A mai amerikai irodalom egyik legkarakteresebb írója, Paul
Auster regénye igazán rejtélyes címet kapott: Utazások a szkriptóriumban.
A mindössze 120 oldalas kisregény felfogható egyfajta művészi életút kivonataként,
megragadva az író, mint teremtő-alkotó belső lényegét.
A regény egy Mr. Blank nevű öregemberről szól, aki emlékezetkieséstől
szenvedve ismeretlen, szinte teljesen üres szobában ébred fel reggel. Nincsen túl
jó formában, nehezére esik a mozgás, de különösen a gondolkodás és a visszaemlékezés.
Vajon ki ő, és mit keres itt? És hol van egyáltalán? Míg az olvasó lépésről lépésre
követi nyomon Mr. Blank egyetlen napját – cselekedeteit és szavait kamerák és
mikrofonok figyelik, ügynöki jelentést rögzítve róla. A nap során Mr. Blank számára
ismeretlen emberek látogatják végig őt, akik mintha mind egy nagy összeesküvés
szereplői lennének. A konspiráció pedig arra irányul, hogy megbüntesse Mr. Blanket
a korábban, ellenük elkövetett tetteiért.
Paul Auster tudatosan hívja életre a látogatókat,
mind egykori regényhősei ők, akik segítségével a helyenként groteszkbe hajló szituációk,
párbeszédek elvezetnek bennünket a mondanivalóhoz. Ahhoz a tanulsághoz, amely érezhetővé
teszi az alkotó felelősségét a teremtett karakterekkel szemben. A szereplők nem
lehetnek meg az író nélkül, a fellázadt figurák rabul ejtik szerzőjüket, mondván:
„Nélküle semmik vagyunk, de a paradoxon az, hogy mi, egy másik elme szüleményei
túléljük a bennünket megálmodó elmét, mert amint kilök minket a világba, attól
kezdve örökké létezünk.” Tökéletesen rajzolódik ki egy író sziluettje, aki nem
ismert határt abban, mit tehet meg a hőseivel, s emiatt bűnhődik most sivár
szobájában.
Mr. Blank fogságának kulcsa, hogy szobájának ajtaja vajon kívülről
vagy belülről van bezárva? Vajon ő irányítja-e az általa teremtett figurák létét,
avagy végül saját karaktereinek csapdájába zuhan? Paul Auster regényének
talán leghangsúlyosabb eleme a befejezés, az írás foglyának tengődése Menny és
Pokol között. Az Utazások a szkriptóriumban nem más, mint a tehetetlen írói
kényszer újabb metaforája. Auster regénye mindazoknak ajánlható, akik egy-egy írásmű,
regény olvasásakor úgy mélyednek a történetbe, hogy az valóságnak tűnjön. Hiszen
a teljes átélés az írás végső, önző önkifejezési célja.
Szilvási Krisztián
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése