könyv, film, zene, rendezvény egy helyen

2014. augusztus 4., hétfő

Tényleg lyukas a Lyukasóra?



Aki figyelemmel kíséri a Duna Televízió adását, havonta találkozhat a Lyukasórával. Ez a műsor valóban hiányt pótol, hiszen ilyenfajta rovat kevés található a televízió programkínálatában.

A verskedvelőknek ajánlhatjuk az azonos című folyóiratot, melyet évek óta a szerkesztők erkölcsi és szellemi támogatása tart fenn. A lapot a Magyar Írók Egyesülete adja ki, a szerkesztőbizottság tagjai között helyi kötődésű személyeket is találunk: Czigány György, Szakonyi Károly.

A 2013/3. lapszámot Páll Lajos festményeivel és rajzaival, Finta József képeivel és többek között Rippl-Rónai József festményeivel illusztrálták. Több cikket is olvashatunk Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából Alföldy Jenő és Tóth Éva tollából. Izgalmas interjút készített Barna T. Attila Báger Gusztávval, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Szolnoki Főiskola professor emeritusával, az Állami Számvevőszék tudományos tanácsadójával, aki nem mellesleg József Attila-díjas költő is (3 versét közli a lapszám). Szakonyi Károly érdekes rovatot indított Olvassuk újra! címmel, amelyben régen elfeledett írók olvasására buzdít bennünket, most éppen Gelléri Andor Endre Egy fillér című aktuális novelláját idézhetjük fel.

A márciusi számban – ahogyan már említésre került – találunk még olvasnivalót Finta József, Samu Géza és Páll Lajos kiállításairól. Vasy Géza Színe és visszája címmel ellátott cikkében a hatvanas évek irodalom- és művészetpolitikáját mutatja be, Ughy Szabina pedig Kollár Árpáddal, a Fiatal Írók Szövetségének elnökével beszélget. Immár 12. részéhez érkezett Seregélyesi János cikksorozata, A … puha diktatúra cenzúrája: Adalékok a magyarországi cenzúra történetéhez, amelyből rengeteg érdekes irodalomtörténeti vonatkozást ismerhetünk meg. S hogy valóban nem lyukas a Lyukasóra, természetesen számos vers is bekerült a legutóbbi lapszámba. Érdemes hát belepillantani!


Nagy Mária

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése