könyv, film, zene, rendezvény egy helyen

2015. október 22., csütörtök

Helytörténeti kalandozások 55.

Séta Kiskúton

Kiskút története több évszázadot ölel fel, melynek során a mai városrész gyökeres változásokon ment keresztül, ahogyan azt végigkövettük előző írásunkban. A kiránduló győriek szórakoztatására a XIX. század közepén vendéglő épült. Közelében létesítették 1884-ben Győr első vízműtelepét, majd 1892-ben megkezdődött a terület parkosítása.

1915-ben az Iparcsatorna kialakításával megvalósult az áruszállítás a Mosoni-Duna és az Ágyúgyár között. Ezt követően a liget területét csaknem kétszeresére bővítették, és népparkot alakítottak ki.

Kiskút északi részén, a vízmű és az Iparcsatorna között 1948-ban kápolnát építettek egy legendás Szűz Mária-kép védelmére. Történetéről több kiadványban is olvashatunk.

Részletek a Gyárváros Győrben című könyvből:


Minden évben a ligetben tartották meg a győriek hagyományos majálisát.

Kisalföld, 1966. április 15.:

Az 1960-as években dinamikus fejlődésnek indult a terület, megkezdődött a liget beépítése. A Kiskútra kirándulók sok látnivalóban gyönyörködhettek, melyek mindegyike külön fejezetet érdemel várostörténeti sorozatunkban.

Kemping

1966-ban megnyitották az 1000 férőhelyes kempinget.

Kisalföld, 1966. június 2.:


1976. május 1-én a kempingben faházas motelt avattak, központi fogadóhelyiséggel.

A Trófeabíráló Bizottság épülete a kemping mellett: 

Vidámpark

1967. május 1-én adták át a Vidámparkot és a Vadasparkot, egyúttal a területet elnevezték Május 1. Kultúrparknak.

Kisalföld, 1966. június 29.:

Óriáskerékben:

Tavasztól őszig kertmozi is üzemelt a parkban:

Győri Vadaspark (Xántus János Állatkert)

Győrnek egykor volt egy nagyobb területű vadasparkja, amelyet a nagy állatkert-létesítési lázban 1959-ben nyitottak meg a Püspökerdőben. Itt igazán természetes, erdei környezetben nagy területen, sétálva lehetett találkozni a karámokba és ketrecekbe zárt hazai fauna illusztris képviselőivel.

Ám sajnos ezt a szép állatparkot öt évvel később elmosta a Duna. Helyette nyitották meg 1967-ben az egykori vidámpark mellett a jelenlegi állatkertet, a város szélén, a Kiskútligetben.



Kisalföld, 1969. április 12.:

Győri ETO-stadion

A Kiskúttól nyugatra található, akkor még Vagongyári területen (ma Városrét) elhelyezkedő régi ETO-pálya 1967-re korszerűtlenné vált, és az üzem bővítésének is útjában állt, ezért a vezetőség új stadion építésébe kezdett a liget nyugati szélén.

Kisalföld, 1967. május 31.:

1977. június 22-én átadták a Lang János (1934-1996) tervezte új Rába ETO Stadiont, melyet a június 27-ig megrendezett XVI. Nyári Úttörő Olimpiával avattak fel.

Magvassy Mihály Sportcsarnok

Győr városa 1970-ben jóváhagyta, hogy Kiskúton Városi Kiállítási és Sportcsarnok létesüljön, melyet végül 1976-ban avattak fel. 1990-ben Győr első tornatanítójáról, Magvassy Mihályról nevezték el.

Magvassy Mihály Sportcsarnok, 1974:


Műjégpálya

Az akkori vidámpark nyugati oldalán Horváth Andor Ybl-díjas építész terve alapján 1984. december 1-én nyílt meg a Műjégpálya.

Kisalföld, 1984. december 2.:

A kiskúti vízmű

A Mártírok útjáról jobbra, egy leágazás végén található a 19. század végén épített vízmű máig üzemelő telephelye. A régi idők emlékét őrzi a szolgálati lakás épülete.

Forrás: A Pannon-Víz Részvénytársaság jubileumi évkönyve:

Kiskúti erdő

A liget megmaradt erdős területéről így ír a Kisalföld 1997. november 11-i száma:

Győri Audi Aréna

A Győri Audi ETO női kézilabdacsapatára méltán büszke város a Magvassy-sportcsarnok szomszédságában építette meg az új sportcsarnokot, az Audi Arénát.

Kisalföld, 2013. december 21.:

Kiskút látnivalói napjainkban

Sétáljunk végig a mai Kiskúton! A városból Kiskút felé haladva, a Nagy Sándor József úton balra láthatjuk az ETO Park modern épületét.


Mögötte helyezkedik el a Győri ETO átépített új stadionja.


Az út másik oldalán a műjégpálya


…és a parkolója, háttérben a régi liget fáival, mely ma már az állatkerthez csatolt terület egészen a volt Elektromos pálya bejáratáig, tágasabb teret adva a nagy mozgásigényű állatok számára.


A körforgalomhoz érve zsiráf-reklám jelzi, hogy az állatkerthez értünk.



Átellenben a Komfort Centrum bútoráruház épülete.


A hajdanvolt kemping siralmas látványát a kerítésre szerelt reklámtáblák takarják el a kíváncsi tekintetek elől.


A Mártírok útja felé vezető út mellett szemünk elé tárul az újonnan épült Győri Audi Aréna impozáns sportkomplexuma.



Az Audi Aréna mögött látható a Magvassy Mihály Sportcsarnok.


A Magvassy Sportcsarnokkal szemben van a Projektiroda (a régi Trófeabíráló Bizottság székháza).


Az Aréna mellett, a Mártírok útjának északi vonalától jobbra két leágazáshoz érünk. Az első a vízműtelephez és a régi szolgálati lakás frissen felújított, üresen álló épületéhez vezet.



A másik leágazás a fákkal, bokrokkal körülvett kápolnához vezet. A környéken az egykori liget utolsó fáiban gyönyörködhetünk.


Sétánk az Iparcsatorna torkolatánál ér véget.



Mezeiné Bogdán Beatrix
Felhasznált irodalom:
Kisalföld  szövegben jelölt számai
Gyárváros Győrben: egy munkástelep története / [a kötet szerzői Forgács János et al.] ; [fotó Harsányi Attila, Andorka Zsolt, Orbán László] ; [... szerk. Orbánné Horváth Márta]. - [Győr]: Gyárvárosiak Baráti Köre Egyesület, 2007
Győr / közrem. Uzsoki András. – Bp.: Panoráma, [1968].
Győr parkjai - A Kiskút-liget története. In: Morajlás : a 708. sz. Rómer Flóris Cserkészcsapat lapja. 18. évf. 164. sz. 2014. április, p. 3.
A Pannon-Víz Részvénytársaság jubileumi évkönyve a 120. évfordulóra: 1884-2004 / [szerk. Tóth Gyula]. - [Győr]: Pannon-Víz Rt., [2004]

A képek forrása a megyei könyvtár képgyűjteménye, Som Andrea (Nürnberg), Kiss Géza (az esti Audi Aréna), illetve Mezei Imre saját felvételei.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése