könyv, film, zene, rendezvény egy helyen

2014. július 1., kedd

Sikeresen zárult a segédkönyvtáros képzés a megyei könyvtárban

Július 1-én 20 hallgató vehette át a sikeresen teljesített OKJ tanfolyamon szerzett bizonyítványát a Könyvtári Intézet győri képzőhelyén a megyei könyvtárban.


A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér a Kisfaludy Károly Könyvtárban szervezte meg és bonyolította le a három vizsgamodulból álló, szeptembertől júniusig tartó, felső középfokú szintű segédkönyvtáros képzését. Az elméleti és gyakorlati, informatikai és hagyományos könyvtári feladatokat, munkafolyamatokat, részterületeket, valamint speciális tájékoztató tevékenységeket magába foglaló tanfolyamanyag strukturált tematikája lehetővé teszi a bizonyítványt szerzett szakemberek számára mindazon feladatok ellátását, amelyeket a könyvtári szakma jelenkori, haladó elvárásaihoz igazodó kívánalmak megkövetelnek.

A hallgatók a képzés során három részegységbe tematizált tananyagot sajátítottak el, amelyek modulonként írásbeli vizsgával zárultak. A végső megmérettetésnél egyaránt írásbeli, gyakorlati és elméleti szóbeli vizsgát kellett teljesíteniük a bizonyítványért, amelyet sikerült is eredményesen megszerezniük a szakmai képesítésre pályázóknak. A megyei könyvtár – az új akkreditációs feltételeknek eleget téve – szándékai szerint megfelelő számú jelentkező esetén a jövőben is vállalkozik a képzés megszervezésére és lebonyolítására.

A július 1-i bizonyítvány átadásról képek itt tekinthetők meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése