Helytörténeti kalandozások 39.

A Kisalföldi Gépgyár

A Kisalföldi Gépgyár kft. 1945. október 1-jén jött létre az egykori Stádel Gépgyár romjain, a háború után megmaradt épületeiben.

Hirdetés 1948-ból a Győr, a romváros élni akar! című kiadványból:

Vezetője Németh Antal lett, aki bérelte az eredeti tulajdonostól, Stádel Károlytól. Kezdetben mindent elvállaltak, javításokat végeztek, és lebombázott gyárak anyagraktárainak alkatrészeit használták fel. A bérlet nem sokáig működött, Németh Antal nem fizetett a tulajdonosnak, sőt még csempészésen is érték, és börtönbe került. 1948 júniusától egy korábbi vagongyári művezetőt, Michel Sándort nevezett ki a gyár élére a minisztérium. Közben 1949-ben az államosítással megszűnt Stádel Károly tulajdonjoga a gyár felett.

1950 márciusától a gyár új neve Kisalföldi Gépgyárak és Öntödék Egyesülése lett. Ezzel a város öt különböző pontján működő kisüzem került egy vezetés alá más-más profillal, külön vállalatvezetővel: Kisalföldi Gépgyár, Steiner Testvérek Vasszerkezeti Üzeme, Kőrösi Lajos Gyermekkocsigyár, Lőrincz János Öntöde, Eckmann Miklós Épületlakatos üzeme. A központ a Rákóczi F. u. 34. szám alatti Kisalföld Gépgyár lett. Induláskor a gyártmányok sokfélesége szinte kiismerhetetlen volt.

Kézi kukoricadaráló:

Kézi répavágó:

Az illetékes minisztérium az üzemkört gépek, hidak, vasszerkezetek gyártásában, javításában és öntödei tevékenységben határozta meg.

A Soproni úti vasúti felüljáró 1950-ből:

A géppark azonban korszerűtlen volt, sok megrongálódott a háborúban, a telepek egymástól távol estek, illetve korlátot jelentett, hogy a belvárosba nem nagyon lehetett vasipart telepíteni. Ezektől függetlenül a Jókai utcába tevődött át a központ, itt szerveződött egységes vezetésű gyárrá, melynek egyik első lépése volt a profiltisztítás, így a felesleges gyártmányok előállítását megszüntették.

Az összehangolás nehézségei miatt az egyesülést 1951 tavaszán megszüntették, és Kisalföldi Gépgyár és Öntöde névre keresztelték át. A gépgyártási ágazatban való részvételt tűzték ki célként, majd az ötvenes évek elején több telephelyet bezártak az ésszerűsítés jegyében, és 1953-tól a munkaigényesebb, nagy szériájú mezőgazdasági kisgépek gyártására álltak rá. Az első ötéves terv végére a kisiparból gyárrá szerveződött, áttértek a nagysorozatok gyártására. A dolgozói létszám már 1954-ben 285 fő volt. 1955-ben bővült a termékskála, elkészült a fűszerőrlő malom, melyet az első komolyabb konzerv- és húsipari gépként gyártottak.

Fűszermalom:

1955-ben a piac telítődése miatt a kisgépgyártást megszüntették, s megkezdődött a gyártmánykeresés. Az 1956-os viharos évre esett a gyár profilvesztése, a folyamatos átszervezések miatt a legjobb szakemberek elhagyták a gyárat, a legnagyobb gondot az anyagellátás okozta. A Kisalföldi Gépgyár és Öntöde megpróbált rugalmasan alkalmazkodni az új helyzethez, még ebben az évben át tudták adni ostyasütő automatát a Keksz- és Ostyagyárnak, majd sorra jöttek a nagyobb megrendelések: műfagyári berendezések, húsipari gépek, sörgyári gépek.

A KGST hatására a Kisalföldi Gépgyár és Öntöde is bekerült az exportőr gyárak sorába, eleinte szovjet megrendelések érkeztek húsipari gépekre. 1958-tól több hazai vágóhidat láttak el húsipari gépekkel. A termelés növekedett, de nagy volt a létszámhiány. 1959-ben az egyre növekvő megrendelésekhez fennállása óta a legnagyobb beruházását kapta a gyár, 19 szerszámgéppel.

Az 1960-as években a Kisalföldi Gépgyár és Öntöde rátalált fő profiljára: a vágóhidak speciális gyártójává fejlődött, ezáltal eljutott egy modern vállalat szintjéig. 1960 januárjától Michel Sándor nyugdíjazása miatt Varga Ernő lett a gyár új igazgatója, és ugyanebben az évben módosították a vállalat alapítólevelét: élelmiszeripari berendezések, acél-, vas- és fémlemezek gyártása és vasöntés. Elkezdődött a konzervipari gépek gyártása, ennek első példánya volt az üvegzáró automata.

Üvegzáró automata:

Az 1960-as évet nagy exporttevékenységgel zárta a gyár: egy teljes vágóhidat kellett készítenie Albániába, amely összesen negyvenféle gyártmányból állt.

1960. szeptember 22-én a Kisalföldi Gépgyár és Öntöde megkapta az eddigi Csavarárugyár győri reptéri telephelyét, hogy vegyipari és élelmiszeripari gépgyártását bővítse. A szakminisztérium a győri gyárat ezen gépek gyártóbázisává akarta tenni. Egy jól működő üzemet romboltak le, és egy lerombolt üzemhelyet kapott a Kisalföldi Gépgyár és Öntöde, amit többmilliós ráfordítással tudtak működőképessé tenni. A reptérre való költözködés 1961-ben kezdődött, és több lépcsőben zajlott. A dolgozók tiltakoztak a költözés ellen, mert nem voltak biztosítva a munkavégzés elemi követelményei sem. Nem volt fűtés, tönkretett víz- és csatornahálózat, feltört utak maradtak a lerombolt csavargyár helyén, valamint a közlekedés sem volt megoldott. Ám a gépeket sorban költöztették ki, így a dolgozóknak sem volt más választásuk. A rossz szociális ellátottság és az alacsony bérek miatt nagy volt az elvándorlás a gyárból.

A költözés nehézségei és az új telep felszerelése nagy energiákat emésztett fel, így több vállalt határidőt nem, vagy csak csúszással tudtak teljesíteni. Több gépet nem sikerült időre legyártani, ezért is hirdették meg a gyártmányfejlesztési programot, amelynek keretében már gyártott gépek gyártásán ésszerűsítettek. Ezek továbbra is a konzervipart szolgáló berendezések voltak.

Lassan megoldódtak a szociális problémák, és a közlekedést is biztosították a dolgozók számára. 1962-ben megalakult a prototípusüzem, ahova a legjobb szakembereket válogatták össze. A Kisalföldi Gépgyár és Öntöde gyártmányai elismertek lettek a világpiacon. Harmincféle konzervipari gépet fejlesztettek ki, és állítottak elő.

Káposztaszeletelő gép:

Exportáltak a Szovjetunión kívül Guineába, Indiába is. Sok gép azonban vagy nem működött megfelelően, és nem gyártották tovább, vagy csak a tervezőasztalig jutott el. A piac azonban nem csak jó, hanem formatervezett gépeket keresett, így állandó fejlesztéseket, módosításokat kellett végrehajtani a gyártandó gépeken.

1963-ban a dolgozók és a szakemberek megdöbbenésére az igazgató személyesen döntötte el, hogy a későbbiekben nincs szükség a gyár öntödéjére, ekkortól a gyár új neve Kisalföldi Gépgyár lett. Közben a még a városban működő Jókai utcai telepet is kiköltöztették a reptéri gyártelepre, így befejeződött a teljes áttelepítés.

1963 végén, amikor a gyár szinte már csak exportra gyártott, felmerült az igény az élelmiszeripari gépeket gyártó vállalatok központosítására. Ésszerűnek tűnt, hogy a gépek tervezése, kivitelezése egy vezetés alá kerüljön.

1964 januárjától megszűnt a Kisalföldi Gépgyár függetlensége, része lett az Élelmiszeripari Berendezés és Gépgyártó Vállalatnak. Ide tartozott még a pesti Gábor Áron Gépgyár és a pécsi Sopiana Gépgyár is, a központ Budapest lett. A helyi vezetés továbbra is megmaradt. 1964-ben az eddigi széles skálájú konzervipari gépek mellett üvegszállító szalagokat is gyártottak többféle változatban.

Üvegzáró és -szállító szalag:

Majd 1965-ben született meg a Kisalföldi Gépgyár legjelentősebb gyártmánya a dobozzáró automata.

Dobozzáró automata:

A jó megrendelések nem voltak arányban a termelékenységgel, a központi vezetés sem váltotta be a reményeket, a győri gyárban is úgy érezték, háttérbe szorultak. A beígért fejlesztések mindannyiszor csak ígéretek maradtak, sőt 1966-ban a korszakban ritkaságnak számítóan létszámcsökkentésre került sor: 528-ról 483-ra csökkent a dolgozói létszám.

Az 1966-os évben is folytatódott a konzervipari gépek fejlesztése, modernizálása, a hazai konzervgyárak többségébe szállítottak a győri gépsorokból. Sokat adtak a külcsínre is, így lehetett az, hogy az 1965-ös BNV-n „Az Év legszebb terméke” pályázaton a második helyet nyerte el a gyár a Főzelékvágó gépével.

Főzelékvágó gép:

Ám hiába a díj, a Kisalföldi Gépgyár nehezen tudta tartani a verseny előírta feltételeket. Kiderült, hogy nem jó módszerekkel fejlesztették a gépeket, más országok gépei gyorsabbak, hatékonyabban működtek, az élelmiszeripar rohamosan fejlődött. Akadályozta a fejlődést az is, hogy nem volt meghatározva a világszínvonal, a géptervezőkhöz nem jutottak el a paraméterek.

1967-ben a központi gyárvezetés elrendelte a gyártmányszerkesztés megszervezését. Feladatuk a gyártás tervdokumentációval való ellátása volt, ami a gépek sokfélesége miatt nem volt könnyű. 1968-ban vezették be az új gazdasági mechanizmust, ez fokozott ellenőrzéseket, és egyfajta önállóságot jelentett a gyár életében. Már nemcsak a felülről jövő rendeletek határozták meg a termelést, így nagyobb lett a felelősség is. 1968-ban hozták létre a Külszerelési osztályt, amelynek a feladata volt a megrendelt gépek helyszínen való összeszerelése. Az új gazdasági mechanizmus ösztönözte a vállalatokat a nemzetközi vásárokon való részvételre, 1969-ben a Kisalföldi Gépgyár is több termékével szerepelt, a legjelentősebb a Lipcsei Nemzetközi Vásáron aranyérmet nyert uborkavonal volt.

Uborkamosó:

Az 1969-es év sikerének mondható még a Berlini Húskombinátba való 200 db/órás teljesítményű sertésvágóvonal szerelése is, melyet 1971-ben avattak fel.

Sertésfelvonó:

Mivel az ÉBGV termelékenysége nem nőtt, hanem inkább csökkent, a három gyár összehangolása nem sikerült. A gyáregységek nem fejlődtek anyagi források hiánya miatt. Mindezen előzmények után 1971. június 15-én felmentették Jochlik Lajost, az ÉBGV igazgatóját, a vállalat élére miniszteri biztost ültettek. A változások helyben is érezhetőek voltak, Varga Ernőnek is mennie kellett. 1972. május 15-től Turnhauser László lett a Kisalföldi Gépgyár új igazgatója. A termelékenységi problémákat orvosolandó lecserélte a fontosabb pozícióban lévő dolgozókat.

Az élelmiszeripari gépek gyártásáról a gyár vezetése az izzógyártás területére helyezte a hangsúlyt, amit újabb névváltoztatás követett, de ez már egy másik történet.

Lengyel Adrienn

Forrás:

Veszprémi György: EIVRT Kisalföldi Gépgyár története: 1808-1983. Győr, EIVRT Kisalföldi Gépgyár, 1983.

Veszprémi György: Győr első gyárának története: Kisalföldi Gépgyár: az első ötéves terv, 1950-1954. Honismereti pályázat. Győr, 1976.

A fotók forrása: A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának helyismereti gyűjteménye

Helytörténeti kalandozások 38.

A Stádel Gépgyár – Győr első gépgyára

Stádel (Stadl) József 1779-ben született. A Neckar menti Rottenburg városából érkezett Győrbe mint szerszámkovács azzal a céllal, hogy letelepedjen, polgárjogot szerezzen, és nyisson egy műhelyt céhes kereteken belül.

1806-ban vették fel a győri polgárok sorába, ennek előfeltétele volt egy bizonyos nagyságú vagyon, amit önálló iparos, kereskedő kaphatott meg. A polgárjog sok előnnyel járt (vámmentesség, hivatalviselés), de szükség volt még a céhtagságra is. Ehhez szigorú feltételeknek kellett megfelelni, egy kivétellel: ha valaki egy céhes özvegyét veszi el feleségül. Stádel József is így tett, 1808-ban feleségül vette Förster Franciskát, ezáltal automatikusan a céhmesterek közé emelkedett. Még ebben az évben megvásárolta Győrben a Rákóczi Ferenc utca 28-as számú házat, ami az elkövetkező évtizedek során a győri ipar bölcsőjének számított.

Vagyona, hírneve évről évre emelkedett, Győr sikeres szerszámkovácsa és „késesmestere” lett. Az 1830-as években több győri ingatlant vásárolt, szőlőbirtokkal rendelkezett Móron és Ábrahámhegyen. A levéltári iratok szerint több adót fizetett, mint kortársai, ami nagyobb hasznot is jelentett. 1844. október 25-én halt meg. Végrendeletének záradékát több városvezető is aláírta, amely szerint Stádel József megbecsült és tehetős iparosként hunyt el Győrben, ahova szerencsét próbálni érkezett.

Stádel Károly 1817-ben született, korán érdeklődést mutatott a szerszámkovács mesterség iránt, apja mellett kitanulta a szakmát. Vasipari tudásának elmélyítése érdekében Bécsbe ment tanulni, végigjárta a vasas szakmák ranglétráját. 1839-ben levizsgázott a bécsi császári-királyi műegyetemen, majd 1840 és 1844 között több neves külföldi gyárban is megfordult. Hazatérvén egy gőzgépet hozott magával, amely az akkor apjától átvett céhes műhelyt kiemelte a többi kézi műhely közül. Nagy szakmai gyakorlatára és ismereteire alapozva már egy önálló üzemen gondolkodott, ám ehhez meg kellett szereznie a céhes mesteri címet.

1846-ban rendezték az első győri iparmű-kiállítást, ahol Kossuth Lajos is megjelent. Stádel Károly itt mutatta be saját tervezésű szivattyúját, amely ezüstérmes lett – sikerének alapja az a tudás volt, amellyel a gőzgépek működését teljesen átlátta. Még ebben az évben nyert a pesti kiállításon is. 1847. szeptember 27-én a lakatoscéh bizottsága elfogadta a mesterremeket, felvették a mesterek sorába, és megkapta a céhszabaduló levelet is.

Stádel Károly céhszabaduló levele Pozsonyból:

Vállalkozása ebben az időben a legnagyobb üzemnek számított, 2 segéddel dolgozott, s a még 1847 nyarán anyjához közel vásárolt házba költöztette műhelyét. Apja érdemeinek köszönhetően a városi tanács folyamatosan rendelt tőle. A szabadságharc bukása után elítélték fegyverrejtegetés miatt, de Haynautól kegyelmet kapott. Az 1850-es években már műhelyének nagyarányú bővítésén fáradozott, házakat vásárolt a műhely szomszédságában – ezek az épületek alkották később gyárának területét.

Stádel Károly kitüntetése a Győri Első Iparműkiállításról:

A kiállítások sikere után mind több megrendelést kapott, és egyre inkább a mezőgazdasági gépek és eszközök kezdték el érdekelni. Kifejlesztette saját találmányú őrlő-darálógépét, 1860-ban pedig résztvett, és termékeivel nyert is a Győrvidéki Gazdasági Egyesület kertészeti eszközök kiállításán. Mezőgazdasági gépei egyre több Győr megyei gazdaságban lettek megtalálhatók, rajtuk kívül csak angol és amerikai gépeket használtak. Műhelye már üzemszerűen működött, nőtt a vásárlószám, mindez pedig arra késztette, hogy megszerezze a gyári cím használatát, melyet 1862. április 24-én el is nyert a Helytartótanácstól.

Gyárrá válása után a következő termékeket kínálta Stádel Károly üzeme: vetőgépek, szénagyűjtő, kukoricamorzsoló, szecskavágó, zúzó-, daráló- és őrlőmalmok, sodrógép, répavágó, rosták, hajtógépek, cséplőgépek.

Korabeli reklámplakát mutatja a széles választékot:

A gyár épülete:

Stádel Károly üzemének ma is álló épülete és táblája az Újkapu és a Rákóczi Ferenc utca sarkán:

Kezdetektől fogva felismerte a sajtó fontosságát, rendszeresen hirdetett a Győri Közlönyben, szinte minden ipari kiállításon résztvett, melyekről gyakran aranyéremmel tért haza.

Reklám a Győri Közlöny 1867. május 12-i számából:

1877-ben vas- és fémöntödét épített, és így jelentősen függetlenítette magát az öntvénykészítőktől.

Hír a Győri Közlöny 1877. február 4-i számából:

Egyre több megrendelést kapott a kormánytól, közhivataloktól, termékeinek nemcsak eladásáról, hanem javításukról is gondoskodott. Termékválasztékát bővítette, ám nem törekedett a gyáripari termelésre. 12-15 szakmunkással dolgozott, célja a gépek időtállósága, megbízhatósága volt.

1887. március 2-án bekövetkezett halála a Stádel-gépgyár történetében is lezárt egy korszakot. Apja műhelyéből gyárat fejlesztett, felhasználva ehhez szaktudását, kitűnő üzleti érzékét. Azonban az iparilag rohamosan fejlődő Győrrel már nem tudta a versenyt tartani.

Fia, Ifj. Stádel Károly egy megbecsült nagyüzemet kapott örökül tőle. 1851-ben született Győrben, tanulmányait a karlsruhei műszaki főiskolán folytatta, majd műszaki ismereteit német gyárakban tökéletesítette. Az 1885-ös budapesti kiállításon – már cégvezetőként – gyártmányai érmet nyertek. Fejlesztési terveiből nem sok valósult meg, mert 1896-ban sajnálatos módon elhalálozott.

Ifj. Stádel Károly halála után testvérei örökölték a gyárat. A cégvezetést az egyetlen fiú, az 1855-ben született Stádel János vette át, aki eddig zalatárnoki birtokán gazdálkodott. Folytatta elődei munkáját, megtartva az eddigi vevőkört, résztvett a milleneumi ünnepségek keretében rendezett kiállításokon, amelyeken az ő termékeit is díjazták.

Reklám a Hölgyek és urak Győri ezredévi naptára című lapból (1898):

Stádel János nevéhez fűződik a Győri Drill nevű sorvető gép, amelyet saját szabadalma alapján 1902-től kezdtek el gyártani. Érdekessége volt, hogy a magmennyiség szabályozását óramutatószerűen oldotta meg. Időközben Győr ipara rohamos fejlődésnek indult, a mezőgazdasági gépeket előállító üzemek háttérbe szorultak. Változásokra volt szükség.

1910-ben Stádel János kifizette testvéreit, ezáltal egyedüli tulajdonosa lett a gépgyárnak. Mivel eddig ő gazdálkodással és nem gépgyártással foglalkozott, szüksége volt jó szakemberekre, így került a gyárba a koroncói Horváth Antal gépész, aki haláláig, 1927-ig mint művezető dolgozott.

Időközben kitört az első világháború, Stádel János pedig szerette volna, ha fia, Károly felmentést kap, hogy vegyen részt a gyár vezetésében. Ám a felmentést elutasították. A világháború után a termelés és a munkáslétszám is visszaesett a gyárban, 1923-ban még nyertek ugyan egy győri vándorkiállításon, de ez volt az utolsó, hogy a Stádel-gyár kiállításon szerepelt. Az iparpangás korszaka köszöntött be, ami súlyosan érintette az iparból élő győrieket. Stádel Jánosnak sikerült utódai által felvirágoztatott üzemet továbbvinni, de 1933-ban bekövetkezett halálakor már a hanyatlás jelei mutatkoztak.

Rothenburgi Stadel Károly (1890-1961):

Stádel Károly Richárd 1890-ben született Zalatárnokon. A győri és dévai iskolák után a budapesti műszaki egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1914-ben. Résztvett az első világháborúban, majd 1930-tól cégvezető és 1933-tól egyedüli tulajdonosa lett a gépgyárnak. 1934-től kezdődött a gyár villamosítása, további fejlesztésekre, modernizálásra nem volt forrása. A gyárban található gépek egyre inkább elavultnak lassúnak tűntek a kortársak között.

Az 1930-as évektől a fő profil az öntvénygyártás lett. Állandó megrendeléseket kapott Győr Város Mérnöki Hivatalától, aknafedeleket és víznyelőket öntöttek, kizárólag ócska vasöntvényből. Emellett javításokat és felújításokat végeztek, javítás után a gépek új színt kaptak, hogy jobban érvényesüljön a javítottsága. A legtöbb megrendelést a várostól kapta a gyár, mindenféle vasmunkát elvállaltak. 1938 után rövid fellendülés következett be az ipar területén, mindenki modernizált, ám Stádel Károly nem mert bankkölcsönnel kockáztatni, amely nélkül a gyára visszasüllyedt a kisipari szintre. Bízott régi vevőkörében, de ez már egy másik korszak volt.

1939-ben már csak 16-an képezték a gyár dolgozóinak létszámát, amiben benne foglaltatott a tulajdonos és felesége is. A világháború alatt tovább fogyott a létszám, már csak javításokat, kisebb öntéseket végeztek. Majd 1944. április 13-án két bombatalálat is érte a gyárat, ami a végső pusztulást eredményezte.

A háború után Stádel Károly nem tudta újjáépíteni a gyárát, így kénytelen volt bérbe adni azt. A tulajdonjog ugyan az övé maradt, de szerződést kötött Knapp Gyulával és Németh Antallal, hogy 1950-ig bérelhetik a gyárat. A gyár neve Kisalföldi Gépgyár kft. lett.

Stádel Károly a bérleti díjból semmit sem kapott meg, tulajdonjoga 1949. december 28-án a kisüzemek államosításával megszűnt. Későbbi életében traktorosokat oktatott, majd mérnöktanárként tanított a 401. sz. Iparitanuló Intézetben és a Textilipari Technikumban. 1961. február 21-én hunyt el. Nyughelye a nádorvárosi köztemető Stádel-sírboltjában található.

Lengyel Adrienn

Forrás:

Stádel-féle Gépgyár helye Győr gyáriparában : Győr város iparának fejlődése / Veszprémi György, Győr [s.n.]1982

Sinay Jenő: Az első győri gyár története In: Arrabona 13., 1971 : a Győri Múzeum évkönyve : Les annales du Musée de Győr / szerk. Dávid Lajos, Győr-Sopron megyei Nyomda,1971

Az üzemtörténetírás célja, Győr elsőnek alapított gyárának tükrében / Veszprémi György, Rába Városi Művelődési Központ (Győr) [1979]