Helytörténeti kalandozások 47.

A nádorvárosi Back-malom – a Győri Hengermalom

Nádorvárosban a Malom liget őrzi nevében az egykori Back-féle gőzhengermalom emlékét. Ezen a területen, a Hosszú utcában készült el az az épületegyüttes, amely az 1910-es évek elején már a Dunántúl legnagyobb teljesítményű malma volt. (Győr vármegyében, a 19. század hetvenes éveiben 241 vízimalom, 43 száraz malom és 4 szélmalom működött.)

A legkorszerűbb eszközökkel ellátott hengermalom az 1800-as évek közepén a Thoma (Toma) János által alapított gőzmalomból alakult ki, és egy esztendő híján száz évig termelt. Győrben akkoriban vízimalmokkal őrölték a gabonát, a molnárok céhekbe tömörültek. 1846 márciusában a helybeli újságból arról értesülhettek a polgárok, hogy Thoma János gőzmalom építésére nyert engedélyt. A terv szerint a malom 36 lóerős gőzgéppel működik majd, és 10% vámért fog őrölni. A dunai molnárok a hírnek természetesen nem örültek, hiszen ők eddig 25-30%-os részesedésért őrölték a gabonát.

Júliusban már épült az új malom, majd megérkeztek külföldről a gépi berendezések is. A Hazánk újság 1847 tavaszán a következőket közölte: „Derék gőzmalmunk is naponként több és szembetűnőbb jeleit adja folytonos működésének.” Úgy tűnt, hogy a vállalkozás a város lakóinak kényelmét és jólétét nagyban előmozdítja majd, mert eddig – különösen télen, amikor a vízimalmok nem működtek – gyakran kellett a gabonát Pápán őröltetni.

Az 1847. október 30-i Hazánkban azonban méltatlankodó cikk jelent meg, miszerint az új malom az egyes embereknek nem akar őrölni:

Thoma János vállalkozását már 1847-ben részvénytársasági alapra igyekezett helyezni, október 14-én meg is tartották a részvényesek közgyűlését. Az 1848-as januári Hazánk cikk a befizetéseket sürgette:

A malom 1858-ban Latesz Jakab, majd 1868-ban Fischer Salamon tulajdonába ment át, aki 1865-től már bérlője volt. Az új tulajdonos csődje következtében a malom 1870-től 1874-ig üzemen kívül volt. Ekkor Bégavári Back Hermann vette át a csak 6 pár kővel berendezett, 80 lóerős gőzgéppel működő kezdetleges malmot, amelyet azután bővített, és fokozatosan fejlesztett.

A Szabad Polgár 1875. május 20-i számában hírt adott arról, hogy Back Hermann „henger” rendszerre alakítatta át a malmát:

Back Hermann 1824-ben született Ausztriában, Bad Ischlben. 1848-ban telepedett le Győrben, kezdetben két malmot is működtetett a városban. A régebbit a győrnádorvárosi Hosszú utcában, a másikat Győrszigetben – ezt csak rövid ideig üzemeltette, régi tervét megvalósítva piskótagyárat alakított ki belőle. Ez utóbbi azonban kevés sikert hozott, végül eladta Koestlinéknek. (Ez lett a Győri Keksz elődje.)

A nádorvárosi malmát mindig a legmodernebb berendezésekkel látta el. A folyamatos beruházásokat az tette lehetővé, hogy a tulajdonos, Back Hermann a város egyik leggazdagabb polgára volt. 1900-ban a második volt a legtöbb adót fizető győri polgárok listáján. Tevékeny lokálpatriótává vált, sokat tett a város ivóvízhálózatának kiépítéséért. Több vállalkozás alapításában is részt vett, többek közt a szeszgyár részvényese is volt.

Hosszú élete során – 1916-ban, 92 évesen hunyt el – számos jótékony felajánlást tett. Ezek közül is kiemelkedik az 1897-ben városi kezelésbe adott 8000 koronás alaptőkéjű alapítványa, amelyet elszegényedett kisiparosok megsegélyezésére alapított. Jótékonyságáért 1904-ben királyi elismerésben részesült.

Győri Hírlap, 1904. november. 9.:

A Back-malomban készült liszt minőségét mutatta, hogy a házaló kereskedők már visszaéltek a márkanevével. Hirdetésben tette közzé, hogy a Back-malom lisztjét kizárólag a Király utcai raktárból árulják, ólompecsétes és névjeggyel ellátott zsákos kiszerelésben.

Győri közlöny, 1879. június 1.:

1884-ben Back Hermann a városhoz fordult kérelmével, hogy „közúti vaspályát” építhessen. A vasúti pálya célja az lett volna, hogy a Duna partján végighúzódva, az itt lévő magtárak és az építés alatt lévő szeszgyár, valamint a város gőzmalmai közt a szállítást segítse.

Győri Közlöny, 1884. november 20.:

A város üdvözölte a vasúti pálya építését, ugyanakkor nem akart lemondani a vágányokon érkezett áruk után beszedett kövezetvámról sem. 1889-ben a pálya elkészült, a lóvonatok szállították a terményt. Az 1890. január 12-i újságcikkből kiderül, hogy a város azzal a feltétellel adta ki a vasútépítésre az engedélyt, hogy a szállított áru után a vámot Back Hermann befizeti. Ennek elengedését a malomtulajdonos kérelmezte ugyan, de a város elutasította azt.

Az 1894-es győri Hölgyek és Urak ezredévi naptára szerint a malom vezetőségének összetétele a következő volt:

Back Hermann a folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően az 1880-as évekre a napi maximális termelés terén elérte az 500 métermázsát.

1894. november 18-án egy kazánrobbanásról, és a malom jó részét elpusztító tűzről számolt be az újság, 120 munkás maradt kenyér nélkül. A robbanás során nemcsak a közelben levő házak ablakai törtek be, de még a Baross utcában is sok ablak elpusztult. A Győri Közlöny szerint még a sétatéri híd is megrázkódott a robbanás erejétől.

Az 1896-os újabb korszerűsítésről az alábbi cikk tanúskodik (Győri Hírlap, 1896. március 22.):

A gőzgép és a gyúlékony gabona jelenléte miatt a tűzoltóság a malmot mindig veszélyes üzemnek ítélte, tűz esetén szinte megfékezhetetlenül terjedhettek a lángok. Sajnos ez be is igazolódott: 1907 szeptemberében tíz perc alatt az egész épületcsoport lángokban állt. A Back-malom porig égett, nyolcan estek áldozatul, és sok volt a sebesült is.

Az égő malom (Forrás: Czigány Jenő: A győri tűzoltás története. Győr, 1969.):

A Győri Hírlap 1907. szeptember 9-i számának címlapja:

Weisz Oszkár tervei alapján, Hlatky Schlichter Lajos építész kivitelezésében 1908-ban azonban újjáépült a malom, 1910-ben már újra 126 fő dolgozott itt.

Az újjáépítésében jelentős szerepet vállalt Richards Richard Ágost is, aki 1900 márciusától hengermalmi cégvezető, 1904-től társtulajdonos volt. A sajtó szerint 1900 óta ő volt a Back-malom kiszemelt tulajdonosa. Back Hermann unokahúgát (első unokatestvérét) vette feleségül. 1905-ben Richards Richard Ferenc Józseftől a közgazdaság terén szerzett érdemeiért „dunaréti” előnévvel nemesi rangot kapott. 1905-ben a Back-malom egyik helyiségében rendezte be első szövőműhelyét. (1906-ban szerzett gyáralapítási engedélyt, majd önálló szövőüzemet is elindított.)

Központi Értesítő, 1911:

Egy 1911-ben feladott képeslap részlete az újjáépült malommal:

Back Hermann kezdeményezésére az országban működő Back család által működtetett malmok (a győri, a szegedi és a nyitrai) 1910-ben fúzióra léptek egymással, három részvénytársasági igazgatóság alakult meg Győrben, melyek megerősítették együttműködésüket.

Győri Hírlap, 1910. február 8.:

Az újjáépült malomban közel 16 ezer négyzetméteres területen, 36 funkciójú létesítményt hoztak létre, amely a fejlett gyártási technológiát mutatja.

A sokablakos, ötemeletes főépületben, a világos, tágas géptermekben a legkorszerűbb üzemi berendezések, a hengerszékek sorakoztak. A gyártás során keletkező port ventilációs elszívó rendszerrel csökkentették, ezenkívül a hő és pára elszívásáról is gondoskodtak.

A malom 24 óránként 8-10 vagon búzát és 2-3 vagon rozst tudott megőrölni, külön-külön malomban. Az országban szinte az elsők közt kezdték el a búza őrlés előtti mosását. Az üzem saját víztoronnyal rendelkezett, naponta 200 köbméter vizet használtak a gabonamosásra. A mosott gabonából jobb minőség lisztet tudtak előállítani, amely kelendőbb volt a magyar és külföldi piacokon.

Az üzem utolsó nagy átszerelése 1928-29-ben volt, a Ganz gyár hengerszékei és az Első Magyar Gazdasági Gépgyár (EMAG) gabonatisztító és szitáló berendezései kerültek beszerelésre. A fejlesztés után a korábbi visszaöntési technológiát „összekötött” rendszerű őrlés válthatta fel. A búzalisztet 44, a rozslisztet 8 őrlőrendszeren át őrölték meg. Sokféle, jó minőségű terméket állítottak elő, csak kenyérlisztből 5-6 féle készült.

A malom alföldi, bánkúti búzát vásárolt a külföldre szánt „luxus” minőségű liszthez. A szállítást részben a győri kikötőből másrészt vasúton bonyolították. A telepet szinte behálózta a vagonfordítókkal ellátott iparvágány rendszer.

A Győr-Moson-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék és Győr törv. hat. jogú, sz. kir. város részletes ismertetője és monográfiája az 1929-1930. évekre című kötet részlete, a malom vezetősége:

A malom főmeghajtó erőgépe egy 500 lóerős gőzgép volt. A telep áramellátása saját áramfejlesztőről történt. A telepen 3-3-fős asztalos- és lakatosműhely biztosította a termelés zavartalanságát. Jól felszerelt laboratóriumban ellenőrizték a készterméket, a minőség vizsgálatát képezték próba kenyérsütések is. Az őrlésre váró gabonát silókban tárolták, amely szükség estén tárolás előtt szárítóberendezéseken haladt át.

A központi telepen kívül a malomhoz tartozott a Pápai úti telep, ahol 6000 sertés hízlalására alkalmas disznószállás működött. Abda mellett is volt egy sertéstelepük. A malmokhoz tartózó sertéshizlalda természetes volt, hiszen a melléktermékek „hasznosítására” ideális megoldásnak számított.

1918 után a nyugati piacok beszűkülése és a gazdasági válság hatása miatt a malomiparunk értékesítési, elhelyezési gondokkal küzdött. A 30-as években az évi 300 000 q kapacitású hengermalom termelési lehetőségeinek 50-70 százalékát használta ki, átlagban 140 munkást foglalkoztatott. A válságot azonban túlélte (nem úgy, mint a nála kisebb Jankovich-féle gőzmalom), ezután a céget a második világháborúig folyamatos gazdasági fejlődés jellemezte. Ez lemérhető volt a telephelyen is, ahol parkosított udvarrész, kertészet létesült. A parkot övező tiszta vizű csatornában nyáron még fürdőzni is lehetett. 1938-tól 1945-ig id. Oszter Sándor volt a malom üzemvezető főmolnára, aki sokat tett a munkások szociális körülményeinek javításáért is.

A Győri Hengermalomnak önálló labdarúgó-, teke- és asztalitenisz csapata is volt, valamint társadalmi munkával felépített tekepályájája és klubháza. Az 1. osztályúvá lett labdarúgó csapatát 1936-ban alapították Győri Hengermalom SE néven.

A győri malom 132 fős személyzete az 1940-es évek elején többek között 15 tisztviselőből, 1 főmolnárból, 1 főgépészből, 3 gépkezelőből és 40 molnárból állt.

A második világháború háborús évei alatt a malom hadiüzemként működött, hadiőrlést végzett a magyar alakulatoknak, később a németek ellátására is. 1944-ben német katonák „vigyázták” a termelés zavartalanságát. Az 1944-es légitámadások sorát szerencsés módon sértetlenül túlélte a malom.

Egy felvétel Dobos Vilmostól, a bombázások után készült fényképsorozatából, a háttérben a még álló malom:

1945 márciusának végén a szovjet csapatok már a külvárosban voltak. A németek alá akarták aknázni a telepet. Oszter Sándor főmolnár mindent megtett, németül tárgyalt, alkudozott, hogy az épületet kíméljék meg, és „csak” a gőzgépekben tegyenek kárt. Sajnos az ígéretet nem tartották be, a németek március 28-án, pár órával az oroszok bejövetele előtt felrobbantották az épületet. Egy visszaemlékező szerint a malom tetőzete felemelkedett, majd földre terülve takarta el a falak és a gépek romhalmazát. Porfelhő, csend, füst és égig érő lángnyelvek követték a robbanást. A malom több napig lángolt, teljesen kiégett. A kissé távolabb álló silóra azonban nem terjedt át a tűz.

A megmaradt romok (forrás: Winkler Gábor-Kurcsis László: Győr. 1939-1999. Győr, 1999.):

Forrás: Gallyas Camilló: Győr, a romváros élni akar című könyve:

A malom ezután már nem épült újjá, nyomtalanul eltűnt. A jelenlegi Malomliget helye (korábbi nevén Szamuely park) is valamikor a malomhoz tartozott. 1945 után kezdték meg a terület rendezését. A telep egykori helyén lakóházak is épültek az 1952-ben. Telepítésük a leégett Back-malom romjai közt megbújó artézi kutak felhasználásával, részben a silók bontásával keletkezett területen valósult meg.

Antaliné Hujter Szilvia

Felhasznált Irodalom:

Balázs Péter: Győr a feudalizmus bomlása és a polgári forradalom idején. Győr, 1971.

Czigány Jenő: A győri tűzoltás története. Győr, 1969.

Dávid Lajos: Győr az ellenforradalmi rendszer idején. In. Győr. Várostörténeti tanulmányok. Győr, 1971. p. 445-506.

Fátay Tamás. Győr. Városépítés és városrendezés 1945 és 1986 között. Győr, 2011.

Gallyas Camilló: Győr, a romváros élni akar. Győr, 1948.

Győri életrajzi lexikon. Szerk. Grábics Frigyes, Horváth Sándor Domonkos. Győr. 2003.

Horváth István: A Győri Hengermalom Rt., (korábban Back malom telepe). Gépirat. Győr, 1993.

Horváth István: Molnár mesterség és malomipar Győr-Sopron megyében. Első rész, a II. világháború végéig. Gépirat. Győr. ?

Kerekes Sámuel és Enyedi Barnabás: Győr-Moson-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék és Győr törv. hat. jogu, sz. kir. város részletes ismertetője és monográfiája az 1929-1930. évekre. Bp. 1930.

Vörös Károly: Gazdaság és társadalom a dualizmus korában. In: Győr. Várostörténeti tanulmányok.  Győr, 1971. p. 323-404.

Winkler Gábor- Kurcsis László: Győr. 1939-1999. Győr, 1999.

Szakál Gyula: Vállalkozó győri polgárok 1870-1940 között. Bp.2002.

Perger Gyula: A pusztulás képei. Dobos Vilmos felvételei Győr 1944-es bombázásairól. Győr, 2010.

A képek forrása a megyei könyvtár helyismereti gyűjteménye