Helytörténeti kalandozások 84.

A győri tűztorony

Győr város krónikája bővelkedik elemi csapásokban, az évszázadok során földrengések, árvizek és tűzvészek pusztítottak. Az utóbbiak közül a legrégebbi feljegyzés 1488-ból való, amikor a város területén a gondatlanságból keletkezett tűz a szél segítségével szinte pillanatok alatt elhamvasztotta a polgárok házait. Mátyás király ezért hatévi adómentességet adott azoknak, akiknek a háza porig égett.

A következő nagy tűzvész Szulejmán szultán 1529. évi előnyomulásával volt kapcsolatos, mikor is Lambert Kristóf győri várkapitány a török közeledésének hírére, félelmében Bécsbe vitette az ágyúkat, majd elmenekülése előtt felgyújtotta a várat. A hatalmas tűz a falakon kívül lévő, túlnyomórészt fából készült lakóépületeket is elpusztította, ahogy kolostorokat és templomokat szintén.

Legközelebb 1566. szeptember 29-én a Bécsi kapu körüli gyújtogatás miatt támadt tűzben égett le a város. A tűz olyan gyorsan terjedt, hogy a házban rekedt idősek és betegek kimentésére sem volt elég idő. Az éppen készenlétbe helyezett ágyúk a nagy meleg hatására elsültek. Tahy Ferenc várparancsnok a katonáival mindent elkövetett, hogy megfékezze a lángokat, de a tűz tovaterjedését így sem lehetett megakadályozni. Az éppen Győrött tartózkodó Miksa császár személyesen adta ki hadmérnökeinek a város újbóli felépítésére az utasítást.

Ezt követően csak 1647-ből és 1656-ból találtak újabb feljegyzéseket egy-egy nagyobb katasztrófáról. Míg az első esetben 175 ház égett le, addig az utóbbinál a város egyharmad része a lángok martalékává lett. A helyreállítási munkálatokat Montecuccoli győri főkapitány irányította, aki a győri várnak korszerű erőddé fejlesztéséből is kivette részét. A korabeli iratok még említést tesznek sok olyan tűzesetről, melyek hol a Belvárosban, hol Újvárosban történtek.

Győr városában a XVIII. században még ágyúlövések adták hírül a tűzvészt, később megszervezték a tűzfigyelő szolgálatot. Erre a célra a legalkalmasabbnak a templomtornyok bizonyultak.

Hölgyek, urak naptára, 1886:

Bay Ferenc kutatásaiból tudjuk, hogy Győr városában makacsul tartotta magát az a szóbeszéd, amely a tűztoronnyal kapcsolatos. 1788-ban Győr Székesfehérvárral szemben megnyert egy pert, amelyben 60 ezer forintot ítéltek meg a városnak. Az akkori vezetőség hosszú ideig nem tudott mit kezdeni ezzel az összeggel. Végül Börcsi Márton városbíró azt javasolta, hogy a pénzen vegyék meg az akkor eladásra bocsátott ikrényi birtokot. Az indítványt leszavazták azzal az indokkal, hogy minek vegyen a város a megye területén birtokot, hiszen ez csak a megyének válna javára, a városnak nem. Röviddel ezután győri polgárok Sopronba utaztak, ahol meglátták a várostornyot, meghallották a toronyőr érdekes trombitahangját, és megtetszett nekik. Hazatérve nagy gyorsasággal a városi honatyák által megtartott ülésen elhatározták, hogy a Fehérvári kapu fölé megépítik a tűztornyot, amely magasabb és szebb lesz, mint a soproni.

Ezzel a legendával szemben mi volt a valóság? Sefcsik Ferenc kutatásaiból tudjuk, hogy 1790. augusztus 24-én Győr város tanácsa közgyűlést tartott, amelyen az egyik napirendi pont a Fehérvári kapu fölé építendő tűztorony megvitatása volt. Úgy vélték, ez a legalkalmasabb hely arra, hogy a tűz kitörésekor azonnal jelezni lehessen. Többször megtörtént ugyanis, hogy addig, amíg a tüzet észrevették, és a kellő oltási intézkedéseket megtehették, már két-három major, több ház is leégett. Szükségessé vált tehát egy tűztorony építése. „Egyhangú határozatot hozott tehát a belső tanács, a 60 személyek külső tanácsa, számtalan polgár és polgári telket bíró 21 nemes jelenlétében hogy tűztornyot építenek...”. A városnak azonban nem volt elég pénze, ezért úgy határoztak, hogy 2000 forintot, azt az összeget, amelyet egy korábbi elképzelés szerint az újvárosi Szent József templom fölé tervezett tűztorony megépítésére tett alapítványé volt, erre fordítja. Miután ez nem volt elegendő, felszólították a lakosságot, hogy lehetőségükhöz képest járuljanak hozzá anyagilag a torony építéséhez, legkevesebb 2 garassal. Bizottságot küldtek ki, hogy bejárják a várost, és összegyűjtsék a pénzt.

A polgárok 4712 forintot, 57 és fél koronát gyűjtöttek össze. Ez elégnek tűnt a torony megépítésére, így a munkálatokat rögtön el is kezdték. 1792. augusztus 3-án kiderült, hogy az összegyűjtött pénz mégis kevés a torony befejezésére, ezért a városi tanács a magyar királyi udvari kamarához fordult, hogy a kamara adja a beleegyezését abba, hogy a házi pénztárban lévő összeget erre a célra tudják fordítani. A kamara ezt nem engedélyezte, de azt igen, hogy az éppen akkor örökösök nélkül elhalt Ódor Mihály és Schogg Magdolna örökségét, 3268 forint és 48 koronát a város erre a célra felhasználja. Továbbá engedélyezte, hogy téglát és fuvart adhat a városi pénztár terhére. A városi tanács tehát „derűre-borúra” adogatta el a vár körül fekvő sáncokból kiásott és fennmaradt téglát – az elősáncokból kiásott ezer téglát 7 forintért adták el –, melynek árából fizetgette a fa, vas, kő és homokfuvarokat. Az építkezés felügyelője Heimel tanácsos volt. 1793. március 11-én még a fent említett összegeken felül a torony tetejének befedéséhez 1730 forint 45 koronát érő rézlemezre volt szükség. Ezért tehát hol a vámokból, hol egyéb jövedelmekből csipegették össze a hiányt. Mire a torony elkészült, belekerült 11 134 forint 36 koronába.

A tűztorony tervrajza:

A tűztornyot Lengerer András kőművesmester és Seehardt János ácspallér építette fel Tollner építész tervei alapján. A hét méter magas nyílású Fehérvári kapu fölé kétemeletes, hét ablaktengelyes épületet emeltek, a torony ennek tetőzeténél még 56 méterrel magasabb volt. Az alsó építmény árvaházként működött, a toronyban a tűzoltóság őrszobája helyezkedett el. Az 557 font súlyú tűzjelző harangot Gschossal József öntötte 1805-ben Győrött. Mivel a harangnak nem volt mozgatható nyelve, ezért azt egy vasrúd segítségével kongatták tűz esetén. Első ízben 1806. április 19-én szólalt meg, amikor az újvárosi Rózsa vendéglő tetőzete gyulladt ki. A toronyban szolgálatot teljesítő 3 „tűzőr” számára 2 nürnbergi trombitát is beszereztek 1794. november 4-én 7 forintért, és 14 forintot fizettek Schultz Gottfried katona trombitásnak, aki 3 hétig tanította a tűzőröknek a trombitálást.

Winkler-Kurcsics: Győr, 1539-1939. Győr, 1998:

Amint fent említettem, a győri tűztorony alsó részében fiúárvaház működött. A Győri Közlöny 1885. február 15-i száma Vas Borona aláírással közöl cikket a Győrvárosi „fiárvaházról”. Eszerint az 1890-es években Győrben két árvaház működött: az egyik a győr-nádorvárosi római katholikus leányárvaház, melyet Winterl Antal nagyprépost alapított, a másik a tűztoronyban lévő fiúárvaház volt.

Ez utóbbi alapítványokból tartotta fenn magát. Az első alapítványt Győr megye tette 1832-ben 400 forinttal, majd még ugyanebben az évben Wagner Mihály 1000 forintot adományozott a fiúárvaháznak. A következő évben V. Ferdinánd és neje, Mária Anna 1250 forintot adományoztak. A nagyobb összeget adományozók között találhatjuk Labricz Istvánt 2000 forinttal, Ankert Bizinger Teréziát 1000 forinttal, Deáky Zsigmond hagyatékát 933 forinttal, Trichtl József győri kanonokok 2800 forinttal egy kath. árva fiú neveltetésére és ruházatára, valamint a győri Első Takarékpénztárt 5600 forinttal két valláskülönbség nélküli fiú neveltetésére és ruháztatására.

A kisebb-nagyobb alapítványok 1885 decemberéig – a cikk megjelenéséig – összesen 22 696 forintot és 25 koronát jutattak a fiúárvaháznak. Az árvák lakásául szolgáló helyiséget a tűztoronyban ingyen adta a város.

Összesen kilenc fiú lakott egy szobában. Mivel a szobában csak hat ágy fért el, ezért három ágyban kettesével aludtak a gyerekek. Ezen a hálószobán kívül volt még egy helyiség, ahol a nevelőnő tartott négy másik „kosztos” diákot, akikért külön fizettek. Ez utóbbi szobában zajlottak a közös étkezések és a tanulás. Két nevelőnő volt a gyermekek mellett Hinterreiter Katalin és Dénes Rozi. Az árvaház atyja egy ideig Weber Ignácz, orvosi felügyelője pedig Lumniczer Károly volt. Később Stadler Károly lett az „árvaházatya”. Az árvaház ügyeiben az alapítványi választmány intézkedett, melynek elnöke Kozics László tanácsos volt.

A Tűztorony, Holló Alajos alkotása:

A Tűztorony lebontása

Az 1890. április 1-jén tartott közgyűlésen néhány befőttes üvegben bemutattak hat korhadt faszilánkot és egy fél liter korpát. Tették mindezt azért, hogy bemutassák, a tűztorony mennyire közveszélyes. A faszerkezet olyan korhadt, hogy dunsztos üvegekbe le lehet fejteni, a falból két tégla kiesett, a vakolat hullik, és a torony a nagy viharok alkalmával kileng. „Szenvedélyes viták robbantak ki a közgyűlésen, sértések röpködtek a levegőben … zúgott és zajlott az egész terem.” Az elnök gróf Batthyány főispán volt, aki teljesen tanácstalanul vezette az ülést, mikor Zechmeister Károly polgármester kért szót. Rövid beszéde végén kijelentette, hogy akár a lebontás, akár a kijavítás mellett dönt a közgyűlés, a tanács mindkét esetben teljesíti kötelességét. Mivel több hozzászólás nem érkezett, következett a név szerinti szavazás. Harminchárman a lebontás mellett, míg huszonnyolcan a torony kijavítása mellett voksoltak. Ezek után a torony lebontása mellett döntött a közgyűlés. Mindezt a Győri Közlöny 1892. április 21-én megjelent számából tudjuk, mint ahogyan azt is, hogy végül még két évig nem bontották le a tornyot.

1892-ben felülvizsgálták a két évvel ezelőtt hozott döntést, és szakértőket hozattak Budapestről – Horváth József és Mikes Frigyes személyében –, akik átvizsgálták a tornyot. A szemlén jelen volt még Szőcs Árpád tanácsos, Angyal Armand rendőrfőkapitány, Hauzer György tűzoltó főparancsnok és Fischer városi ácsmester. A torony minden részére, a faszerkezet minden gerendájára kiterjedt a vizsgálat, melynek végeredménye az lett, hogy 7000-8000 forintért a teljes torony felújítható, ha azonban csak 2000 forintot tud a város a felújításra fordítani, akkor egy komolyabb renoválást akár 15 évig is el lehet húzni. Ha csak a sisakot vetetik le, akkor 2500 forintba, ha az egész tűztornyot elbontják, 15000 forintba kerül. Ha a mostani szakértői vélemény szerint renováltatja a város a tornyot, akkor 2000 forintba, ha teljesen helyreállítatja, akkor 8000 forintba kerülne.

1892. április 24-én tárgyalta a tűztorony lebontásának kérdését a városi tanács. A hosszúra nyúlt vitában nem tudták eldönteni, hogy a tornyot csak a torony-domborműtől, vagy teljesen elbontsák-e, illetve a lebontandó csúcsot visszaépítsék, vagy csonkán hagyják.

Győri Közlöny, 1892. április 24.:

Végül mégis a sisak lebontása mellett döntöttek.

Győri Közlöny, 1892. április 28.:

A tűztorony sisakja megrongált csúcsának leszedését Weisz Lajos vállalkozó mérnökre bízták. A munkálatok alatt a kocsiközlekedés az utcának ezen a részén szünetelt. Leeresztették a tűzjelző harangot is, így a városi tanácsnak gondoskodnia kellett arról, hogy a tűzjelzés másképpen történjen.

A belügyminisztérium 1892. május 11-én kelt levelében jóváhagyta a győri városi közgyűlés azon határozatát, melyben a tűztorony lebontását elrendelte. (Győri Közlöny, 1892. május 19.) A városi közgyűlés viszont addig nem rendelte el a bontást, amíg a megfelelő helyet meg nem találják az új tűztoronynak.

Győri Közlöny, 1892. május 22.:

Több javaslat is érkezett mind az árvák elhelyezésére, mind a tűztorony új helyének megtalálására.

Győri Közlöny, 1892. július 7.:

A tűztorony lebontott sisakjának helyébe épített harangláb átvételének körülményeiről a korabeli sajtó így tudósított.

Győri Közlöny, 1892. július 21.:

Winkler-Kurcsics: Győr, 1539-1939. Győr, 1998:

Győri Közlöny, 1895. január 3.:

A korabeli napilapban megjelent tudósítás nemcsak a tűztorony lebontásáról szólt, hanem arról is, hogy a toronyból kiköltöztetett tűzoltóknak lakáspénzt adtak, az árvákat pedig magánházaknál helyezték el.

A tűztoronybeli árvák elhelyezése ügyében Ruschek Antal győr-nádorvárosi esperes plébános, az árvaleányház igazgatója – aki maga is a jelentkezők között volt – azzal a kéréssel fordult a városi vezetőség felé, hogy a kilenc árvaházi fiút az ő intézetében helyezzék el. Miután a leányárvaház melletti szomszédos Neutler-féle magtárt és kertet megvette, lehetősége nyílna a gyerekeket együtt elhelyezni. A kérvényt az 1895. január 17-i Győri Közlöny számában közzé is tette:

Győri Közlöny, 1895. január 17.:

A Győri Hírlap 1895. február 7-i száma tudósított arról, hogy a tűztorony lebontására két érvényes pályázat érkezett be a megadott határidőig, február 3-ig. Az egyiket Kovács József kőművesmester adta be, a másikat pedig Weisz Lajos szintén helyi kőművesmester.

Győri Közlöny, 1895. február 7.:

A Győri Közlöny január 24-i számában olvashatunk arról, hogy szombaton ült össze a városháza nagytermében az a bizottság, melynek az a feladata, hogy a tűztorony lebontása miatt fedél nélkül maradt árvák sorsáról döntsön. A bizottsághoz több, mint 120 kérvény érkezett be, melyek közül 30-at fogadtak el. Közülük döntötték el, hogy mely családokhoz kerülhettek az árvaház lakói. A nem végleges névsort a február 10-i, majd a végleges névsort a február 17-i számban tették közzé.

Győri Közlöny, 1895. január 24.:

Győri Közlöny, 1895. február 10.:

Győri Közlöny, 1895. február 17.:

A torony lebontásával nemcsak az árvákat kellett elhelyezni, hanem a gondozásukkal megbízott nevelőnők is elveszítették az állásukat. Ők ketten a városi tanácshoz folyamodtak segélyért, melyet meg is kaptak.

Győri Közlöny, 1895. március 7.:

A tűztorony bontásáról a korabeli sajtó rendszeresen tudósított. A pályázaton nyertes Kovács József kőművesmester végezhette a bontási munkálatokat.

Győri Közlöny, 1895. március 14.:

Szávay Gyula: Győr monográfia a város jelenkorából. Győr, 1896:

Győri Közlöny, 1895. április 7.:

Bay Ferenc írásából tudjuk, hogy akárcsak az építkezés, a torony agóniája is öt évig tartott. A bontási munkálatok során kiderült, hogy a torony mégsem volt olyan roskatag tákolmány, mint ahogy azt az akkori városatyák gondolták. Szilárd alapja még a csákányoknak is ellenállt, nem bírtak vele, végül kemény acélékek beverése segítségével tudták csak szétbontani. Régi szokás volt, hogy az épületek alapjába vagy zárókövébe okmányokat helyeztek el, melyek érdekes adatokat, információkat rejtettek az utókor számára. Napokig folyt a lázas kutatás az említett iratok után, mikor is elérkezett a romeltakarítás utolsó napja, 1895. április 6., és még mindig nem találtak semmit sem. Már lemondtak arról, hogy bármi is előkerül az elődöktől, amikor az egyik lapátoló munkás felkiáltva jelezte, hogy talált valamit. Pillanatok alatt nagy csődület támadt, majd a hirtelen beálló csendet hatalmas nevetés törte meg. A szerencsés megtaláló magasba tartott kezében egy 1800. július 12-én keltezett lottócédula volt.

Pár nappal a történtek után Győr belvárosában a következő cédulát osztogatták az arra járó embereknek.

„Szétszort porában sóhajt a torony:

Feltámadok tán mégis egykoron!

Végső kövem lám most viszi a tót,

S alakövet is most kap egy utód…

Vigyázzatok óh luteránusok,

A torony ellenségei itt ma sok,

Féltsétek azt a földindulástól,

Tűztől, víztől és minden más csapástól,

De legkivált – a Városi Tanácstól!”

Jókedvű újságírók és kedélyes nyomdászok tréfás búcsúja volt ez a tűztoronytól. De a „ledöntött torony óhaja” beteljesült, új életre kelt a mai városháza karcsú tornyában.

Bedő Mónika

Felhasznált irodalom:

Bay Ferenc: A győri tűztorony titka. In: Kisalföld, 1957. jun. 13. p. 5.

Czigány Jenő: A győri tűzoltás története. Győr, 1969. 72 p.

Lengyel Alfréd: Régi tűzesetek Győr városában. In: Kisalföld, 1960. dec. 2. p. 5.

Sefcsik Ferenc: A régi tűztorony legendája történeti világításban. In: Győri Hírlap, 1904. jun. 2. p. 4.

Szávay Gyula: Győr monográfia a város jelenkorából, Győr, 1896.

A cikk a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér sajtó- és képgyűjteménye alapján készült