A magyarok
krónikája 1488-ból
Az 1898-ban alapított Győri Városi Közkönyvtár vezetői tudatosan törekedtek arra, hogy a
könyvtár állományát ősnyomtatványokkal is bővítsék. 1928-ban Győr Város Hivatalos Értesítőjében
jelent meg a hír, hogy a könyvtár igazgatója, Sefcsik Ferenc egy budapesti könyvaukción ősnyomtatványt is
vásárolt: Thuróczy János Chronica Hungarorum című művét,
amely 1488-ban jelent meg Augsburgban. A Thuróczy-krónikának
is nevezett mű a középkori magyar történelem egyik legfontosabb nyomtatott
forrásának számít.
A Chronica
Hungarorumot, azaz A magyarok krónikáját Thuróczy János (1435?-1488/1489) királyi ítélőmester felettese, Drági Tamás királyi személynök
biztatására kezdte el írni. Drágit és Thuróczyt munkakapcsolatuk mellett az is
összekötötte, hogy mind a ketten érdeklődtek a régmúlt iránt. Évekig közösen
elmélkedtek és vitatkoztak a magyarok történelméről, míg Thuróczy 1486-1487
során Drági megbízásából megírta művét, amelyhez felhasználta a Képes Krónika szövegét, azonban
átdolgozta annak mind a hunokra vonatkozó részét, mind a magyarokra vonatkozó
fejezetek egy részét is, ezzel célja az idealizálás, a magyar múlt minél
kedvezőbb beállítása volt. Ezt az átdolgozott szöveget egyrészt kiegészítette
saját kéziratával, amelyben a történelmi eseményeket 1342-ig ismertette,
másrészt ezek mellé csatolta még Küküllei
János Nagy Lajos-életrajzát is.
Miután felhasznált forrásai 1382-ig ismertették csak a magyar történelmet, az
1382-től kezdődő időszakot egészen saját koráig Thuróczy maga írta meg
oklevélmásolatok, regesztrumok és szóbeli hagyományok felhasználásával, török
krónikákkal egyeztetve. Annyira naprakész volt a mű, hogy Bécsújhely 1487.
augusztus 17-i elfoglalása még belekerült. A teljes művel Thuróczy egyik fő
célja Mátyás király idealizálása volt, hogy ezáltal is egyenrangúnak tűnjön a
legnevesebb uralkodócsaládok tagjaival.
A
kötet végén szerepel Rogerius magister
(1202/1205-1266) Siralmas ének a tatárok
magyarországi pusztításáról című latin nyelven írt műve, amelynek szövege a
nyomtatott kiadás révén maradt fenn. Rogerius 1232-ben a pápai legátus
kíséretében jött először Magyarországra, s ettől kezdve számos megbízatást
teljesített, valamint egyházi tisztségeket is betöltött Magyarországon.
Többnyire Rómában élt, de a tatárjárás idején épp Magyarországon tartózkodott:
a tatárok fogságába került, de Erdélyből sikerült visszaszöknie. Rogerius
valószínűleg 1243-ban írta művét, amelyet formailag levélnek tekintett azért,
hogy pártfogójának szóló szavakkal vezethesse be munkáját. Az 1241-42-es
magyarországi tatárjárásról ír: személyes élményeit és saját értesüléseit
dolgozta fel úgy, hogy írása egyaránt bővelkedik epizódokban és regényes
elemekben, valamint szerepelnek benne visszaemlékezések is. Rogerius művét
azonban mégis objektív elemzéseket tartalmazó, oknyomozó történetírói munkának
tekinthetjük, mivel azokat a társadalmi és politikai okokat elemzi, melyek a
katasztrófához vezettek.
A Chronica Hungarorum, Rogerius művével
kiegészítve 1488-ban két különböző kiadásban is napvilágot látott nyomtatásban.
Első kiadása a morvaországi Brünnben készült, a kötetet 42 fametszetes kép
illusztrálja. Theobald Fegher budai
könyvkereskedő másodszor Augsburgban adatta ki Thuróczy művét, amelyből Erhard Ratdolt nyomdájában, diplomáciai
okokból két változat is készült. A teljesebb példányok 174 számozatlan lapot
tartalmaznak, a krónika szövege pedig egyezik a brünni kiadás szövegével.
Szerepel benne Hunyadi Mátyás ausztriai hadjárata, valamint Thuróczy
ajánlásában feltüntette a magyar király címei között az Ausztria hercege címet
is. A rövidebb példányok kettővel kevesebb, azaz 172 számozatlan lapot
tartalmaznak, valamint hiányzik az Ausztria hercege cím is az ajánlásból.
Különbség még a két változat között, hogy az első oldalon szereplő címertábla
eltér egymástól: a teljesebb példányban 11 címer van, a rövidebben 10, az
utóbbiakból hiányzik Ausztria címere. A Dr.
Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér tulajdonában
lévő példány az augsburgi kiadás hosszabb változata, annak ellenére, hogy a
címertáblában csak 10 címer szerepel, de a többi ismérvet tekintve megegyezik a
teljes változattal. A krónika fametszetekkel illusztrált, összesen 66 képet
tartalmaz: negyvenegy vezér és király képzeletbeli képmása mellett csatajeleneteket,
városokat és sátortábort ábrázoló képek díszítik a köteteket.
A Thuróczy-krónika a híres augsburgi
nyomdász, Erhard Ratdolt (1447-1528)
officinájában készült. Ratdolt 1476-tól Velencében működött, ahonnan 1486-ban
tért vissza szülővárosába, Augsburgba, ahol műhelyét egészen haláláig vezette.
Az ősnyomtatványok korának egyik legjelentősebb és leginnovatívabb nyomdásza
volt, könyvművészi tehetségével különösen kitűnt kortársai közül: 1486-ban ő
volt az első, aki nyomtatott betű-mintalapot adott közre, valamint ő
kísérletezett elsőként a színes nyomtatással. A könyvdíszítés területén számos
technikai és művészeti újítás fűződik a nevéhez (reneszánsz stílusú díszítések
alkalmazása, többszínű fametszetek használata, iniciálék fametszettel történő nyomtatása,
színes és aranyszínű festékkel való nyomtatás, asztronómiai ábrák nyomtatása).
Mind a két szövegváltozatból készültek Mátyás király számára pergamenre
nyomtatott, különlegesen díszített egyedi példányok, amelyekben kifestették a
fametszeteket, aranyalapú iniciálékat használtak, keretdíszekkel ékesítették a
köteteket, ez volt az első ismert nyomtatott könyv, amelyben aranyfestékkel
nyomtattak, méghozzá a Mátyás királyhoz szóló ajánlást. A díszkiadást az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik.
A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi
Tér tulajdonában
lévő Thuróczy-krónika a Ratdolt műhelyből kikerülő kevésbé díszített
kötetek közé tartozik. Azonban ebben a kötetben is nyomtatott iniciálék, kézzel
kifestett színes képek találhatók, tanúsítva Ratdolt kiemelkedő tudását.
Ősnyomtatványunk egykori, általunk nem ismert tulajdonosának fontos olvasmánya
volt: az egyes oldalak szabadon maradt lapszéleit az Árpád-ház kihalásáig sűrűn
teleírta latin nyelvű jegyzetekkel, a további részekhez már kevesebb jegyzetet
készített, valamint elkészítette az uralkodók leszármazási tábláit is, az
utolsó lapon pedig az egykori tulajdonos felsorolta a magyar uralkodókat.
Ősze Mária
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése