könyv, film, zene, rendezvény egy helyen

2019. október 24., csütörtök

A jövő a könyvtárban kezdődik-részlet

A fiatalok olvasáskultúrájának is része a könyvtár

A magyar óvodás és általános iskolás gyerekek jelentős része rendszeres könyvtárhasználó, közülük tízből négyen pedig egy iskolai programnak köszönhetően jutnak el először ebbe a fontos intézménybe – derül ki abból a kutatásból, amit „Az én könyvtáram” projekt keretein belül végeztek el azzal a céllal, hogy hátteret nyújtsanak a modern, köznevelést támogató könyvtári szolgáltatások továbbfejlesztéséhez. A hároméves projekthez kötődően online és TV kampány indul októberben, ami az olvasás és a könyvtárhasználat népszerűsítését támogatja.
könyvtárak az otthon és az iskola intézménye mellett úgynevezett „harmadik helyként” kiugróan fontos szerepet tölthetnek be a fiatalok olvasási szokásainak, digitális írástudásának alakításában. Ez azonban csak akkor lehet – skandináv mintára - valós alternatíva, ha megfelelő körülmények várják a gyerekeket, a felkészült szakemberek pedig alaposan kidolgozott programokkal vezetik be őket az olvasás és az információkeresés rejtelmeibe. E célt szolgálja A „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című projektbe illeszkedő „Az én könyvtáram” program, mely új kompetencia- és készségfejlesztő, tanulást támogató könyvtári szolgáltatások integrálását segíti elő. A program keretein belül szakmai műhelyeket állítottak fel, kutatást végeztek a témában, majd az eredmények alapján dolgozta ki 90 tanulást támogató mintaprogramot.
A megalapozó kutatások egyike (Psyma Hungary, 2017) rámutatott arra, hogy a Z generáció olvasási szokásai leginkább a fiatal felnőttekére hasonlítanak: bár kevesebbet és ritkábban olvasnak a kamaszok, mint korábban, de harmaduk mai is rendszeresen olvas, míg másik harmaduk alkalmi könyvolvasó. Kiemelten fontos tényező a szülői minta és a szocializáció. Az adatok értelmében például a gyerekkori meseolvasással egy életre szóló minta épülhet be: 100 emberből 72 vált felnőttként rendszeres olvasóvá azok közül, akinek naponta olvastak mesét gyerekkorában. Érdekesség, hogy az olvasói ízlés a korral változik: míg a 9 év alattiak leginkább a meséket, gyerekverseket részesítik előnyben, ahogy idősebbek lesznek tágul a spektrum, és szívesebben választják a kalandregényeket, szórakoztató regényeket – gyakran a kötelező olvasmányok alternatívájaként. A kutatási eredmények igazolták azt is, hogy sok a „látens könyvtárhasználó”, akik ugyan nincsenek beiratkozva, mégis igénybe veszik a könyvtárak szolgáltatásait. A kutatást 2019 szeptemberében megismételték, így hamarosan összehasonlíthatóvá válnak az adatok, vagyis megfigyelhető az évek során elért változás.

Az olvasás, a könyvtárhasználat népszerűsítését, a digitális írástudás, a szövegértés, az információkeresés fejlesztésének fontosságát célozza meg az október közepével induló kampány is.

A teljes cikket és a videókat honlapunkon a https://www.gyorikonyvtar.hu/news/1485/167 
oldalon találhatják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése