Somlyó Zoltán: Könyvek, amiket sosem olvashattam
Ó, hányszor gondolok tirátok,
minden széptől és jótól elhagyottan:
ti könyvek, miket sosem olvashattam!
Ti titokzatos, messzi hűs lapok!
Betűknek mérhetetlen tengermélye:
nem vihettek magasba és a mélybe…
Ott sorakoztok messzi polcokon
a titkotok két tábla közt bezárva –
s nekem nincs kulcsom ebbe a szent zárba…
De hűvös őszi alkonyatokon,
mikor hangja sikolt a szélkakasnak,
lelkemre éles fénysávok szakadnak…
És megindul köröttem csendesen
nem olvasott könyveknek légiója
s magával ránt a tisztább régiókba…
Megálmodom – ki eljő egykoron –
a legnagyobb gondolkodót a földön:
(hol leszek én, mire csillaga följön!…)
S az új Gutenberget is, aki majd
könyvét a lelkünk ráncaira írja…
S a nagy Költőt is, ki Dantét lebírja…
Ki jókedvet és szabadságot ád
a gályapadhoz láncolt embereknek,
kik egy könyv fölé borulva remegnek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése