1849. július 2-án a Görgei Artúr altábornagy vezette honvéd fősereg igen kemény csatában kis híján legyőzte a csaknem háromszoros túlerőben lévő osztrák haderőt Komáromtól délre, a Duna előterében. A magyar fősereg minden ponton megtartotta állásait az erősebb ellenséggel szemben, ám ennek komoly ára volt, hiszen ideiglenesen elveszette parancsnokát, a koponyáján életveszélyes sérülést elszenvedett Görgeit.
Az ezt követő napok történései a fővezér leváltásának problematikája köré összpontosultak, miután Kossuth megváltoztatta Görgei eredeti, már elfogadott haditervét – jogilag is kétségbe vonhatóan, a hadügyminiszter jelenléte nélkül –, majd egy üzenetértelmezési probléma miatt le is váltotta Görgeit. Bár a hadsereg csaknem lázadássá fajuló ragaszkodása miatt Görgei a fősereg élén maradhatott, hadügyminiszteri posztjáról lemondani kényszerült, és ígéretet tett arra, hogy amint különítményeit összevonja, levonul az új összpontosítási helyként kijelöltSzegedre.
Görgei és vezérkari főnöke, Bayer József a déli összpontosítást katasztrofális hibának tartotta, mivel mind az osztrák, mind az orosz főerőt magára vonta volna ott a magyar had, s a túlerő bizonyosan megsemmisítette volna azt. Emellett Szeged nem volt kiépítve, ellentétben Komárommal, hogy vereség esetén is biztosította volna a csapatokat. Bayer egy térképen Görgeinek be is mutatta, mi lesz, ha tényleg levonulnak Szeged felé, majd kimondta, hogy legkésőbb Aradnál vége a szabadságharcnak, sakk-matt. A történések tudatában beláthatjuk, hogy a zseniális Bayernek teljesen igaza volt. Görgei mindenesetre nyert egy hetet, mialatt különítményei beérkeznek, s ezt az időt még megpróbálta az osztrák haderő szétzúzására felhasználni.
Miután két portyázó különítmény és az előző csatából kimaradó I. hadtest beérkezett az erődvárosba, Görgei július 9-re határozott támadást rendelt el Haynauserege ellen. Minthogy a tábornok még alkalmatlan volt a támadás levezénylésére, Klapka György volt hivatott azt végrehajtani. Sajnos Klapka először, kihasználva Görgei újabb eszméletvesztését, elhatározta, hogy csata helyett elvonul Szeged felé a folyó északi oldalán, majd a magához tért Görgei fenyegetőzésére, hogy lemond, a már elvonult csapatokat visszahívták. A vezérek ellentéte a közkatonákig ért, akik csak annyit tapasztaltak, hogy összevissza meneteltetik őket parancsnokaik. Így a támadás Klapka hibájából csak július 11-én történhetett meg, s ez lett az úgynevezett Harmadik komáromi csata.
Klapka a támadást félszívvel vezette, a csapatok csoportosítása nélkülözte az áttöréshez szükséges helyi túlsúlyt. A magyar haderő mintegy 40 ezer fővel, az osztrák elvileg 50 ezer fővel számolhatott a csata kezdetén, de utóbbit már az orosz segédcsapat által behozott kolera elkezdte tizedelni. Ez lényegesen kedvezőbb volt, mint július 2-án (26 ezer a 60 ezer ellen). A magyar támadás fő iránya az ácsi erdő volt, a csapatoknak a Concó-patak vonalát kellett volna elérni, hogy az osztrák sereg a közepén ejtett lyuk miatt Győrbe legyen kénytelen visszavonulni, s a magyar sereg Buda felé biztosíthassa az elvonulását Szeged irányába a Duna déli partján. Ez nagyon fontos lett volna, mivel amennyiben a magyar fősereg a Duna északi oldalán lesz kénytelen elvonulni Komáromból a déli összpontosítás helyére, az orosz főerők ezt elvileg könnyedén megakadályozhatják.
Az Ács felé történő rohamot balról Pikéthy Gusztáv lovashadosztálya hivatott fedezni, majd a keletkező résen huszáraival áttörve sikert elérni. Sajnos Pikéthy, ez a nagy bátorságú huszártiszt, képességeinél nagyobb feladatot kapott. Ekkora tömegű lovasságot soha nem vezetett – érdemes megjegyezni, hogy senki sem a magyar hadvezérek közül –, s az időzítése sem sikerült jól. A tőle keletre, Mócsa felé támadó Nagysándor József szintén csődöt mondott. Végül a sikertelen támadás hatására Klapka visszavonulást rendelt el a délutáni órákban, nem erőltetve tovább a dolgot. A honvédek mintegy 1500, az osztrák had 850 főt veszített.
A Harmadik komáromi csata után Görgeinek nem maradt más lehetősége, s állva a szavát, kiadta az utasításokat a Duna északi oldalán történő elvonulásra, noha érezte, hogy ez egy újabb szög a szabadságharc koporsójába. Bár minden porcikája tiltakozott a déli összpontosítás ellen, mindent megtett, hogy az orosz és osztrák seregek előtt elérje Aradot, és ezt minden matematikai számítás ellenére, ütközetek sorát megvívva óriási túlerő ellen, sikerült is. Mielőtt elindult a katonai szempontból kiválóan végrehajtott stratégiai visszavonulására, Komáromban Klapka vezényletével két hadosztályt hagyott vissza, hogy minél nagyobb erőt kössenek le, majd az I., III. és VII. hadtesttel, valamint Görgey Ármin bátyja portyázó csapatával elindult Vác irányába, fején még mindig kötéssel. A Harmadik komáromi csata volt a Görgei vezette fősereg utolsó igazi nagy csatája.
A címlapképen Görgei (középen pirosban, kék fejkendőben) és tisztikara látható Than Mór festményén.
Horváth Gábor
Felhasznált irodalom: Hermann Róbert: Az 1848-1849-es szabadságharc nagy csatái. Bp.: Zrínyi, 2003.
A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése