Győri
Történelmi és Régészeti Füzetek (1861-1869)
Az eddig közzétett négy részben két
nagyobb jelentőségű győri újságról – Hazánk (1847-1848), ill. Győri Közlöny
(1857-1896) –, valamint néhány rövidebb életű, de érdekes alkalmi kiadványról
ejtettem szót; ezúttal egy olyan időszaki kiadványt szeretnék bemutatni a
Tisztelt Olvasóknak, melynek nemcsak a győri időszaki sajtó története
szempontjából van nagy jelentősége, de országosan is az volt a maga korában és
fontos forrás ma is – ráadásul tartalma több szaktudomány számára is
hasznosítható.
A Győri Történelmi és Régészeti
Füzetek első darabja 1861-ben hagyta el Sauervein Géza győri nyomdáját. Az
első kötet címlapjáról megtudhatta az olvasó, hogy „Simor János győri püspök ő
méltósága kegyes pártolása mellett” Ráth Károly és Rómer Flóris, a Magyar
Tudományos Akadémia tagjai adták azt ki. Mindkettőjük neve meglehetősen ismert,
ezért itt és most róluk röviden csak annyit: Rómer Flóris ekkor – 1861 tavaszán
– a győri bencés főgimnázium tanára és régiségtárának őre, Ráth Károly pedig
Győr vármegye főlevéltárnoka. Mindkettőjük mögött – fiatal koruk ellenére – már
komoly tudományos eredmények vannak, szakmai körökben ismertek és elismertek.
Érdeklődésük jól kiegészíti egymást: míg Rómer elsősorban a régi tárgyak
gyűjtője és elemzője, Ráth a régi iratokat gyűjti és kutatja.
A Győri Történelmi és Régészeti
Füzetek megjelent köteteit forgatva megállapíthatjuk: hatalmas szerkesztői
munkát végeztek mindketten; de szerzőként is gyakran találkozhatunk
mindkettőjük nevével. Különösen igaz ez Rómer Flórisra, akinek e téren végzett
munkásságát Tóth László számszerűen is összegezte, megállapítva: a négy
kötetben található 16 füzet közül mindössze kettőben nem található Tőle írás;
egyébként pedig a négy kötet együttesen 188 közlése közül 54 Rómer Flóris
nevéhez fűződik! Az első kötet négy füzetének anyagát szinte ketten állították
össze: Rómer Flóris – több más értékes tárgyi emlék mellett – a győri káptalan könyvtárában
őrzött „Corvin-codex”, a „Német-Jáhrndorfi szentségmutató”, valamint a bőnyi
református egyház XII-XIII. századbeli „pohara” bemutatására vállalkozott, de
közölte Kesző várának 1592. évi urbáriumát, számos boszorkányper anyagát, és
értekezett a „győri főegyház” történetéről, ill. több román kori templomról is;
Ráth Károly pedig közzétette – folytatásokban – az Asszonyfai Okmánytárat,
közölt számos – nem csupán győri – céhszabályzatot és megkezdte „A magyar
királyok hadjáratai és utazásai” című nagy munkájának folytatásokban történő
közlését is. Talán az idézett példákból is látható: meglehetősen széles
tematikát vállaltak fel a szerkesztők, a forrásközlés és az elemző tanulmányok
tekintetében egyaránt!
Rómer Flóris 1861 nyarán Pestre
költözött – a királyi katolikus főgimnázium igazgatójává nevezték ki; ez
azonban – a kortársak és az utókor nagy szerencséjére – nem akadályozta meg
abban, hogy győri szerkesztői munkáját folytassa. Azt viszont mindenképpen
szükségessé tette a változás, hogy újabb szerzőket vonjanak be a munkába. Ennek
köszönhető, hogy míg az első kötetben a szerkesztők által jegyzett közlemények
mellett mindössze négy szerző öt írása jelent meg, addig a második kötet
tartalomjegyzékében a Ráth Károly által közzétett 11 és a Rómer Flóris nevéhez
kötődő 7 közlemény mellett további 18 szerző nevével találkozhatunk, akik
együttesen 23 írással, ill. forrásközléssel gazdagították az évfolyam
tartalmát. Ez utóbbiak név szerinti felsorolását itt és most mellőzve csupán
megemlítem, hogy közöttük olyan ismert történészek is találhatók, mint Aigner
Lajos, Botka Tivadar, Csukási Károly vagy az akkor még Frankl Vilmos néven
publikáló Fraknói Vilmos; ez utóbbi két részletben megjelent, „A tudományok
állapota hazánkban az Árpádok alatt” című tanulmányára külön is felhívnám a
figyelmet.
A második kötettel elindult
tendencia a következő években tovább folytatódik; a már említettek további
jelenléte mellett – Fraknói Vilmos pl. többek között a bécsi békéről közöl
tanulmányt – újabb jeles kutatók is a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek
szerzői lesznek: így pl. az építész Henszlman Imre, a leginkább
helynévgyűjtéséről ismert Pesthy Frigyes vagy a családtörténeti kutatás egyik
alapművét megalkotó Nagy Iván – hogy csak az országosan ismert nevek közül
említsek néhányat. De felfedezhetünk egy másik fontos csoportot is: a helyi és
környékbeli szerzőkét, az utóbbiak közé a szomszédos megyékben élőket is
beleértve. Hogy csak néhányat említsek közülük: Holdházi János győri kanonok
Kazinczy Ferenc egy levelét tette közzé; Ebenhöch Ferenc koroncói plébános –
Rómer Flóris jó barátja, az Általa a Bakonyból írt „Szünnapi levelek...”
címzettje – számos apró adat közlésével tette gazdagabbá a kiadványt, hogy
azután kísérletet tegyen Koroncó történetének feldolgozására is; a Veszprém
megyében élő Véghelyi Dezső az első évfolyamtól szerzője volt a vállalkozásnak,
fontos munkákat – pl. a marcaltői régi kastélyról és a Marczaltőy család utolsó
tagjairól – közzétéve; ugyancsak rendszeres szerzőnek mondható a Sopron megyei
Répceszemerén élő Alsószopori Nagy Imre, aki helyi, ill. országos témákkal
egyaránt jelentkezett; az utolsó kötetben pedig már Jancsik Ede „Csallóköz és
egy kis böngészet Somorja levéltárában” című közleményével is találkozhatunk.
(Ez utóbbi név azért lehet kevésbé ismerős számunkra, mert viselőjét – a
magyaróvári piarista gimnázium tudós tanárát – később Ivánfi Ede néven ismerte
meg a történeti kutatások iránt érdeklődő közönség.)
A szerzőgárda kapcsán talán nem
érdektelen utalnom egy további összefüggésre. Lengyel Alfréd az 1960-as években
egy fontos írást tett közzé „Megemlékezés a dunántúli történetkedvelők
példamutatásáról” címmel; ebben állít emléket annak a történetkutatói körnek,
mely az 1860-as évek első felében szerveződött. Első találkozásukat 1863.
december 26-án Répceszemerén tartották Alsószopori Nagy János kúriájában; a
házigazda névnapi köszöntése ürügyén összejött népes társaságból vált ki az a
történelem iránt érdeklődőkből álló csoport, melynek tagjai azután a következő
évben többször is találkoztak kutatási terveik egyeztetése, ill. eredményeik
megvitatása céljából. E találkozóknak kezdettől fogva egyik legaktívabb
szervezője és résztvevője Ráth Károly volt; aligha véletlen, hogy a negyedik
találkozónak – 1864 augusztusában – már az ő győri otthona lett a helyszíne. E
kör tagjai komoly szerepet vállaltak a nyugat-dunántúli családi levéltárak
átnézésében, az azokban őrzött oklevelek és értékes kora-újkori iratok
lemásolásában; a közzétételhez pedig kiváló fórumot biztosított a Győri
Történelmi és Régészeti Füzetek sorozata – így váltak a folyóirat szorgos
és rendszeres szerzőivé e kör tagjai! És lett ezen együttműködésnek egy további
fontos eredménye is: mivel a nagy számú középkori oklevél közlésére az 1860-as
évek második felében már ritkábban megjelenő Győri Történelmi és Régészeti
Füzetek nem vállalkozhatott, ezeket önálló kiadványban adták közre: ez lett
a Hazai Okmánytár, melynek kötetei 1865-től láttak napvilágot Győrött Ráth
Károly, Nagy Imre, Paur Iván és Véghelyi Dezső szerkesztésében.
A Győri Történelmi és Régészeti
Füzetek utolsó, „15. 16.” sorszámjelöléssel megjelent füzetén kiadóként már
csak Rómer Flóris neve szerepel; a változás sajnálatos oka, hogy Ráth Károly
1868 áprilisában – életének 40. évében – váratlanul elhalálozott! Ez a tény a
vállalkozás megszűntét is magával hozta: az immár 8. éve Pesten élő, a
szerkesztés fáradságos munkáját onnan végző Rómer Flóris – megnövekedett egyéb
feladatai mellett – már nem tudta egyedül vállalni a folyóirat további
szerkesztését; így e nemes vállalkozás e „dupla számmal” megszűnt.
Végezetül érdemes utalnom arra is:
a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek sorozata fontos szerepet töltött
be kora tudományos világában: az első magyar történettudományi szakfolyóirat
volt, mely a szorosabb értelemben vett történettudomány mellett a régészet, a
művészettörténet és az akkortájt bontakozó néprajztudomány számára is fontos
forrásközlésekkel és tanulmányokkal szolgált. Indulása hat évvel előzte meg a
Magyar Történelmi Társulat Századok című – ma is élő – szakfolyóiratának
megszületését; és mint láthattuk, létezésével inspirálta a korszak kutatóit:
publikációs lehetőséget biztosított a dunántúli „történetkedvelők” számára és
hozzájárult a jelentős középkori okleveles anyagot közzétevő Hazai Okmánytár
megszületéséhez is. Mindez nem jöhetett volna létre Ráth Károly és Rómer Flóris
áldozatos gyűjtő- és szerkesztői munkája, valamint a győri püspökök – Simor
János, majd utóda, Zalka János – jelentős anyagi támogatása nélkül.
Büszkék lehetünk arra, hogy az első
történettudományi szakfolyóirat Győrött indult útjára; mint ahogy arra is, hogy
szerkesztői és szerzői ma is hasznosuló értéket hagytak általa a későbbi korok
– így a mai kutatók – számára!
Horváth József