Dunafürdő, a régi
győri Tóth-féle uszoda
A fából készült uszodát Tóth-uszodának, Dunafürdőnek,
kosaras fürdőnek, tükörfürdőnek, illetve tutajfürdőnek, majd városi dunai
uszodának is nevezték. Győr első uszodája, a Tóth György-féle uszoda a Mosoni-Duna jobb partjánál, a folyón állt
a 19. század közepétől egy évszázadon át (a címlapképen Glück József fényképe
látható).
Alapítója,
Tóth
György győri polgár már 1835-ben akart a Dunán nyári fürdőt, uszodát
felállítani, de erre a hatósági engedélyt csak 1846-ban kapta meg. Igen jó
helyet szemelt ki erre a célra Győr város határa közelében, a
Püspökvár szomszédságában. A Duna és a
Rába összefolyásánál, Sziget községben a Kisdunán (Mosoni Dunán) egy ártéri,
másra nem használható partszakaszon, a győri belváros közelében építette fel a
szabad folyóvízre az uszodáját. A tutajokon rögzített uszodát fakabinokkal,
feljáróval együtt évente tavasszal felépítették, és a nyaralási szezon után,
amikor az idő és a víz lehűlt – azaz szeptemberben – bezárták, majd
lebontották, hogy később a jeges ár el ne vigye.
Térképrészlet a győri
Dunafürdő helyéről, a Borovovszky Samu szerkesztette Győr vármegye
kötetből:
Az 1848-49-es szabadságharc idején a hadsereg számára alkalmas
hajóhíd megépítéséhez – épületfa hiányában – a már felállított uszodát és
fürdőt 1849-ben elvették, szétszedték. Tóth György e miatt később, évtizedeken
át minden lehetséges fórumon kérvényezte, hogy kárpótolják. 1854-ben szerezte
meg a tulajdonjogot erre a partszakaszra.
Győri Közlöny, 1859.
június 16.:
Tóth György fauszodáját az 1850-es évek végén nem igazán
dicsérték a kortársak, mint ahogyan a Győri Közlönyben 1858 májusában meg is
jelent: „az uszoda testi egészség fentartására ép oly szükséges mint kivánatos
ugyan, de midőn ezzel a test edzésére czélzunk, méltán megkívánhatjuk azt is,
hogy az oly biztos szerkezetű legyen, miszerint ne kényteleníttessünk életünk koczkáztatásával
érni el e czélt ... eddigi uszodánk sem biztosság, sem tisztaság tekintetéből
már ki nem elégítheté a közönség igényeit … részvények utján ... lehetne egy
nyilvános uszodát felállítani, mely hatósági felügyelet alatt állván,
eloszlatná a szülők rettegéseit gyermekeik élete miatt”. Egy újabb, 1859-es
kritika szerint az egyetlen Tóth-féle uszoda még hézagosabb, lyukacsosabb és
tisztátlanabb, mint az előző évben, egy színvonalasabb uszoda építésére kellene
vállalkozót találni. Így 1860 januárjában több hirdetést jelentetett meg Tóth
György, hogy egy új, jobb uszoda és fürdő felállításához szükséges összeget
előteremtse, előbérleti befizetéseket kért.
Győri Közlöny, 1860.
január 15.:
Győr városa is támogatta az uszodát. Száz osztrák forintot
adott 1861-ben Tóth Györgynek, hogy a szegényebb diákok és inasok
(iskolaigazgatók, illetve céhelöljáróságok által kiállított igazolási
jegyekkel) egész nyáron ingyen fürödhessenek az uszodában. Ez a fajta támogatás
évről évre megismétlődött. Ekkor már másik dunai fürdő is létesült Szigetben,
de azt is épp úgy korhatagnak, balesetveszélyesnek és tisztátlannak tartották.
A kor szigorú erkölcse szerint a férfiak és a nők nem fürödhettek együtt, ezért
az 1860-as évek elején a hölgyek csak reggel 6-tól délelőtt 10-ig merülhettek
meg a dunai fürdő vízébe, melyet az uszodán és a sétatéren a rév melletti
táblán is feltüntettek. Ekkor az uszodához a belvárosból vagy nagy kerülővel
lehetett eljutni, vagy a mostani radó-szigeti (Sétatér) révtől csónakon
jutottak át a hölgyek és urak a mai Cziráky térre. A fürdőkalitkákat a fabódék
(szobák) közepére helyezték el, amelyeket ugyan körül lehetett járni, de annyi
hely, hogy vetkőzni, öltözni is lehessen, nem maradt. A rosszul deszkázott
vetkőző és fürdő szobák és az egyenetlen, csúszós, kiálló szegekkel tarkított
közlekedő utak és lépcsők továbbra is állandó panaszra adtak okot. A fabódék
egy nagyobb, úszásra alkalmas „medencét”, azaz alj nélküli tükörfürdőt (szabad
folyóvízfelületet) vettek körbe. Maga az uszodai révhez is karfa nélküli rozoga
falépcsőn lehetett eljutni, ami a divatos uszályos ruhát viselő nőknek eléggé
kényelmetlennek bizonyult. A fürdőnél rendszeres úszásoktatás és úszómesterek
segítették a biztonságot, de mégis egy-egy baleset így is előfordult.
Tudósítás egy kis
balesetről (sajnos több halálos kimenetűről is írtak), Győri Közlöny, 1863.
június 28.:
1864-ben a sok panasz uszodafejlesztést eredményezett: Tóth
úr a fürdőszezon elején a nagy téruszodát lépcsőkkel vette körbe, az
öltözőszobák számát 35-ről 55-re bővítette, a fürdő szobákat megerősítette, a
női uszoda szobáinak lépcsőzetét felújította. Egyre nagyobb kényelem és komfort
vette körül a fürdőzőket, bár az általános közegészségügyi viszonyok érdekesek
voltak ekkor még: kiderült, hogy kutyák is fürödtek az uszodában az emberekkel
együtt.
Cikk az uszodafelújításokról
a fürdőszezon vége felé, Győri Közlöny, 1864. augusztus 11.:
Kutyák a fürdőben,
Győri Közlöny, 1865. augusztus 6.:
Pár év múlva, 1869-ben újrakezdődött az uszoda állapotának
rosszallása, és egy kényelmesebb, jobb utáni vágyakozás. A sokat említett, új
uszodát alapító részvénytársaság 1873-ban létesülőfélben volt, meg akarta venni
Tóth úr Dunafürdőjét a víz- és
partjoggal együtt, hogy a sokat korholt uszoda helyett egy modernebbet,
kényelmesebbet építsen, de csak kevés érdeklődő jelentkezett. Tóth György
1875-ben már eladta volna az uszodáját, de nem volt rá tőkeerős vevő. Egyre
elkeseredettebb volt, mert az 1849-es kártérítési ügyével senki sem akart
foglalkozni, pénzügyi gondok nyomasztották. 1879 júniusában a
pénzügyminisztertől is megérkezett a rendelet, hogy Győr várostól az 1848-49-es
károkozás miatt kért kárpótlásigényét végképp elutasították. A csalódott
uszodatulajdonos mindenképpen pénzhez szeretett volna jutni, ezért fürdőjét el-
vagy bérbe akarta adni.
Egy panaszlevél,
Győri Közlöny, 1869. augusztus 8.:
A részvénytársaság
alakulása, Szabad Polgár, 1873. január 26.:
A győri uszodában
fürdőzők, Zwickl Gyuláné a kisfiával, nőtársaival (Sády Erzsébet könyvéből):
Eladó az uszoda,
Győri Közlöny, 1879. július 24.:
Tóth 1880 szeptemberében jobb híján egy részvénytársaságot
szeretett volna alapítani, hogy fejleszthessen; egy állandóan nyitva tartó
fürdő és szórakozóhelyet létesíthessen, amely nem szezonális, és amelybe az
uszodája és partjoga 30 ezer forintra becsült értékével szállt volna be.
Terveit a sors megakadályozta, 1880 decemberében Tóth György uszoda- és
fürdőtulajdonos 80 éves korában meghalt.
Győri Közlöny, 1880.
szeptember 16.:
Az örököseinek is nehézségekbe került a fürdő fenntartása,
1892-ben eladásra kínálták az uszodát, eredmény nélkül. 1903-ban Győr városához
fordultak, de az uszoda megvételét a város elutasította. 1911-ben 30 ezer
koronát kértek érte az örökösök, vagy pedig 600-700 koronás kölcsönt a nyár
végéig, mert különben nem tudják az uszoda faszerkezetét felállítani, mivel
nincs rá pénzük. A kölcsönt megkapták, különben a városnak nyáron egyáltalán
nem lett volna uszodája. A Dunántúli Hírlapban 1911. július 23-án jelent meg a
cikk: „Fürdők kellenének a Dunára sok kabinnal és uszodákkal. Ezt a régi óhajt
minden kánikula kifejezésre juttatja és minden ősz eltemeti... Nem akarunk itt
szemrehányást tenni Győrváros tanácsának, mindent megtett, hogy az egyetlen
dunai fürdőt megvehesse. De jószándéka hajótörést szenvedett a hatalmas eladási
áron.”
Újra eladó az uszoda,
Győri Közlöny, 1892. július 10.:
Élménybeszámoló a
győri Dunafürdő használatáról, Győri Közlöny, 1895. augusztus 1.:
1912-ben a Dunafürdő tőszomszédságában elkezdődött a
Cziráky-emlékmű építése, a hatalmas
nyírfákat kivágták, a területet az emlékmű helyénél feltöltötték. Megépült a
Radó-sziget csücskénél az
uszodai híd
is. 1912 decemberében ajánlatot tett a város, hogy a Dunafürdőt a teljes felszereléssel
megveszi az örökösöktől 18 ezer koronáért. 1913-ban megtörtént a vétel, a
továbbiakban Győr város tulajdona lett a
Dunafürdő.
Polgár Rezső a Dunántúli Hírlapban
Pilsent és Győrt összehasonlítva 1915. július 17-én írta, hogy „nem kalitkába
zárva fürdenek, mint nálunk, ahol a nyomoruságos dunai uszoda a
legkellemetlenebb emlékek egyike, hanem a szabadban”. Ennek ellenére nyáron
sokan látogatták, így például 1916-ban olyan nap is volt, amikor 1100 vendég
vette igénybe a Dunafürdőt.
Dunántúli Hírlap,
1914. április 18.:
A Dunafürdő
kabinjairól és az uszoda használatáról ismertető, Dunántúli Hírlap, 1916. május
27.:
Glück József fényképe
a régi uszodáról a Cziráky-emlékművel:
Dunántúli Hírlap,
1918. május 24.:
1920-ban kiderült, hogy a Dunafürdő ráfizetéses, mert a
felállítása, karbantartása és szétszedése 133 ezer koronába került, míg a bevétele
78 ezer korona volt csupán, tehát 55 ezer korona értékben veszteséges
vállalkozás. A városnak új, modern uszodára lett volna szüksége, mert az alig
50 kabinos Dunafürdő az 56 ezres város lakosságát nem tudta kiszolgálni. Fenntartása
egyre költségesebbé vált, így 1924-ben a Dunafürdő felállításához csak a
faanyag beszerzése 12.540.000 koronát tett ki, 1925-ben pedig 75 millió korona
ráfizetést jelentett. 1926-ban ezért a dunafürdői árakat jelentősen megemelték,
a belépőjegy az előző évi 3000 korona helyett 4000 korona lett. A nyári
szezonban 100-130 napig nyitva tartó fürdőben a fürdésre alkalmas napok száma
az időjárástól függött. Így például 1924-ben a 42 napon 10.900 vendéget
regisztráltak, naponta 266-at, míg 1927-ben 98 napon keresztül 22.600 fürdőzőt
tartottak számon. Az 1930-as évben 32 ezren, naponta 470-en vették igénybe a
tutajfürdőt, nagy zsúfoltságot okozva.
Dunántúli Hírlap,
1925. augusztus 14.:
Fürdőzés 1929-ben,
Fortepan, 26136. sz. kép:
1929 októberében bízta meg a város közgyűlése Hajós Alfréd építészmérnököt, úszó
olimpikont, hogy a Cziráky téren állandó
uszodát tervezzen öltözőépülettel. 1931 márciusában kezdődött a 864,
legfeljebb 1000 fő befogadására tervezett uszoda építése. A Cziráky teret
feltöltötték, és három és fél hónap alatt elkészült az uszoda nagy- és
gyermekmedencéje az öltözőépülettel (külön férfi- és női részre osztva),
pénztárépülettel, gépészeti részekkel együtt. 1931. július 5-én nyílt meg az új, modern uszoda.
Ugyanakkor megépítették a dunai uszodát is újra, amely
tutajra épített fenékkosárral 20 méter hosszan, 10 méter szélességben a Duna
felől három oldalról kétméteres palánkkal rendelkezett, és 332.700 pengőbe
került. Megközelíteni a medencés uszoda felől lehetett, a belépőjegy mindegyik
uszodába érvényes volt.
Dunántúli Hírlap,
1930. március 14.:
Térképrészlet
1933-ból:
Az új medencés uszoda
a Cziráky téren és előtte a továbbra is felállított Dunafürdő, Glück József
fényképe:
Az 1931-ben megnyílt medencés uszodában és a hozzá
csatlakozott dunai uszodában a férfiak és nők együtt fürödhettek, de ez az
„erkölcstelenség” igen felháborította a győri egyházakat és néhány
hagyománytisztelőt, több ízben tiltakoztak ez ellen. 1933-ban tárgyalt erről a
problémáról a városi tanács, és bár áprilisban – technikai okokból
kivitelezhetetlen volta miatt – elutasította a kérelmet, de a kezdeti
ellenállása ez ügyben megtört. 1933 júliusától a Dunafürdő használatát
korlátozni kényszerültek, a páros napokon délután a nők, délelőtt a férfiak,
páratlanokon pedig fordítva használhatták csak, valamint a régi dunai uszoda
helyén zárt fürdőt alakítottak ki. Az 1930-as évek végére már a tervezett
fürdőző létszám kétszerese, sőt majdnem háromszorosa is látogatta egy-egy forró
nyári napon a győri uszodát, amely idegenforgalmi látványosság és a város
büszkesége lett.
A háború évei alatt is felállították a dunai uszodát, ez
teljes biztonsággal megállapítható. Végső megszűnésének dátumát nem tudtam
kideríteni, valószínűleg a háború után a faszerkezetet már nem állították fel újra.
A győri fürdőegyüttes 1974-es helyszíni rajzán még szerepelt a Dunafürdő a
Cziráky-oszlop és medence magasságában a Mosoni-Dunára rajzolva, de ez akkor
már csak a szabad folyón úszásra, fürdésre bólyákkal elkerített részt
jelentett.
A férfiak és nők együtt
fürdése elleni felszólalás, Dunántúli Hírlap, 1933. április 16.:
A győri uszoda és
dunai fürdő reklámja 1937-ből, Győri Nemzeti Hírlap, 1937. augusztus 1.:
Átalakítások az
uszodánál, Győri Hírlap, 1936. április 19.:
A Dunafürdő 1939-ben.
Fortepan, Wein Sarolta képe, 22728. sz.:
Győri Nemzeti Hírlap,
1941. május 14.:
A Dunafürdő a
fürdőegyüttes 1974-es helyszíni rajzán még szerepelt (Cziglényi L: A győri
fürdők):
A partszakasz mai
képe:
Némáné Kovács Éva
Felhasznált irodalom:
Cziglényi László: A
győri fürdők. In: Győri tanulmányok 3.
Szerk. Cziglényi László. Győr : Győr Megyei Város Tudományos
Kutatócsoportja, 1974. p. 107-133.
Sády Erzsébet: Egyszer
volt… Győr vármegye és Győr szabad királyi város 1848-1920, 2013.
Az illusztrációk a Dr.
Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér folyóirat- és képgyűjteményéből,
valamint a Fortepan szabadon felhasználható képgyűjteményéből származnak.
