Nyugati szél s vad puskaszó
a kedves ősz futára;
rebbentve rajt repül a fajd
hangafüves határba.
A gazdaszem most szívesen
néz ringó, ért kalászra;
a hold ragyog, kószálgatok
s az álmom ő, a drága.
Fogoly termő mezőkre száll,
hegy csal szelíd liléket,
szalonka völgyeket szeret,
gém forrásos vidéket;
galamb helye: lomb sűrüje,
min emberszem se lát át,
kökény-bozót bujtat rigót,
vadrózsalomb poszátát.
Örömeit vad és szelíd
madár künn megtalálja;
ez rajba száll, csapatba áll,
az úgy boldog, ha árva.
El innen, el! Riaszt a hely,
vidéke zord vadásznak,
ne halljam itt vad hangjait
s rángó szárnyat se lássak!
Csodás az est, Peggym, szeresd,
suhog a fecske szárnya;
az ég be kék, s a szép vidék
bágyadt-zöld s barna sárga;
menjünk vigan s nézd boldogan,
mit friss szem megcsodálhat;
vetés sora s galagonya
és mennyi boldog állat.
Halkan megyünk, beszélgetünk
s csak holdunk lát, a fényes,
derekadon erős karom
s vallom: szeretlek, édes!
A rózsatő, ha jő eső,
a gazdaszem kalásznak
úgy nem örül s nem lelkesül,
mint én, drágám, ha látlak!
Fordította: Áprily Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése