Terni városa, Olaszország - ahol a múlt is jelen idő

Bár bőven (meg)irigyelhetné az olaszországi tengerparti szépségeket Terni városa, mégsem kell szégyenkeznie szárazföldi „rút” helyzetében, lévén gyönyörű panorámáért egyáltalán nem kell a szomszédba, a tőle északnyugatra lévő Rietibe (36 km), a déli irányban fekvő Spoleto-ba (29 km), vagy éppen az északi Rómába (104 km) mennie.

Közép-Olaszországban járunk, Umbria régióban, az egyetlen olyan olasz tartományban, amely kizárólag szárazföldi (nem tengeri) határon fekszik, ugyanakkor talán az egyetlen olyan régióban, ahol mégis a víz az uralkodó elem: a hatalmas Marmore vízesés; a legendás Nera folyó (völgye), illetve a hegyek között, 375 méter magasságban elterülő Piediluco tó. A Nera folyó sík völgyében fekvő Terni városát az umberek alapították i.e. 672-ben, ám a vidék a régészeti leletek szerint már a bronzkorban lakott volt. I.e. 299-ben a települést a rómaiak elfoglalták, amely aztán az északra vezető legfontosabb út, a Via Flaminia egyik jelentős állomásaként szolgált. Római neve Interamna, azaz a „két folyó között” lett, és számos építménnyel (lakóházak, vízvezetékek, falak, amfiteátrumok, templomok, hidak) gazdagodott. Első keresztény templomát például Szent Valentinus (Saint Valentine) mártír püspök a 3. században építtette.

A Lombard hódítás (i.sz. 755) eredményeként azonban Terni elvesztette régi jelentőségét, szerepe a Spoletoi Hercegség második városává degradálódott. A települést 1174-ben I. Frigyes német-római császár seregei pusztították el, hogy aztán a következő századokban újra a Nápoly és Firenze közötti kereskedelmi út fontos állomása legyen: kikiáltotta saját alkotmányát, védőfalait megmagasították, új csatornákat építettek. Sok késő középkori olasz településhez hasonlóan azonban a várost belső viszályok sora sodorta a pusztulás felé, 1420-ban mégis a Pápai Állam jelentős része lett, például Szent Ferenc egyik kedvenc imahelyévé vált.

Terni 1580-ban lépett a komoly iparosodás útjára: a Ferriera nevű vasmű vállalat vezette be a várost a közeli vasércbánya (Monteleone di Spoleto) ásványainak ipari feldolgozásába. A 17. században azonban a járványok és az éhínség következtében újabb mélypont következett. Nagyjából két évszázadnak kellett eltelnie aztán, hogy a város végre igazán kihasználhassa az ipari forradalom és a bőséges víznyerőhely adta erőforrásokat: acélgyár, öntöde, fegyverüzem, juta- és gyapjúművek létesültek. 1927-ben (újra) Terni lett a tartomány fővárosa. Következett viszont a második világháború, ahol fontos iparágai miatt a szövetségesek egyik kedvelt célpontja vált, ennek ellenére ipari környezete tovább fejlődhetett, hogy a települést mára sok helyen „az olasz Manchester-ként” emlegessék.

Terni – régre visszanyúló történelmi fennállása következtében – nem szűkölködik a látnivalókban. A teljesség megközelítő igénye nélkül íme néhány jelentős vagy éppen érdekes nevezetesség a városból:

-         Az i.e. 32-ben épült római amfiteátrum, amely egykor tízezer fő befogadóképességgel rendelkezett.

-         A fokozottan műemléki védelem alatt álló Porta Sant’ Angelo kapu, amely az antik város négy bejárata közül az egyik volt.

-         A 17. században épült Terni Székesegyház (Duomo, Cattedrale di Santa Maria Assunta) az egyik legkorábbi keresztény épület volt a városban, mára barokk stílusjegyek vértezik. Egyik orgonáját Gian Lorenzo Bernini tervezte, harangtornya pedig a 18. században épült.

-         A templomok közül jelentős még az S. Valentino Bazilika és az S. Francesco Templom, valamint a román stílusúak közül az S. Aló (11. század), az S. Martino és az S. Salvatore.

-         A város kevés középkori műemléke közé tartozik például a Mazzancolli Palota, valamint a Palazzo Spada, amely a 16. században épült Ifjabb Antonio da Sangallo tervei alapján, ma pedig a Városháza szerepét tölti be.

-         Az 1100-as években épült Todi várát városvédelmi, háborús célokra emelték, ma azonban kikapcsolódási helyként szolgál a lakosok és a turisták számára.

Terni híres szülöttei között ott találjuk például Aurelio De Felice szobrászt, Alessandro Casagrande (zongoraművész) és Giulio Briccialdi (fuvolaművész) zeneszerzőket, valamint Francesco Angeloni történész-írót. Mind közül a két leghíresebb Tacitus római császár, illetve Saint Valentine püspök és szentté avatott mártír, azonban mindkettőjük származásához kérdések, talányok és furcsaságok sora kapcsolódik.

Az egykori római szenátor és történetíró Publius/Gaius Cornelius Tacitus-ról (i.sz. 56-117) gyakran hangoztatják, hogy Terniben született, ám erre semmilyen bizonyíték nincsen. Az állítás alapja valószínűleg az azonos nevű császár, Marcus Claudius Tacitus Augustus (i.sz. kb. 200-276) hitelesített terni-i születési helye, illetve az, hogy a császár gondoskodott arról, hogy a történetíró Tacitus munkáit széles körben másolják és terjesszék, mindez pedig azt az (elképzelhetően hamis) hitet kelti a történészekben, hogy valódi rokoni kapcsolatban álltak.

Saint Valentine (Valentinus) esete hasonlóan bonyolult félreértelmezések táptalaja: kétségtelenül Terni püspöke volt a 3. században, akit aztán mártírsága után szentté avattak, s a város védnöke/védőszentje lett. A késő antik korban azonban a Valentinus név meglehetősen gyakorivá vált, így alakját elkezdték összekeverni más, teljesen különböző szentekkel (a legfontosabb közülük a katonák védőszentje), akiknek minden bizonnyal semmi közük Ternihez.

Végezetül pedig egy magyar vonatkozás: Terni testvérvárosai (a spanyol Cartagena, a francia Saint-Ouen, a cseh Prága 8. kerülete) között ott találjuk Dunaújvárost is, ráadásul elmondhatjuk azt is, hogy a „közös múlt” valahol szó szerint összeköti őket (Dunaújváros a római korban az Intercisa nevű katonai táborral, valamint a hozzá kapcsolódó polgárvárossal jelentős szerepet játszott a római birodalom keleti határának, a limesnek a barbár támadások elleni védelmében). Szóval mindenképpen érdemes eltölteni egy-két napot Terniben, hogy szippanthassunk egy jót az ókori római birodalom hangulatából!