:

Az állomás peron felőli oldala:

A szobor helye nem bizonyult jó választásnak. Magasfeszültségű huzalok közelében, a perontető fölött, szinte észrevétlenül megbújt alkotás több évig maradt az eredetileg kiválasztott helyen.

A vasútállomás épületének peron felőli része 1963-ban:

A vasútállomás épületének peron felőli része 1974-ben:

Végül úgy határoztak, hogy új helyet keresnek a szobornak, melyet a Mosoni-Duna és a Rába összefolyásánál, a strandsziget sarkán találtak meg. 1981 novemberében – Szlávics László restaurálását követően – a Vízügyi Igazgatóság, a Vízmű és Fürdő Vállalat, a Közmű- és Mélyépítő Vállalat, valamint a GyÁÉV összefogása nyomán erre az új helyre állították fel a szobrot.

Erről Salamon Nándor a Győri Műsor 1982. januári számában így ír: „A víz fölé hajló karcsú ív végéről mintegy elrugaszkodni készül a különös lény. A mellső lábak mozdulata, a kígyózó farok lendülete fordulatot ígér, ám a vaskos nyak, függőleges tömbje a büszke fej, a kitárt karú figura merev helyzete a stabilitásérzetét erősíti. E kettősségekben rejtőzik az a feszültségtartalék, amely az egyenes és ívelt szakaszokból, valóságos és kimaradó foltok találkozásából összegeződő sziluettben jut elsődleges szerephez. Úgy véljük, megnyugtató harmóniában talált egymásra a természet, az ember formálta táj és a művész teremtette alkotás.”

A vízicsikó napjainkban:

Forrás: A fényképek a megyei könyvtár gyűjteményéből valók

Bronzszobor kerül... In.: Kisalföld, 1962. júl. 17. p. 6.

Kissné Sindulár Anna: Vízicsikó a homlokzaton. In: 1962. aug. 29. p. 1.

Pogány Ö. Gábor: Makrisz Agamemnon. Budapest, Corvina kiad. 1979. p. 110.

Salamon Nándor: Szobornézőben. In.: Győri Műsor, 1982. 1. sz. p. 20-21.

A Százados úti művésztelepen... In.: Esti Hírlap, 1962. júl. 20.

Urbach Zsuzsa: A győri pályaudvar és képzőművészeti díszítése. In.: Művészet, 2. évf. 9. sz. (1961. szept.) p. 23-25.

Végleges helyére került... In.: Kisalföld, 1981. nov. 12. p. 12.

Az utolsó fotót Csendes Richárd készítette.

Bedő Mónika