Sajtómegjelenésünk

Íme a legutóbbi, sajtóban október 5-én megjelent cikk könyvtárunkról:

Új lapokat találnak a Kisfaludy Könyvtárban

Hétről-hétre új, meg új lapok jelennek meg a piacon. Ezekből is válogattunk, amikor 2018-ban tizennégy új sajtóterméket rendeltünk Kisfaludy Könyvtárunk olvasói számára. Reméljük, hogy új folyóirataink felkeltik az érdeklődésüket. Jöjjenek, válogassanak!

A népi gyógymódok, természetközeli életmód iránt érdeklődők kedvence lehet a Herbáció című lap, amely kozmetikumok, gyógytermékek, különleges ételek-italok, és tartósítási módok receptjeit tartalmazza.
Borkedvelők számára javasoljuk a Bor és Piac című újságunkat, amelyben aktuális hírek és interjúk mellett bemutatkoznak a magyar borászatok, szőlőbirtokok is.
Reméljük, hogy kézimunkázni szerető olvasóink szívesen lapozzák majd fel a Gombolyag című magazint, amely magyar tervezők modelljeit mutatja be. A kiadvány divatos kötés- és horgolásmintákat tartalmaz, mintaleírásokkal, fotókkal, rajzokkal.
Havonta megjelenő Éva magazinunk elsősorban harminc év fölötti, gyermeket/gyermekeket nevelő nőknek készül. Fő témái: család, párkapcsolatok, gyermeknevelés, egészség, szépségápolás, sütés-főzés.
A fiatalabb korosztályra gondolva rendeltük meg a Lájk című tinimagazint. A havonta megjelenő kiadványban sorozatokról, sztárokról, autókról és sok egyébről esik szó. Tesztek, poszterek, nyereményjátékok színesítik a palettát.
A népművészet és néphagyományok iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk Hangtárunk új lapját a FolkMAGazint, amely a magyarországi és a határainkon túli magyarság, valamint a hazánkban élő etnikumok népi kultúrájának megőrzését és bemutatását tűzte ki célul.
Férfi látogatóinkat sem hagyjuk olvasnivaló nélkül. Negyedévente megjelenő magazinunk a Regiment, a Magyar Honvédség fegyvernemeinek történeti bemutatása mellett beszámol a haditechnikai újdonságairól, a 20. század legnagyobb szárazföldi csatáiról.
Évente négyszer jelenik meg a fotókkal gazdagon illusztrált Határtalan régészet című újság is. A kiadvány célja kettős: egyrészt szakemberek által írt, megbízható és valódi információkat közöl közérthető módon, ugyanakkor érdekes szórakoztató magazin is egyben, a régészet titkairól, eredményeiről, aktuális híreiről.
Állatbarátoknak ajánljuk a Pegazust, amely a Magyar Lovassport Szövetség hivatalos lapja. A folyóirat havonta szolgáltatja a híreket, beszámolókat és érdekességeket, a hazai és nemzetközi lovasvilág, lovassport és lótenyésztés iránt érdeklődőknek.
Közlekedéspolitikával, fuvarozással, szállítmányozással és közösségi közlekedéssel foglalkozó új szaklapunk a KözlekedésVilág. Az újságot fellapozva megismerhetik a közúti, vasúti, légi és vízi közlekedés aktualitásait, és a szakma személyiségeit.
A Várak, kastélyok, templomok egy olyan történelmi és örökségturisztikai magazin, amelyet haszonnal forgathatnak kirándulni szerető és történelem iránt rajongó látogatóink is. Az ismeretterjesztő cikkek mellett útleírások, túratervek, fotók, művészi rajzok, korabeli ábrázolások, térképek színesítik a lapot.
Ha Ön kíváncsi a hazánkban és a nagyvilágban zajló eseményekre, friss hírekre, akkor a Bors című bulvárlapot javasoljuk. A naponta melléklettel megjelenő újságban az alábbi rovatok találhatók: Politika, Színes világ, Színes tippek, Fotó és Sport.

Nyelvgyakorlás céljából hasznosak lehetnek új idegen nyelvű folyóirataink. A Cosmopolitan a világ első számú fiatal nőknek szóló divatmagazinja, a következő témájú cikkeket tartalmazza: párkapcsolatok, egészség, karrier, önfejlesztés, hírességek, divat és szépség. Olaszul tudó és tanuló látogatóinknak ajánljuk. 
A Popular Science népszerű angol nyelvű ismeretterjesztő magazin, amely főként ezekben a témakörökben publikál cikkeket: tudomány, technika, űrkutatás, elektronika, repülés, egészségügy, kommunikáció.

Érdekességek a régi győri újságok és folyóiratok történetéből – 13. rész

A Dunántúli Hírlap (1893-1945)

A 19. század utolsó évtizedében az eddig említettek mellett három újabb újság is létezett Győrött. Közülük kettő rövidebb életűnek bizonyult, egy viszont meghatározó jelentőségű lap lett a 20. századi győri sajtó történetében. Az előbbi kettő – a Győri Független Újság, ill. a Győri Napló – rövid említése mellett a harmadikról, a Dunántúli Hírlapról szeretnék ezúttal kissé részletesebben szólni!

1889 szeptemberének végén – egy héttel a Hazánk és a Győri Hírlap fúziója után – került utcára a Győri Független Újság mutatványszáma, melyet október 3-tól követtek a többiek, hetente kétszeri megjelenéssel. Az alapításakor Mailänder Izidor kiadásában megjelenő, Rónai Etel által szerkesztett, Fischer István győri nyomdájában készülő újság 1893 végéig jutott el e címen az olvasóhoz; 1894. január elsejétől Győri Ellenőr címen, „A közérdek hű és részrehajlatlan tolmácsa” alcímmel élt tovább – de már csak szűk négy hónapig, heti megjelenéssel.

A másik rövid életű újság a Győri Napló nevet viselte. „A helyi érdekek független szóvívője” alcímmel megjelenő lap 1895. március 31-én indult útjára és ugyanezen év szeptember 26. napján valószínűleg be is fejezte rövid életét – annak ellenére, hogy ezen utolsóként ismert száma még előfizetési felhívást is tartalmaz! Érdekessége, hogy fennállása nagyobb részében hetenként négyszer jelent meg, ami akkortájt Győrött még szokatlanul gyakorinak számított. Nem érdektelen talán megjegyeznem: felelős szerkesztője és kiadó laptulajdonosa az a Rumy Sándor volt, aki ezt megelőzően két évig már szerkesztette a Győri Hírlapot, melynek Szávay Gyula távozása után, 1902-ben ismét a szerkesztője lett, egy bő negyedszázadra.

A 19. század végén induló győri újságok közül egyértelműen a Dunántúli Hírlap lett a legsikeresebb. Két mutatványszáma 1893 Karácsonyán, ill. Szilveszterén került az olvasókhoz; a rendszeres megjelenést a következő év elejétől kezdte. A század végéig hetenként kétszer jelent meg; 1901 őszétől már három számát olvashatták hetente az érdeklődők; 1914 januárjától pedig már naponta látott napvilágot – valószínűleg a fokozódó olvasói érdeklődésnek is köszönhetően. Első felelős szerkesztője a már több lap kapcsán említett Rumy Sándor volt; később viszonylag sűrűn cserélődtek felelős szerkesztői: az első világháború kitöréséig éppen tízen töltötték be e tisztséget – annak ellenére, hogy egyikük, Bihar Jenő évtizednél hosszabb ideig szerkesztette az újságot.

A szerkesztői névsor részletes ismertetésére itt és most nem vállalkozva csupán azt emelhetem ki: a korszak ismert győri újságírói mellett több olyan személy nevével is találkozhatunk, aki más területen is maradandót alkotott. 1902-1904-ben pl. a több tudományterület művelőjeként is elismert keresztényszocialista politikus, Giesswein Sándor rk. plébános volt a felelős-, majd a főszerkesztő; két ízben is szerkesztette a Dunántúli Hírlapot a költőként és íróként egyaránt hírnevet szerző Harsányi Lajos (később rábapatonai plébános, majd győri kanonok); a két világháború közötti években felelős szerkesztőként ténykedők között pedig ifj. Öveges Kálmán pedagógus, Közi-Horváth József pap-politikus és Csizmadia Andor jogtudós nevét is felfedezhetjük.

A Dunántúli Hírlap első számai Polgár Bertalan győri nyomdájában készültek; ő felelt a kiadásért is. 1894 nyarától azonban az ekkor induló – az Őrangyal című gyermeklap kapcsán már említett Gladich Pál által alapított – Győregyházmegye Könyvnyomdája vette át a lap kiadását és nyomtatását; ettől kezdődően a nevét 1916-tól Győregyházmegyei Alap Nyomdára változtató műhelyben jelent meg az újság, egészen megszűnéséig. Az a tény, hogy a Dunántúli Hírlap a római katolikus egyház támogatásával jelent meg, meghatározta jellegét, mely tükröződött többször változó alcímében is: míg 1894-ben a „Politikai lap”, a következő évben a „Hetenként kétszer megjelenő politikai és társadalmi lap” alcím olvasható a lapszámokon, addig 1902-től „Független keresztény politikai lap”, 1914 áprilisától pedig „Független keresztény politikai napilap” lesz az alcíme.

Az, hogy a Győri Rk. Egyházmegye állt a lap mögött, más szempontból is meghatározta annak tartalmát. Mivel az újság olvasóinak körét a meglehetősen nagy földrajzi kiterjedésű egyházmegye római katolikus hívei adták – nem csupán a győriek –, a tartalmat is ehhez kellett „igazítani”. Így tematikája is érthetően eltér a többi korabeli győri újságétól: írásainak jelentős hányada az egyházmegye más településeit is érinti; emiatt ma felbecsülhetetlen értékű forrás az érintett térség településeinek múltját kutató helytörténészek számára. De igazi „kincsesbánya” számukra a benne megjelent értékes történeti írások nagy száma miatt is. Hiszen a fentebb részben már említett tudós szerkesztők mellett munkatársának mondhatta a Dunántúli Hírlap az egyházmegye történetkutató papságát – gondoljunk csak bele: ekkortájt születik Bedy Vince kanonok fél tucatnyi egyháztörténeti monográfiája, Bán János soproni egyháztörténete stb. –, de a tudós bencés történészeket is: rendszeresen ad írásokat a lapba Lovas Elemér, Barcza Leander és több jeles, Győrött tanárkodó rendtársuk. Barcza Leander pl. 1928-ban a győri ferencesek történetéről közöl több részes cikk-sorozatot; de értékes írások tucatjaira bukkanhatunk pl. Győr és környéke egyházi műemlékeiről, így szakrális köztéri szobrairól is. Különösen izgalmas ilyen tekintetben az 1920-as évek anyaga; már csak azért is, mert a heti hatszori megjelenés biztosította tekintélyes terjedelem lehetőséget adott nagyobb terjedelmű történeti tárgyú írások folytatásban való közlésére is.

1933 áprilisától a Dunántúli Hírlap hetilap lett; és az maradt megszűnéséig, 1945 februárjáig. Jelentősége azonban így is megmaradt; 1939-től pedig – a Győri Hírlap megszűnése miatt – tovább növekedett. Igényesen szerkesztett, gazdag tartalma miatt fél évszázadon keresztül élvezhette az olvasók támogatását; ma pedig sokat forgatott dokumentuma a helytörténeti kutatásnak.

Horváth József

Érdekességek a régi győri újságok és folyóiratok történetéből – 12. rész

Győri Hírlap (1886-1939)

A sorozatunk korábbi darabjaiban már többször említett Szávay Gyula kétségtelenül a dualizmuskori győri időszaki sajtó egyik legérdekesebb alakja volt. Az 1861-ben Zentán született Szávay középiskolás diákként került Győrbe, ahol az érettségi után a Királyi Jogakadémián folytatta tanulmányait. Mint láthattuk, már eközben is újságíróskodott: 1882-ben elindította Garabonciás című élclapját, mely címét később Garabonciás Diákra változtatva 1888-ig jelent meg. A már ugyancsak említett Győri Híradó szerkesztésével 1885 őszén kapcsolódott be a helyi politikai sajtóba; az igazi nagy vállalkozása azonban a következő év őszén elindított Győri Hírlap lett. Az alábbiakban erről szeretnék kissé részletesebben szólni.

A Győri Hírlap első számának megjelenésekor, 1886. szeptember 26-án aligha sejthette a helyi olvasó, hogy e lapszámmal a győri sajtó történetének egyik leghosszabb életű újságja indul útjára; az viszont tudatosulhatott benne, hogy történelmi jelentőségű annak megjelenése: először fordult elő Győrött, hogy négy újság próbált egymás mellett megélni! És – amint az utólag kiderült – meg is tudott élni, hiszen 1888 végéig párhuzamosan élt egymás mellett a Győri Közlöny, a Hazánk, a Győri Híradó és a Győri Hírlap!

Az induláskor az egyszerű „Társadalmi lap” alcímet viselő, Szávay Gyula által szerkesztett új lap a heti kétszeri megjelenést tűzte ki célul. Megjelentetésében a legfontosabb szerepet a következő másfél évtizedben maga Szávay vállalta, aki 1902 őszéig állt különböző „minőségekben” – felelős szerkesztő, főszerkesztő, lapvezér – a vállalkozás élén. Közben sok minden történt a lap körül. Többször változott alcíme: az 1890-es évek első felében pl. „A nemzeti törekvések, az irodalmi, közgazdasági és társadalmi érdekek független helyi lapja” alcím olvasható fejlécén. Ennél is fontosabb, hogy Szávay tudatosan törekedett a konkurencia „beolvasztására”: 1889 szeptemberében a Hazánk olvad be a Győri Hírlapba, majd 1896 szeptemberében ezt teszi a Győri Közlöny is; így – mivel a Győri Híradó 1888 végén megszűnt – az 1886 őszén egymás mellett élt négy helyi újságból egy bő évtized múlva már csak egyetlen egy marad: a Győri Hírlap! (Ez nem jelentette viszont azt, hogy vetélytárs nélkül maradt, mivel – amint arról majd sorozatunk következő darabjaiban szeretnék szólni – közben indulnak újabb vállalkozások is.) Érdekességként említhetem viszont, hogy az említett – korábbi alapítású – lapok beolvadásakor Szávay Gyula átvette azok évfolyamjelölését is: emiatt a Győri Hírlap 1889 őszén, a Hazánk beolvadásakor a 4. évfolyamból egyből a 10. évfolyamába, míg a Győri Közlöny beolvadásakor az akkor 17. évfolyamánál tartó lap azonnal a 40. évfolyamába lépett. Ennek köszönhető, hogy az 1886-ban indult, 1939-ben megszűnt Győri Hírlap utolsó évben megjelent számain a „83. évfolyam” jelzés olvasható!

A Győri Hírlapról sok érdekességet lehetne elmondani. Így pl. azt is, hogy 1895. szeptember 29-től hetente hat alkalommal jelent meg – azaz az első olyan időszaki kiadvány volt Győrött, melyet a szó mai értelmében napilapnak mondhatunk.

Szólnom kell továbbá arról: Szávay Gyula kiterjedt szerkesztői kapcsolatainak köszönhetően jeles külső munkatársai is voltak az újságnak. Nagy szerepe volt abban, hogy Gárdonyi Géza 1887 őszén – másfél éves fővárosi tartózkodás után – visszatért Győrbe; és Szávaynak köszönhető – több más mellett – az is, hogy a 19-20. század fordulóján a Győri Hírlap külső munkatársa volt Juhász Gyula és Ady Endre is! Az utóbbiak ezen tevékenységéről alig tudnak a mai győriek; pedig már az 1940-es években nagyra értékelte azt a helytörténeti kutatás – Jenei Ferenc a Győri Szemle hasábjain írt erről –, az 1970-es évek második felében pedig Pernesz Gyula foglalkozott e kérdéssel. Az utóbbi írásából tudjuk, hogy 1899 és 1902 között Ady Endre rendszeresen küldte közlésre új verseit Szávay Gyulának, aki azokat rendre közölte is, többnyire – egyezségük alapján – néhány nappal azok első (debreceni) megjelenése után. Harmincnál több írása jelent meg itt, többnyire teljes névvel aláírva, de vannak közöttük másként – „Adieu”, „Adi”, „Bandi”, „Dyb” – aláírtak is. Az itt közölt Ady-versek sorát 1899. január elsején a „Sorsunk”, valamint január 22-én „Az alsószoknya alkonya” kezdte, és a „Menyasszony a Zsóka” zárta 1902 februárjában; de több Ady-novella is megjelent a Győri Hírlap hasábjain: közülük a legkorábbi „A hősnő” volt, 1899. március 3-án.

A Győrött megjelent Ady-publikációk értékeléséhez talán nem érdektelen Pernesz Gyula összegző véleményét idéznem: „Ady fiatalkori írásai általában A Győri Hírlap tárczája című rovatban jelentek meg, amelynek ezekben az években olyan szerzői voltak, mint Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Tömörkény, Krúdy, meg Anatole France, Tolsztoj, Maupassant, és természetesen a 'régi' győriek: Szávay Gyula, a főszerkesztő és Erdős Renée. A győrieken kívül azonban olyan folyamatosan, állandósult jelleggel, mint Ady Endre, senki sem szerepelt. S ez a tény is igazolja a 'munkatársi' viszonyt.”

Szávay Gyula 1902 nyarán távozott a lap éléről (és a városból is); utódai közül Rumy Sándort emelhetjük ki, aki mintegy három évtizedig dolgozott – nevét közben Révészre változtatva – az ekkortájt is jelentős és az olvasók körében népszerű, polgári értékeket képviselő lap élén. Az újság alcíme közben többször változott: 1903-tól egy évtizeden keresztül a „Politikai napilap. Győrvármegye Gazdasági Egyesületének közlönye” alcím állt a fejlécben, kifejezte az orgánumnak a nevezett egyesülethez való kötődését; 1912 elejétől viszont már csupán „Politikai napilap” lett az alcím.

A Győri Hírlap impresszumában tíz alkalommal változott az azt előállító nyomda neve; a felsorolástól itt és most eltekintve arra hívnám fel a figyelmet, hogy 1913 tavaszától megszűnéséig már a Győri Hírlap Nyomda az előállító – a saját nyomda fenntartása ugyancsak a vállalkozás sikeres voltát bizonyítja. Ez utóbbira számos további tény is utal, melyek közül itt és most csupán kettőt említenék. Az egyik, hogy a 20. század elején is sikerült egy konkurens lap beolvasztása: a Győri Napló – Krajcáros Újság 1909-ben szűnt meg és vált a Győri Hírlap „részévé”. A másik, hogy több ízben is tudott kiadni melléklapot: így indulhatott el 1934 őszén a Győri Hírlap Heti Képes Melléklete, majd A Győri Hírlap Képes Híradója – ez utóbbinak 1935 májusáig 23 száma ismert, ami arra utal, hogy hetente jelenhetett meg.

Összegezve megállapíthatom: az 1886-ban indult Győri Hírlap az 1890-es évek közepére a város egyik legjelentősebb időszaki kiadványa lett, és az is maradt 1939-ig. Ötvenhárom éven át „szállította” olvasóinak – ebből 45 éven keresztül hetente hatszor megjelenve – a nagyvilág és az ország híreit, ugyanúgy, miként a helyi történésekről szóló hosszabb-rövidebb beszámolókat; ez utóbbival jelentős segítséget nyújtva a mai kutatóknak is!

Horváth József

Érdekességek a régi győri újságok és folyóiratok történetéből – 11. rész

Őrangyal (1886-1917)

Sorozatunk eddigi darabjaiban a 19. század második felének jelentősebb újságjai mellett bemutattam már tudományos folyóiratot, diáklapot, élclapot és pedagóguslapot is. Az alábbiakban egy kisgyermekeknek szóló időszaki kiadványról szeretnék röviden szólni; egy olyan gyermeklapról, mely több szempontból is jelentősnek mondható a helyi, sőt az országos időszaki sajtó történetében.

1886. január elsején egy érdekes, gyermekeknek szóló verseket és elbeszéléseket tartalmazó, nyolcadrét alakú, nyolc oldal terjedelmű, katolikus szellemű újság látott napvilágot. A címe Őrangyal volt, alcíme pedig: A gyermekek barátja, tanítója és vezére. A fejlécből megtudhatta még a korabeli olvasó, hogy az előfizetési díjat Moson megyébe, a magyarkimlei római katolikus plébániahivatalhoz kell elküldeni; továbbá azt, hogy az újság megjelenik minden hó elsején és 15-én, „leg alább is két képpel”. Az impresszumban pedig ez állt: „Kiadó, laptulajdonos és felelős szerkesztő: Gladich Pál magyarkimlei plébános”.

Az Őrangyal első két évfolyama Magyarkimle kiadási hellyel jelent meg; 1888. január elsejétől viszont már Győr a megjelenés helye, és ettől fogva végig győri nyomdákban készül. Ekkor történik az első szerkesztőváltás is: öt évig Veninger Ernő győri egyházmegyés pap szerkeszti tovább a lapot; majd 1893-tól id. Kárpáti Endre nyugalmazott győri tanítóképezdei tanár lesz a szerkesztő, aki negyed századon keresztül végzi e nem könnyű feladatot – az utolsó évfolyamoknál már aktívan bevonva a szerkesztői munkába fiát, ifjú Kárpáti Endrét is.

Mielőtt magáról a gyermeklapról szólnék, ki kell térjek röviden arra is: ki volt Gladich Pál? Az 1855-ben Magyaróváron született, 1878-tól a Győri Egyházmegye szolgálatában működő pap élete legnagyobb részét a magyarkimlei plébánián töltötte: 38 évig volt e Moson megyei kisközség plébánosa. Itteni aktív lelkipásztori munkássága mellett több más területen is jelentőset alkotott: 1895-ben nyomdát alapított Győrött (később Győregyházmegyei Alap Nyomda néven működött, egészen az államosításig), majd 1910 táján Magyarkimlén (Jó Iratokat Terjesztő Nyomda); ez utóbbi magas műszaki színvonalát jelzi, hogy kottát is tudott nyomtatni – erre viszont azért volt szükség, mert Gladich Pál zeneszerzéssel is foglalkozott. Több lap alapítása és szerkesztése fűződik nevéhez (Egyházi Zene, Keresztény Leányok Lapja); de a legfontosabbnak a gyermekek hasznos olvasmányokkal való ellátását tartotta. E célból indította el 1909-ben Magyarkimlén „Iskolások Könyvtára” című kiadvány-sorozatát; és ezt a célt szolgálta az Őrangyal is, 32 esztendőn keresztül!

Az Őrangyal – amint fentebb már jeleztem – 1886. január elsejétől jelent meg kéthetenként, 8-8 oldal terjedelemben, számonként legalább két képpel illusztrálva. Terjedelme rendesen végig nyolc oldal maradt; csak rendkívüli alkalmakkor – a legnagyobb egyházi ünnepeken – jelent meg 16 oldalon. Formátuma az induláskor nyolcadrét, majd 1888-tól valamivel nagyobb lesz; 1892-re pedig kialakul a negyedrét formátum, mely a lap fennállása során végig megmarad.

Az évfolyamokat az induláskor januártól decemberig számozták, így 24 szám jelent meg évente. 1910. január elsején, a 25 éves jubileumi számban veti fel a szerkesztő, hogy – hasonlóan a többi, iskoláskorúak számára kiadott újsághoz – át kellene térni a tanévhez igazodó évfolyamszámozásra. Ezért, hogy a kis olvasók ne károsodjanak, 1910-ben januártól augusztusig minden hónap elsején 16 oldalas, 15-én 8 oldalas szám jelent meg, így augusztus 15-ig terjedelemre egy teljes évfolyam hagyta el a nyomdát – szeptember elsején pedig indulhatott az újabb, a 26. évfolyam. Ettől kezdve az évfolyamok szeptembertől júniusig jelentek meg 20-20 számmal – nyáron az Őrangyal is „vakációt tartott”.

A gyermeklap első két évfolyamát Gladich Pál maga szerkesztette és – amint azt később kiemelik – jelentős részben maga is írta! Az újság megerősödésével ezt egyedül már nem győzhette; Veninger Ernő, majd id. Kárpáti Endre személyében gyakorlott szerkesztőket kért fel, akiknek egyre növekvő számú munkatársra volt szüksége. Hogy kik voltak a leggyakoribb munkatársak? Erről – a lapszámok átforgatása mellett – a 25 éves jubileumi számból tudunk meg a legtöbbet, melyben ifj. Kárpáti Endre számszerű elemzésre is vállalkozott. Ő számolta össze, hogy a legtöbb írást – mintegy ötszázat – Édesapja adta a lapba; ezek többsége elbeszélés, melyeknek jelentős része folytatásokban jelent meg. A leggyakoribb szerzők között Turkovics Mária egri angolkisasszony, Epöly Ferenc nagykálnai (Bars megye) esperesplébános és Molnár Géza dunaalmási plébános, valamint Ujlaki Géza győri iskolaigazgató nevét említi még ifj. Kárpáti Endre, aki maga is rendszeresen írt már ekkortájt a lapba, többnyire „Junior” név alatt jelentetve meg írásait. Nem érdektelen talán, ha a ritkábban jelentkezők közül is említek néhányat: Rákosi Jenő, Domonkos István nyúli plébános vagy Kincs István kőszegi apátplébános a korszak ismert írói közé tartoztak; Harsányi Lajos később jeles költő, az itt és ekkor még gyermekversekkel jelentkező Mohl Adolf elismert tudós lett; az Őrangyal számára alkalmi költeményeket küldő Szávay Gyuláról korábban már több lap kapcsán is szólhattam; azt pedig érezhető büszkeséggel írja az áttekintés szerzője: „Gárdonyi Géza, kinek neve legfénylőbb az élő magyar íróké közt, szintén megörvendeztette lapunkat munkájával”.

Az Őrangyal 32 évfolyamának változatos tartalmáról itt csak nagyon röviden szólhatok. A vers és a próza kb. egyenlő arányban kapott benne helyet: ifj. Kárpáti Endre az 1909 végéig megjelent 576 lapszámban – melyeket több mint ezer kép illusztrált – kb. 1300 írást számolt össze mindkét műfajban. A lap közölt „a vallásos áhitatot gerjesztő költemények mellett vidám bohóságokat is, képekkel, továbbá ismeretterjesztő apróságokat és adomákat vegyesen” – ahogy a szerző megállapítja. Jelentős szerepet kaptak állandó rovatai, így pl. az „Egyházi ünnepek”, mely rovat a naptár rendje szerint mutatta be röviden a soron következő jeles napokat; az „Állatok világából” rovat alkalmanként 2-4 rövidebb írást közölt, sok érdekességgel; az „Irodalom” rovat újonnan megjelent vallásos kiadványok rövid ajánlásait hozta; de sok érdekes rövid olvasmány található a „Vegyes” címet viselő rovatban is. A kisebb terjedelmű rovatok közül nem hagyhatom említés nélkül az „Adomák” címűt, alkalmanként 3-4 humoros történetével. Népszerű volt a „Levelezés”, melyben „a szerkesztő bácsi” válaszolt az olvasói levelekre. A lapban közölt tréfás kérdések egy részét maguk a kis olvasók küldték be; ugyanők lelkesen adták postára az újságban közölt rejtvények helyes megfejtéseit is – a mai kutató nem kis örömére!

Hogy miért állítom ez utóbbit? Az időszaki sajtó történetének kutatója számára talán a legnehezebb kérdés: kik olvasták a lapot? Kikhez, hová, milyen földrajzi távolságokra jutott el a kiadvány? Sajnos előfizetői jegyzékek az Őrangyal esetében sem állnak rendelkezésünkre; így csak az újság tartalmának elemzése segíthet e nehéz kérdés megválaszolásában. És itt segítheti a mai kutatót az újságban közölt rejtvény, melyre a szerkesztők a helyes válaszok beküldését várták.

A „Rejtvény” indulásától állandó „rovata” volt a lapnak. A jutalom eleinte az volt, hogy a helyes megfejtést beküldők névsora megjelent a következő hónapban. Ezt azonban néhány év után a helyes megfejtők nagy száma miatt már nem lehetett kivitelezni, ezért csak azok kerültek megnevezésre, akiknek a szerencse a sorsoláskor kedvezett, és jutalmul könyvet vagy képet kaptak. Az első 25 évben ötszáznál több jutalomtárgy került kisorsolásra.

A mai kutató számára azért jelent különleges értéket a helyes megfejtést beküldők névsora, mert az első évfolyamokban a nevek mellett a lakóhelyeket is feltüntették. Így lehetőség adódik annak vizsgálatára: milyen településekre, milyen távolságokra és irányokba jutott el az Őrangyal? A teljes helynév-anyagot itt és most nem áll módomban részletezni; csupán két érdekességre hívnám fel a figyelmet. Az egyik: az 1886. március 15-én megjelent első névsorban már 16 település neve szerepel: Budapest, Magyaróvár, Kapuvár, Szombathely, Eger és néhány további város mellett Pest, Bars, Baranya, Somogy, Veszprém, ill. Abaúj-Torna megyében lévő falvaké is.

A másik: az 1888-ban megjelent harmadik évfolyam lehetőséget adott arra, hogy a helyes megfejtők névsorát egy teljes esztendőre elemezhessem. Az ez évben megjelent 24 szám közül 16 tartalmazott ilyen listát: e jegyzékeken 1110 olvasó neve szerepel, akik összesen 990 jó megoldást küldtek be. (A különbséget az adja, hogy esetenként többen együtt, azaz több névvel küldték be a helyes megoldást.) A listákon szereplő 1110 olvasó nem kevesebb, mint 118 települést képvisel. Az élen „természetesen” Budapest áll, ahonnan 239 olvasó 209 helyes megoldást adott postára. Győr második helye sem meglepő, az arány azonban figyelemre méltó: 172 olvasó 161 jó megoldását összesíthettem. Jóval lemaradva a harmadik Veszprém: innen 43 helyes megfejtés érkezett, 47 névvel. Harminc és negyven között van az említések száma Magyaróvár, Szekszárd, Esztergom, valamint a Bács megyei Bogojeva és a Jászkun Kerülethez tartozó Majsa esetében. Őket követi Sopron 28, majd Dunaföldvár 26 „találattal”. Tíznél több jó megoldás érkezett még be Tapolcáról, Pécsről, Jászapátiból, Egerből, Szobról és Lébényszentmiklósról. A további 102 településről 10 alatt van a beérkezett megfejtések száma: ezek felsorolását mellőzve csupán annyit jegyeznék meg, hogy a Dunántúl minden megyéje képviselve van; a mai Felvidék, ill. Délvidék területéről egyenként tucatnyi, míg Erdélyből féltucatnyi településnévvel találkoztam; és van egy olyan válasz is, mely a történelmi Magyarország határain kívülről érkezett: gróf Sigray István és Antal Olaszországból, Pisából küldte be a helyes megfejtést!

Talán a felsorolt példákból is kitűnik, hogy az Őrangyal kéthetente megjelenő lapszámait az akkori ország minden részében forgatták. Példányszámáról sajnos konkrét adatot nem sikerült fellelnem eddig; csupán annyit tudunk meg ifj. Kárpáti Endre fentebb már említett cikkéből, hogy az Őrangyal azért tud az ország legolcsóbb gyermekújságja lenni – 1910-ben egy évfolyam előfizetési díja mindössze egy korona volt –, mert „az előfizetők hathatósan támogatják tömeges jelentkezésükkel”. Kiemeli továbbá, hogy „a kis újság nemcsak hazánk területén, hanem külföldön is kedves jövevény, sőt minden esztendőben több példánya megy a tengerentúlra, Amerika földjére is. Itthon pedig szívesen látott vendég nemcsak a nép és a középosztály, hanem a főurak gyermekszobáiban is.”

Az Őrangyal általam ismert utolsó száma 1917. június 15-én jelent meg. Ebben a szerkesztő arról szól, hogy küzdenek a drágasággal, egyre nehezebb az újság helyzete; de bízik abban, hogy szeptemberben megindulhat a kis gyermekújság 33. évfolyama. Bizonyára közbejött azonban valami, amitől a szerkesztő aggódó hangja tartott: az újság tudomásom szerint többé nem jelent meg.

Ez lenne hát az Őrangyal történetének vázlata. Működése alatt hiányt pótolt: a legifjabbak számára hosszú ideig az egyetlen ilyen jellegű olvasmány volt az országban. De sokáig egyedüli volt katolikus ifjúsági lapként is: a Regnum Marianum Egyesület által kiadott, Sík Sándor közreműködésével szerkesztett Zászlónk csak 1902-től indult útjára.

Az akkortájt megjelenő gyermeklapok többsége rövid életű volt. Mi volt az Őrangyal sikerének titka? Gladich Pál, Veninger Ernő és Kárpáti Endre személyében olyan szerkesztői voltak, akik tudásukkal és lelkesedésükkel meg tudták őrizni az újság magas színvonalát. Olyan irodalmárokat tudtak megnyerni hosszabb-rövidebb időre munkatársul, akiknek nevét ma is jegyzi az irodalomtörténet; mellettük pedig lelkes egyházi és világi „tollforgatók” „szállították” folyamatosan a verseket, elbeszéléseket, ismeretterjesztő írásokat. Hozzáértő nyomdászok gondoskodtak a kivitelezés magas színvonaláról. Gladich Pál személyében pedig olyan kiadója akadt, aki életének egészét az ifjúság nevelésének szentelte, nem kis anyagi áldozatot is vállalva ezen ügyért. Ezért élhetett meg az Őrangyal 32 teljes évfolyamot!

Horváth József

Érdekességek a régi győri újságok és folyóiratok történetéből – 10. rész

Gárdonyi Géza folyóirata, a Tanítóbarát (1886-1891?)

Már sorozatunk több írásában utaltunk Gárdonyi Géza győri újságírói tevékenységére; legutóbb a Garabonciás című élclap kapcsán, melynek 1887 októberétől közel egy esztendeig szerkesztője is volt. Most egy olyan folyóiratot szeretnék bemutatni a Tisztelt Olvasóknak, melyet Ő alapított Győrött 1886-ban, és amely nemcsak a maga korában volt népszerű olvasói körében, de nagyra tartják azt mind Gárdonyi életművének kutatói, mind a 19. század második felének hazai neveléstörténete iránt érdeklődők.

A Tanítóbarát című lapról van szó, melynek első száma 1886 januárjában hagyta el Gross Gusztáv és Társa győri nyomdáját. Havonta jelent meg, így évi 12 számot kellett összeállítania a szerkesztőnek, ami – tekintettel számos egyéb elfoglaltságára – aligha lehetett egyszerű feladat. Gárdonyi Géza számára – amint azt a szakirodalomban már többen leírták – a lapindítás motivációja az volt, hogy négy évi segédtanítói működése alatt volt módja alaposabban megismerni a néptanítók nyomorúságos helyzetét, és lapját eszköznek szánta sorsuk megismertetésére és javítására. Fórumot kívánt biztosítani arra, hogy a néptanítók megírhassák tapasztalataikat, beszámolhassanak tényleges helyzetükről. Nem szaklapot kívánt tehát indítani; az érdekvédelmet tekintette fő céljának.

A Tanítóbarát részletes bemutatására itt és most nincs lehetőségem – egyébként is megtették ezt már többen, így pl. Hegedűs András egykori győri főiskolai tanár Robot és szolgálat című, Gárdonyi Géza győri munkásságát bemutató, 1965-ben kiadott könyvében; az alábbiakban csupán kiterjedt szerzőgárdájára, változatos tartalmára, valamint győri és Győr megyei tárgyú írásainak néhány érdekesebb darabjára szeretném a figyelmet felhívni.

Ha a Tanítóbarát számait lapozgatjuk, hamar meggyőződhetünk arról: bár maga az e lapban csaknem mindig Ziegler Géza nevet – vagy e név monogramját – használó szerkesztő is szorgalmasan publikált, számos szerzőt tudott megnyerni szerzőtársául. Ha a szerzők lakóhelyét nézzük – a beküldött írások jelentős hányada alján az is ott olvasható –, láthatjuk, hogy az ország minden részéből érkeztek írások: Somogyból és Baranyából ugyanúgy, miként pl. Borsodból vagy éppen Erdélyből. Ez azt mutatja, hogy a földrajzi távolságokat sikerült legyőznie a szerkesztőnek; ehhez persze kellett egy kiterjedt kapcsolatrendszer is.

Ez utóbbi néhány fontos eleme jól kirajzolódik a szerzők személyét vizsgálva. A második évfolyamot lapozgatva bukkanhatunk pl. Malyáta Ignácz „Levél a szerkesztőhöz” című írására. Bár a cikk aljáról hiányzik a településnév, a cikket indító „Borsod-megye, Bükk aljából” megjelölés sem ad pontos megjelölést, Győrött sokan tudhatjuk – dr. Barsi Ernő Tanár Úr számos előadásában felhívta rá a figyelmet –, hogy a kis Ziegler Géza (miként Ő maga is) Sály községben kezdte elemi tanulmányait, ahol a betűvetésre Malyáta Ignác néptanító oktatta – vagyis a szerkesztő egykori első tanítóját is írásra tudta buzdítani! Pár oldallal később Tima Lajos devecseri kántortanító felhívását olvashatjuk; néhány évvel korábban mellette segédtanítóskodott a szerkesztő, aki egy későbbi számban egykori főtanítójának jubileumáról is beszámol; de számon tartja pl. a Karád kerületi r. k. néptanító-egylet ülését is – hiszen Karádon is tanított egy esztendeig, így jól ismerhette a szomszédos Kapoly község kántortanítóját, Koller Ferencet, akit éppen 50 éves tanítói jubileuma alkalmából köszöntöttek. A szerkesztő kapcsolatrendszere befolyásolhatta esetenként a tematikát is: aligha véletlen pl., hogy „A két Zsasskovszky” címmel kétrészes írást közölt a lap, hiszen – amint azt ugyancsak Barsi Ernő Tanár Úrtól, „A muzsikáló Gárdonyi Géza” című kötetéből tudjuk – e két kiváló egri tanítóképezdei tanár nagy hatással volt Gárdonyi zenei műveltségének és érdeklődésének alakulására.

A szerzők sorát nem részletezve csupán annyit említhetek meg: közöttük több országos jelentőségű – vagy később azzá váló – névvel is találkozhatunk. Olvashatunk pl. dr. Brassai Samu tollából a gyermeklapokról; Szedenik Fülöp pedig – aki ekkor lakfalvi, később peresztegi kántortanító, jeles horvát költő, író és tankönyvíró – több írást is küld a lapba: a „Melyik állás jobb?” címűben pl. „feketén-fehéren” – azaz pontos számításokkal alátámasztva – bebizonyítja, hogy a lakfalvi csordás évi jövedelme 56 forint 40 krajcárral haladja meg az ő kántori, tanítói és sekrestyési együttes fizetését! Másutt ugyanő arra kérdez rá egy hozzászólásában, hogy más településeken hogyan vannak szabályozva a kántortanító sekrestyési teendői: melyek azok a feladatok, melyeket személyesen kell ellátnia, ill. melyek azok, melyek ellátását csak felügyelnie kell?

Talán ez utóbbi példák is mutatják: a néptanítók jelentős részének komoly megélhetési gondjai voltak, melyekről fontos volt – és amelyekről lehetett – írni e lapban. Nem véletlen, hogy számos írás foglalkozik a néptanítók helyzetét érintő parlamenti vitákkal, felszólalásokkal. Külön is figyelemmel kíséri a Tanítóbarát dr. Komlóssy Ferenc Pozsony megyei néptanító, országgyűlési képviselő hozzászólásait, és lelkes cikkben közli újraválasztásának hírét; aligha érdemtelenül: hiszen – amint a híradásokból is kitűnik – Ő valóban sokat tett annak érdekében, hogy a néptanítók helyzetében javulás következzék be. Megjegyzem: arról a Komlóssy Ferencről van szó, aki az esztergom-főegyházmegyei iskolák és pedagógusok történetét feldolgozó – nemrég hasonmás kiadásban is megjelentetett – monumentális munkájával beírta nevét a magyar iskolaügy kutatástörténetébe is!

Bár a Tanítóbarát tematikáját tekintve országos lap volt, végig Győrött jelent meg, és viszonylag sok helyi vonatkozású írást is tartalmaz. Ez utóbbiak közül csak néhányat emelhetek ki, érzékeltetni akarván azok tematikai sokféleségét. Egyik sorozatában pl. – mely sikeres pedagógusokat mutatott be – szép írást olvashatunk Jilg J. Edéről, akit a Győrvidéki Tanítóegylet egyik „vezérembere”-ként mutat be, képét is közölve. De arra is van példa, hogy az iskolaügy támogatói közül mutat be valakit: így pl. Csigi Vince szili plébánost, aki – mint az írás „-h.” monogram mögött rejtőző szerzője fogalmaz – „nem tartozik ugyan szorosan a tanítói karhoz, de mint 3 népiskolának igazgatója, mint lelkes tanügybarát, mint a népnevelés önzetlen apostola” stb. méltó arra, hogy a Tanítóbarát olvasói megismerjék. Rendszeresen olvashatunk tudósításokat a Győrvidéki Tanítóegylet működéséről, rendezvényeiről és törekvéseiről; a hírek között nem egy esetben közöl ismertetést Győrött megjelent kiadványról vagy éppen győri, ill. környékbeli szerző által írt munkáról; és olvashatunk néha Győr környéki tanítók írásaiból, felhívásaiból is. Mindezek miatt a folyóirat számai a város és a megye oktatás- és neveléstörténetének kutatói számára sem érdektelenek.

Mivel Gárdonyi Géza indította és szerkesztette a lapot, nem hiányozhattak abból a humorosabb hangvételű írások sem. Különösen az 1888-ban megjelent harmadik évfolyam lapszámai bővelkednek ilyenekben: a „Gara Bencze magyar néptanító önéletrajza” folytatásokban, az „Aszondom Benedek jegyző ténsur szottyantásai” és a „Tzompó Mihály és Tsöszre Adány bölcs oskolaszékek tanálkozásai” szinte rovatként „szállította” a nevetés tárgyát; de viccek, anekdoták is szép számmal jelentek meg e lapszámokban. (Ne feledjük: Gárdonyi szerkesztette ekkortájt a Garabonciás című élclapot is!)

Gárdonyi Géza 1888 végén lemondott a szerkesztői tisztségről, utódjának Szilli Benedek győri tanítót nevezve meg. Az 1889. évi 1. szám élén olvasható Nyilatkozat című elköszönő írásában elmondja: „a jelen nagy elfoglaltságom mellett a szerkesztésnek sok időt elfoglaló gondjait másra kell átruháznom”. De hangsúlyozza azt is, „hogy ezt a lapot, mint a néptanitók egyetlen védelmi fegyverét” elesni soha nem fogja hagyni; támogatni fogja a szerkesztőt munkájában, és írások küldésével is. Szilli Benedek jó utódnak bizonyult: a Tanítóbarát tovább élt, még legalább három és fél esztendeig, változatos tartalommal. Megszűnésének pontos idejét nem ismerjük; általam ismert utolsó számában – mely 1891 júniusában jelent meg – a nyári szünidő idejére búcsúzik csupán olvasóitól a szerkesztő. Lehet, hogy ez lett a végleges búcsú is?

Horváth József

Érdekességek a régi győri újságok és folyóiratok történetéből – 9. rész

Győr első élclapja, a Garabonciás (1882-1888)

Az újságok, folyóiratok, valamint a legutóbb ismertetett diáklap után ez alkalommal a győri időszaki sajtó egy olyan darabját szeretném bemutatni a Tisztelt Olvasóknak, mely a maga műfajában ugyancsak első volt: az első győri élclapról szeretnék szólni, mely Garabonciás címmel 1882. január elsején indult hódító útjára.

Mielőtt azonban az első győri élclapról szólnék, illendőnek tartom bemutatni annak alapító főszerkesztőjét is. A Győri Híradó kapcsán már említett Szávay Gyuláról van szó, aki a Garabonciás indulásakor mindössze 21 esztendős! 1861-ben született Zentán. Középiskolai tanulmányainak nagyobb részét Szegeden végezte, de onnan a nagy árvíz után Győrbe kerülve itt tett érettségi vizsgát a főreáliskola tanulójaként. 1881-től lett a győri jogakadémia hallgatója: olyan jeles professzorok előadásait hallgatta, mint Kautz Gusztáv és Katona Mór; diáktársai között pedig ott volt többek között Farkas Mátyás és Wennes Jenő, Győr két későbbi polgármestere, és több olyan személy, aki a város kulturális, tudományos vagy politikai életében később jelentős szerepet töltött be. Ezen kialakuló kapcsolatrendszernek bizonyára szerepe lehetett abban, hogy Szávay Gyula hamar megismerte a város közéletét.

Abban, hogy Őt hamar megismerhette a befogadó város, bizonyára szerepe volt a Garabonciás című élclap megindításának is. Bár – amint arra Grábics Frigyes is utal a szerkesztő munkásságát bemutató tanulmányában – Szávay már szegedi diákként kezdte a tollforgatást, a szerkesztői feladatok vállalása a Garabonciás elindításával kezdődött Számára; és nem is jelenthetett kis feladatot, hiszen hetente jelentkezett az új számokkal, melyekben rendszeresen olvashatjuk az Ő humoros verseit és egyéb műfajokban alkotott írásait is. Új volt a győri közönség számára a műfaj is, szerzőtársakat is kellett folyamatosan megnyernie – és Ő mégiscsak egy elsőéves joghallgató volt az induláskor!

Mindezen nehézségek ellenére Szávay Gyula vállalkozása sikeres tudott lenni. A második évfolyam szerkesztői beköszöntőjében már arról írhat, hogy „kiemelkedve a kisérletek világából, átélve gyermekkorát” immár „kifejlett férfiként a maga teljességében” jelenhet meg a Garabonciás; de utal e beköszöntő a vállalkozás egyre inkább megerősödő szellemi hátterére, ill. anyagi alapjaira is. Hogy ez utóbbi a következő években még szilárdabb lett, annak bizonyítékát láthatjuk abban is, hogy 1886 elejétől az akkor már két éve Garabonciás Diák címen megjelenő lap előfizetési díját csökkenteni tudta Szávay, még pedig nem is jelentéktelen mértékben: az addigi 6 forint helyett 4 forint lett az éves előfizetése az egyébként akkortájt lapszámonként 12 krajcárért árult kiadványnak. Ahogy erre egy évvel később a szerkesztő vissza is utal, „törzsközönségünk nagy számára támaszkodva” lehetett e kedvező változást megtenni.

A Garabonciás, majd Garabonciás Diák felelős szerkesztője alapításától 1887 szeptemberének végéig Szávay Gyula volt. 1887. október 2-től új nevet olvashatunk e tisztség betöltőjeként: Gárdonyi Géza lesz az új felelős szerkesztő, aki közel egy esztendeig végzi az ezzel járó feladatokat. Mint arra már a Hazánk ismertetése kapcsán utaltam, Gárdonyi győri újságírói pályája 1885 októberében e lapnál kezdődött, és a következő három esztendőben szinte minden győri újságnak dolgozott hosszabb-rövidebb ideig. Tény, hogy néhány hónapi ittlét után egy rövid pesti kitérő következett, mely után Szávay Gyula hívására tért vissza Győrbe, hogy az Általa alapított Győri Hírlapnak dolgozzon; döntésében bizonyára lényeges szerepet játszott a Szávay által ígért évi 1300 forintos fizetés is. Hogyan és miért lett a Garabonciás szerkesztője? Fia, Gárdonyi József szerint azért, mert Szávay Gyula ezzel törlesztette a megígért, de nem teljesített munkatársi fizetést! Az élclapban egyébként Gárdonyi már korábban jelentkezett karcolatokkal, humoros elbeszélésekkel – többnyire különböző álneveken. Itt jelent meg írásaiban az első „göregáboros alak” Tsörge Ádány személyében.

Az utóbbi mondattal már át is tértem az élclap tartalmának ismertetésére. Szerkesztőinek elsődleges célja a szórakoztatás volt, ezért terjedelmének jelentős hányadát a rövidebb terjedelmű, humoros írások teszik ki. Voltak állandó rovatai, visszatérő szereplői: állandó rovatként jelent meg pl. a „Pagát Pepi ultimói”, vagy a „Garabonciás látcsöve” – ez utóbbi a színházi előadásokkal kapcsolatosan tett csípős megjegyzéseket; de bizonyára érdeklődéssel várta a korabeli olvasó a „Targoncás Matyi, művelt hordár levelei a szerkesztőséghez” újabb darabjait, vagy éppen a „Szerkesztői levélhordó” által közvetített „üzeneteket” is. Verses alkotás és prózai ugyanúgy folyamatosan jelen van a Garabonciás lapjain, mint a párbeszéd vagy a rövid aláírással, esetleg néhány soros versikével útjára bocsátott kép – ez utóbbiak megfelelő minősége a közreműködő győri nyomdák munkatársait is dicséri. (Ez utóbbiakat itt és most nem sorolom fel, csupán megjegyzem: a lap fennállásának közel hét éve alatt nyolc alkalommal változott a nyomda neve az impresszumban – azaz szinte minden akkortájt létező győri nyomdában „megfordult” a Garabonciás.)

Bár a későbbi korok kutatóinak némelyike sekélyes humorú élclapnak minősítette a Garabonciást, véleményem szerint a korabeli olvasók másként vélekedtek róla – miként azt az előfizetők fentebb már említett jelentős száma is bizonyítja. A stabil – vagy éppen növekvő – létszámú előfizetői tábor azért is kedvelhette e kiadványt, mert nem „általában” akart szórakoztató lenni, hanem a kínálkozó helyi témákra is „lecsapott”, a városban és környékén tapasztalt visszásságokat is tollhegyre tűzte. Jó alkalmat adott erre pl. az 1883 elején volt nagy árvíz és az ellene való védekezés, ill. az ennek kapcsán jelentkező gondok; de még inkább a helyi választások előtti korteskedések, melyekből – úgy tűnik – ez a lap sem maradhatott ki. Amikor pedig nem voltak ilyen „nagy” események, elegendő és állandó témát kínáltak a városi közgyűlések is: az ottani viták légköre is átüt a lap írásain, jellegzetes szereplőinek jellemző hozzászólásaival. A mai olvasó szemével ez már egy „történelmi görbe tükör”; így a korszak kutatói számára is fontos lehet a Garabonciás, ill. Garabonciás Diák számainak lapozgatása, olvasása.

De érdemes a történészeknek más okból is kézbe venni a lap fennmaradt évfolyamait; éspedig a benne megjelent hirdetések miatt! Mivel sokan olvasták, így láttak fantáziát az itteni hirdetésben a korabeli győri vállalkozók, iparosok és kereskedők is. Sokszor szinte egymással versenyezve hirdettek: ha az egyik számban megjelent mondjuk egy téglaégető vállalkozó hirdetése, néhány hét múlva követte azt egy másiké; de olyan esetekkel is találkozunk, amikor hasonló tartalommal – pl. májusi lapszámokban bérmálási ajándék ajánlása – egy lapszámon belül több hirdetés is napvilágot látott. Mivel a hirdetők döntő többsége helybéli volt, hirdetéseik a győri ipar- és kereskedelem kutatói számára is fontos forrásoknak minősíthetők; az itt megjelent fővárosi vagy más városokból érkező hirdetések pedig azt bizonyítják, hogy a győri polgárok vásárlóerejére másutt is számítottak.

Összegezve elmondhatom: egy változatos tartalmú, szórakoztatás céljából megjelentetett, de számos helyi információt is tartalmazó élclap volt a Garabonciás, mely hét évfolyamot élt meg, valószínűleg előfizetőinek megelégedésére. Alapító szerkesztője, Szávay Gyula számára is fontos lehetett, hiszen ez volt győri szerkesztői bemutatkozása, melyet további Általa szerkesztett és kiadott újságok követtek – gazdagítva ezzel a győri időszaki sajtó szegényesnek egyébként sem mondható történetét.

Horváth József

Érdekességek a régi győri újságok és folyóiratok történetéből – 8. rész

A Remény (1868-1876)

Sorozatunk eddigi darabjaiban főként – hosszabb-rövidebb ideig élő – győri újságokról esett szó; de – amint a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek említett példája is bizonyítja – az 1860-as évektől már jelentek meg Győrött folyóiratok is. Ez utóbbiak között több olyan is található, melyek nemcsak a kortársak számára lehettek érdekesek, de – ma már megállapíthatjuk – sajtótörténeti jelentőséggel is bírnak. Megítélésem szerint ezek közé sorolható a Remény című lap is; erről szeretnék most kissé részletesebben szólni.

A Remény című időszaki kiadvány első évfolyamának első száma 1868-ban, Őszutó havának 15. napján látott napvilágot. Mint láthatjuk, címéből nem sokat tudunk meg róla; alcíme viszont „mindent elmond”: „A győri főgymnasiumi Önképző-Kör szépirodalmi és tudományos lapja”. Vagyis a győri bencés főgimnázium diákjai szerkesztették a lapot, elsődlegesen azért, hogy a főgimnáziumi önképzőkörben folyó munkát, annak általuk megjelentetésre érdemesnek ítélt produktumait mások is megismerhessék. Ez a szándék már önmagában is figyelemre érdemes; „eredményét”, a nyomtatásban megjelent lapot forgatva pedig számos egyéb értéket is felfedezhetünk. Megismerhetjük belőle az önképzőkör életét, pontos képet kapunk annak munkájáról; de olvashatjuk azon versek százait, elbeszélések, vagy éppen tanulmányok, értekezések tucatjait, melyek az önképzőkör pályázatain díjazásra – és ezért nyomtatásban való megjelentetésre – érdemesnek bizonyultak.

A Remény című kiadvány utolsó ismert száma 1876. június 5-én jelent meg, 8. évfolyam 8. szám jelzéssel; azaz legalább nyolc tanév eseményei és önképzőköri eredményei követhetők benne végig – ez már önmagában is nagy érték a mai kutató számára! De sok minden mást is megtudhatunk a lapszámokból; az alábbiakban csupán néhány általam fontosnak ítélt szempontot emelhetek ki.

A kiadvány egyik nagy értéke, hogy nemcsak az önképzőkör tisztikarának összetételét közli rendszeresen, de a teljes tagnévsort is! A lap felelős szerkesztője minden évben az önképzőkör az évre megválasztott alelnöke volt; munkáját 4-5 tagú szerkesztő bizottság segítette. (Megjegyzem: az önképzőkör elnöki tisztét a gimnázium igazgatója töltötte be, elnök-helyettesként pedig egy gimnáziumi tanár felügyelte a munkát; így az alelnöki volt a diákok által betölthető legmagasabb tisztség.) Az induló évben Pamper Imre, majd a következő három tanévben Schemiz Károly, Nagy István, ill. Tóth Jenő viselte e tisztséget; az utóbbi munkáját segítő csapatban olvashatjuk pl. Angyal Ármin – Győr későbbi legendás zeneszerző-rendőrkapitánya – nevét is. De más, később híressé vált emberek nevével is találkozhatunk a szerkesztők között: az 1874/75. tanévben pl. Raffinger Kálmán főszerkesztő munkáját – két másik diáktársuk mellett – Balics Lajos és Wolf Gyula segítette; az előbbiből jeles egyháztörténész, az utóbbiból elismert könyvkereskedő lett néhány évtized múlva.

Érdemes megnéznünk azt is: milyen ma is ismert nevekkel találkozhatunk a szerzők között? A verssel jelentkezők között az első évfolyamban Kisfaludy Árpád nevét olvashatjuk: a saját verssel és fordítással egyaránt pályázó szerző később elismert egyházi író lett. A következő évfolyam Zechmeister Károly három fordítását, egy versét, valamint egy értekezését őrizte meg; ez utóbbit Győr város későbbi jeles polgármestere „A történetírás az ó-korban” címmel adta közzé. A negyedik évfolyamban a már említett Angyal Ármin mellett pl. Veninger Ernő nevével is találkozhatunk a „költők” sorában; róla később még szólunk, hiszen szerkesztőként is beírta nevét a helyi időszaki sajtó történetébe. A példákat még hosszan sorolhatnám, de talán az eddigiekből is látszik már: számos később valamely területen híressé vált szerző első publikációi a Remény című önképzőköri lapban jelentek meg – így életrajzuk sem írható meg pontosan ezen időszaki kiadvány számainak ismerete nélkül.

Nem csalódunk akkor sem, ha a megjelent értekezések tematikáját vizsgáljuk: izgalmasabbnál izgalmasabb témák foglalkoztatták az akkori diákokat, akik nem voltak restek az alaposabb kutatómunkára sem. Az első évfolyam számaiban pl. Ruschek Antal – később győri egyházmegyés pap, jeles egyházi író, a vidéki sajtó jó ismerője és támogatója – „A zene hatása az emberi kedélyre, mellékes tekintettel az összes érző művészetre” címmel értekezik négy folytatásban; de olvashatunk tanulmányt pl. a cigányság eredetéről, elterjedéséről, jelleméről és szokásairól Wirthl Lajos tollából; Kvassay Jenő a kávé és a dohány hasznos hatásáról ír; míg Schemiz Károly azt vizsgálja, milyen befolyással vannak az évszakok az emberekre. De említhetem pl. a negyedik évfolyam változatos tartalmát is: olvashatunk itt – többek között – az ősmagyarok műveltségi viszonyairól, Berzsenyi Dánielről, a petróleum legújabb alkalmazásairól, az égiháború nevezetesebb tüneményeiről, vagy éppen a sarki fényről. Ez utóbbi értekezést az a Mersich Máté írta, akit ma a gradišćei (várvidéki, burgenlandi) horvátok legnagyobb költőjeként tartanak számon, és aki még egy érdekes írást is jegyez, melynek címe: „Mekkora Győrött a leghosszabb nappal?” A következő évfolyamokban – sok más érdekes téma mellett – olvashatunk pl. a székelyek eredetéről, a holdról, a földrengésről vagy éppen a trubadúrokról – ez utóbbit a már említett Balics Lajostól.

Mivel az időszaki kiadvány egyik fő célja az önképzőkör életének bemutatása volt, közli természetesen az ezzel kapcsolatosan keletkezett dokumentumokat is. Így olvashatjuk az alelnökök tanévet megnyitó, ill. bezáró beszédeit; tanulmányozhatjuk az önképzőkör éves tevékenységéről készült – titkári, pénztári, vagy éppen könyvtárosi – kimutatásokat; de több esetben még a díjazott pályamunkákról készült bírálatokat is megőrizte e kiadvány: ezek egy része az egyes számok borítóin látott napvilágot.

Összegezve megállapíthatjuk: egy gazdag tartalmú, igényes kivitelezésű – végig nyomdai előállítással (előbb Sauervein Géza, majd 1873-tól Czéh Sándor győri műhelyében) készült –, a tanév során havonta megjelenő önképzőköri lap volt a Remény, melynek létét Győr város kortárs értelmisége is számon tartotta – amint már korábban említettem, dr. Kovács Pál is hivatkozott rá 1873-ban megjelent írásában –, és amely ma is érdemes arra, hogy fennmaradt nyolc évfolyamának gazdag tartalmát böngésszük, olvasgassuk.

Horváth József

Érdekességek a régi győri újságok és folyóiratok történetéből – 7. rész

A Győri Lapok (1879), a második Hazánk (1880-1889) és a Győri Híradó (1884-1888)

Amint sorozatunk előző darabjának befejezéseként jeleztem, a Szabad Polgár 1875. októberi megszűnése után a Győri Közlöny ismét vetélytárs nélkül maradt. Újabb négy esztendőnek kellett eltelnie egy „második újság” alapításáig: ez 1879. január elsején indult útjára és a Győri Lapok címet kapta. A „Társadalmi, közművelődési és ismeretterjesztő közlöny” alcímet viselő lap felelős szerkesztője Karika Antal, kiadó laptulajdonosa Czéh Sándor volt, akinek nyomdájában készült a hetente kétszer megjelenő kiadvány. Érdekességét az adja, hogy – amint az tartalmából kiderül – a Győri Lapok egy ideiglenes hézagpótló kiadványként indult és fennállását arra az időre tervezte, míg egy újabb, a győri közönség számára az akkori Győri Közlönynél – legalábbis véleményük szerint – „megbízhatóbb” politikai lap nem indul. A Győri Lapok szerkesztősége a Hazánk címmel 1880-ban meginduló újságot tartotta ilyen lapnak, melynek indulása előtt megszűnt, kinyilvánítva azt, hogy szellemi utódjaként a Hazánk című lapot ismeri el; egyidejűleg a Győri Lapok felelős szerkesztője, Karika Antal is az induló újság munkatársainak sorába lépett.

A győri sajtó történetében immár második Hazánk 1880. január 3-án indult útjára. A címválasztás aligha volt véletlen; mint ahogy az sem, hogy az induláskor „Politikai és vegyes tartalmú hírlap” alcím 1882-ben már kiegészül „A győri és győrmegyei Függetlenségi Párt közlönye” mondattal. A Hazánk szerkesztésében részt vevő tucatnyi személy közül Pereszlényi János református lelkész neve fonódott össze leginkább a lappal: 1880 márciusától főmunkatársa, ez év karácsonyától felelős szerkesztője, majd 1882 áprilisától decemberéig ismét főmunkatársa az újságnak. 1885 júniusától november elejéig főszerkesztője, majd 1889 áprilisáig felelős szerkesztője a népszerű orgánumnak, melynek sikeréhez – hogy az életrajzi szócikkét író Tóth László szavait idézzem –  „szép stílusú, irodalmi igénnyel megírt cikkeivel” is hozzájárult.

Aligha tévedünk azonban, ha azt mondjuk: Pereszlényi János nevének fennmaradása leginkább annak a ténynek köszönhető, hogy ő vette fel a Hazánk munkatársai közé Gárdonyi Gézát! Gárdonyi négy évi tanítóskodás után e tevékenységébe belefáradva, az íróvá válás reményében, 1885 szeptemberének végén érkezett Győrbe és kopogtatott be Pereszlényi János főszerkesztőhöz, aki azonnal fel is vette a Hazánkhoz, főmunkatársi minőségben. Szeptember 27-én már be is jelentette lapjában: „Örömmel hozzuk olvasóink tudomására, hogy Gárdonyi (Ziegler) Géza urat, ez ismert népszerű írót szerencsések voltunk lapunk főmunkatársául megnyerni s ily minőségben már legközelebb meg is kezdi munkálkodását.” Október elsejétől „A vad tudós és fia” című humoreszk folytatásos közlésével kezdődött meg Gárdonyi Géza győri tevékenysége, melynek első szakasza csak ez év végéig tartott, de – amint arról a későbbiekben még esik majd szó – a következő három évben több győri időszaki kiadvány is munkatársának tudhatta az egyre ismertebbé váló írót.

Pereszlényi János mellett Csepy Pál, Karika Antal, Rónay Etele, Kalma István és Gaár Iván végezte a Hazánk főszerkesztői teendőit hosszabb-rövidebb ideig; de ideiglenes főszerkesztőként Szombathy Ignác főreáliskolai tanár nevét is olvashatjuk a lap néhány számán. A főmunkatársak sorában a már említettek mellett Ernyei Károly nevét fedezhetjük még fel; míg lapvezérként – két rövidebb időszakban – Krisztinkovich Ede is kapcsolódott az újsághoz, mely 1889 áprilisáig Czéh Sándor, majd özvegye nyomdájában készült; ekkor vette át a főszerkesztői tisztet Gaár Iván és vitte át a lapot az általa vezetett nyomdába.

1884-ben az akkor már ötödik éve párhuzamosan megjelenő két lap – a Győri Közlöny és a Hazánk – mellett útjára indul egy harmadik is. A Győri Híradó című, „Társadalmi, közgazdasági, közművelődési és helyi érdekű heti lap” alcímű időszaki kiadvány első száma 1884. július 6-án jelenik meg, hogy azután négy és fél éven keresztül eljusson a város érdeklődő közönségéhez. A Széphegyi Jakab felelős szerkesztő és Gross Gusztáv kiadó által útjára indított, ez utóbbi nyomdájában készült újság 1887 végéig hetente jelent meg, fennállásának utolsó évében pedig már hetenként kétszer. Az alapító főszerkesztőt 1885 februárjában Koltai Virgil bencés főgimnáziumi tanár követi egy bő fél évre; ez év októberében viszont már az „Avar” (ál)név olvasható e tisztség viselőjeként, mely álnév Szávay Gyula személyét rejti; az a Szávay Gyula lesz a főszerkesztő, aki a következő évtizedek győri újságírásának meghatározó alakjaként több lap szerkesztésében is részt vett – akinek nevét emiatt a későbbiekben többször fogom még említeni. Főszerkesztői működésének köszönhetően a Győri Híradó profiljában is történik némi változás, amint azt az 1886. január elsejétől megjelenő új alcím – „Társadalmi, szépirodalmi, közgazdasági s helyi érdekű tartalommal megjelenő heti lap” – is jelzi.

1886. január elsejétől Szávay Gyula már saját nevét használja a lapon, melynek a következő kilenc hónapban még főszerkesztője; őt előbb Hindy Ernő, majd Markovics Sándor követi e tisztségben, hogy azután – a lap fennállásának utolsó három hónapjában tevékenykedve – Sarkady István zárja a főszerkesztők sorát.

A Győri Híradó utolsó száma 1888. december 12-én látott napvilágot; megszűnésével azonban nem lett ismét „egyeduralkodó” a Győri Közlöny – köszönhetően egyrészt annak, hogy a Hazánk ekkor még élt, másrészt annak, hogy Szávay Gyula 1886 szeptemberében új lapot indított Győri Hírlap címmel; e jelentőssé váló újság történetéről (és szerkesztőjének személyéről) azonban majd sorozatunk egyik későbbi darabjában tudhat meg számos érdekességet a Tisztelt Olvasó!

Horváth József

Érdekességek a régi győri újságok és folyóiratok történetéből – 6. rész

A Szabad Polgár (1872-1875) és a Győri Figyelő (1873-1874)

Amint arra sorozatunk 4. részében már utaltam, az 1857 őszén indult Győri Közlöny másfél évtizeden keresztül vetélytárs nélkül maradt; csupán az 1870-es évek első felében indulnak újabb helyi újságok Győrött. Az alábbiakban ez utóbbiakról szeretnék röviden szólni.

A Győri Közlöny „egyeduralma” 1871 végéig tartott. Az újabb újság indítására irányuló kísérletek 1872 elején vezettek eredményre: 1872. február elsején kerülhetett utcára a Szabad Polgár című lap első száma, melynek felelős szerkesztője és egyben laptulajdonosa Kiss Sándor volt. A hetenként kétszer megjelenő újság indulásakor alcímében „Politikai, közgazdászati és kereskedelmi hetilap”-ként határozta meg magát; 1873 januárjától viszont már nyíltan hangsúlyozza ellenzékiségét: „A győrmegyei és városi ellenzék közlönye. Hetenként kétszer, vasárnap és csütörtökön megjelenő politikai, közgazdászati és kereskedelmi lap”. 1874 novemberében Czigány Gyula lesz a felelős szerkesztő és laptulajdonos; az újság alcíme és jellege viszont változatlan marad. 1875 áprilisában kikerül alcíméből az ellenzéki jelző; ez év őszén pedig meg is szűnik a lap: utolsó ismert száma 1875. október 14-én hagyta el Czéh Sándor győri nyomdáját, 4. évfolyam 82. szám jelzéssel. Fennállásának bő három és fél esztendeje alatt így összesen 386 lapszáma jelent meg; ezzel járult hozzá a korabeli győriek információval való ellátásához. Gazdag tartalma a mai kutató számára fontos történeti forrás.

Munkatársai közül a már említett felelős szerkesztők mellett a „lapfelügyelők” nevét őrizte meg a lapszámok impresszuma: az induláskor Krisztinkovich Ede, Nagy Endre és Torkos Móric viselték e tisztséget; 1872 karácsonyától már csak az utóbbi kettő nevét olvashatjuk a lapszámokon.

1873 elején egy újabb helyi újság megjelenésének örülhettek a győri olvasók: január 18-án útjára indult – hetenként kétszeri megjelenést ígérve – a Győri Figyelő, melynek alapító laptulajdonosa és felelős szerkesztője Persz Adolf volt. Indulásakor alcímében „Társadalmi, közművelődési és szépirodalmi közlöny”-ként határozta meg jellegét; két héttel később azonban már kiegészült alcíme „A Győri Ismeretterjesztő Egylet hivatalos közlönye” mondattal. 1873. április 5-től tovább bővült az alcímben felsorolt támogatók köre: a Győri Ismeretterjesztő Egylet mellett a Győri Városi Bizottmányi Reform-Kör, valamint a Győri Ének- és Zene-Egylet is hivatalos közlönyének tekintette a lapot. 1873 októberétől a Győri Figyelő felelős szerkesztője Pisztóry Mór, kiadója és laptulajdonosa Ehler Antal lett; ekkortól már csak hetenként egyszer jelent meg a lap. 1874-ben a fentebb már említettek mellett újabb támogatója is akadt a lapnak: a Győri Kereskedő Ifjúsági Önképző Kör is hivatalos közlönyének tekinti azt – ahogy az ez évben megjelent lapszámokon olvashatjuk. A többször változó alcímek összevetéséből úgy tűnik, hogy a Győri Ismeretterjesztő Egylet vallotta leginkább magáénak az újságot, de más egyesületekkel együttműködve sem volt képes azt hosszabb időn keresztül fenntartani; így a Győri Figyelő 1874. december 30-án megjelent számában kénytelen volt megszűnését bejelenteni.

A Szabad Polgár, valamint a Győri Figyelő című újságokról nem csupán tartalmuk vagy szerkesztőik nevének említése miatt tartottam fontosnak szólni: 1872-ben először fordult elő a győri sajtó történetében, hogy kettő, a következő két esztendőben pedig az, hogy három újság jelent meg a városban egymás mellett! Először fordult elő, hogy a „hivatalos” lap mellett ellenzéki hangvételű is megjelent – ráadásul több éven keresztül; és arra sem volt korábban példa, hogy három-négy egyesület közös hivatalos közlönyeként jelent meg egy újság Győrött! Figyelemre méltó továbbá az is, hogy a két újabb időszaki kiadvány a Magyaróvárról Győrbe költöző Czéh Sándor nyomdájában látott napvilágot – vagyis a Győri Közlönyt megjelentető (és 1866-ig Győr városában egyedül működő) Sauerwein nyomda mellett egy újabb officina is bekapcsolódott az időszaki sajtótermékek kiadásába. Úgy vélem, hogy ezek a tényezők már az időszaki sajtó terén bekövetkező jelentős változások kezdetét jelzik. Nem érdektelen talán idéznem dr. Kovács Pál véleményét, aki 1873-ban azt írja, hogy a városnak négy magyar és egy német lapja van egyidejűleg, és „ezzel legalább, úgy hiszem, nem sok vidéki város dicsekedhetik hazánkban”. (Negyedik magyar lapként a győri bencés főgimnázium Remény című, havonta megjelenő diáklapját említette; míg a német nyelvű a rövid életű, 1873-ban január 3. és május 16. között hetenként kétszer kiadott Raaber Llyod című kereskedelmi lap volt.) De kitűnik az is az elmondottakból, hogy a győri olvasóközönség ekkortájt még nem tudott hosszabb ideig párhuzamosan eltartani két-három újságot; így 1875 októberének közepétől ismét csak a Győri Közlöny szolgálhatott helyi hírekkel az olvasóknak.

Horváth József

Fotók, videók és sajtóvisszhang a Könyvszalonról

Ha részt vett a XIV. Győri Könyvszalonon, és érdeklik az ott készült fotók, keresse fel a városi nagyrendezvény honlapját, és a Galéria menüpont alatt lapozgasson a több, mint ezer fénykép között! Ha nem volt ott idei könyvszemlénken, de érdekli, hogyan sikerültek a programok, és milyen volt a hangulat, akkor tegye ugyanezt! A weblapon megtekinthetők az eseményről készült videók is, valamint olvashatók a helyi, az országos és az elektronikus sajtóban megjelent cikkek is.

Érdekességek a régi győri újságok és folyóiratok történetéből – 5. rész

Győri Történelmi és Régészeti Füzetek (1861-1869)

Az eddig közzétett négy részben két nagyobb jelentőségű győri újságról – Hazánk (1847-1848), ill. Győri Közlöny (1857-1896) –, valamint néhány rövidebb életű, de érdekes alkalmi kiadványról ejtettem szót; ezúttal egy olyan időszaki kiadványt szeretnék bemutatni a Tisztelt Olvasóknak, melynek nemcsak a győri időszaki sajtó története szempontjából van nagy jelentősége, de országosan is az volt a maga korában és fontos forrás ma is – ráadásul tartalma több szaktudomány számára is hasznosítható.

A Győri Történelmi és Régészeti Füzetek első darabja 1861-ben hagyta el Sauervein Géza győri nyomdáját. Az első kötet címlapjáról megtudhatta az olvasó, hogy „Simor János győri püspök ő méltósága kegyes pártolása mellett” Ráth Károly és Rómer Flóris, a Magyar Tudományos Akadémia tagjai adták azt ki. Mindkettőjük neve meglehetősen ismert, ezért itt és most róluk röviden csak annyit: Rómer Flóris ekkor – 1861 tavaszán – a győri bencés főgimnázium tanára és régiségtárának őre, Ráth Károly pedig Győr vármegye főlevéltárnoka. Mindkettőjük mögött – fiatal koruk ellenére – már komoly tudományos eredmények vannak, szakmai körökben ismertek és elismertek. Érdeklődésük jól kiegészíti egymást: míg Rómer elsősorban a régi tárgyak gyűjtője és elemzője, Ráth a régi iratokat gyűjti és kutatja.

A Győri Történelmi és Régészeti Füzetek megjelent köteteit forgatva megállapíthatjuk: hatalmas szerkesztői munkát végeztek mindketten; de szerzőként is gyakran találkozhatunk mindkettőjük nevével. Különösen igaz ez Rómer Flórisra, akinek e téren végzett munkásságát Tóth László számszerűen is összegezte, megállapítva: a négy kötetben található 16 füzet közül mindössze kettőben nem található Tőle írás; egyébként pedig a négy kötet együttesen 188 közlése közül 54 Rómer Flóris nevéhez fűződik! Az első kötet négy füzetének anyagát szinte ketten állították össze: Rómer Flóris – több más értékes tárgyi emlék mellett – a győri káptalan könyvtárában őrzött „Corvin-codex”, a „Német-Jáhrndorfi szentségmutató”, valamint a bőnyi református egyház XII-XIII. századbeli „pohara” bemutatására vállalkozott, de közölte Kesző várának 1592. évi urbáriumát, számos boszorkányper anyagát, és értekezett a „győri főegyház” történetéről, ill. több román kori templomról is; Ráth Károly pedig közzétette – folytatásokban – az Asszonyfai Okmánytárat, közölt számos – nem csupán győri – céhszabályzatot és megkezdte „A magyar királyok hadjáratai és utazásai” című nagy munkájának folytatásokban történő közlését is. Talán az idézett példákból is látható: meglehetősen széles tematikát vállaltak fel a szerkesztők, a forrásközlés és az elemző tanulmányok tekintetében egyaránt!

Rómer Flóris 1861 nyarán Pestre költözött – a királyi katolikus főgimnázium igazgatójává nevezték ki; ez azonban – a kortársak és az utókor nagy szerencséjére – nem akadályozta meg abban, hogy győri szerkesztői munkáját folytassa. Azt viszont mindenképpen szükségessé tette a változás, hogy újabb szerzőket vonjanak be a munkába. Ennek köszönhető, hogy míg az első kötetben a szerkesztők által jegyzett közlemények mellett mindössze négy szerző öt írása jelent meg, addig a második kötet tartalomjegyzékében a Ráth Károly által közzétett 11 és a Rómer Flóris nevéhez kötődő 7 közlemény mellett további 18 szerző nevével találkozhatunk, akik együttesen 23 írással, ill. forrásközléssel gazdagították az évfolyam tartalmát. Ez utóbbiak név szerinti felsorolását itt és most mellőzve csupán megemlítem, hogy közöttük olyan ismert történészek is találhatók, mint Aigner Lajos, Botka Tivadar, Csukási Károly vagy az akkor még Frankl Vilmos néven publikáló Fraknói Vilmos; ez utóbbi két részletben megjelent, „A tudományok állapota hazánkban az Árpádok alatt” című tanulmányára külön is felhívnám a figyelmet.

A második kötettel elindult tendencia a következő években tovább folytatódik; a már említettek további jelenléte mellett – Fraknói Vilmos pl. többek között a bécsi békéről közöl tanulmányt – újabb jeles kutatók is a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek szerzői lesznek: így pl. az építész Henszlman Imre, a leginkább helynévgyűjtéséről ismert Pesthy Frigyes vagy a családtörténeti kutatás egyik alapművét megalkotó Nagy Iván – hogy csak az országosan ismert nevek közül említsek néhányat. De felfedezhetünk egy másik fontos csoportot is: a helyi és környékbeli szerzőkét, az utóbbiak közé a szomszédos megyékben élőket is beleértve. Hogy csak néhányat említsek közülük: Holdházi János győri kanonok Kazinczy Ferenc egy levelét tette közzé; Ebenhöch Ferenc koroncói plébános – Rómer Flóris jó barátja, az Általa a Bakonyból írt „Szünnapi levelek...” címzettje – számos apró adat közlésével tette gazdagabbá a kiadványt, hogy azután kísérletet tegyen Koroncó történetének feldolgozására is; a Veszprém megyében élő Véghelyi Dezső az első évfolyamtól szerzője volt a vállalkozásnak, fontos munkákat – pl. a marcaltői régi kastélyról és a Marczaltőy család utolsó tagjairól – közzétéve; ugyancsak rendszeres szerzőnek mondható a Sopron megyei Répceszemerén élő Alsószopori Nagy Imre, aki helyi, ill. országos témákkal egyaránt jelentkezett; az utolsó kötetben pedig már Jancsik Ede „Csallóköz és egy kis böngészet Somorja levéltárában” című közleményével is találkozhatunk. (Ez utóbbi név azért lehet kevésbé ismerős számunkra, mert viselőjét – a magyaróvári piarista gimnázium tudós tanárát – később Ivánfi Ede néven ismerte meg a történeti kutatások iránt érdeklődő közönség.)

A szerzőgárda kapcsán talán nem érdektelen utalnom egy további összefüggésre. Lengyel Alfréd az 1960-as években egy fontos írást tett közzé „Megemlékezés a dunántúli történetkedvelők példamutatásáról” címmel; ebben állít emléket annak a történetkutatói körnek, mely az 1860-as évek első felében szerveződött. Első találkozásukat 1863. december 26-án Répceszemerén tartották Alsószopori Nagy János kúriájában; a házigazda névnapi köszöntése ürügyén összejött népes társaságból vált ki az a történelem iránt érdeklődőkből álló csoport, melynek tagjai azután a következő évben többször is találkoztak kutatási terveik egyeztetése, ill. eredményeik megvitatása céljából. E találkozóknak kezdettől fogva egyik legaktívabb szervezője és résztvevője Ráth Károly volt; aligha véletlen, hogy a negyedik találkozónak – 1864 augusztusában – már az ő győri otthona lett a helyszíne. E kör tagjai komoly szerepet vállaltak a nyugat-dunántúli családi levéltárak átnézésében, az azokban őrzött oklevelek és értékes kora-újkori iratok lemásolásában; a közzétételhez pedig kiváló fórumot biztosított a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek sorozata – így váltak a folyóirat szorgos és rendszeres szerzőivé e kör tagjai! És lett ezen együttműködésnek egy további fontos eredménye is: mivel a nagy számú középkori oklevél közlésére az 1860-as évek második felében már ritkábban megjelenő Győri Történelmi és Régészeti Füzetek nem vállalkozhatott, ezeket önálló kiadványban adták közre: ez lett a Hazai Okmánytár, melynek kötetei 1865-től láttak napvilágot Győrött Ráth Károly, Nagy Imre, Paur Iván és Véghelyi Dezső szerkesztésében.

A Győri Történelmi és Régészeti Füzetek utolsó, „15. 16.” sorszámjelöléssel megjelent füzetén kiadóként már csak Rómer Flóris neve szerepel; a változás sajnálatos oka, hogy Ráth Károly 1868 áprilisában – életének 40. évében – váratlanul elhalálozott! Ez a tény a vállalkozás megszűntét is magával hozta: az immár 8. éve Pesten élő, a szerkesztés fáradságos munkáját onnan végző Rómer Flóris – megnövekedett egyéb feladatai mellett – már nem tudta egyedül vállalni a folyóirat további szerkesztését; így e nemes vállalkozás e „dupla számmal” megszűnt.

Végezetül érdemes utalnom arra is: a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek sorozata fontos szerepet töltött be kora tudományos világában: az első magyar történettudományi szakfolyóirat volt, mely a szorosabb értelemben vett történettudomány mellett a régészet, a művészettörténet és az akkortájt bontakozó néprajztudomány számára is fontos forrásközlésekkel és tanulmányokkal szolgált. Indulása hat évvel előzte meg a Magyar Történelmi Társulat Századok című – ma is élő – szakfolyóiratának megszületését; és mint láthattuk, létezésével inspirálta a korszak kutatóit: publikációs lehetőséget biztosított a dunántúli „történetkedvelők” számára és hozzájárult a jelentős középkori okleveles anyagot közzétevő Hazai Okmánytár megszületéséhez is. Mindez nem jöhetett volna létre Ráth Károly és Rómer Flóris áldozatos gyűjtő- és szerkesztői munkája, valamint a győri püspökök – Simor János, majd utóda, Zalka János – jelentős anyagi támogatása nélkül.

Büszkék lehetünk arra, hogy az első történettudományi szakfolyóirat Győrött indult útjára; mint ahogy arra is, hogy szerkesztői és szerzői ma is hasznosuló értéket hagytak általa a későbbi korok – így a mai kutatók – számára!

Horváth József