könyv, film, zene, rendezvény egy helyen

2014. december 17., szerda

Programajánló a hétre 2

Adventi harmonikaszó


December 18-án (csütörtökön) 17 órától kerül sor a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) az Akkordeon Harmonika Zenekar adventi koncertjére. Vendégek: Cseh György (gitár, ének), Németh Ottó (gitár, mandolin, hegedű). Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

„Fölötted az ég” – Üstökös csillagok


„Az üstökös olyan Naprendszerbeli égitest, mely a Nap körül, általában elnyújtott pályán kering, és a Nap közelébe érve kómája és csóvája fejlődik – mindkét jelenség legfőbb oka az üstökösmagot érő napsugárzás. Maguk az üstökösmagok lazán összekapcsolódó jégből, porból és szikladarabokból állnak, méretük néhány kilométertől néhány tíz kilométerig terjed.” – írja a Wikipédia. Ha ennél többet szeretnének megtudni a témáról, akkor hallgassák meg Rózsahegyi Márton vetítéses előadását. A Pannon Csillagda munkatársa december 18-án (csütörtökön) 17 órakor lesz a Központi Könyvtár klubjának (Győr, Herman O. u. 22., földszint) vendége. Ezzel a rendezvénnyel zárul csillagászati előadássorozatunk. Mint a korábbi előadások, ez is díjmentesen látogatható. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Karácsonyi koncert


December 19-én (pénteken) 18.30-kor a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) az Ady Endre Közművelődési Egyesület művészeti csoportjai karácsonyi, évadzáró előadást tartanak. Fellép: a Rába Dal és Társaskör és a Rába Koncert Fúvószenekar. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Az ünnepi hangulat kialakulását forralt borral segítjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése