Érdekességek a régi győri újságok és folyóiratok történetéből – 13. rész

A Dunántúli Hírlap (1893-1945)

A 19. század utolsó évtizedében az eddig említettek mellett három újabb újság is létezett Győrött. Közülük kettő rövidebb életűnek bizonyult, egy viszont meghatározó jelentőségű lap lett a 20. századi győri sajtó történetében. Az előbbi kettő – a Győri Független Újság, ill. a Győri Napló – rövid említése mellett a harmadikról, a Dunántúli Hírlapról szeretnék ezúttal kissé részletesebben szólni!

1889 szeptemberének végén – egy héttel a Hazánk és a Győri Hírlap fúziója után – került utcára a Győri Független Újság mutatványszáma, melyet október 3-tól követtek a többiek, hetente kétszeri megjelenéssel. Az alapításakor Mailänder Izidor kiadásában megjelenő, Rónai Etel által szerkesztett, Fischer István győri nyomdájában készülő újság 1893 végéig jutott el e címen az olvasóhoz; 1894. január elsejétől Győri Ellenőr címen, „A közérdek hű és részrehajlatlan tolmácsa” alcímmel élt tovább – de már csak szűk négy hónapig, heti megjelenéssel.

A másik rövid életű újság a Győri Napló nevet viselte. „A helyi érdekek független szóvívője” alcímmel megjelenő lap 1895. március 31-én indult útjára és ugyanezen év szeptember 26. napján valószínűleg be is fejezte rövid életét – annak ellenére, hogy ezen utolsóként ismert száma még előfizetési felhívást is tartalmaz! Érdekessége, hogy fennállása nagyobb részében hetenként négyszer jelent meg, ami akkortájt Győrött még szokatlanul gyakorinak számított. Nem érdektelen talán megjegyeznem: felelős szerkesztője és kiadó laptulajdonosa az a Rumy Sándor volt, aki ezt megelőzően két évig már szerkesztette a Győri Hírlapot, melynek Szávay Gyula távozása után, 1902-ben ismét a szerkesztője lett, egy bő negyedszázadra.

A 19. század végén induló győri újságok közül egyértelműen a Dunántúli Hírlap lett a legsikeresebb. Két mutatványszáma 1893 Karácsonyán, ill. Szilveszterén került az olvasókhoz; a rendszeres megjelenést a következő év elejétől kezdte. A század végéig hetenként kétszer jelent meg; 1901 őszétől már három számát olvashatták hetente az érdeklődők; 1914 januárjától pedig már naponta látott napvilágot – valószínűleg a fokozódó olvasói érdeklődésnek is köszönhetően. Első felelős szerkesztője a már több lap kapcsán említett Rumy Sándor volt; később viszonylag sűrűn cserélődtek felelős szerkesztői: az első világháború kitöréséig éppen tízen töltötték be e tisztséget – annak ellenére, hogy egyikük, Bihar Jenő évtizednél hosszabb ideig szerkesztette az újságot.

A szerkesztői névsor részletes ismertetésére itt és most nem vállalkozva csupán azt emelhetem ki: a korszak ismert győri újságírói mellett több olyan személy nevével is találkozhatunk, aki más területen is maradandót alkotott. 1902-1904-ben pl. a több tudományterület művelőjeként is elismert keresztényszocialista politikus, Giesswein Sándor rk. plébános volt a felelős-, majd a főszerkesztő; két ízben is szerkesztette a Dunántúli Hírlapot a költőként és íróként egyaránt hírnevet szerző Harsányi Lajos (később rábapatonai plébános, majd győri kanonok); a két világháború közötti években felelős szerkesztőként ténykedők között pedig ifj. Öveges Kálmán pedagógus, Közi-Horváth József pap-politikus és Csizmadia Andor jogtudós nevét is felfedezhetjük.

A Dunántúli Hírlap első számai Polgár Bertalan győri nyomdájában készültek; ő felelt a kiadásért is. 1894 nyarától azonban az ekkor induló – az Őrangyal című gyermeklap kapcsán már említett Gladich Pál által alapított – Győregyházmegye Könyvnyomdája vette át a lap kiadását és nyomtatását; ettől kezdődően a nevét 1916-tól Győregyházmegyei Alap Nyomdára változtató műhelyben jelent meg az újság, egészen megszűnéséig. Az a tény, hogy a Dunántúli Hírlap a római katolikus egyház támogatásával jelent meg, meghatározta jellegét, mely tükröződött többször változó alcímében is: míg 1894-ben a „Politikai lap”, a következő évben a „Hetenként kétszer megjelenő politikai és társadalmi lap” alcím olvasható a lapszámokon, addig 1902-től „Független keresztény politikai lap”, 1914 áprilisától pedig „Független keresztény politikai napilap” lesz az alcíme.

Az, hogy a Győri Rk. Egyházmegye állt a lap mögött, más szempontból is meghatározta annak tartalmát. Mivel az újság olvasóinak körét a meglehetősen nagy földrajzi kiterjedésű egyházmegye római katolikus hívei adták – nem csupán a győriek –, a tartalmat is ehhez kellett „igazítani”. Így tematikája is érthetően eltér a többi korabeli győri újságétól: írásainak jelentős hányada az egyházmegye más településeit is érinti; emiatt ma felbecsülhetetlen értékű forrás az érintett térség településeinek múltját kutató helytörténészek számára. De igazi „kincsesbánya” számukra a benne megjelent értékes történeti írások nagy száma miatt is. Hiszen a fentebb részben már említett tudós szerkesztők mellett munkatársának mondhatta a Dunántúli Hírlap az egyházmegye történetkutató papságát – gondoljunk csak bele: ekkortájt születik Bedy Vince kanonok fél tucatnyi egyháztörténeti monográfiája, Bán János soproni egyháztörténete stb. –, de a tudós bencés történészeket is: rendszeresen ad írásokat a lapba Lovas Elemér, Barcza Leander és több jeles, Győrött tanárkodó rendtársuk. Barcza Leander pl. 1928-ban a győri ferencesek történetéről közöl több részes cikk-sorozatot; de értékes írások tucatjaira bukkanhatunk pl. Győr és környéke egyházi műemlékeiről, így szakrális köztéri szobrairól is. Különösen izgalmas ilyen tekintetben az 1920-as évek anyaga; már csak azért is, mert a heti hatszori megjelenés biztosította tekintélyes terjedelem lehetőséget adott nagyobb terjedelmű történeti tárgyú írások folytatásban való közlésére is.

1933 áprilisától a Dunántúli Hírlap hetilap lett; és az maradt megszűnéséig, 1945 februárjáig. Jelentősége azonban így is megmaradt; 1939-től pedig – a Győri Hírlap megszűnése miatt – tovább növekedett. Igényesen szerkesztett, gazdag tartalma miatt fél évszázadon keresztül élvezhette az olvasók támogatását; ma pedig sokat forgatott dokumentuma a helytörténeti kutatásnak.

Horváth József