Érdekességek a régi győri újságok és folyóiratok történetéből – 5. rész

Győri Történelmi és Régészeti Füzetek (1861-1869)

Az eddig közzétett négy részben két nagyobb jelentőségű győri újságról – Hazánk (1847-1848), ill. Győri Közlöny (1857-1896) –, valamint néhány rövidebb életű, de érdekes alkalmi kiadványról ejtettem szót; ezúttal egy olyan időszaki kiadványt szeretnék bemutatni a Tisztelt Olvasóknak, melynek nemcsak a győri időszaki sajtó története szempontjából van nagy jelentősége, de országosan is az volt a maga korában és fontos forrás ma is – ráadásul tartalma több szaktudomány számára is hasznosítható.

A Győri Történelmi és Régészeti Füzetek első darabja 1861-ben hagyta el Sauervein Géza győri nyomdáját. Az első kötet címlapjáról megtudhatta az olvasó, hogy „Simor János győri püspök ő méltósága kegyes pártolása mellett” Ráth Károly és Rómer Flóris, a Magyar Tudományos Akadémia tagjai adták azt ki. Mindkettőjük neve meglehetősen ismert, ezért itt és most róluk röviden csak annyit: Rómer Flóris ekkor – 1861 tavaszán – a győri bencés főgimnázium tanára és régiségtárának őre, Ráth Károly pedig Győr vármegye főlevéltárnoka. Mindkettőjük mögött – fiatal koruk ellenére – már komoly tudományos eredmények vannak, szakmai körökben ismertek és elismertek. Érdeklődésük jól kiegészíti egymást: míg Rómer elsősorban a régi tárgyak gyűjtője és elemzője, Ráth a régi iratokat gyűjti és kutatja.

A Győri Történelmi és Régészeti Füzetek megjelent köteteit forgatva megállapíthatjuk: hatalmas szerkesztői munkát végeztek mindketten; de szerzőként is gyakran találkozhatunk mindkettőjük nevével. Különösen igaz ez Rómer Flórisra, akinek e téren végzett munkásságát Tóth László számszerűen is összegezte, megállapítva: a négy kötetben található 16 füzet közül mindössze kettőben nem található Tőle írás; egyébként pedig a négy kötet együttesen 188 közlése közül 54 Rómer Flóris nevéhez fűződik! Az első kötet négy füzetének anyagát szinte ketten állították össze: Rómer Flóris – több más értékes tárgyi emlék mellett – a győri káptalan könyvtárában őrzött „Corvin-codex”, a „Német-Jáhrndorfi szentségmutató”, valamint a bőnyi református egyház XII-XIII. századbeli „pohara” bemutatására vállalkozott, de közölte Kesző várának 1592. évi urbáriumát, számos boszorkányper anyagát, és értekezett a „győri főegyház” történetéről, ill. több román kori templomról is; Ráth Károly pedig közzétette – folytatásokban – az Asszonyfai Okmánytárat, közölt számos – nem csupán győri – céhszabályzatot és megkezdte „A magyar királyok hadjáratai és utazásai” című nagy munkájának folytatásokban történő közlését is. Talán az idézett példákból is látható: meglehetősen széles tematikát vállaltak fel a szerkesztők, a forrásközlés és az elemző tanulmányok tekintetében egyaránt!

Rómer Flóris 1861 nyarán Pestre költözött – a királyi katolikus főgimnázium igazgatójává nevezték ki; ez azonban – a kortársak és az utókor nagy szerencséjére – nem akadályozta meg abban, hogy győri szerkesztői munkáját folytassa. Azt viszont mindenképpen szükségessé tette a változás, hogy újabb szerzőket vonjanak be a munkába. Ennek köszönhető, hogy míg az első kötetben a szerkesztők által jegyzett közlemények mellett mindössze négy szerző öt írása jelent meg, addig a második kötet tartalomjegyzékében a Ráth Károly által közzétett 11 és a Rómer Flóris nevéhez kötődő 7 közlemény mellett további 18 szerző nevével találkozhatunk, akik együttesen 23 írással, ill. forrásközléssel gazdagították az évfolyam tartalmát. Ez utóbbiak név szerinti felsorolását itt és most mellőzve csupán megemlítem, hogy közöttük olyan ismert történészek is találhatók, mint Aigner Lajos, Botka Tivadar, Csukási Károly vagy az akkor még Frankl Vilmos néven publikáló Fraknói Vilmos; ez utóbbi két részletben megjelent, „A tudományok állapota hazánkban az Árpádok alatt” című tanulmányára külön is felhívnám a figyelmet.

A második kötettel elindult tendencia a következő években tovább folytatódik; a már említettek további jelenléte mellett – Fraknói Vilmos pl. többek között a bécsi békéről közöl tanulmányt – újabb jeles kutatók is a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek szerzői lesznek: így pl. az építész Henszlman Imre, a leginkább helynévgyűjtéséről ismert Pesthy Frigyes vagy a családtörténeti kutatás egyik alapművét megalkotó Nagy Iván – hogy csak az országosan ismert nevek közül említsek néhányat. De felfedezhetünk egy másik fontos csoportot is: a helyi és környékbeli szerzőkét, az utóbbiak közé a szomszédos megyékben élőket is beleértve. Hogy csak néhányat említsek közülük: Holdházi János győri kanonok Kazinczy Ferenc egy levelét tette közzé; Ebenhöch Ferenc koroncói plébános – Rómer Flóris jó barátja, az Általa a Bakonyból írt „Szünnapi levelek...” címzettje – számos apró adat közlésével tette gazdagabbá a kiadványt, hogy azután kísérletet tegyen Koroncó történetének feldolgozására is; a Veszprém megyében élő Véghelyi Dezső az első évfolyamtól szerzője volt a vállalkozásnak, fontos munkákat – pl. a marcaltői régi kastélyról és a Marczaltőy család utolsó tagjairól – közzétéve; ugyancsak rendszeres szerzőnek mondható a Sopron megyei Répceszemerén élő Alsószopori Nagy Imre, aki helyi, ill. országos témákkal egyaránt jelentkezett; az utolsó kötetben pedig már Jancsik Ede „Csallóköz és egy kis böngészet Somorja levéltárában” című közleményével is találkozhatunk. (Ez utóbbi név azért lehet kevésbé ismerős számunkra, mert viselőjét – a magyaróvári piarista gimnázium tudós tanárát – később Ivánfi Ede néven ismerte meg a történeti kutatások iránt érdeklődő közönség.)

A szerzőgárda kapcsán talán nem érdektelen utalnom egy további összefüggésre. Lengyel Alfréd az 1960-as években egy fontos írást tett közzé „Megemlékezés a dunántúli történetkedvelők példamutatásáról” címmel; ebben állít emléket annak a történetkutatói körnek, mely az 1860-as évek első felében szerveződött. Első találkozásukat 1863. december 26-án Répceszemerén tartották Alsószopori Nagy János kúriájában; a házigazda névnapi köszöntése ürügyén összejött népes társaságból vált ki az a történelem iránt érdeklődőkből álló csoport, melynek tagjai azután a következő évben többször is találkoztak kutatási terveik egyeztetése, ill. eredményeik megvitatása céljából. E találkozóknak kezdettől fogva egyik legaktívabb szervezője és résztvevője Ráth Károly volt; aligha véletlen, hogy a negyedik találkozónak – 1864 augusztusában – már az ő győri otthona lett a helyszíne. E kör tagjai komoly szerepet vállaltak a nyugat-dunántúli családi levéltárak átnézésében, az azokban őrzött oklevelek és értékes kora-újkori iratok lemásolásában; a közzétételhez pedig kiváló fórumot biztosított a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek sorozata – így váltak a folyóirat szorgos és rendszeres szerzőivé e kör tagjai! És lett ezen együttműködésnek egy további fontos eredménye is: mivel a nagy számú középkori oklevél közlésére az 1860-as évek második felében már ritkábban megjelenő Győri Történelmi és Régészeti Füzetek nem vállalkozhatott, ezeket önálló kiadványban adták közre: ez lett a Hazai Okmánytár, melynek kötetei 1865-től láttak napvilágot Győrött Ráth Károly, Nagy Imre, Paur Iván és Véghelyi Dezső szerkesztésében.

A Győri Történelmi és Régészeti Füzetek utolsó, „15. 16.” sorszámjelöléssel megjelent füzetén kiadóként már csak Rómer Flóris neve szerepel; a változás sajnálatos oka, hogy Ráth Károly 1868 áprilisában – életének 40. évében – váratlanul elhalálozott! Ez a tény a vállalkozás megszűntét is magával hozta: az immár 8. éve Pesten élő, a szerkesztés fáradságos munkáját onnan végző Rómer Flóris – megnövekedett egyéb feladatai mellett – már nem tudta egyedül vállalni a folyóirat további szerkesztését; így e nemes vállalkozás e „dupla számmal” megszűnt.

Végezetül érdemes utalnom arra is: a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek sorozata fontos szerepet töltött be kora tudományos világában: az első magyar történettudományi szakfolyóirat volt, mely a szorosabb értelemben vett történettudomány mellett a régészet, a művészettörténet és az akkortájt bontakozó néprajztudomány számára is fontos forrásközlésekkel és tanulmányokkal szolgált. Indulása hat évvel előzte meg a Magyar Történelmi Társulat Századok című – ma is élő – szakfolyóiratának megszületését; és mint láthattuk, létezésével inspirálta a korszak kutatóit: publikációs lehetőséget biztosított a dunántúli „történetkedvelők” számára és hozzájárult a jelentős középkori okleveles anyagot közzétevő Hazai Okmánytár megszületéséhez is. Mindez nem jöhetett volna létre Ráth Károly és Rómer Flóris áldozatos gyűjtő- és szerkesztői munkája, valamint a győri püspökök – Simor János, majd utóda, Zalka János – jelentős anyagi támogatása nélkül.

Büszkék lehetünk arra, hogy az első történettudományi szakfolyóirat Győrött indult útjára; mint ahogy arra is, hogy szerkesztői és szerzői ma is hasznosuló értéket hagytak általa a későbbi korok – így a mai kutatók – számára!

Horváth József