Érdekességek a megyei könyvtár Muzeális gyűjteményéből – 2. rész

Széchenyi István: Magyar játékszínrül

Szeptemberben vidéken és a fővárosban, határainkon innen és túl, újra megnyitják kapuikat a magyar nyelven játszó kőszínházak. Az új színházi évad kezdetére időzítve a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Muzeális Gyűjteményéből a Győr-Moson-Sopron megyéhez ezer szállal kötődő Széchenyi István Magyar játékszínrül címmel 1832-ben megjelent röpiratának legfontosabb gondolatait ismertetem, másrészt a magyar nyelven játszó színház felépítésének kezdeti nehézségeiről is írok. A magyar nyelvű színjátszás ugyanis nem volt mindig ennyire egyértelmű, mint napjainkban, bár a nehézségek, még ha más természetűek is, megmaradtak.

Noha Magyarországon az államalapítás óta bizonyíthatóan valamilyen formában jelen volt a színjátszás: a liturgikus drámáktól kezdve az iskoladrámákon át, az olasz nyelvű operajátszáson keresztül egészen a német nyelvű előadásokig, a magyar nyelvű hivatásos színjátszásra azonban sokáig kellett várni. A 18. század utolsó negyedétől kezdve jelentettek meg röpiratokat, tanulmányokat a magyar nyelvű színjátszás érdekében és az állandó magyar színház felállításáért. Az időszaki sajtóban pedig olyan neves személyek is megszólaltak a témában, mint Kölcsey Ferenc, Katona József vagy épp a győri Rát Mátyás. 1790-ben alakult meg Kelemen László vezetésével az első magyar hivatásos színtársulat, a Magyar Játékszíni Társaság, amely 1796-ig működött, az Erdélyben 1792-ben megalakult Erdélyi Magyar Színjátszó Társaság pedig egészen 1809-ig folytatta működését. 1832-ig összesen három magyar színház nyílt meg közadakozásból: Kolozsvárott (1821), Miskolcon (1823) és Balatonfüreden (1831), de állandó társulat csak Kolozsvárott működött. Mindeközben a vidéki városokban német színházak létesültek: Sopronban (1769), Győrött (1799), Pozsonyban (1776), Kassán (1789). Budán a német színjátszás számára 1784-ben nyílt meg a Várszínház, majd Pesten a Pesti Német Színház nyitotta meg kapuit 1812-ben. Pesten az 1810-es évek közepétől szerették volna megnyitni a magyar színházat, azonban 1815-ben még a magyar nyelvű társulat is Miskolcra költözött. A Pestre érkező magyar nyelven játszó színtársulatok így vagy a német színházban, vagy alkalmi játszóhelyeken léptek fel.

A magyar színjátszás és a magyar nyelven játszó színház felépítésének fontosságát bizonyítja az is, hogy 1807-től kezdve az országgyűlés is folyamatosan foglalkozott – ugyan számottevő eredmény nélkül – a magyar játékszín ügyével. 1830-ban az országgyűlés állásfoglalását követően Pest vármegye közgyűlésén is tárgyalták a pesti állandó magyar színház ügyét. 1831 augusztusában hozták létre a nemzeti nyelv és színház ügyéért felelős választmányt, amelynek felkérésére írta meg Széchenyi a Magyar játékszínrül című röpiratát. Az 1830-as évek elején Pest már egy fejlődő, polgárosodó város volt, egyben a magyar kulturális és közéletnek a központja. Erős társadalmi igény volt a magyar nyelvű színtársulatra és színházra, azonban az anyagi lehetőségek meglehetősen korlátozottnak bizonyultak: sem az uralkodói támogatás, sem a közadakozás, sem a városi tőkéből történő építkezés nem volt járható út. A témában megszólalók két dologban teljesen egyetértettek: a magyar színészet állandó támogatás nélkül nem marad fenn, de csak állandó színházban tud megerősödni, ezért annak felépítését mindenképp biztosítani kell.

1832-ben Pesten jelent meg Landerer kiadásában Széchenyi István Magyar játékszínrül című röpirata, amelyet a szerző Pest vármegye rendjeinek ajánlott. Széchenyi művében az 1830-as évek elejére már halaszthatatlanná vált magyar játékszín ügyét érintő kérdésekre keresett megoldást az elmélet és a gyakorlat felől. Érdeklődését és elkötelezettségét a magyar nyelven játszó színház felépítéséért már 1830-tól levelei és naplóbejegyzései egyaránt tükrözték. 1832-ben naplójában is megfogalmazta, hogy művének megírását milyen célok vezették.

A röpiratában Széchenyi érinti a magyarországi színházügy szinte valamennyi problémáját, bírálatok és javaslatok megfogalmazásával igyekezett feltárni a korábban elkövetett hibákat, és próbálta kijelölni a rövidtávú és a hosszútávú feladatokat is. A mű szerkezetileg négy nagyobb egységre tagolható. Az első részben Széchenyi megfogalmazta, hogy milyen célból és milyen indítékból írta meg a művét, nevezetesen „Magyarországban a’ honi játékszínnek tartós életbe hozatása” és „A czél nem kevésb és semmi egyéb mint hazánkat a’ Játékszín kellemiben ’s hasznaiban részesíteni általában”.

Széchenyi a második részben az addigi eredménytelenség okait foglalta össze, és elméletben meghatározta a siker eléréséhez szükséges feladatokat is. Csoportosította a sikertelenség okait és a színházalapítás érdekében végrehajtandó feladatokat. A magyar nyelven játszó színház megalapításának addigi sikertelensége miatt Széchenyi a korábbi kezdeményezések során tapasztalt rendszertelenséget okolta. Véleménye szerint a legnagyobb hiba az volt, hogy „eddig nem választatott középpont”, éppen ezért a legfontosabbnak a színház helyének kijelölését tartotta, úgy gondolta, hogy először Pesten épüljön fel a színház, utána vidéken. Alapelve: amikor egy elkészül, utána álljanak csak neki a másiknak. A sikertelenség második okának azt tartotta a szerző, hogy „mindig elég fundus és tehetség nélkül kezdették el a’ dolgot”. Javaslata az volt, hogy ne álljanak neki semminek se, míg elegendő pénz nem gyűlt össze. Harmadik hibának az összegyűlt pénzek rossz kezelését nevezte meg, ezért a siker elérése érdekében az összegyűlő pénzzel megfelelően kell bánni, azaz kamatoztatni kell. A sikertelenség negyedik okának azt tekintette, hogy nem a megfelelő ember irányította a színházalapítás folyamatát, ezért gyakorlati ismeretekkel és jártassággal egyaránt rendelkező személyre kell bízni a vezetést és az irányítást.

Műve harmadik részében Széchenyi gyakorlati szempontból tekintette át a magyar játékszín megvalósításának lehetőségeit, az esetlegesen felmerülő nehézségeket, ezeknek a megoldási módjait. A korábbi tervekhez és elképzelésekhez képest Széchenyi elméleti és gyakorlati nézeteiben számos új elem megjelent: a részvénytársaság létrehozása, az építkezési tőke előre történő összegyűjtése, a fenntartási tőke biztosítása, a tőkeösszegek kamatoztatása, azon a személyek számának maximalizálása, akik a színház ügyét intézik. Széchenyi azt az elvet vallotta, hogy Pesten a középületek építése rendszerbe foglalva történjen meg, e nélkül ugyanis egyik sem lehet sikeres. Széchenyi szerint „…az építendő magyar szinhaznak olly helyen kellene rakatnia, mellynek választása által Pest kellemei ’s szépsége is lehetőkép legsikeresebben magasíttatnának…” és a „…szinház lehetőkép legbizonyosabban és legszaporábban segítse a’ fő város kellemit és szépségét előmozdítni.” A szerző szavakba foglalta azt is, hogy mi a színház társadalmi funkciója, milyen legyen az új színház. Legyen alkalmas, ne nagy és fényes. „A nézők a játszók is kezdők, ezért … az első állandó színháznak nem egy visszarettentő fénypalotának, hanem egy magához vonzó szelid világú kis bájlaknak kellene lenni…” Úgy érvelt, hogy azért van szükség kisebb és egyszerűbb színházra, hogy „egyetlenegy tárgyra nem merítsük ki minden tehetségünket”, hisz vannak még fontos és halaszthatatlan építési feladatok, amelyek még szintén a nemzetre várnak. Korabeli közösségi térként is elképzelte az új színházat, amely az előadások mellett társasági összejövetelek helyszíneként is szolgálhat.

Széchenyi röpirata negyedik részében a művében foglaltak ellen esetlegesen felmerülő ellenvéleményeket cáfolta meg. Javaslata, hogy a magyar színjátszás számára mindenképp önálló színházépületet építsenek, mivel egy esetleges német színházban történő állandó szereplés ellentétekhez vezetne. Megvédte több elképzelését is: a magyar játékszín pesti elhelyezését, pénzügyi javaslatait, valamint az egyesületi eszméjének megfogalmazását is. Az író előre elnézést kért az esetleges keményebb fogalmazásért is.

Széchenyi röpirata nagy, a szerző elképzeléseivel épp ellentétes visszhangot keltett. A magyar színjátszás és színház támogatóinak számító vármegyei nemesség tagjai és az arisztokraták úgy érezték, hogy rájuk vonatkozik a bírálat, ezért megbántódtak. A vita egészen odáig fajult, hogy Széchenyinek 1835-ben a Társalkodó című folyóiratban mentegetőző cikket kellett írnia, hogy a kedélyek lecsillapuljanak.

1834-től kezdve Széchenyi leveleiben és naplójában újra és újra felbukkanó téma a magyar nyelven játszó színház felépítése, de színházépítési törekvései jelentősen megváltoztak ezen idő alatt. A mérsékelt nagyságú színház javaslata változott meg későbbi terveiben leginkább. 1835-ben kelt leveleiben titkárát folyamatosan tájékoztatja például arról, hogy az országgyűlésen milyen eredményeket ért el a színház érdekében, vagy épp milyen kudarcok érték. 1835-re azonban Széchenyi elképzelése mellett további két színházépítési terv (Pest vármegye Ideiglenes Színháza, Pest városának Magyar Színháza) is kibontakozott. Széchenyi elképzeléseinek megvalósulására egészen 1836. április 4-ig volt reális esély, az országgyűlésen aznap tárgyalták meg a tervezetét, azonban egy szavazat híján elbukott. Széchenyi így írt erről: „Színházi tervem eldült! Csak nem sírtam!” A felső- és alsóház ingadozását az okozta, hogy az országgyűlési szavazás idején már épülőben volt Pest vármegye ideiglenes színháza. A Pesti Magyar Színház végül 1837. augusztus 2-án nyitotta meg kapuit. Azonban ez a színház „szinte mindenben az ellenkezőjét eszközölte annak, amit Széchenyi elméleti írásaiban bírált és elemzett, amiért társadalmi téren és közéleti szerepléseivel fellépett”.

Annak ellenére, hogy Széchenyi elképzelései nem valósultak meg, a Magyar játékszínrül című röpirata nagy jelentőségű írás, mivel a közvélemény ezen mű miatt újra fellelkesült, valamint a színházépítést támogató íróknak és tudósoknak is állást kellett foglalniuk. Pest vármegyét, valamint az országgyűlésen a vármegyék képviselőit is tettre sarkallta. Széchenyi ezzel az írásával kísérletet tett a közgondolkodás megváltoztatására, remélte, hogy a pozitív reformtervei megvalósulhatnak egy nagyobb koncepció részeként, amelynek eredménye egy olyan kőszínház felépítése, ahol végre teret kaphat és megerősödhet a magyar nyelvű színjátszás.

Ősze Mária

A képek a Commons Wikimedia szabad felhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 2. kép; 3. kép.