Őrangyal (1886-1917)
Sorozatunk eddigi darabjaiban a
19. század második felének jelentősebb újságjai mellett bemutattam már
tudományos folyóiratot, diáklapot, élclapot és pedagóguslapot is. Az
alábbiakban egy kisgyermekeknek szóló időszaki kiadványról szeretnék röviden
szólni; egy olyan gyermeklapról, mely több szempontból is jelentősnek mondható
a helyi, sőt az országos időszaki sajtó történetében.
1886. január elsején egy érdekes,
gyermekeknek szóló verseket és elbeszéléseket tartalmazó, nyolcadrét alakú,
nyolc oldal terjedelmű, katolikus szellemű újság látott napvilágot. A címe Őrangyal volt, alcíme pedig: A
gyermekek barátja, tanítója és vezére. A fejlécből megtudhatta még a korabeli
olvasó, hogy az előfizetési díjat Moson megyébe, a magyarkimlei római katolikus
plébániahivatalhoz kell elküldeni; továbbá azt, hogy az újság megjelenik minden
hó elsején és 15-én, „leg alább is két képpel”. Az impresszumban pedig ez állt:
„Kiadó, laptulajdonos és felelős szerkesztő: Gladich Pál
magyarkimlei plébános”.
Az Őrangyal első két évfolyama Magyarkimle kiadási hellyel
jelent meg; 1888. január elsejétől viszont már Győr a megjelenés helye, és
ettől fogva végig győri nyomdákban készül. Ekkor történik az első
szerkesztőváltás is: öt évig Veninger
Ernő győri egyházmegyés pap szerkeszti tovább a lapot; majd 1893-tól id. Kárpáti Endre nyugalmazott győri
tanítóképezdei tanár lesz a szerkesztő, aki negyed századon keresztül végzi e
nem könnyű feladatot – az utolsó évfolyamoknál már aktívan bevonva a
szerkesztői munkába fiát, ifjú Kárpáti Endrét is.
Mielőtt magáról a gyermeklapról
szólnék, ki kell térjek röviden arra is: ki volt Gladich Pál? Az 1855-ben Magyaróváron született, 1878-tól a Győri Egyházmegye szolgálatában működő
pap élete legnagyobb részét a magyarkimlei plébánián töltötte: 38 évig volt e
Moson megyei kisközség plébánosa. Itteni aktív lelkipásztori munkássága mellett
több más területen is jelentőset alkotott: 1895-ben nyomdát alapított Győrött
(később Győregyházmegyei Alap Nyomda
néven működött, egészen az államosításig), majd 1910 táján Magyarkimlén (Jó Iratokat Terjesztő Nyomda); ez utóbbi
magas műszaki színvonalát jelzi, hogy kottát is tudott nyomtatni – erre viszont
azért volt szükség, mert Gladich Pál
zeneszerzéssel is foglalkozott. Több lap alapítása és szerkesztése fűződik
nevéhez (Egyházi Zene, Keresztény Leányok Lapja); de a
legfontosabbnak a gyermekek hasznos olvasmányokkal való ellátását tartotta. E
célból indította el 1909-ben Magyarkimlén „Iskolások Könyvtára” című
kiadvány-sorozatát; és ezt a célt szolgálta az Őrangyal is, 32 esztendőn keresztül!
Az Őrangyal – amint fentebb már jeleztem – 1886. január
elsejétől jelent meg kéthetenként, 8-8 oldal terjedelemben, számonként legalább
két képpel illusztrálva. Terjedelme rendesen végig nyolc oldal maradt; csak
rendkívüli alkalmakkor – a legnagyobb egyházi ünnepeken – jelent meg 16
oldalon. Formátuma az induláskor nyolcadrét, majd 1888-tól valamivel nagyobb
lesz; 1892-re pedig kialakul a negyedrét formátum, mely a lap fennállása során
végig megmarad.
Az évfolyamokat az induláskor
januártól decemberig számozták, így 24 szám jelent meg évente. 1910. január
elsején, a 25 éves jubileumi számban veti fel a szerkesztő, hogy – hasonlóan a
többi, iskoláskorúak számára kiadott újsághoz – át kellene térni a tanévhez
igazodó évfolyamszámozásra. Ezért, hogy a kis olvasók ne károsodjanak, 1910-ben
januártól augusztusig minden hónap elsején 16 oldalas, 15-én 8 oldalas szám
jelent meg, így augusztus 15-ig terjedelemre egy teljes évfolyam hagyta el a
nyomdát – szeptember elsején pedig indulhatott az újabb, a 26. évfolyam. Ettől
kezdve az évfolyamok szeptembertől júniusig jelentek meg 20-20 számmal – nyáron
az Őrangyal is „vakációt
tartott”.
A gyermeklap első két évfolyamát Gladich Pál maga szerkesztette és –
amint azt később kiemelik – jelentős részben maga is írta! Az újság
megerősödésével ezt egyedül már nem győzhette; Veninger Ernő, majd id. Kárpáti
Endre személyében gyakorlott szerkesztőket kért fel, akiknek egyre növekvő
számú munkatársra volt szüksége. Hogy kik voltak a leggyakoribb munkatársak?
Erről – a lapszámok átforgatása mellett – a 25 éves jubileumi számból tudunk
meg a legtöbbet, melyben ifj. Kárpáti Endre számszerű elemzésre is
vállalkozott. Ő számolta össze, hogy a legtöbb írást – mintegy ötszázat – Édesapja
adta a lapba; ezek többsége elbeszélés, melyeknek jelentős része folytatásokban
jelent meg. A leggyakoribb szerzők között Turkovics
Mária egri angolkisasszony, Epöly
Ferenc nagykálnai (Bars megye) esperesplébános és Molnár Géza dunaalmási plébános, valamint Ujlaki Géza győri iskolaigazgató nevét említi még ifj. Kárpáti Endre, aki maga is rendszeresen
írt már ekkortájt a lapba, többnyire „Junior” név alatt jelentetve meg írásait.
Nem érdektelen talán, ha a ritkábban jelentkezők közül is említek néhányat: Rákosi Jenő, Domonkos István nyúli plébános vagy Kincs István kőszegi apátplébános a korszak ismert írói közé
tartoztak; Harsányi Lajos később
jeles költő, az itt és ekkor még gyermekversekkel jelentkező Mohl Adolf elismert tudós lett; az Őrangyal számára alkalmi
költeményeket küldő Szávay Gyuláról
korábban már több lap kapcsán is szólhattam; azt pedig érezhető büszkeséggel
írja az áttekintés szerzője: „Gárdonyi Géza, kinek neve legfénylőbb az élő
magyar íróké közt, szintén megörvendeztette lapunkat munkájával”.
Az Őrangyal 32 évfolyamának változatos tartalmáról itt csak
nagyon röviden szólhatok. A vers és a próza kb. egyenlő arányban kapott benne
helyet: ifj. Kárpáti Endre az 1909
végéig megjelent 576 lapszámban – melyeket több mint ezer kép illusztrált – kb.
1300 írást számolt össze mindkét műfajban. A lap közölt „a vallásos áhitatot
gerjesztő költemények mellett vidám bohóságokat is, képekkel, továbbá
ismeretterjesztő apróságokat és adomákat vegyesen” – ahogy a szerző
megállapítja. Jelentős szerepet kaptak állandó rovatai, így pl. az „Egyházi
ünnepek”, mely rovat a naptár rendje szerint mutatta be röviden a soron
következő jeles napokat; az „Állatok világából” rovat alkalmanként 2-4 rövidebb
írást közölt, sok érdekességgel; az „Irodalom” rovat újonnan megjelent vallásos
kiadványok rövid ajánlásait hozta; de sok érdekes rövid olvasmány található a
„Vegyes” címet viselő rovatban is. A kisebb terjedelmű rovatok közül nem
hagyhatom említés nélkül az „Adomák” címűt, alkalmanként 3-4 humoros
történetével. Népszerű volt a „Levelezés”, melyben „a szerkesztő bácsi”
válaszolt az olvasói levelekre. A lapban közölt tréfás kérdések egy részét
maguk a kis olvasók küldték be; ugyanők lelkesen adták postára az újságban
közölt rejtvények helyes megfejtéseit is – a mai kutató nem kis örömére!
Hogy miért állítom ez utóbbit? Az
időszaki sajtó történetének kutatója számára talán a legnehezebb kérdés: kik
olvasták a lapot? Kikhez, hová, milyen földrajzi távolságokra jutott el a
kiadvány? Sajnos előfizetői jegyzékek az Őrangyal esetében sem állnak
rendelkezésünkre; így csak az újság tartalmának elemzése segíthet e nehéz
kérdés megválaszolásában. És itt segítheti a mai kutatót az újságban közölt
rejtvény, melyre a szerkesztők a helyes válaszok beküldését várták.
A „Rejtvény” indulásától állandó
„rovata” volt a lapnak. A jutalom eleinte az volt, hogy a helyes megfejtést
beküldők névsora megjelent a következő hónapban. Ezt azonban néhány év után a
helyes megfejtők nagy száma miatt már nem lehetett kivitelezni, ezért csak azok
kerültek megnevezésre, akiknek a szerencse a sorsoláskor kedvezett, és jutalmul
könyvet vagy képet kaptak. Az első 25 évben ötszáznál több jutalomtárgy került
kisorsolásra.
A mai kutató számára azért jelent
különleges értéket a helyes megfejtést beküldők névsora, mert az első
évfolyamokban a nevek mellett a lakóhelyeket is feltüntették. Így lehetőség
adódik annak vizsgálatára: milyen településekre, milyen távolságokra és
irányokba jutott el az Őrangyal? A teljes helynév-anyagot
itt és most nem áll módomban részletezni; csupán két érdekességre hívnám fel a
figyelmet. Az egyik: az 1886. március 15-én megjelent első névsorban már 16
település neve szerepel: Budapest, Magyaróvár, Kapuvár, Szombathely, Eger és
néhány további város mellett Pest, Bars, Baranya, Somogy, Veszprém, ill.
Abaúj-Torna megyében lévő falvaké is.
A másik: az 1888-ban megjelent
harmadik évfolyam lehetőséget adott arra, hogy a helyes megfejtők névsorát egy
teljes esztendőre elemezhessem. Az ez évben megjelent 24 szám közül 16
tartalmazott ilyen listát: e jegyzékeken 1110 olvasó neve szerepel, akik
összesen 990 jó megoldást küldtek be. (A különbséget az adja, hogy esetenként
többen együtt, azaz több névvel küldték be a helyes megoldást.) A listákon
szereplő 1110 olvasó nem kevesebb, mint 118 települést képvisel. Az élen
„természetesen” Budapest áll, ahonnan 239 olvasó 209 helyes megoldást adott
postára. Győr második helye sem meglepő, az arány azonban figyelemre méltó: 172
olvasó 161 jó megoldását összesíthettem. Jóval lemaradva a harmadik Veszprém:
innen 43 helyes megfejtés érkezett, 47 névvel. Harminc és negyven között van az
említések száma Magyaróvár, Szekszárd, Esztergom, valamint a Bács megyei
Bogojeva és a Jászkun Kerülethez tartozó Majsa esetében. Őket követi Sopron 28,
majd Dunaföldvár 26 „találattal”. Tíznél több jó megoldás érkezett még be
Tapolcáról, Pécsről, Jászapátiból, Egerből, Szobról és Lébényszentmiklósról. A
további 102 településről 10 alatt van a beérkezett megfejtések száma: ezek
felsorolását mellőzve csupán annyit jegyeznék meg, hogy a Dunántúl minden
megyéje képviselve van; a mai Felvidék, ill. Délvidék területéről egyenként
tucatnyi, míg Erdélyből féltucatnyi településnévvel találkoztam; és van egy
olyan válasz is, mely a történelmi Magyarország határain kívülről érkezett: gróf Sigray István és Antal
Olaszországból, Pisából küldte be a helyes megfejtést!
Talán a felsorolt példákból is
kitűnik, hogy az Őrangyal
kéthetente megjelenő lapszámait az akkori ország minden részében forgatták.
Példányszámáról sajnos konkrét adatot nem sikerült fellelnem eddig; csupán
annyit tudunk meg ifj. Kárpáti Endre fentebb már említett cikkéből, hogy az Őrangyal azért tud az ország
legolcsóbb gyermekújságja lenni – 1910-ben egy évfolyam előfizetési díja
mindössze egy korona volt –, mert „az előfizetők hathatósan támogatják tömeges
jelentkezésükkel”. Kiemeli továbbá, hogy „a kis újság nemcsak hazánk területén,
hanem külföldön is kedves jövevény, sőt minden esztendőben több példánya megy a
tengerentúlra, Amerika földjére is. Itthon pedig szívesen látott vendég nemcsak
a nép és a középosztály, hanem a főurak gyermekszobáiban is.”
Az Őrangyal általam ismert utolsó száma 1917. június 15-én
jelent meg. Ebben a szerkesztő arról szól, hogy küzdenek a drágasággal, egyre
nehezebb az újság helyzete; de bízik abban, hogy szeptemberben megindulhat a
kis gyermekújság 33. évfolyama. Bizonyára közbejött azonban valami, amitől a
szerkesztő aggódó hangja tartott: az újság tudomásom szerint többé nem jelent
meg.
Ez lenne hát az Őrangyal történetének vázlata.
Működése alatt hiányt pótolt: a legifjabbak számára hosszú ideig az egyetlen
ilyen jellegű olvasmány volt az országban. De sokáig egyedüli volt katolikus
ifjúsági lapként is: a Regnum Marianum
Egyesület által kiadott, Sík Sándor
közreműködésével szerkesztett Zászlónk csak 1902-től indult útjára.
Az akkortájt megjelenő
gyermeklapok többsége rövid életű volt. Mi volt az Őrangyal sikerének titka? Gladich Pál, Veninger Ernő
és Kárpáti Endre személyében olyan
szerkesztői voltak, akik tudásukkal és lelkesedésükkel meg tudták őrizni az
újság magas színvonalát. Olyan irodalmárokat tudtak megnyerni hosszabb-rövidebb
időre munkatársul, akiknek nevét ma is jegyzi az irodalomtörténet; mellettük
pedig lelkes egyházi és világi „tollforgatók” „szállították” folyamatosan a
verseket, elbeszéléseket, ismeretterjesztő írásokat. Hozzáértő nyomdászok
gondoskodtak a kivitelezés magas színvonaláról. Gladich Pál személyében pedig olyan kiadója akadt, aki életének
egészét az ifjúság nevelésének szentelte, nem kis anyagi áldozatot is vállalva
ezen ügyért. Ezért élhetett meg az Őrangyal
32 teljes évfolyamot!
Horváth József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése