Benes Pál gyáros, győri
festőművész
150 éve, 1867. november 13-án született Benes Pál győri festőművész és gyáros, aki a XIX. és a XX. század
fordulóján a kor egyik jeles, közkedvelt művésze volt. Nevéhez fűződik a Benes
Testvérek Vegyészeti Gyár Rt. megalapítása, a Kakas (Le Coq) cipőpaszta és a
Salan fertőtlenítőszer forgalmazása. (A címlapképen: Győr szabad királyi város
és vármegye. Bp., 1926. p. 19.)
Benes Pál győri
festőművész és gyáros a győrszigeti anyakönyvi bejegyzés szerint a család
hatodik gyermekeként, 1867. november 13-án látta meg a napvilágot Győrben.
Édesapja a Csehországból származó Benes Vince 1827-ben, míg édesanyja, Lantesz
Mária Terézia 1842-ben született Győrben. A család 1961 és 1970 között szinte
minden évben gyarapodott egy-egy új taggal (Vince 1861, Mária-Anna 1862,
József-Ferenc 1862, Terézia-Ida 1862, Ida-Paula 1866, Pál-Mátyás 1867,
Zsuzsanna-Gabriella 1869, György-Sándor 1870).
A népes család a XIX. század hatvanas éveiben Győrszigetben,
a 192. számú házban lakott, és az édesapa saját tulajdonában lévő gőzmalom
jövedelméből tartották el magukat. A gyermek Benes Pál korai iskolai éveiről
keveset tudunk, viszont egy későbbi újságcikk alapján feltételezhetjük –
melyben az iskola 50 éves jubileumi ünnepségéről tudósítottak –, hogy Skultéti László fiú iskolájának
növendéke volt.
Dunántúli Hírlap, 1925. május 28.:
Az iskola elvégzése után a győri Szent-Benedek-rend Főgimnáziumba járt 1880-ig majd ezt követően a
szülei – ezt már ő maga említi – beíratták egy nyitrai középiskolába. Benes Pál
az 1920-as években írt részletes önéletrajzában a korai gyermekéveit nem említi
behatóan, de ebből a kéziratból tudunk további tanulmányiról.
Értesítvény a
Pannonhalmi Szent Benedek-rend Győri Főgimnáziumáról... 1878.:
Akkoriban Magyarországon az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképezde
elsősorban rajztanárokat és kézműiparosokat képzett. Mivel ő festőművész
szertetett volna lenni, ezért jó választásnak tűnt a Bécsi Képzőművészeti Akadémia, ahol a konzervativizmus és a
hagyománytisztelet uralkodott, és a szakma alapvető fogásait alaposan el tudta
sajátítani. 1887-1892 között Bécsben végezte tanulmányait, a festőakadémián a
mesterei a kor osztrák kiemelkedő művészei, August Eisenmenger és Sigismund
L’Allemand voltak.
Ez idő tájt érdeklődött az akkoriban kialakuló új francia
festészeti irányzatok iránt is. 1894-ben Budapesten Karlovszki Bertalan festőművésznél tanult három hónapot. 1895-96
között Münchenben Hollósy Simon
(1857-1917) magániskolájának tanulója lett, ahol a naturalizmus és a plein air
festészet elkötelezett hívévé vált. A Hollósy iskola után 1896-tól Olaszországban
folytatta tanulmányait.
Pályakezdés
Ezekben az években szülővárosában, Győrben rövidebb hosszabb
időt töltött, miközben rendszeresen Magyarország különböző vidékeit járta.
Szorgalmasan dolgozott, sorra születtek újabb és újabb alkotásai. Az 1890-es
évek közepétől először nyílt lehetősége kiállításokon is bemutatkozni, az
Országos Magyar Képzőművészeti Társulat éves bemutatóin. Ezeken a kiállításokon
az 1900-as évek elejéig, Győrben való végleges letelepedéséig vett részt. A
Képzőművészeti Társulat 1898/99 Téli kiállításán három képpel is szerepelt,
amely meghozta számára a várva várt sikert is.
Új Idők, 1899. január
5.:
A legnagyobb feltűnést A kis nagyzó (más forrásokban nagyzoló) keltette, melynek
reprodukciója megjelent az Új Idők képes folyóiratban. A kép sikerét mutatja az
is hogy „A kép Őfelsége tetszését is annyira megnyerte, hogy megvásárolta azt
500 frtért a budai kir. palotában elhelyezett magán képtára számára.” – írta a
Győri Hírlap 1899. január 8-án. A Nagybánya és Vidéke napilap is tudósított a
győri festő sikeréről, segítve boldogulását és megmaradását Nagybányán, melyet
ezen felül még azzal is támogatott, hogy 1899-ben rendelkezésre bocsátotta
tágas vendégfogadó termét, melyben Benes megrendezhette egyéni kiállítását.
Nagybánya és Vidéke,
1899. január 29.:
A már említett önéletrajzi írásból tudjuk azt is, hogy
1898-1904 között az év nagyobb részét Nagybányán töltötte. 1898-99-ben
rendszeresen látogatta a nagybányai festőiskola kurzusait, melyet a Münchenből
hazatelepülő Hollósy Simon indított
útjára. Festészetében radikális változás állt be 1898-ban, a zsánerképek
helyett a természeti jelenségek, naturális környezetben ábrázolt hétköznapi
események lettek alkotásainak témái. A század utolsó éveiben viszonya
megromlott Hollósy Simonnal, mivel Benes műveit továbbra is Pesten állította ki
a Képzőművészeti Társulat és a Nemzeti Szalon kiállításain, amelyektől a
nagybányai művészek többsége és a festőiskola diákjai elvből távol tartották
magukat.
1899 év végén Nagybányán újabb sikert ért el Gergely Károly református lelkész
arcképének megfestésével, amit a Nagybánya és Vidéke, 1899. december 10-i
számában így méltattak: „A
művészgárda egy fiatal, de kitűnő tehetségű tagja, Benes Pál éppen ma készült
el Gergely Károlynak az oly korán elhunyt derék ref. lelkésznek arcképével,
mely hű vonásokban örökíti meg a szeretet emez igazi apostolának nemes
vonásait. A képet többen, az elhunyt tisztelői rendelték meg, s vasárnap lesz
ünnepélyes átadása, amikor aztán valószínűleg módot fognak nyújtani arra nézve,
hogy a remekül sikerült művet a közönség is megláthassa.”
Annak ellenére, hogy Benes Pálnak a nagybányai
alkotóközösséggel megromlott a viszonya, és nem mutatkozott be a városban
rendezett csoportos kiállításaikon, festményei a gyűjtők körében kelendőnek
bizonyultak. Végül 1904-ben úgy döntött, hogy beszünteti tevékenységét
Nagybányán és végleg Győrben telepedik le.
A győri évek
Győrrel sohasem szakadt meg a kapcsolata, hiszen minden
tanulmányútját követően néhány hónapot elidőzött a szülői házban. Innen indult
azokba a városokba, ahová az éppen aktuális munkája vagy egy-egy kiállításon
való részvétel szólította.
A már többször említett önéletrajzi írásából azt is
megtudtuk, hogy miután visszatért olaszországi tanulmányútjáról, 1897-ben
Győrben festőiskolát nyitott. „Győrbe jöttem, itt festőiskolát nyitottam,
melyet azonban miután igen lefoglalt, két év után felhagytam.”
Az iskolanyitásról a helyi
sajtó így tudósított (Győri Hírlap, 1897. március 11.):
Az iskola sikerét mi sem bizonyította jobban, mint hogy két
évig talpon tudott maradni. Bezárására nem anyagi megfontolások miatt került
sor, hanem azért, mert Benes ezekben az években érte el művészeti sikereinek
csúcsát, a kiállításokra újabb és újabb alkotásokkal kellett jelentkeznie, és
ekkor döntött úgy, hogy 1898-tól ismét átteszi a székhelyét Nagybányára.
Fürdőzők, Nagybánya,
1900:
Benes Pál neve a győri sajtóban majd csak 1902 tavaszán
tűnik fel újra, amikor a Győri Hírlap közölt egy hosszabb írást. A Művészet című cikkében arról ír, hogy
sorra alakulnak meg az ország különböző városaiban a műpártoló egyesületek a
vidék képzőművészeti életének fellendítésére. 1902-ben a győri műtárlat
megrendezésére és egy állandó jellegű egyesület szervezésének előkészítésére
létrehívott intézőbizottság soraiba is beválasztották, melynek elsődleges
feladata volt a Képzőművészeti Társulat országjáró vendégkiállításának
bemutatása Győrött. A tárlatot 1902. május 11. és 18. között rendezték meg,
ahol Benes Pál 3 képpel szerepelt. 1903-ban megyei magán- és közgyűjteményekben
található műalkotásokból rendeztek újabb tárlatot. Az intézőbizottság
felhívására 100 tulajdonos több mint 233 festménye, grafikája, plasztikája
érkezett be a kiállításra. Ez a tárlat azonban nem hozott annyi látogatót és
akkora elismerést, mint az egy évvel korábbi bemutató. Miután a szervezők
lelkesedése alábbhagyott és a megyei elöljáróság anyagi támogatása is megszűnt,
így ezzel egy időben az országos jelentőségű kiállítássorozatnak is jó időre
vége szakadt.
Már 1902 októberében a Győri Hírlap arról tudósított, hogy
Benes Pál Győrben kíván letelepedni és a városban művésziskolát nyitni, melyre
azonban a következő év nyaráig kellett várni. Végül 1903. június 15-én megnyílt
a festőiskola, ahol évi 24 korona tandíj ellenében bárki tanulhatott rajzolni
és festeni.
Erről a Győri Hírlap
így tudósított (1903. június 7.):
Benes Pál a műtermét és az iskolát a Radó-szigeten álló
„sétatéri söröde” helyiségeiben rendezte be, melyet 1903. április 1-től 3 évre
kapott bérbe a várostól évi 200 koronáért azzal a kikötéssel, hogy ugyan
átalakításokat – saját költségen – végeztethet, de a bérlet megszűnésekor a
helyiséget vagy az átalakított, vagy az eredeti formában köteles visszaadni a
városnak. Az átalakításokról a Győri
Hírlap számaiból szerezhettünk tudomást: „Ügyes üvegtetőt konstruált a régi
falak fölé, mely felülről vesse be a szükséges világosságot, tarka függönyökkel
borította be a nedvesebb, nyirkosabb helyeket, tarka színvázlatokat helyezett
ide és oda is festői rendetlenségben, szóval a rozzant öreg építmény egy
bohémtanya üde fiatalságát öltötte fel.” (1903. december 16.) „Ha belépünk a
kis ajtón a tágas csarnokba, oly különös érzés vesz rajtunk erőt. Pedig
hányszor jártunk itt ki és be azelőtt, mikor még sörcsapolástól döngtek a
falak, mikor még a cigány játszott vacsora mellé. Nem új e hely nekünk. Nem is
változott nagyon, néhány falat döntöttek csak ki, egy pár új ablak jött oda,
ahol azelőtt nem volt… és mégis… Most a művészet lakik benne.” (1904. július 6.)
Az épület újonnan kialakított műterem és festőiskolában
„lázas munka” vette kezdetét, melynek első eredményét Benes Pál az 1903.
december 16-án megnyitott kiállításon mutatta be a nagyközönségnek. Ezen a
tárlaton Benes 25 nagyméretű festménnyel, Holló
Alajos – aki meghívott vendég volt – 80 akvarellel, a festőiskola ígéretes
tehetségei pedig több csendélettel vettek részt. A következő kiállításra egy év
múlva, 1904. december 6-án nyílt lehetőség. Ezen a lassan rendszeressé váló,
Holló Alajossal közösen rendezett kiállításon mutatkozott be két másik művész,
a fiatal Horváth Adorján
szobrászművész és a vas- és fémipari iskola rajztanára, Molnár Jenő is. A négy művész együttes kiállítása okán a győri
sajtó – nem kis túlzással – már valóságos győri művészkolóniáról beszélt, írt.
1904-ben Benes Pál végleg letelepedett Győrben, és az év
végétől az ideje nagy részét az öccsével közösen alapított gyár működtetése
kötötte le, de ekkor még tudott annyi időt szakítani magának, hogy folytathassa
alkotói tevékenységét is. 1905-ben megbízást kapott a városi közgyűléstől Bálint Mihály – egykori törvényhatósági
bizottsági tag – arcképének megfestésére. Benes örömmel fogadta el a felkérést,
mivel Bálint Mihály nemcsak első gyűjtője volt műveinek, hanem a barátja is. A
portréval 1905 májusára készült el, melyet augusztusban helyeztek el a városi
tanácsteremben.
Bálint Mihály
portré:
1905 nyarán Benes Pál a Dalmáciába utazott, ahol anyagot
gyűjtött a következő kiállításához. Vázlatokat, skicceket készített a következő
hónapokban, a győri műtermében megfestésre váró kompozíciókhoz – melyek közül
egy a győri múzeumban található. A kiállítás, melyet Holló Alajossal és Horváth
Adorjánnal közösen rendeztek, 1905. december 17. nyílt meg, és 1906. január
3-ig tekinthette meg a nagyközönség. Ez az 1905-ben rendezett kiállítás volt az
utolsó műtermi bemutatója.
A Győri Hírlap erről
a tárlatról így írt (1905. december 29.):
1906-ban felkérést kap a Győr városának tanácsa által
díszpolgárok sorába választott Kossuth
Ferenc és Andrássy Gyula grófnak
szánt oklevelek megfestésére. Az utolsó hivatalos megbízatásokat 1908 és 1909
között kapta a győri polgári leányiskolától és a városi közgyűléstől. Mindkettő
Dr. Kautz Gusztáv, az iskola egykori
tanára, a győri népnevelési bizottság elnöke arcképének megörökítésére kérte
fel. A polgári leányiskola számára készített portrét 1908. május 11-én
leplezték le egy ünnepség keretében az iskola épületében. Míg a városi
közgyűlés felkérésére megfestett életnagyságú portrét a művész csak 1909
októberére fejezte be, és leleplezésére 1909. november 11-én került sor.
Kautz Gusztáv portré:
Benes a XX. század első évtizedének közepétől fokozatosan
visszavonult a „képzőművészeti élet forgatagától”. Ennek oka leginkább az egyre
terebélyesedő vegyi üzemének irányításával járó napi gondok, a növekvő család
fenntartása volt. 1907. április 29-én megnősült, felesége a szombathelyi
születésű Éder Gizella lett, aki 3
gyermekkel ajándékozta meg őt (1905-ben született Gizella, 1910-ben Vince-Pál,
majd 1915-ben József).
A visszavonulását még az a tény is meggyorsította, hogy a
város 1907. november 1-jével fel akarta mondani a „sétatéri sörödében” lévő
műterem bérleti szerződését, noha az eredetileg 1909. március 31-ig szólt.
Ugyanis a Győri Iparos és Polgári Kör – amely 1907-ben alakult – abban az
épületben akarta berendezni a székhelyét. Végül egy hosszabb jogi útra terelt
huzavona után Benes Pál 800 korona kártérítés fejében lemondott bérleti jogáról,
és az addig festőműterem és festőiskola céljaira szolgáló helységet átadta a
Győri Iparos Körnek. 1908. június végén kiköltözött a műteremből, festményeit
kiárusította. Innentől kezdve a nevével egyre kevesebbet találkozhattunk a
helyi sajtó kulturális rovatában. Még 1910. áprilisában részt vett a
vármegyeház közgyűlési termében rendezett kiállításon, ahol „gyönyörű tengeri
és érdekes állatképeket állított ki” (Győri Hírlap, 1910. április 7.)
Benes nevével legközelebb 1919-ben találkozunk, amikor
megalakult a Győri Képző- és
Iparművészeti Társulat, melynek elnöke volt 1931-ig. A társulat rendszeres
kiállításán csak két alkalommal, 1923-ban és 1926-ban volt jelen. Az 1923-ban
megrendezett tárlaton Önarcképével vett részt, és ekkor
szerepelt első alkalommal kiállításon felesége, Benes Pálné is, aki
„választékos ízléssel készített kézműipari tárgyakat” mutatott be a
nagyközönség számára. 1926. szeptember 19-én először rendezett közös kiállítást
a budapesti székhelyű Nemzeti Szalon és a Győri Képző- és Iparművészeti Társulat,
melyen 120 művész több mint 400 alkotását tekinthették meg az érdeklődők. A
tárlatot – melyen Benes Pál két festményével szerepelt – a Vármegyeházán
rendezték, és megnyitásakor a Nemzeti Szalon igazgatósága több győri művésznek,
köztük Benesnek is átadta az egyesület legnagyobb kitüntetését, a Mention
honorable-t.
A győri gyáros
Miuátn felhagyott nagybányai-győri kétlakiságával, legifjabb
testvérével, Benes Györggyel 1904-ben
Győrben cipőkenőcs gyárat alapított.
A gyár a Vásár tér 24. szám alatt kezdte
meg működését, kezdetben mintegy 20 embert foglalkoztatott. A Le Coq (Kakas) cipőkrém előállításával
foglalkozó vállalkozás hamarosan kinőtte eredeti székhelyét, ezért a
tulajdonosok arra az elhatározásra jutottak, hogy – kibővítve a gyár profilját
– új telephely után néznek.
Friss Újság, 1928.:
Erre alkalmas helyszínnek Nádorvárosban, a Hosszú utca 39-41.
szám alatti telek bizonyult, ahol 1906-ban elkezdték építeni az új „Fénymáz és lakk” gyárat – ezzel egy
időben a Vásártér 24. sz. alatti üzletet beszüntették. A gyár területén a
következő években lázas építkezés, bővítés folyt. 1909-ben engedélyt kértek
munka és raktárhelyiség felállítására. Közben 1911-ben Benes György kilépett a
cégből, de az új cégbejegyzés szerint az építkezés, a gyárbővítés tovább
folytatódott. 1912-ben kocsislakást, színt és istállót, 1917-ban magtárat és a
családnak egy emeletes villát építettek. 1915-ben a Hosszú utcát átnevezték a
néhai polgármester után Wennesz Jenő utcának. A már említett cégbejegyzésben
találunk információt arról, hogy Benes Pál a Wennes J. u. 45-47. sz. alatti
telken a leégett gyárépület helyén emeletes gyárépület építésére nyert
telepengedélyt 1917-ben, majd még ugyanebben az évben egy ideiglenes főzőépület
felállítására is. 1918-ban asztalosműhelyt, raktárépületet, majd egy évvel
később kazánházat, lakatosműhelyt és gyárkéményt építtetett fel.
Győri térképrészlet 1920-ból (Török Pál:
Győri kalauz melléklete):
A jól működő cég 1918-ban tovább terjeszkedett. Ebben az
évben alapították meg a Pyram zsolnai
üveggyárat. Július 9-én tartották meg a részvénytársaság alakuló
közgyűlését. A győri székhelyű társaság alaptőkéje 750.000 korona volt, mely
375 darab, egyenként 2000 korona névértékű bemutatóra szóló részvényből állt. A
3-12 tagú igazgatóság: Benes Pál elnök, Benes György alelnök, továbbá Benes
Vince, Mács János, Kallós Ernő és dr. Kallós Henrik volt. Céljuk „az ’üveggyár
részvénytársaság Zsolna’ cég üveggyárának megszerzése, üvegárúknak, valamint
mellék és származéki terményeinek gyári előállítása, forgalomba hozatala,
továbbá minden ezen üzem keretébe eső, vagy azzal rokonfajú és tárgyú gyári és
kereskedelmi üzlet folytatása, avagy ilyenekben érdekeltség vállalás”.
Központi Értesítő,
1918. 62. sz. (08.08.):
1922. január 2-án a Benes Testvérek vegyészeti gyár
részvénytársasággá alakult, alaptőkéje 5.000.000 korona volt, mely 25.000 darab
egyenként 200 korona névértékű bemutatóra szóló részvényből állt. Az
igazgatóság legalább három és legfeljebb tíz tagból állhatott, és az első
igazgatóságot 3 évre az alapítók nevezték ki öt taggal: Benes Pál gyáros, Benes
Pálné sz. Éder Gizella a gyáros neje, id. Benes Vince és ifj. Benes Vince
gyárigazgatók és dr. Kallós Henrik ügyvéd.
Központi Értesítő 1922. 47. évf. 5. sz. (02.02.):
A Magyar Pénzügyi Compass adatai szerint a részvénytársaság 1922.
november 29-én az alaptőkéjét 5.000.000 koronáról felemelte 10.000.000
koronára, majd 1923. szeptember 4-én 30.000.000 koronára. 1924. május 25-én
100.000.000 koronára, végül pedig 1926. április 22-én az alaptőkét 400.000
pengőben állapították meg. A gyárnak a győri gyártelep mellett Bécsben,
Temesváron és Nagykikindán is voltak telepei.
1924-ben a Prágai Magyar Hírlapban olvashattunk arról, hogy
a Weisz Manfréd-féle csepeli acélművek
a nyáron a Benes Testvérek vegyészeti gyárral – amely ekkor Románia legnagyobb
vegyitermékeket előállító gyára – közösen, 30 millió lej alaptőkével
fémárugyárat kíván létesíteni Temesváron. „Weisz Manfrédék elsősorban
bádoglemezeket és bádogdobozokat akarnak gyártani, így cipőkrém-dobozokat,
amely cikkben igen nagy a romániai fogyasztás. Innen magyarázható meg, hogy az
új alapítást a Benes Testvérek cipőkrémgyárral közösen szervezik.”
Prágai Magyar Hírlap,
1924. április 10.:
1928-ban több napilapban is megjelent tudósítás a Benes
Testvérek Vegyészeti Gyár Rt. és a Salan
Művek R.T. fúziójáról. A győri gyár átvette a Salan fertőtlenítőszer gyártását
és forgalomba hozatalát.
Pápai Hírlap, 1928.
május 26.:
Az új csomagolású termék bevezetésére reklámpályázatot hirdettek,
melynek felhívását a korabeli lapokban tették közzé.
8 Órai Ujság, 1928. május 27.:
Végül a nyertes pályamű Az Est 1928. május 20-i számából:
1929-ben a győri gyár körülbelül 25 tisztviselőt és 60
munkást foglalkoztatott. Termékei között megtalálható volt a „Kakas” cipőfénymáz,
padlófénymáz, ezenfelül bőrkonzerváló szerek és a „Salan” fertőtlenítőszer.
(Kerekes S. 1929.)
Központi Értesítő,
1932. szeptember 8. (57. évf. 36. sz.):
A részvénytársaság 1932. április 21-én megtartott
közgyűlésén döntöttek arról, hogy a társaság székhelyét Győrből Budapestre
teszik át. Az alaptőkét 200.000 pengőben határozták meg, amely feloszlik 20.000
darab, egyenként 10 pengő névértékű részvényre, melyek bemutatóra szólnak.
Központi Értesítő,
1933. május 18. (58. évf. 20. sz.):
Életének utolsó éveiben Benes Pál szinte kizárólag vegyi
gyárának igazgatásával foglalkozott. A nagy gazdasági világválság következtében
az üzem és a család is egyre nehezebb anyagi helyzetbe került. Az egyre többet
betegeskedő Benes Pál az üzemét a talpra állás reményében Budapestre
költöztette a 30-as évek elején, de romló egészségi állapota már nem engedte a
nagy munkát véghez vinni, mert 1932. szeptember 21-én meghalt.
Benes Pált 1932. szeptember 24-én helyezték örök nyugalomra,
sírja a győri köztemető V. parcellájában található.
Köszönöm Almási Tibor
művészettörténésznek és a Győr Megyei Jogú Város Levéltára dolgozóinak
segítségét a cikkem megírásához!
Bedő Mónika
Forrás:
A Benes Testvérek vegyi gyárával kapcsolatos hivatalos
iratokat a Győr Megyei Jogú Város Levélétára őrzi.
Almási Tibor: Egy elfeledett győri festőművész: Benes Pál,
1867-1932. In: Arrabona, 2003. p. 223- 248.
Almási Tibor: A Győri Képző- és Iparművészeti Társulat,
1919-1944. Győr, Xantus János Múzeum, 1999.
Győri életrajzi lexikon / szerk. Grábics Frigyes, Horváth
Sándor Domonkos, Kucska Ferenc. Győr, Városi Könyvtár (Győr), 1999. p. 41-42.
Salamon Nándor: Kisalföldi művészek lexikona. Győr,
Kisalföld Művészetéért Alapítvány, 1998. p. 35.
Kerekes Sámuel és Enyedi Barnabás: Győr-Moson-Pozsony
közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék és Győr törv. hat. jogu, sz.
kir. város részletes ismertetője és monográfiája az 1929-1930. évekre. Bp.
1930.
Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1923-1924. Bp. 1924.
Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1927-1929.
Bp., 1928.
Szakál Gyula: Vállalkozó győri polgárok 1870-1940 között. Bp. 2002.
Tomaj Ferenc: Győr utcái és terei. Nádorváros. In: Arrabona
10., p. 239-264.
Valló István (szerk.): Győr Szab. Kir. Város évkönyve az
1930. évről. Győr, 1931.
Winkler Gábor- Kurcsis László: Győr. 1939-1999. Győr, 1999.
Készült a Dr. Kovács Pál
Könyvtár és Közösségi Tér sajtó- és képgyűjteménye alapján.
Az Időtlen időkig című, felsősöknek szóló pályázati füzet értékelése megtörtént. A 90 beérkezett pályázatból a legtöbb pontot elért 10 gyermek könyvjutalomban részesül. Őket levélben is értesítjük. Gratulálunk az eredményekhez!
