Régi győri mesterség:
a burcsellás
A burcsella fából
készült, lapos fenekű dereglye volt, melyekre az erősen megrakott hajók
terhének egy részét átrakták, hogy azok a sekélyebb folyószakaszon
áthaladhassanak, vagy sekély bejáratú kikötőkbe befuthassanak. A korabeli
feljegyzésekben, valamint a szakirodalomban burcsuja,
luntra néven is szerepel. Győr és
Moson között helyi és környékbeli burcsellások szállították a gabonát a
Mosoni-Dunán.
Ilyen volt a burcsella:
A színezett acélmetszet Győrt ábrázolja északnyugatról, a kép előterében gabonaszállító hajó látható:
A burcsella szerkezeti felépítése folytán mind a vontatásban, mind a folyó árján való ereszkedésben alkalmas volt önálló manőverezésre, ebben rejlett használhatósága. Az esetleges vízszivárgás kiküszöbölésére kettős fallal építették. A burcsella általában 12-14 méter hosszú, 3-4 méter széles hajó volt, hosszanti középrészének kétharmadát foglalta el a tetőzettel védett árutér. A tetőzeten lapos járda vezetett az egyik kormánytól a másikig. A fartőkéhez erősítették a főkormányt – egy rúdra erősített deszkalapot –, de a hajó oldalához szerelt lapátok is részt vettek az irányításban. A hajó orra felől volt a kabin. Előtte emelkedett a 7-8 méteres árboc, ennek derékkampójához feszítették ki a vontatókötelet. Teherbírása 80-150 tonna között mozgott. A megnövekedett gabonaforgalommal nőtt a burcsellák befogadóképessége is, teherbírásuk elérte a 150-700 tonnát, hosszuk 45, szélességük 6,5 méter lett.
A burcsella szerkezeti felépítése folytán mind a vontatásban, mind a folyó árján való ereszkedésben alkalmas volt önálló manőverezésre, ebben rejlett használhatósága. Az esetleges vízszivárgás kiküszöbölésére kettős fallal építették. A burcsella általában 12-14 méter hosszú, 3-4 méter széles hajó volt, hosszanti középrészének kétharmadát foglalta el a tetőzettel védett árutér. A tetőzeten lapos járda vezetett az egyik kormánytól a másikig. A fartőkéhez erősítették a főkormányt – egy rúdra erősített deszkalapot –, de a hajó oldalához szerelt lapátok is részt vettek az irányításban. A hajó orra felől volt a kabin. Előtte emelkedett a 7-8 méteres árboc, ennek derékkampójához feszítették ki a vontatókötelet. Teherbírása 80-150 tonna között mozgott. A megnövekedett gabonaforgalommal nőtt a burcsellák befogadóképessége is, teherbírásuk elérte a 150-700 tonnát, hosszuk 45, szélességük 6,5 méter lett.
Győrben a hajó tulajdonosát és a hajón szolgálókat is burcsellásoknak hívták. A szigetközi
falvak napszámosai közül többen a biztosabb megélhetésért tértek át a
hajózásra. Eleinte emberi erővel, később lovakkal vagy ökrökkel történt a
hajóvontatás.
Győr látképe a XIX.
század közepén, előtérben a burcsella vontatása:
Győrben a burcsella kormányosa a parti hajóskocsmákban fogadta fel a vontatókat, akik mindig egész útra szegődtek. A díjazást a hozott
lovanként számították, de függött az időjárástól és a tehertől is. A burcsella
nagyságától függően egy pótkormányos és négy-öt hajóslegény dolgozott még a
hajón, a vontatáshoz négy-öt pár lóra volt szükség gazdáikkal együtt. A
kunszigetiek leginkább ökrökkel, a bácsaiak lovakkal vontattak. A berakodás
után a vontatókötelet a hajó hátsó bakjához kötötték, átvezették az árboc
horgán keresztül a partra. Itt pöckökkel akasztották rá a rudaskötelet, s
belőle ágaztak ki kétoldalt a húzóláncok. Ezek végére fogták rá hámfákkal a
lovakat. Legelöl a vezérrudas ló húzott, mögötte párosával következett a többi
állat úgy, hogy mindegyik kötőfékét az előtte haladó hámfájához kötötték.
Legvégén a hajóhoz közelebb ismét egyes ló következett, amely nem húzott, hanem
kitartotta a rudaskötelet, hogy a hajó be ne rántsa a többit a folyóba. Ennek
volt a legnehezebb dolga. Az a vontatóember, aki ezt a lovat vezette, fejszével
szabadította ki az elakadt vontatókötelet.
Nyolc-tíz méter széles úton haladtak, mely törvényesen
karbantartott vontatóút volt. Útközben sok nehézséggel kellett megküzdeniük.
Zátonyokat, csököket kellett kerülgetniük, vagy a vízen horgonyzó hajósmalom
miatt át kellett úsztatniuk a lovakat a másik oldalra. Pihenéskor legeltették
az állatokat, az élelmezésük a gazdák feladata volt. Hajnaltól napestig
haladtak, rossz időben néha napokig rostokoltak. Győrtől Mosonig az út jó
időben két napig, rossz időben négy napig is eltartott. Dolguk végeztével
kifizették őket, egy 3 napos úton megkeresték egy pár csizma, vagy egy öltözet
ruha árát. Az ökrökkel gyalog, a lovakkal lóháton indultak vissza.
Lotz Károly:
Hajóvontatók című képe
Híres hajóscsárdák voltak a szigetközi út mentén és
matrózcsárdák Győr, Moson, Óvár kikötőiben, ahová betérhettek, így sokszor pénz
nélkül értek haza.
Győri hajósok szálláshely jelvénye. A Kossuth utcai
Gaál-féle vendéglőben megmaradt makett. (Forrás: Válogatás a javából. A 150
éves győri Xántus János Megyei Múzeum gyűjteményei. Győr, 2009.)
A hajózás március 21-én kezdődött és a fagyokig tartott.
Télen a hajókat kihúzták a partra, akkor végezték el rajtuk a javításokat.
Győrben a szegényebb burcsellások Újvárosban, egy utcába tömörülve laktak. Csak
a tehetősebbek rendelkeztek saját ingatlannal és hajóval. Ők gabonát
vásároltak, a házuk padlásán megszárították, majd értékesítették. Több hajót
tartottak, egy részüket bérbe adták. Győrben 41 hajótulajdonos volt a 19.
század derekán, némelyik tíz-tizenöt hajót birtokolt. A hajóval rendelkező
burcsellások céhbe tömörültek.
Forradalmi időkben a burcsellásokat is hadi szolgálatba, a
komáromi vár védelmébe állította Lukács
Sándor kormánybiztos:
A 18-19. században virágzó magyar gabonakereskedelem a Duna
vízi útjain zajlott. 1840-ben 35 győri hajótulajdonos szállította a gabonát, de
idegen hajókon is érkezett a dunai vízimalmokba. Bácska, Bánát búzáját nagy
bőgőshajókon szállították szakaszonként Győrig. A mai püspökvár alatt, a Rába torkolatánál
volt a fő kikötőjük. Ott a kizárólag gabonaszállítással foglalkozó
győr-újvárosi burcsellások átrakták az árut kisebb hajóikba, a burcsellákba.
Igen élénk kereskedelem bonyolódott le a szigetközi Duna-ágakon.
Ludvig Rohbock metszete a győri Dunakapu téren kirakodó burcsellásokról:
A Mosoni-Duna jobb partján vontatva vitték tovább a gabonát
Mosonig, innen a mosoni, kálnoki, halászi lovak vitték tovább Rajka, Pozsony
felé. Mosonban az Allersdorfer malom mellett volt a nagy kikötő. A hatalmas
mennyiségű termény fogadására a főhercegi uradalom már 1751-ben megépíttette a
mosoni nagy gabonaraktárt, mely később a Futura
nevet kapta. A helyi közvetítő kereskedelem nemcsak Győrnek és Mosonnak hozott
hasznot, de jelentős szerepet játszott az ország külkereskedelmében is.
1875-ben érkezett gabonás
hajók a Győri Közlönyből az október 27-i tudósítás szerint:
A Nagy-Duna és a Mosoni-Duna szabályozása a gőzhajók
közlekedését, a vasutak és hidak megépítése a gyorsabb szárazföldi szállítást
tették lehetővé, így a burcsellások alkalmazása a 20. század elején fokozatosan
háttérbe szorult. Többségük vízi jártasságukat hasznosítva gőzhajók kormányosaként
dolgozott tovább.
Hans von Stowikowszky
19. század közepi metszetén együtt látható a gőzhajó és a kis áruszállító hajók
Győrnél:
1900 körüli felvétel
a Rába híddal és burcsellával:
Győrben a burcsellások emlékét már csak egy Burcsellás-ház és a Burcsellás köz elnevezés őrzi. Újvárosban
található a Burcsellás köz, amely a
Bercsényi liget és a Rábca utca között húzódik délkeleti irányban. A korábbi
Plébánia utcát nevezték el 1948-ban a burcsellásokról és az itt épült
Burcsellás-házról. Maguk a szegényebb burcsellások azonban nem ebben, hanem a
közeli Budai Nagy Antal utcában laktak, mely a Rába utca végétől a Festő utcáig
húzódó régi utca.
Az egyetlen megmaradt Burcsellás-ház
a hajdani foglalkozás igényeinek megfelelően épült. 1793 és 1796 között egy
tehetős burcsellás építtette úgy, hogy a padlástér alkalmas legyen gabona
szárítására. Később egy zsidó textilkereskedőé lett, aki az épületen semmit nem
változtatott. Az utolsó pillanatban vásárolta meg egy művész, aki feltárta az
eredeti alaprajzot, teljes rekonstrukciót hajtott végre, visszaadva a ház
jellegzetes külsejét.
Rábaparti részlet, a
képeslap jobb oldalán a burcsellás hajó oldala látható:
A Rábapart egy
nyitott hajóval egy 1910 körüli képeslapon:
A Rába-híd közelében
és a part mellett a burcsellás hajók:
Még egy helyen, a nádorvárosi Szent Imre-templomban is
megtalálhatjuk a burcsellások emlékét. A templom mozaik-padlójára rákerültek a
legfőbb céhek jelvényei, egy vízimalom, s egy gabonaszállító hajó, a burcsella is.
Mezeiné Bogdán Beatrix és Antaliné Hujter Szilvia
Felhasznált irodalom:
Timaffy László:
Szemelvények Győr néprajzából. In. Győr története a kezdetektől napjainkig:
győri millecentenáriumi előadások. Győr, Győr M. Jogú Vár. Lvt., 1997. Városi
levéltári füzetek 1. p. 125-136.
Timaffy László-Alexay
Zoltán: Ezer sziget országa: Szigetköz. Bp. Móra, 1988. p. 66-69.
Thullner István:
Hajózás és kereskedelem a Mosoni-Dunán. In: Moson évszázadai. Mosonmagyaróvár,
Vár. Önkorm. ; Mosoni Polgári Kör, 2010. p.136-143.
Vörös Károly: Győr és
Pest harca a dunai gabonakereskedelemért: 1850 -1881. In: Arrabona 7. Győr,
Győr-Sopron m. Ny., 1965. p. 471-791.
A témához kapcsolódó
további irodalom:
Balázs Péter: Győr a
feudalizmus bomlása és a polgári forradalom idején. Bp. Akad. K., 1980. p.
11-113.
Borovszky Samu
(szerk.): Magyarország vármegyéi és városai. Győr vármegye. Bp. Országos
Monográfia Társaság, [1910]. p. 134.
A gabonakonjunktúra
hatása Gönyű térségére, 1750-1830. In: Gönyűi hajóskrónika. Gönyű; Győr, Competitor-21
Kiadó Kft., 2010.
Gráfik Imre: Hajózás
és gabonakereskedelem. Pécs, Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, 2004.
Nemeséri Lilla:
Tó-Sziget-Csilizközi hajómalmok története, különös tekintettel Vénekre.
Szakdolgozat; NYME ACSJTKF (Győr), 2001.
Timaffy László:
Szigetközi krónika. Mosonmagyaróvár, Győr-Sopron M. Tcs. Mosonmagyaróvári Jár.
Hiv., 1975. p. 93-103.
Winkler Antal: A győri
gabonakereskedelem a múltban és ma. In: Győri Szemle, 1934. p. 260-266.
A megyei könyvtár gyűjteményén
kívül a képek forrása:
Winkler gábor: Győr,
Műhely Folyóiratkiadó Közhasznú Társaság, Győr, 1998. p. 76., p.77. p. 88.
Győr. Útikönyv. Bp.
Panoráma, cop. 1974. p. 47.
Borbíró Virgil-Valló
István: Győr városépítéstörténete. Bp., Akad. K., 1956. p. 240, 242.
Válogatás a javából :
a 150 éves győri Xántus János Megyei Múzeum gyűjteményei. Szerk. Székely
Zoltán. Győr. 2009. p.59.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése