Érdekességek a régi győri újságok és folyóiratok történetéből – 10. rész

Gárdonyi Géza folyóirata, a Tanítóbarát (1886-1891?)

Már sorozatunk több írásában utaltunk Gárdonyi Géza győri újságírói tevékenységére; legutóbb a Garabonciás című élclap kapcsán, melynek 1887 októberétől közel egy esztendeig szerkesztője is volt. Most egy olyan folyóiratot szeretnék bemutatni a Tisztelt Olvasóknak, melyet Ő alapított Győrött 1886-ban, és amely nemcsak a maga korában volt népszerű olvasói körében, de nagyra tartják azt mind Gárdonyi életművének kutatói, mind a 19. század második felének hazai neveléstörténete iránt érdeklődők.

A Tanítóbarát című lapról van szó, melynek első száma 1886 januárjában hagyta el Gross Gusztáv és Társa győri nyomdáját. Havonta jelent meg, így évi 12 számot kellett összeállítania a szerkesztőnek, ami – tekintettel számos egyéb elfoglaltságára – aligha lehetett egyszerű feladat. Gárdonyi Géza számára – amint azt a szakirodalomban már többen leírták – a lapindítás motivációja az volt, hogy négy évi segédtanítói működése alatt volt módja alaposabban megismerni a néptanítók nyomorúságos helyzetét, és lapját eszköznek szánta sorsuk megismertetésére és javítására. Fórumot kívánt biztosítani arra, hogy a néptanítók megírhassák tapasztalataikat, beszámolhassanak tényleges helyzetükről. Nem szaklapot kívánt tehát indítani; az érdekvédelmet tekintette fő céljának.

A Tanítóbarát részletes bemutatására itt és most nincs lehetőségem – egyébként is megtették ezt már többen, így pl. Hegedűs András egykori győri főiskolai tanár Robot és szolgálat című, Gárdonyi Géza győri munkásságát bemutató, 1965-ben kiadott könyvében; az alábbiakban csupán kiterjedt szerzőgárdájára, változatos tartalmára, valamint győri és Győr megyei tárgyú írásainak néhány érdekesebb darabjára szeretném a figyelmet felhívni.

Ha a Tanítóbarát számait lapozgatjuk, hamar meggyőződhetünk arról: bár maga az e lapban csaknem mindig Ziegler Géza nevet – vagy e név monogramját – használó szerkesztő is szorgalmasan publikált, számos szerzőt tudott megnyerni szerzőtársául. Ha a szerzők lakóhelyét nézzük – a beküldött írások jelentős hányada alján az is ott olvasható –, láthatjuk, hogy az ország minden részéből érkeztek írások: Somogyból és Baranyából ugyanúgy, miként pl. Borsodból vagy éppen Erdélyből. Ez azt mutatja, hogy a földrajzi távolságokat sikerült legyőznie a szerkesztőnek; ehhez persze kellett egy kiterjedt kapcsolatrendszer is.

Ez utóbbi néhány fontos eleme jól kirajzolódik a szerzők személyét vizsgálva. A második évfolyamot lapozgatva bukkanhatunk pl. Malyáta Ignácz „Levél a szerkesztőhöz” című írására. Bár a cikk aljáról hiányzik a településnév, a cikket indító „Borsod-megye, Bükk aljából” megjelölés sem ad pontos megjelölést, Győrött sokan tudhatjuk – dr. Barsi Ernő Tanár Úr számos előadásában felhívta rá a figyelmet –, hogy a kis Ziegler Géza (miként Ő maga is) Sály községben kezdte elemi tanulmányait, ahol a betűvetésre Malyáta Ignác néptanító oktatta – vagyis a szerkesztő egykori első tanítóját is írásra tudta buzdítani! Pár oldallal később Tima Lajos devecseri kántortanító felhívását olvashatjuk; néhány évvel korábban mellette segédtanítóskodott a szerkesztő, aki egy későbbi számban egykori főtanítójának jubileumáról is beszámol; de számon tartja pl. a Karád kerületi r. k. néptanító-egylet ülését is – hiszen Karádon is tanított egy esztendeig, így jól ismerhette a szomszédos Kapoly község kántortanítóját, Koller Ferencet, akit éppen 50 éves tanítói jubileuma alkalmából köszöntöttek. A szerkesztő kapcsolatrendszere befolyásolhatta esetenként a tematikát is: aligha véletlen pl., hogy „A két Zsasskovszky” címmel kétrészes írást közölt a lap, hiszen – amint azt ugyancsak Barsi Ernő Tanár Úrtól, „A muzsikáló Gárdonyi Géza” című kötetéből tudjuk – e két kiváló egri tanítóképezdei tanár nagy hatással volt Gárdonyi zenei műveltségének és érdeklődésének alakulására.

A szerzők sorát nem részletezve csupán annyit említhetek meg: közöttük több országos jelentőségű – vagy később azzá váló – névvel is találkozhatunk. Olvashatunk pl. dr. Brassai Samu tollából a gyermeklapokról; Szedenik Fülöp pedig – aki ekkor lakfalvi, később peresztegi kántortanító, jeles horvát költő, író és tankönyvíró – több írást is küld a lapba: a „Melyik állás jobb?” címűben pl. „feketén-fehéren” – azaz pontos számításokkal alátámasztva – bebizonyítja, hogy a lakfalvi csordás évi jövedelme 56 forint 40 krajcárral haladja meg az ő kántori, tanítói és sekrestyési együttes fizetését! Másutt ugyanő arra kérdez rá egy hozzászólásában, hogy más településeken hogyan vannak szabályozva a kántortanító sekrestyési teendői: melyek azok a feladatok, melyeket személyesen kell ellátnia, ill. melyek azok, melyek ellátását csak felügyelnie kell?

Talán ez utóbbi példák is mutatják: a néptanítók jelentős részének komoly megélhetési gondjai voltak, melyekről fontos volt – és amelyekről lehetett – írni e lapban. Nem véletlen, hogy számos írás foglalkozik a néptanítók helyzetét érintő parlamenti vitákkal, felszólalásokkal. Külön is figyelemmel kíséri a Tanítóbarát dr. Komlóssy Ferenc Pozsony megyei néptanító, országgyűlési képviselő hozzászólásait, és lelkes cikkben közli újraválasztásának hírét; aligha érdemtelenül: hiszen – amint a híradásokból is kitűnik – Ő valóban sokat tett annak érdekében, hogy a néptanítók helyzetében javulás következzék be. Megjegyzem: arról a Komlóssy Ferencről van szó, aki az esztergom-főegyházmegyei iskolák és pedagógusok történetét feldolgozó – nemrég hasonmás kiadásban is megjelentetett – monumentális munkájával beírta nevét a magyar iskolaügy kutatástörténetébe is!

Bár a Tanítóbarát tematikáját tekintve országos lap volt, végig Győrött jelent meg, és viszonylag sok helyi vonatkozású írást is tartalmaz. Ez utóbbiak közül csak néhányat emelhetek ki, érzékeltetni akarván azok tematikai sokféleségét. Egyik sorozatában pl. – mely sikeres pedagógusokat mutatott be – szép írást olvashatunk Jilg J. Edéről, akit a Győrvidéki Tanítóegylet egyik „vezérembere”-ként mutat be, képét is közölve. De arra is van példa, hogy az iskolaügy támogatói közül mutat be valakit: így pl. Csigi Vince szili plébánost, aki – mint az írás „-h.” monogram mögött rejtőző szerzője fogalmaz – „nem tartozik ugyan szorosan a tanítói karhoz, de mint 3 népiskolának igazgatója, mint lelkes tanügybarát, mint a népnevelés önzetlen apostola” stb. méltó arra, hogy a Tanítóbarát olvasói megismerjék. Rendszeresen olvashatunk tudósításokat a Győrvidéki Tanítóegylet működéséről, rendezvényeiről és törekvéseiről; a hírek között nem egy esetben közöl ismertetést Győrött megjelent kiadványról vagy éppen győri, ill. környékbeli szerző által írt munkáról; és olvashatunk néha Győr környéki tanítók írásaiból, felhívásaiból is. Mindezek miatt a folyóirat számai a város és a megye oktatás- és neveléstörténetének kutatói számára sem érdektelenek.

Mivel Gárdonyi Géza indította és szerkesztette a lapot, nem hiányozhattak abból a humorosabb hangvételű írások sem. Különösen az 1888-ban megjelent harmadik évfolyam lapszámai bővelkednek ilyenekben: a „Gara Bencze magyar néptanító önéletrajza” folytatásokban, az „Aszondom Benedek jegyző ténsur szottyantásai” és a „Tzompó Mihály és Tsöszre Adány bölcs oskolaszékek tanálkozásai” szinte rovatként „szállította” a nevetés tárgyát; de viccek, anekdoták is szép számmal jelentek meg e lapszámokban. (Ne feledjük: Gárdonyi szerkesztette ekkortájt a Garabonciás című élclapot is!)

Gárdonyi Géza 1888 végén lemondott a szerkesztői tisztségről, utódjának Szilli Benedek győri tanítót nevezve meg. Az 1889. évi 1. szám élén olvasható Nyilatkozat című elköszönő írásában elmondja: „a jelen nagy elfoglaltságom mellett a szerkesztésnek sok időt elfoglaló gondjait másra kell átruháznom”. De hangsúlyozza azt is, „hogy ezt a lapot, mint a néptanitók egyetlen védelmi fegyverét” elesni soha nem fogja hagyni; támogatni fogja a szerkesztőt munkájában, és írások küldésével is. Szilli Benedek jó utódnak bizonyult: a Tanítóbarát tovább élt, még legalább három és fél esztendeig, változatos tartalommal. Megszűnésének pontos idejét nem ismerjük; általam ismert utolsó számában – mely 1891 júniusában jelent meg – a nyári szünidő idejére búcsúzik csupán olvasóitól a szerkesztő. Lehet, hogy ez lett a végleges búcsú is?

Horváth József