Helytörténeti kalandozások 131.

Kelen Imre, a Győrből indult nemzetközi hírű karikaturista – 2. rész

A győri származású Kelen (Klein) Imre nevét és műveit Genftől New Yorkig jól ismerik. Budapesten mint karikatúrarajzoló 1917-ben tűnt fel. 1919-ben megörökítette a Tanácsköztársaság győri vezetőit, és még ebben az évben külföldre távozott. Az 1920-as évek Genfjének kedvelt rajzolója volt alkotótársával, Dezső Alajossal együtt. A politikusokat kifigurázó karikatúráit a legnagyobb európai lapok közölték. 1938-ban a háborús fenyegetettség miatt Dezsővel együtt végleg elhagyta Európát.

Még ebben az évben a genfi amerikai konzulátuson amerikai vízumot igényelt, és karácsonykor már New Yorkban voltak mindketten. Itt neves napilapok és magazinok kedvelt karikaturistája lett. Kezdetben Dezsővel együtt a Ken című lapnak rajzoltak egészen annak megszűnéséig. Majd a frissen alapított TNT című szatirikus lap művészeti vezetője lett egészen a háború kitöréséig, amikor ez a kiadvány is megszűnt. Ezután egy sajtóügynökség társalapítójaként tevékenykedett, és a Life, az Esquire, a Nation, a Christian Science Monitor, a Washington Post közölték rajzait.

Amikor 1945-ben San Franciscóban az Egyesült Nemzetek utódaként megalakult az ENSZ Egyesült Nemzetek Szervezete, Dezsővel együtt az első különvonattal odautaztak. Kezdetben semmilyen megbízásuk nem volt. Kelen az odafelé vezető úton, a vonaton találkozott a Christian Science Monitor főszerkesztőjével (akit még Genfből ismert), és aki felajánlotta, hogy rajzoljanak a lapnak. Így újból elkezdtek karikatúrákat készíteni az oda érkező politikusokról.

Pesti Izé, 1947. március 30.:

Közben nem hagytak fel a menükártyák rajzolásával sem. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményében található egy 1951-ben kiadott és a szerző által dedikált kiadvány, melyből íme néhány menükártya:

A „Pour La Victoire” francia lap vacsorájának étlapja 1942-ben:

Nazrollah Entezam, az ENSZ Közgyűlés elnökének 1950. november 27-én, New Yorkban a Waldorf Astoriában megrendezett ebédjének menükártyája:

Trygve Lie, az ENSZ főtitkárának 1951-ben szintén a Waldorf Astoriában megtartott vacsorájának menükártyája:

1948-ban – már New Yorkban – Kelen Imrét felkérték a CBS ENSZ-híradójának szerkesztésére. Előbb tanácsadó, később az ENSZ keretében működő tévéadás vezetője lett 1957-ig. Műsorukkal díjakat is elnyertek, többek között a Peabody és Emmy Award-ot. Eközben az utolsó, Dezső Alajossal közös albumuk 1951-ben jelent meg.

1957 után megint sajtóügynökséget alapított. Jellemrajzokat írt neves politikusokról. Ezek a „tudományos karikatúrák” 35 országban jelentek meg. Ekkor kezdett könyveket is írni. Az első az önéletrajza volt, melyet több nyelvre lefordítottak, és sok lapban megjelent folytatásban is. Írt még könyvet Leonardo Da Vinciről, több kötetet Hammarksjoldról, az ENSZ főtitkáráról, egyet a Dendur templomról. Ezenkívül bélyegekről, többek között az ENSZ-be tömörült államok postabélyegeiről, a Kennedy-bélyegekről, a Vatikáni bélyegekről. Kisgyerekeknek kifestőkönyveket, úgynevezett coloring book-okat készített.

1941-ben megnősült Amerikában. Felesége, egy angol származású írónő akkoriban az Egyesült Nemzetek egyik jeles közgazdasági szakértője volt. Lányuk született, Júlia, akinek egyszer egy győri látogatása alkalmával megmutatta a szülői házat. 1975-ig New Yorkban élt családjával, majd Bécsbe költöztek, mert feleségét oda helyezték át. (Film Színház Irodalom, 1941. február 28., Amerikai Magyar Népszava, 1975. február 21.)

A Kisalföld 1969. augusztus 2-i számában Pernesz Gyula, a Kisfaludy Károly Könyvtár igazgatója hosszabb cikket közölt arról, hogy a győri Kisfaludy Könyvtár költöztetése közben egy nagy értékű művészi karikatúra gyűjteményre bukkantak. Egy jellegtelen anyakönyvi iktató mappában összegyűjtve találták meg azt a 32 db, 21x30 cm nagyságú rajzot, melyek a Tanácsköztársaság győri vezetőit örökítették meg. A rajzokat a művész szignója mellett a saját aláírásukkal is ellátták a népbiztosok, pártvezetők. A cikk tartalmát az MTI is átvette, és több napilap tudósított a páratlan gyűjtemény megtalálásáról.

Tíz nappal később Pernesz Gyula levelet kapott Veres Edétől, Kelen Imre egykori osztálytársától. Ebben leírja, hogy Újvárosból származik, Kelen Imrével együtt járt a főreálgimnáziumba, és 1915-ben együtt is érettségiztek. Noha ő 54 éve Budapesten él, szívében megmaradt győrinek. Miután a húga rendszeresen elküldte neki a Kisalföld számait, így tudomást szerzett az augusztusban megjelent cikkről is, melyet továbbított Kelen Imrének Amerikába, és egy tőle 1968 májusában keltezett levelet és két amerikai lapban megjelent újságcikk kivágatot pedig cserébe Pernesznek küldött. Az angol nyelvű cikk hosszabb méltatást közöl munkásságáról, megemlítve azt, hogy az ENSZ televíziós osztályának vezetője volt, s hogy több könyve jelent meg New Yorkban, Londonban, Stockholmban. Hatalmas történelmi anyagot felölelő egyetemi előadás sorozatában személyes tapasztalatait osztja meg az általa megismert politikusokról.

Kelen (Klein) Imre és Veres Ede osztálytársak voltak, 1915-ben együtt végeztek a győri m. kir. Főreáliskolában (Veres László tulajdona):

Felvetődött egy kiállítás lehetősége a megtalált gyűjteményből, melyhez Pernesz Gyula életrajzot kért Kelentől. Levelére 1969. szeptember 1-én, majd 3-án két válasz is érkezett. Ezekből kiderült, mennyire ragaszkodott szülővárosához, a második levélből pedig több, kevésbé ismert életrajzi adata is ismertté vált.

„Születtem Győrött 1896. december 22-én éjjel fél háromkor. Napóleonnal egy évszázadban éltem, igaz, hogy ő az elején, én meg a végén…” Miután 1915-ben akarata ellenére besorozták katonának, 1918-ig háromszor volt az olasz fronton. Majd ugyanebben a levélben leírja a megtalált karikatúrák keletkezésének történetét, körülményeit is: „1919 nyarán, a kommün alatt Szigethy István kollégámmal egy kiállításra készültünk Győrött, és lerajzoltuk a város hírességeit. Természetesen én rajzoltam le a győri Direktórium tagjait. Egy-két névre ma is emlékszem: Dr. Pogány Imre és neje, Dobó szinigazgató, Katona-Zalán, aki akkor megmutatta nekem a győri fogházat, és Németh, ha jól emlékszem József.”

Balra Dobó Sándor, jobbra Katona Zalán:

„A kiállítás megtartatott az Úri Kaszinó termeiben, a KIOSZK felett, mely akkor üresen állott. De engem figyelmeztettek, ha ki merem állítani a direktórium tagjait, a kiállítást szétverik. Hát leszedtem a direktórium tagjait a falról, de a rajzokat eltettem az almárium tetejére, és ott voltak vagy tíz évig. Aztán felajánlottam… mint a város történetéhez tartozó dokumentumokat.”

Vajdits Béla:

„Egy rajz hiányzott, Vajdics Károlyé, aki a Direktórium elnöke volt (ez tévedés, Vajdits Béla volt a neve – a szerk.). Vajdics Párizsban élt, és a pozsonyi reggel munkatársa volt. Egy kávéházba jártunk, ott rajzoltam le a teraszon. Más papíron van, mint a többi. Örülök, hogy a rajzok előkerültek, fél százada, hogy csináltam azokat.”

A féltve őrzött és kalandos módon megkerült grafikákból 1969. október 12-én nyílt kiállítás a Xántus János Múzeum dísztermében. A gyűjtemény anyagát Pernesz Gyula könyvtárigazgató mutatta be.

A kiállítás után Kelen állandó levelezésben állt Pernesz Gyulával, melyekben gyakran köszönt el „győri rajzoló”, „győri barátsággal”, „a győrszigeti gyerek” aláírással.

1973-ban hazalátogatott, 1936 óta először volt Magyarországon, Győrben 1930-ban járt utoljára. A győri könyvtár őriz egy pályázatot, amelyben egy diáklány a vele való találkozást meséli el, mikor Kelen lányával a szülői házba ellátogatva megismerkedett az akkor ott élő családdal, felelevenítve a régi emlékeket. Ez év augusztusában a Magyar Nemzet vele készített két részes interjút közölt, melyben elmesélte az egész életét.

1975 tavaszán 3 napot töltött Győrött, beszélt a fiatalkori emlékeiről, nézegette a rajzait tartalmazó albumot, a Győri Élet című lap példányait 1919-ből, melyekben számos karikatúrája jelent meg. 1976 szeptemberében a Kulturális Kapcsolatok Intézete vezetőségének meghívására Budapestre érkezett. Az itt bemutatott, 1919 és 1951 között készült 120 legsikerültebb alkotását New Yorkban, Londonban, Párizsban és Stockholmban a nagyközönség már megcsodálhatta.

A kiállításon bemutatott képek közül kettő – a bal oldali az ENSZ Palota alapkőletétel ünnepsége, a jobb oldali Kurt Waldheim:

Kelen Imre 1978. október 9-én-én halt meg Bécsben (nekrológja november 9-én jelent meg a Kisalföldben). Halálával a politikai karikatúra művelőjének jeles képviselője távozott az élők sorából.

Bedő Mónika

Felhasznált irodalom:

Bajomi Lázár Endre: Két háború között.- Budapesti beszélgetés Kelen Imrével. In: Magyar Nemzet, 1973. aug. 26. p. 11.

Bajomi Lázár Endre: A háború után. In: Magyar Nemzet, 1973. aug. 28. p. 4.

Zeidler Miklós: Magyar művészek a Nemzetek Szövetségében In: Limes, 2008. 3. sz. p. 267-272.

Győri életrajzi lexikon / szerk. Grábics Frigyes, Horváth Sándor Domonkos, Kucska Ferenc. Győr, Városi Könyvtár (Győr), 1999. p. 165.

Márer György: A szemtanú. In: Amerikai Magyar Népszava, 1979. febr. 2. p. 12.

Lánczos Zoltán: Kelen Imre kiállítása. In: Magyar Nemzet, 1976. szept. 23. p. 7.

Pernesz Gyula: Egy könyvtári dokumentum visszhangja. In: Kisalföld, 1969. aug. 24. p. 5.

Pernesz Gyula: Maradjunk összeköttetésben…” In: Kisalföld, 1969. szept. 28. p. 7.

Pernesz Gyula: Újabb nagyértékű dokumentumanyag került elő a Tanácsköztársaság idejéből a Kisfaludy Könyvtárban! In: Kisalföld, 1969. aug. 2. p. 6.

Pernesz Gyula: Meghalt Kelen Imre. In: Kisalföld, 1978. nov. 9. p. 4.

A címlapkép Veres László ajándéka.