Helytörténeti kalandozások 132.

A győri Rába-sziget a 19. században – A „közgyönyörködtető sétatér”

A város szívében, a Rába két ága által ölelt kis sziget a győri polgárok és az ide érkező turisták számára ma is kellemes sétálóhelyet kínál, csodálatos kilátással Győr történelmi városmagjára. Többen a győri Margitszigetnek is nevezték.

A 19. században először a hídtól északra fekvő részt használták sétatérnek. A Rába szabályozása alkalmával a sziget alakját átszabták, területe növekedett, a déli fele is kiépült. Gondozott parkot, arborétumot, üvegházat, gyermekjátszóteret hoztak itt létre. Később szökőkúttal, vendéglővel, zenepavilonnal látták el. Győr első közparkja a társasági élet eseményeinek fontos helyszíne volt, ugyanakkor a rajta álló létesítményeknek – melyek többsége már rég eltűnt – külön története van.

A Bécs felől utazók is a szigeten átkocsizva jutottak a városba, úti jegyzeteikben gyakran megemlékeztek róla. Kevesen tudják, hogy ez a sziget valójában mesterségesen jött létre. A 16. századi győri vár ostromát ábrázoló metszeteken még nyomát sem találjuk.

Győr és közvetlen vidéke 1566-ban:

Győr ostroma 1594-ben (ekkor még a Rábca is a vár alatt torkolt a Mosoni-Dunába):

A 17. században is folytatódó építkezéseknek köszönhetően a győri várat külső védművek láncolata vette körül, melyek közül több is a későbbi sziget helyén állt. A Rába vízével körbevett sáncművek a várfalakat és a kapukat védelmezték. A Bécsi kapu előtt álló pajzsgát még magában is védhető volt, benne külön vizesárokkal. A Rába felőli külső védművek az 1660-1670-es években égetett téglából épültek.

A metszet a 17. század közepének Győr városát ábrázolja, jól látszik a Bécsi kapunál (F) az Újváros irányába megépített védmű is:

A korabeli szemtanúk szerint a győri vár még hatalmas erősség volt 1683-ban, a török háborúkat lezáró, 1699-es karlócai béke, majd győri főkapitányság 1715-ös megszüntetése után azonban elvesztette hadászati jelentőségét. Az 1809-es francia háborúk idején még rövid szerepet kapott, de a háború lezártával a várfalakat áttörték, ezek után vette kezdetét 1820-tól a bástyák lebontása, a közép-bástyával kezdődően. I. Ferenc 1830-ban a várfalakat átengedte a városnak, amely saját terjeszkedése érdekében lassan elbontotta azokat (1830-1860-ig). A Bécsi kapu lebontására 1858-ban került sor. A vár árkát betemették, a külső sáncműveket már korábban széthányták.

A sétatéri Mária-szobor

A források szerint 1754-ben már ott volt a sétatéren (az egykori Kioszk helyén), a Rába felé eső oldalon az a „bécsi kapu előtt álló Mária-szobor”, más néven „sétatéri Mária-szobor”, mely napjainkban a karmelita templom melletti fülkében látható. Az útikönyvekben Hab Máriaként emlegetett barokk alkotáshoz több legenda is kapcsolódik. Az egyik szerint a megáradt folyó habjain érkezett a nehéz kőszobor, egy másik azt mondja, az emberek könyörgésére megállította a folyók áradását. A gyakori vízáradások alkalmával a sétatéren a talpazata többször vízbe került, korlátja megrongálódott, ezért a városi tanács már 1861-ben kérelemmel fordult Simor János püspökhöz, aki bele is egyezett a szobor áthelyezésébe.

Győri Közlöny, 1861. június 05.:

A nép kegyeletből mégis ragaszkodott a szobor eredeti helyéhez, adakozásból kijavíttatták a korlátokat, így végül ekkor elmaradt az áthelyezés. Amikor azonban 1891-ben, a két részre osztott sétatér között a töltésszerű magas utat megépítették a kettős híd összekötésére, már nagyon előnytelen lett volna a helyzete. Zalka János püspök engedélyével ekkor került mai helyére a szobor.

Hab Mária:

Az 1763-as győri földrengés alkalmából készített fogadalmi képen még jól látszanak az ép várfalak, a sáncok maradványai, és a Bécsi kapuhoz futó út mellett a szigeten a Mária-szobor körvonala is kivehető.

Győr város 1763-as fogadalmi képe:

A színház

A földhányásokból kialakult sziget még rövidebb és szélesebb volt a mainál. Központi elhelyezkedése miatt hamar hasznosították a győriek. A két Rába-híd között, 1768-ban fából épített nyári színházat Berner Félix német színigazgató. Ez a faszínház 1784-ig állt, ekkor rozoga állapota miatt le kellett bontani. Helyére Schossleuthner György német színházigazgató épített egy másikat, szintén fából, amely 1798-ig állt fenn, ekkor már ez sem kerülhette el a bontást. Ezekben a faszínházakban csak nyáron lehetett játszani. A város lakosságának legalább fele ez idő tájt német anyanyelvű volt, így a német színtársulatok jó közönségre találtak Győrben.

Reinpacher József „1798. febr. havában engedélyt nyert, hogy a mai sétatér balrészén bódét állíthasson s üdítő italokat, ételeket árulhasson a nyári hónapokban, kizárólagos joggal, a zenére nézve oly korlátozással, hogy zenélni nem szabad akkor, midőn a hívők a túloldalon levő Mária-szobor előtt ájtatosságukat végzik. Ez engedélyt megnyerve, azért folyamodik Reinpacher, hogy a bécsi kapu előtt, a két híd között balra, egy nyári színházat emelhessen s abban színdarabokat s egyéb látványosságokat adathasson elő, jövedelmeiből a kir. kamarának bért fizetve.” (Koltai Virgil) E színházépület csak részben épült kőből, másik része gerendákból volt. Az épület tulajdonjoga 1804-ben a városé lett. Az ekkor már jól felszerelt kőszínházat 1809-ben a franciák teljesen tönkretették, kaszárnyának és istállónak használták. 1810-ben kezdődtek meg a sorozatos javítgatások, bár a város többször azt tervezte, hogy újat épít helyette, de az elkövetkező évtizedekben is csak a felújításokig jutott. 1833-ban Ecker János létrehozta a „Thearter-Verein”-t, amely a színház alapos restaurálását tűzte ki célul.

Az 1806-os térképeken jól látható a sziget akkori vaskosabb alakja is, az ültetett növényzet, fasorok, a színház elhelyezkedése és a mellette álló sörház is. Jelzik az északi részen volt Fray-féle kertet, a térkép tanúsága szerint még egy körhintát is elhelyeztek az íves fasor mellett.

1836-os kéziratos rendezési terv – Győr a várfalak elbontása után (megyei levéltár):

Ecker Jánosnak (1788-1852), a győri vaskereskedőnek, számos városi tisztség viselőjének több okból is kulcsszerepe volt a sziget kiépítésében. A francia megszállás idején 1809-ben Deluret parancsot kapott, építsen a Bécsi kapu előtt a Rábán olyan duzzasztót, amellyel szükség esetén árvizet lehetne okozni. Ecker Jánosnak kellett a franciák parancsára vasanyagot szállítania a duzzasztómű számára. 800 mázsa ócskavasat süllyesztettek el a Rábába. Ecker a franciák távozása után a Rába egyik medrét kiásatta, a másik mederből kiszedte a karókat és vasakat. 1836-ban közbenjárására a város megvásárolta a magánkézben levő Fray János-féle kertet, hogy az egészet sétatérré, „közgyönyörködtető hellyé” alakítsák ki. „..Minthogy más városok példájaként világos volna az: hogy az idegeneknek idesgetésére, és a népesség szaporításának eszközlésére és így a városok csinosabb karba való állítására nem kevés sikerű volna azon ipar, mely által az illyes nyilvános mulattató helyekre illő figyelem és szorgalom fordíttatik.” (1836. február 12. V. K. jegyz., lám p. 25.) A források szerint 1836-ban még üvegház is volt a sétatéren, melyet Litzenmayer Ferenc bérelt 50 vfrt-ért.

1831-től 1840-ig Czech János volt Győr polgármestere, maga is a város szépítésének támogatója, munkájában Ecker János mellett Fru(h)mann Antal, a rajziskola tanára is segítette. Fruhmann több a „város ékesítésére célzó rajzolatot” készített ingyen a város számára, például a „Promeneada” (Sétatér) rendezési tervét.

1833-ban Ecker kezdeményezésére a színházat is felújították. 1838-ra készült el a Fruhmann Antal tervei alapján átalakított klasszicista épület. 1842-ben az Allgegemeines Theater lexikon szerint 1839-ben Joachimovich bécsi színházfestő belsejét újból díszítette, függönnyel ellátta. A nézőtér kék-fehér díszítéssel, a függöny Győr igen sikerült látképét ábrázolta. 1850 februárjában ismét nagy árvíz volt, a színház teljesen megrongálódott. Eckert megbízták a színház kijavításával. Ő már ekkor egy másik épület felépítését szorgalmazta, de nem ezen a helyen, nem az ártérben. A város azonban nem akart új színház építésére költeni, bár a folytonos javítgatások többe kerültek, végül átadta a kezelését a „Győr városi színházi részvényes társulatnak”, amely 15 évig kezelte a teátrumot, mely helyet adott a német, majd a magyar színtársulatok fellépéseinek.

Fruhmann Antal metszetén jól megfigyelhetők a szabályosan ültetett fasorok (a képen jobbra a csapszék fala is látszik):

1844. december 21-én a polgármester elnöklete alatt megtartotta az alakuló ülését a Szépítési Választmány: mindazoknak indítványozását tekintette feladatának, melyek a város csinosítására, rendezésére szolgáltak.

Az Életképek tudósítója Győrről 1846-ban ezt írja: „a legfőbb varázzsal bíró hely a nyájas sétatér”, megemlíti, hogy az ifjak hetente kétszer zenészeket fogadnak, hogy szórakoztassák a sétáló közönséget. Kezdetben a sziget északi részét használták csak sétatérnek, a győri Hazánk 1847. március 27-i számában az olvasható, hogy a sziget másik felét „lóher-kaszálónak” bérli egy polgár, bár már szóba került azon rész beültetése is.

Fruhmann Antal metszete 1849-ből a Bécsi kapuval:

A következő két metszet (Mihalovics és Gabriely József) a 19. század közepének – második felének állapotát mutatja. A színház mellett látszik a Csapszék vagy Sétatéri Söröde, a színházzal szemben kis pavilonszerű építmény az „ős” kioszk lehet:

1859-ben társadalmi bizottság alakult a Sétatér rendezésére, mely a város lakóitól gyűjtött adományokat a terület parkosítására.

A Győri Közlöny 1861. február 24-i tudósítása szerint a leköszönő Mersics Ignác helyére Rómer Flórist választották meg a Rába-szigeti sétatér felügyelő választmány elnökének. 1885-ig, Győrből való távozásáig látta el ezt a feladatot.

Győri Közlöny, 1861. február 24.:

A Kioszk

1861-ben, a választmány jóvoltából már több éve csinosították a területet, és bíztak abban, hogy a sétány északi oldalán a város megépít egy kioszkot is, „mely kellemes gyülhelyül szolgálna a közönség műveltebb osztályának” – a város ezt bérbe adva, jó hasznot is remélhetne. A Kioszk végül 1867 pünkösdjén nyílt meg Vierzigmann Károly kávés üzemeltetésével. A hirdetése szerint ő maga építtette azt. A sajtó szerint „szépség, ízlés és kényelemre nézve” a fővárosi kioszkokkal vetekedett. Árusítottak fagylaltot, jegeskávét, üdítő italokat, hetente kétszer katona- és cigányzenével szórakoztatták a közönséget.

A Győri Közlöny 1867. június 9-i hirdetése a kioszk megnyitásáról:

Vierzigmann Károly még 1874 szeptemberében is naponta a legjobb fagylalttal, minden fél órában főzött friss kávéval és a hédervári uradalomból hozott friss tejszínnel csalogatta a vendégeket.

Később Auer János kávés vette át a sétatéri Kioszkot, az 1878. május 5-i nyitáskor kínálatában megjelent az ásványvíz, csemegebor, palacksör és a mai szemmel különlegesnek számító juh-savó. Még 1886-ban is az ő kezén volt, felújította, az 1886-os májusi nyitáskor kis szökőkúttal is kedveskedett vendégeinek.

Győri Közlöny, 1886. május 2.:

A sajtóban megjelent leírás szerint az első Kioszk egy alig hat asztal befogadóképesség, üvegfalas helyiség volt, félkörben nyitott terasszal és előtte kis kerttel. Azután eltávolították a kertet, és helyette a Kioszk mögött nyitottak újat, amit a forgalom emelkedésének arányában bővítgettek szinte lépésről lépésre.

1891 márciusában döntést hozott a városi tanács, hogy a sétatéri Kioszkot Mádai Sándor és Maitinszki Sándor bérlőknek fogják kiadni 305 forintért, tulajdonosától, Auer Jánostól megváltják. Ők többször lépéseket tettek, hogy egy új épülettel cseréljék ki a régit. 1893 augusztusában meghívták Hübner Jenő budapesti műépítészt, hogy helyszíni szemlét tartson, és elkészítse az új Kioszk tervét. Egy szilárd, díszes külsejű kőépületet szerettek volna, amely a sétatér ékévé válhat. 1895-ben azonban egyelőre csak a berendezést újíttatta fel Mádai. 1896 márciusában a jelenlegi helyén építendő épület tervének részletes elkészítésére bízta meg a városi tanács Hets Antal mérnököt.

A Mádai Kioszk az 1890-es években (képeslaprészlet):

„Amint a favázas építkezés mutatja, ideiglenes rendeltetéssel készült. A nyári tartózkodásra szánt kioszkból bátor bérlője téli-nyári kávéházat csinált. Húsz évig teljesített szolgálatot a második számú kioszk.” (Győri Hírlap, 1917. november 10.)

A Sétatéri Söröde

Az 1800-as évek elején készült térképek és rendezési tervek legtöbbjén látható a színház mellett egy kisebb épület, melyet az 1836-os térkép Csapszék névvel jelöl.

1798-ban Reinpacher József kért engedélyt, hogy „a mai sétatér balrészén bódét állíthasson”, s üdítő italokat, ételeket árulhasson a nyári hónapokban. Nemcsak a fellépő színészek étkeztetéséről gondoskodott, de a közönség fogyasztására is számított, ennek ellenére, mivel adósságból építette fel a színházat, arra sokat is áldozott, végül 1802-ben csődbe ment, elment a városból.

Egy 1892-es Győri Közlöny újságcikk visszatekintése szerint 1835-ben épült meg a sörcsarnok, melynek „csinos kőalakok vigyázták bejáratát” (ezt a vandálok megrongálták).

1862-ben a városi tanács bérlőt keresett a sétatéri vendéglőre. 1866-ban már Buchberger József hirdette magát a Söröde bérlőjének. 1871-ben légszeszvilágítással látta el üzlethelyiségét, és a városban máshol kávésként is működő tulajdonos – az akkori kávéházi szokásokhoz hasonlóan – 1873-ban a Sörödébe is megrendelte az alábbi hirdetésben látható újságokat.

1877-ben az épület falán ez a felirat állt: „Sétatéri bor- és sörcsarnok”. 1878-ban Ott Ernő bérlő az épületet környező park tisztaságára is ügyelt, díszes sorompót állított fel vendéglője mellé, jó híre volt finom ételeinek is. 1880-tól Wiedmann József, majd özvegye bérelte az egységet 1892-ig. 1895-ben Gold B. József lett az új bérlő, aki téliesíttette az épületet. Egy évvel később a városi tanács engedélyt adott a korábbi bérlőnek (1892-1895), Murlasits Pálnak, hogy a söröde előtti szabad teret kibővítse, bádogtetővel lássa el, minderre 1100 forintot szánt, tízéves bérleti jogért cserébe.

Győri Közlöny, 1895. október 15.:

A Rába szabályozása, a sziget alakjának átszabása

A sziget további sorsának meghatározója lett a Győrvárosi Szépítő Egylet, mely 1885. január 28-án alakult meg Batthyány Lajos, Győr megye főispánjának elnökletével. Az egylet célját az alapszabályban így fogalmazta meg: „...Győr városának és környékének fasorok és ültetvények által eszközölhető szépítése, a rendezett és szépített terek gondozása és fenntartása, valamint a köztisztaság érdekeinek előmozdítása...”

Az 1883-as szörnyű jeges árvíz hatalmas pusztítást végzett a városban és a Rába-völgyben. Ez után vált világossá, hogy komolyabb hatósági intézkedésekre van szükség a folyók szabályozása ügyében. Megszületett az 1885. évi XV. törvénycikk, mely a Rába és mellékfolyóinak szabályozását, valamint Győr város és Győr-Sziget árvédelmi biztosítását is elrendelte. Az állam a szabályozási költség tetemes hányadát magára vállalta. A vas megyei Radó Kálmánt, a Rábaszabályozó Társulat kormánybiztosát bízták meg az árvédelmi munkálatok végrehajtásával. 1886 novemberében a Győr városát és a vele összeépült Győr-Sziget községet az árvizektől megóvó mű tervei elkészültek.

A munkák során rendezték a Rába torkolatát is. A delta ingoványos medre egyenletesebb, a szigetet képező sétatér szabályosabb alakot nyert. Bár élő fák is áldozatul estek a vízépítésnek, a sétatér összességében jóval nagyobb lett; szélességéből vesztett, de hossza 3000 négyszögölnyi nyelv alakú feltöltött földterülettel növekedett. „Támfal épült körülötte, mely a Rába nagy vizét tereli kétfelé, ez alámosástól védelmet nyújt. E támfal bármely nagyvárosi rakpartnak dicséretére válnék s mólószerű, igen tetszetős külsőt ad a sétatérnek” – írták a korabeli lapok. A sétatéri sziget felső ormára, mint egy hajóra, árbócot tűztek.

Az átadásra 1887 végén került sor. A sziget déli részét Radó Kálmánról nevezték el, mivel az ő közbenjárásának köszönhetően a társulat a sziget újonnan létrehozott területét Győr városának és a Csónakázó Egyletnek ajándékozta. A hálás utókor emlékét táblával akarta megörökíteni.

1887-es cikk az ajándékozásról:

A Szépítő Egylet 1886-ban Bajnóczy Károly főkertészt bízta meg, hogy az új területre beültetési tervet készítsen. Kivitelezője Fischer Sándor lett. A hírek szerint többek között 62 darab tűlevelűt ültettek be. A munkálatok során folyamatosan 20-27 munkás segítette a kertészt, elültettek 500 darab kis fát, 4000 darab cserjét.

1913. június 8-án a Dunántúli Hírlap újságírója így idézte fel Fischer Sándor alakját és a Radó sétány kialakítását. „Még emlékszem az időre, mikor a győri serdülő ifjúság békákra vadászott a mai Radó tér helyén. Aztán magasított térséget csináltak oda. A közönség nevetett, hogy jó lesz majd legelőnek. Aztán egy őszülő, alacsony, szemüveges bácsi, ki mindennap kijárt oda, méregetett, számítgatott, kertészekkel tárgyalt, végre hozott egy papírlapot, melyre parkot rajzoltak, s azt mondta, hogy az a Radó tér jövendő képe. Akkor még sétahely volt csak. A színház körül ágaskodó néhány padon a szegényház lakói üldögéltek. Az úri osztály csak átrándult néha egy körsétára a régi sétatérről, hogy a fejlődést figyelemmel kísérhesse. Ebben az érdeklődésben azonban egy jövőt sejtett a szemüveges bácsi. Székeket s padokat kért a szépítő-egylettől. Persze, hogy nem kapott. Addig kérlelte tehát barátait, az akkori öreg urakat: Saly tábornokot, Kossovichot, Prágay Károlyt s a fiatalabbakat: Fischereket, Peregieket, mig végre sikerült őket rávenni arra, hogy közköltségen hozassanak hat darab széket és két darab padot – a szépitő-egylet számára. A terv életrevalónak bizonyult és ettől kezdve a szépitő-egylet hozatta a székeket mind nagyobb számban, melyek ma már a nagyközönség igényeit alig-alig képesek kielégíteni.”

Egy 1916-ban feladott képeslapon jól látszanak a megerősödött fák (a földnyelv végén lévő emlékművön I. Ferenc József neve betűzhető ki):

A szökőkút

1886-ban az új terület beültetésének tervezésekor a győri sajtó kezdte emlegetni, hogy a sétateret egy szökőkúttal kellene ékesíteni. A szépítő egylet várostól kapott évi támogatása (1887-ben 2000 forint) nem fedezte volna e tetemes kiadást. A szökőkút felállítására gyűjtés indult a győri hölgyek körében, melynek eredményéről a sajtó rendszeresen beszámolt. 1886. június 27-ére összegyűlt 753 forint.

Élénk vita folyt arról, hogy hova állítsák fel az új szökőkutat: egyesek a hidakat összekötő út jobb oldalára, a színházzal szembe szánták. Ekkor azonban már tervezték Kisfaludy Károly szobrának felállítását, melynek lehetséges méltó helyét nem akarták a szökőkúttal elfoglalni.

Végül a Kioszk mögötti kerek virágágy helyére került. A 4 méter átmérőjű, sóskúti kővel szegélyzett medence kivitelezője a győri Dobos cég volt. Az 1887 májusára elkészült szökőkút ünnepélyes átadására Batthyány Lajos gróf, főispán jelenlétében került sor. A szökőkút öt sugárban lövellte a vizet, a fősugár akár 20 méter magasságra is felcsaphatott.

A szökőkút 1900 körül (képeslap):

Képeslap 1900 körül:

Szépsége ellenére a Sétateret a későbbiekben sem kímélték az árvizek, valójában mindig is ártéren volt, rendszeresen víz alá került rövidebb-hosszabb időszakokra, mely a növényeket is károsította.

1897-ben az Új Idők is beszámolt a győri árvízről, az elárasztott Sétatérről:

A Csónakázó Egylet épülete

A Radó-sziget még az úszó csónakházzal:

A Rábaszabályozó Társulat kormánybiztosa 1887-ben az újonnan létesült, Radó térnek nevezett szigeten egy tekintélyes területet (47.267 négyzetméter) adott a Csónakázó Egyletnek örök használatába. Az egylet akkor nem rendelkezett kellő anyagi erővel, bár a szárazföldi csónakház felépítésére a terveket el is készíttette, sőt a városi tanács arra az építkezési engedélyt hivatalosan is megadta: „A terv csak részben vitetett keresztül, a mennyiben a régi csolnakda használható alkatrészeiből ismét egy úszó csolnakház építtetett, a szárazföldön pedig csupán a ma is fennálló pavilion emeltetett.” Ekkor a Radó-sziget beültetője, Fischer Sándor a sétautak célszerűbb kialakítása miatt a területből az észak-nyugati sarok egy részét ideiglenesen átengedni kérte. Az egylet ezt akkor megadta, később végül a várossal történő területcsere után kezdtek bele az építkezésbe.

A Csónakázó Egylet 1894-ben elhatározta, hogy a szárazföldi területén egy, a hajók befogadására is alkalmas, tökéletes berendezésű, díszes külsejű egyleti házat épít. Ezáltal az úszó csónakházat megszüntettetik, s megszűnik vele az az eddig minden évben ismétlődő veszély is, hogy a jégzajlás vagy valami vihar összes berendezésünket tönkreteszi. A tervezéssel Hets Antal építészt bízták meg. A terv szerint az egyemeletes, cottage stílusú csónakház felső szintjén az öltözők, fürdőszoba, társalgó kapott helyet, a földszinten pedig a könnyű futású hajók, míg a part menti talphoz a társas hajók lennének kikötve.

1895 decemberében tartották a bokrétaünnepet, májusban befejeződtek a külső munkálatok, majd a belső feladatokat végezték el, novemberben pedig a gázvilágítás és a gázfűtés szerelési munkálatait is elvégezték. A csónakház avatóünnepségét 1897. június 7-én tartották meg.

Az építkezésről itt olvashatunk részletesebben, a Rábaszabályozó Társulat győri székházáról pedig itt.

A csónakház építése:

A Radó-sziget az új csónakházzal (képeslap 1990 körül):

Kisfaludy Károly szobra

Kisfaludy Károly halálának 50. évfordulóján merült fel az igény, hogy a Téten született, Győrhöz számtalan szállal kötődő költőnek, drámaírónak, irodalomszervezőnek a városban szobrot állítsanak. 1885-ben szoboralapot hoztak létre, bizottságot alakítottak, mely 100 fős nagybizottsággá alakult gróf Laszberg Rezső elnöklete alatt. Sajnos 1888-ra, Kisfaludy születésének 100. évfordulójára sem gyűlt össze elegendő pénz egy komoly mű felállítására, csak 1890-re lett meg a szükséges összeg. 1891 júliusában négy helyszín közül döntöttek a Sétatér mellett. A gyönyörű környezet és a színház közelsége is indokolta a helyszínt, hisz ő volt a magyar színjátszás egyik megteremtője. Végül 1892. október 2-án leplezték le a Mátrai Lajos által készített szobrot a Sétatéren, amelyet a hídtól jobbra helyeztek el. A nagyszabású ünnepségen a város vezetői és az akadémia részéről Jókai Mór mondtak beszédet. A sajtóban a felavatás után a sziget ezen részét Kisfaludy-szigetnek vagy Kisfaludy térnek kezdték nevezni.

Valójában a szobor is árterületre került, az 1899-es árvíz után szóba is jött az áthelyezése. 1916-ig állt itt, amikor az új Kioszk építése miatt a szobrot lebontották, melynek során meg is sérült. Ekkor a sétány belső részén, az úgynevezett gyermekjátszóterén helyezték el. Itt többször megrongálták, 1920-ban pedig négy napig víz alatt állt. 1921 áprilisában került végül az Erzsébet térre, a mai (időközben megújult) Bécsi kapu térre, ahol most is áll. Ezt a helyet csupán ideiglenesnek szánták, az újonnan felépített színház közelében kívánták a későbbiekben elhelyezni.

A régi Kioszk előtt, a színházzal szemben felállított szobor a századfordulón:

A zenepavilon

A reformkortól kezdődően a városok lakói a katonazenekarok jóvoltából sokszor hallgathattak a köztereken zenét. Győrben télvíz idején a Fő téren (a mai Széchenyi téren) adtak utcai hangversenyeket, a jó idő megérkezésével azonban a Sétatérre csalogatták a közönséget. 1848 után mindenféle köztéri csoportosulást betiltottak, így a térzenéket is szüneteltették. A század végén, a városi lakosság igényét teljesítve, újra gyakorivá váltak ezek az események.

Zechmeister Károly polgármester 1899 januárjában a közgyűlés jóváhagyását kérte egy zenepavilon felállítására. A helyi katonai állomásparancsnokság karnagya a színház mögötti területet javasolta. Az akkori Kioszk bérlői azonban jobban örültek volna a sziget északi részére történő elhelyezésnek. A városi tanács végül a színház mögötti helyet fogadta el, és 2000 korona kölcsön felvételét is engedélyezte a megvalósításra. A Schlosser-Wurda cég kapott megbízást a kivitelezésre, a hivatalos átadásra már 1899. május 4-én sor is került.

Ettől kezdve rendszeressé váltak itt a hangversenyek, amelyek még a háborús években is folytatódtak. 1910-ben a 26. gyalogezred például hetente kétszer adott hangversenyt. Az első világháború idején nagy népszerűségre tett szert a bosnyák zenekar. Ezekben az években a szabadtéri hangversenyeket is gyakran kötötték össze jótékonysági gyűjtésekkel.

A sétatéri élet

A Sétatér szépítése a 19. század közepétől állandó témája volt a közéletnek, többek között Zichy Ottó is felvette programjába. A már említett egyletek a legismertebb helyi politikusokat, tisztségviselőket nyerték meg a Sétatér ügyének. A szélesebb társadalmi összefogás is rendszeresen megmutatkozott, gyűjtöttek a Mária-szobor kijavítására, parkosításra vagy a szökőkútra. A séta kedvelt társasági esemény volt minden néposztály számára. A város „portól, füstöl, disznószállások romlott levegője” miatt fontosnak tartották az árnyas, üdítő parkok létrehozását. A legtöbb embernek a forró napokon egyedül ezek nyújtottak felüdülést.

Szerencsére nem valósult meg az az 1862-ben felmerült ötlet sem, hogy a Rába-ág Újváros felőli ágát betömjék. (Ezzel hídépítés költségének megtakarítását és területet szerettek volna nyerni, ugyanakkor megfeledkeztek a Rába-ág árapasztó funkciójáról.)

A társadalmi megbecsültséget mutatja, hogy a sajtóban rendszeresen megemlékeztek a park felügyelőiről, kertészeiről is, így a már említett Mencs Ignác, Rómer Flóris, Fischer Sándor, Kranzlein Mihály vagy Földi Lajos személyéről.

A Győrvárosi Szépítő Egylet jóvoltából kialakított Sétatér szépsége győriek százait vonzotta egy kis sétára, üldögélésre, zenehallgatásra. A társadalom minden rétege megfordult itt, polgárcsaládok, iparosok, úri hölgyek és urak. Kezdetben az északi részt inkább az „úri népek látogatták”, a színház felőlit a szegényebbek. A szerelmes párok kedvelt helye is volt, különösen az esti órákban. Az 1865-ös divat például kedvezett a park söprögetőjének, mivel a hölgyek uszályos ruhái is felsöpörték az utakat, de a kikötői szénrakodás miatt időnként a szénport is. Felügyelők vigyázták a park rendjét: hol a vandálokkal, hol a póráz nélküli ebekkel gyűlt meg a bajuk, de a „vasparipásokra” is figyelniük kellett. A gyermekekkel sétáló dajkák időnként elfoglalták az úri hölgyek helyét, nem mindig vitték a gyermekjátszótérre a rájuk bízott gyermeket. 1882-ben már kialakítottak külön gyermekjátszóteret.

A felügyelőknek be kellett szedniük az elhelyezett székek után járó helypénzt, amely a szépítő egylet fontos bevételi forrását képezte.

Győri Közlöny, 1891. június 4.:

Bérelhető székek a Sétatéren (1900 körüli képeslap):

A Sétatér fenntartását a város támogatásából és saját bevételekből fedezték, az alábbiak szerint.

Győri Közlöny, 1895. szeptember 1.:

Földi Lajos városi főkertésznek köszönhetően valóságos botanikus kertté változott a Sétatér. A világ minden tájáról szerzett be növényeket, és mint az arborétumokban, kis táblácskákat helyeztek ki a növények magyar és latin nevével.

Győri Hírlap, 1900. július 27.:

A század végén már társasági eseményeket is szerveztek a szigetre, 1895-ben Dunántúli dalosversenyt, a leírás szerint 4-5000 fős tömeg részvételével.

Hölgyek és Urak 1896-os Millenniumi naptára:

Antaliné Hujter Szilvia

Felhasznált irodalom:

Bedy Vince: Győr katolikus vallásos életének múltja. Győr, 1939.

Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken. Szerk. Néma Sándor. Győr, 2003.

Horváth Antal: Győr Szab. Kir. Város és Győrmegye földrajza az elemi isk. 3. oszt. számára. Győr, 1900.

Koltai Virgil: Győr színészete. Győr, 1-2. rész, Győr, 1890.

Lám frigyes: Színházunk külső története dióhéjban. Győr, 1928.

Mihálkovics Tivadar: A Győri Csónakázó Egylet története 1877-1887. Győr, Surányi János könyvnyomda-intézete 1889. 163 p.

Pfannl Jenő: Gróf Wymes Ferenc a győri vár újraépítője a 17. században. Győr, 1933. (3. és 4. kép)

Pfannl Jenő: A győri vár és téglái. Győr, 1932.

A Rábaszabályozó Társulat zsebkönyve : a társulati igazgatóság hivatalos adatai alapján. Győr, 1888.

Sáry István: Az első zenepavilon. In: A városszépítő. Válogatott cikkek, tanulmányok Győr város és a megye múltjából. Győr, Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára, 2008. p. 22-23.

Sáry István: A városszépítés múltja és jelene. Győri városszépítő füzetek 1. Győr, 1987.

Szalacsy Lajos: A Rábaszabályozó Társulat története és műveinek leírása az 1896. évi ezredéves országos kiállítás alkalmából. Budapest, 1896

Szőnyi G. Vilmos: Hölgyek és urak győri milleneumi naptára 1896. évre. Győr, 1895.

Torma Attila: Régi győri szállodák, vendéglők, kávéházak... : turizmus és vendéglátás, 1850-1950, Győr, 2018.

Végh Ferenc: A Győri Csónakázó Egylet alapításától a Mihálkovics Tivadar sétányig. Győr, Győr Megyei Jogú Város Sportigazgatóságának kiadványa 2002. 74 p.

Végh Ferenc: Száz éves a győri evezés 1877-1977. Kézirat. Győr

Warhafftige zeittung wie der gnedige Gott wider alles verhossen dem wolgebornen unnd gestrengen Herrn Herrn Adolph Freyherrn zu Schwarzburg glücklichen Sieg verliehen den 18. Martij altes Calenders dieses 1598. Jahrs da er drey Stunde vor tags mit seinem Volck für Raab gerücket unnd die starcke wolverwarte Festung eingenommen hat Nürnberg, 1598.

A legfontosabb hírlapcikkek:

Ezren láthatják (Mária szobor)= Győri Közlöny, 1861.06. 06.

A győri sétatér ügye = Győri Közlöny, 1876. 09. 03. p. 1.

A sétatéri új kioszk =Győri Közlöny, 1896. 07.28.

Sétaterünk forgalma = Győri Közlöny, 1895. 09. 01. p.

A szépítőegylet szökőkútja= Győri Közlöny1886. 06. 03. p.1.

Városunk tüdeiről= Győri Közlöny, 1887.04.14. p. 1.

A képeslapok és újságcikkek forrása a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér helyismereti gyűjteménye.