könyv, film, zene, rendezvény egy helyen

2014. augusztus 28., csütörtök

Helytörténeti kalandozások 7.

Győr első kőszínháza


1798-ban Reinpacher József győri kávés épített kőszínházat az egykori Séta téren, a Radó sétányon. Ez az épület csak részben épült kőből, másik része gerendákból.

1833-ban Ecker János kezdeményezésére felújították. 1839-re készült el Fruhmann Antal tervei alapján a klasszicista épület, mely hajlékot adott a német, majd a magyar színészeknek több mint 135 éven át, 1934-ig, a színház lebontásáig. Ma I. világháborús hősi emlékmű áll a helyén, melyet 1938-ban avatott fel Albrecht királyi herceg.

1. Győr látképe a 19. század közepén a Séta-téri színházzal (metszet):


2. Az első állandó színház a felújítás után (1839):


3. A Radó-sziget a színházzal, szemben a Kioszk épületével az 1920-as években:


4. A színház hátsó homlokzata 1920 körül (Glück József felvétele):


5. A Radó-szigeti első világháborús emlékmű:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése