Protestáns Bibliák
1517. október 31-én szegezte ki Martin Luther (Luther
Márton, 1483-1546) 95 pontból álló téziseit a wittenbergi templom kapujára, amellyel kezdetét vette a reformáció. A 16. században induló vallási mozgalom társadalmi és kulturális változásokat egyaránt hozott magával. Az 500. évforduló alkalmából 2017-et a reformáció emlékévévé
nyilvánították, ennek tiszteletére az esztendő folyamán a
muzeális gyűjteményünkben található protestáns művekből,
valamint protestáns szerzők írásaiból válogatok.
Az Ágoston-rendi szerzetes Luther téziseiben a búcsúcédulák
árusítása ellen fogalmazta meg nézeteit, írását csak teológiai
vitaindítónak szánta, de később egy lipcsei hitvitán már
minden egyházi tekintélyt elvetett. Emiatt 1520-ban X. Leó pápa
kiátkozó bullát küldött a számára, 1521-ben pedig V. Károly
német-római császár kezdeményezésére a wormsi gyűlésen
kimondták rá a birodalmi átkot is. A szász választófejedelem
azonban „Wartburg várában látszatfogságba vetette Luthert”,
aki ennek révén egyrészt megmenekült, másrészt nyugodtan
szentelhette idejét arra, hogy a Bibliát németre fordítsa.
Luther fellépése óriási hatást gyakorolt korának történéseire:
hitvitákhoz, felkelések és parasztháborúk kitöréséhez
vezetett, „a Német-római Császárság még széttagoltabb lett,
a fejedelmek hatalma megerősödött”. Luther tanítása és
reformelképzelései saját hazája mellett futótűzként terjedtek
el Európa más országaiban, így hazánkban is. Magyarországon
1521-től kezdve jelentek meg Luther tanai, a Wittenbergbe járó
diákok, a budai németek, a királyi és királynéi udvartartás
néhány tagjának fogékonysága révén. Ezt követően a
nyugat-magyarországi, a szepességi és az erdélyi városok német
polgárai is megismerkedtek az új vallási tanítással, amely végül
„a wittenbergi diákokból lett városi és vándorprédikátoroknak
tevékenységének köszönhetően – hamarosan a magyarlakta
területekre is átterjedt”.
Jean Calvin (Kálvin János, 1509-1564) teológiát és jogot
tanult, majd nagybátyjának köszönhetően megismerkedett a
reformáció tanaival, ezt követően kezdett teológiai, bibliai és
patrisztikai tanulmányaihoz. Elsőként rendszerezte a reformáció
tanrendszerét. Kálvin és követői tételeiből a reformáció új,
ún. református irányzata alakult ki. Tanítása középpontjában
a predestináció és a megigazulás tana áll (egyedül a hit
üdvözít). A református irányzat 1550-es évektől kezdődően
terjedt el Magyarországon, először a török hódoltság,
Kelet-Magyarország és Erdély területén.
Mintegy ötven év alatt a protestantizmus hazai meghonosodása
„alapvetően átalakította a felekezeti viszonyokat is: a három
részre szakadt ország minden területén elsöprő győzelmet
aratott”. A 16. század végére a lakosság mintegy 85-90
százaléka változtatott hitet, „Magyarország katolikusból
többségében protestáns ország lett”. A magyarországi
reformáció különlegessége, amelynek révén különbözött a
többi európai országtól, hogy „egyik felekezet sem tudott
abszolút túlsúlyba kerülni, ezért nem alakult ki protestáns
nemzeti egyház. A különféle irányzatok egyszerre járták át a
társadalom rétegeit, és ugyanazon területeken egyidejűleg
építették ki egyházszervezetüket”.
A 16-17. század fordulójára a három részre szakadt Magyarország
középső és keleti területein élő magyar nemesség és
mezővárosi polgárság tagjai, a parasztság és a végvári
katonák a református egyház hívei voltak, az evangélikusok pedig
„a királyság peremvidékein éltek, elsősorban néhány
dunántúli és észak-magyarországi főnemes birtokán, de a német
városi polgárok, a szlovák parasztok és a német végváriak is
ezen irányzat követői voltak”. Győrbe már 1527 környékén
eljutott a reformáció híre az ide érkező német származású
várkatonaság tagjai révén, akik családjukkal együtt hozták
magukkal az új nézeteket, eszméket. 1564-től szolgált Győrben
Magdeburgi Joachim, aki az első ismert protestáns szónok
volt a városban, ahol 1568-től pedig már magyar nyelvű prédikátor
is működött.
A Luther által megfogalmazott teológiai elvek a következők:
- „egyedül Krisztus (solus Christus), vagyis elvetette a szentek
tiszteletét;
- egyedül a hit (sola fide), „Az igaz ember hitből él,” azaz
az üdvösség elnyerése nem lehetséges jócselekedetekkel;
- egyedül a kegyelem (sola gratia), melynek elnyerése szükséges a
hit mellé az üdvözüléshez;
- egyedül az írás (sola scriptura), azaz „Az igaz ember …
csakis a Szentírásban való hite által üdvözül”, vagyis
elvetette az egyházi szájhagyományt”.
Ez utóbbi elv mentén a reformáció mozgalmai „a Bibliát
tekintették alapvető hitforrásnak. Ezért igyekeztek minél
hitelesebb szövegét megállapítani és anyanyelvű fordításokban
mindenki számára hozzáférhetővé tenni”.
Luther a „várfogsága” idején, mindösszesen 11 hét alatt a
Rotterdami Erasmus által kiadott görög nyelvű
Újszövetséget felnémetre fordította, miközben
ezen idő alatt hitvitázó műveket is írt. Az Újszövetség Das
Neue Testament Deutzsch címmel 1522 szeptemberében jelent
meg, amelyből az első két hónapban 5000 példányt adtak el,
Luther életében pedig több mint 100 ezret. Az Ószövetséget
12 év alatt fordította le héberből. A teljes Biblia végül
1534-ben jelenhetett meg német nyelven.
A muzeális
gyűjteményünkben található német nyelvű
Újszövetség Luther fordítása, amely Das Neue Testament
unsers Herrn und Heilandes Jesu Christi címmel Kőszegen
jelent meg 1842-ben Reichard Károly kiadásában. Az 1550-es
évektől kezdve Kőszeg lakosságának egy része is Luther tanait
követte, amelynek terjedését valószínűleg elősegítette az is,
hogy a település lakosságának egy része német anyanyelvű volt.
Az első magyar teljes nyelvű bibliafordításra 1590-ig kellett
várni. Magyarországon az ún. Vizsolyi Biblia vagy
Károlyi-Biblia volt az első teljes református
bibliafordítás, sőt egyben az első magyar nyelven nyomtatásban
megjelent teljes Biblia is. A fordítás Károlyi Gáspár
(1530 körül-1591) lelkész és a köréje szerveződött,
ismeretlen tagokból álló fordító munkaközösség munkájának
eredménye. Göncön dolgoztak a szöveg magyar nyelvre való
átültetésén, amelyhez „igyekeztek felhasználni nemcsak az
addig elkészült magyar nyelvű bibliafordításokat, de valamennyi
kortárs latin változatot, sőt még a Vulgatát is. Károlyi és
társai – Lutherhez hasonlóan – még a bővebb ószövetségi
kánon könyveit is lefordították, sőt néhány apokrif írást
is. A munka 1586-ban kezdődött, és 1589-ben már meg is
indulhatott a nyomtatás. 1588 őszén „Rákóczi Zsigmond
Vizsolyban telepítette le Mantskovit Bálint nyomdászt, aki másfél
éven át nyomtatta a fólió méretű, kommentárokkal ellátott
bibliát, amely 16. századi magyarországi nyomdászat legnagyobb
teljesítményének tekinthető”. Ez a fordítás vált alapjává
a későbbi protestáns bibliakiadásoknak. Az egyes bibliai
fejezetek elé Károlyi rövid összefoglalást illesztett, hogy az
olvasó hamarabb megtalálja a keresett részeket. A Vizsolyi Biblia
sajtóhibáit és fordítási tévedéseit később is a legkiválóbb
magyar teológusok dolgozták át.
Muzeális gyűjteményünk legrégibb protestáns bibliája az ún.
Kasseli Biblia, amely Nürnbergben jelent meg Martin Endter
kiadásában 1704-ben. Nevét a címlapján szereplő hamis
nyomdahelyről, Casselről kapta, emellett az impresszumban hamis
kiadót (Ingébránd János) tüntettek fel. Szent Biblia, azaz
Istennek Ó és Új testamentomában foglaltatott egész szentírás
címmel megjelent kötet Károlyi fordítása, és a címlap
alapján „Ez mostan hetedszer e’ nagyobb formában vitettetvén á
francziai nótákra rendelt sóltár-könyvvel együtt kibocsáttatott
a’ hatodszor nyomtattatott példa szerint”. A teljes Biblia
mellett ugyanis a kötetben szerepelnek Szenci Molnár Albert
zsoltárfordításai is Szent David kiralynak és profetanak
szaz-ötven soltari címmel. Az 1539 és 1562 között
Genfben élő Clément Marot francia költő és Théodore
de Béze főként Kálvin biztatására mind a 150 zsoltárt
énekelhető francia nyelvű versekbe foglalta, amelyekhez genfi
kántorok szereztek dallamokat. Ez a zsoltároskönyv hamar
népszerűvé vált az európai reformátusok körében, ezért
számos nyelven adták ki újra és újra. A 150 darab verses
zsoltárfordítással Szenci 1606-ban készült el teljesen. A 150
zsoltár 130 különböző dallamra énekelt, ugyanennyi különböző
verselésű és strófaszerkezetű szöveget jelentett, ezeket
kellett magyarul tolmácsolnia szoros hűséggel, ragaszkodva a
francia formákhoz és az értelemhez. Érdekessége a kötetnek,
hogy függelékében a Heidelbergi Káténak Szenci által készített
rövidített változata olvasható. Kálvin 1563-ban ebben a kátéban
foglalta össze a református egyház alapvető hittételeit. A több
mint ezer oldalas vaskos kötet formátuma révén családi Bibliának
is alkalmas volt.
Muzeális
gyűjteményünk másik, Károlyi Gáspár által fordított
Bibliája 1842-ben Reichard Károly kiadásában jelent meg
Kőszegen Szent Biblia, azaz Istennek Ó és Új
testamentomában foglaltatott egész szentírás címmel. Ezt
a teljes Bibliát az a kőszegi nyomda adta ki, amelyet Wimmer
Gottlieb Ágost evangélikus lelkész szervezőmunkájának
köszönhetően a Brit és Külföldi Bibliatársulat állított fel.
Ezt a társulatot „a nemzeti nyelvű Szentírás-fordítások
kiadására és terjesztésére” hozták létre. Fennállása
idején „több mint 400 millió példány teljes Bibliát, Ó- és
Újtestamentumot, bibliai részletet adott közre és terjesztett 835
különböző nyelven vagy nyelvjárásban az egész világon”.
1838 és 1852 között a kőszegi nyomdában teljes Bibliát
hozzávetőlegesen tizenháromszor, Újszövetséget körülbelül
huszonötször adták ki, kiadásonként kb. 4000 példányban.
1736-ban Wittenbergben jelent meg magyarul a győri születésű
Torkos András (1669?-1737) fordításában az Újszövetség
A’ mi urunk Jésus Kristusnak Uj Testamentoma
címmel. Torkos András 1707-től működött Győrben
lelkészként, ebben a minőségében 1710 körül állhatott neki a
bibliai szöveg fordításának. Tanulmányait korábban Győrött,
Pozsonyban, Sopronban és Wittenbergben végezte. Járt Halléban is,
a hallei pietizmus vezéralakjával, August Hermann Franckéval
levelezett. A pietizmus elsősorban az evangélikus egyház vallási
irányzata volt, olyan kegyességi mozgalom, amely a vallásos élet
egészének, egyúttal az ezt szolgáló egyháznak a megújítását
tűzi ki célul. Magyarországon legerőteljesebb az ún. hallei
pietizmus hatott. A magyar pietisták szellemi központja Győr volt,
ahol a kialakult pietista körnek Torkos András is tagja volt.
Torkosnak
a pietizmus jegyében született Újtestamentum
fordítással az volt a célja, hogy a református Károlyi-Biblia
helyébe evangélikus fordítást adjon a laikus hívőknek, mivel az
egyik fontos pietista nézet az volt, hogy „a nép ne csak
hallgassa, hanem maga is olvassa a Bibliát.” A fordítással
valószínűleg már 1733-ra elkészült, az Újszövetség
azonban csak 1736-ban jelent meg. A nyomdai kézirat eltűnése miatt
a wittenbergi nyomdába egy korábbi, hibákat tartalmazó kézirat
került, ezért a hibásan nyomtatott lapok helyett a pozsonyi Royer
officinában nyomtattak ki új lapokat, és ezeket – utólag –
beragasztották a hibásak helyére. Torkos fordításának
megjelentetését anyagilag a győri konvent és a bécsi pietisták
támogatták. Wittenbergre valószínűleg azért esett a választás,
mert fia 1733-tól ebben a városban tanult. A győri nyomda túl
nagy kockázatot vállalt volna ennek a kötetnek a kiadásával, a
kőszegi officina kapacitása nem érte el az ekkora vállalkozáshoz
szükséges szintet.
A kötet előszavát a fordító fia, a szintén győri születésű,
későbbi soproni evangélikus lelkész, Torkos József
(1710-1791) írta, sőt a nyomtatás során a szöveget is ő
javította. A lapalji jegyzetekkel is ellátott előszóban Torkos a
Biblia isteni eredetéről, az Újszövetség hasznáról, a régi
bibliafordításokról írt, ez utóbbi részben felsorolta a magyar
fordításokat is. Az egyes részeket rövid tartalmi összefoglaló
vezeti be. „A fordító a könyv végén a lelkipásztorok számára
nemcsak perikópákat (a vasárnapi evangéliumi és episztolai
szakaszoknak a rendjét) és imádságokat adott, hanem lefordította
az Ószövetségből azokat az igehelyeket is, amelyeket bizonyos
vasárnapon felolvashattak.”
A’ mi urunk Jésus Kristusnak Uj Testamentoma címmel
1803-ban Pozsonyban Wéber Simon Péter újra kiadta Torkos
András fordítását, amely azonban nem terjedt el szélesebb
körben, mivel „nyelvi megoldásait, hibáit, kihagyott szavait,
mondatait sokat kritizálták”. Így a munka kezdetén
megfogalmazott vágyak nem teljesültek. 1754-ben Laubánban Nicolaus
Schill kiadásában jelent meg egy újabb evangélikus Újtestamentum
A’ mi Urunk Jesus Kristusnak Uj Testamentoma címmel,
amelyet megjelenési helyének köszönhetően Laubáni Bibliának is
neveznek.
A beledi születésű evangélikus lelkész Bárány György
(1682-1757), fia, a későbbi evangélikus püspök, Bárány
János (1716-1758) és a szintén győri születésű evangélikus
lelkész, író, fordító Sartoris János (1695-1756) álltak
neki lefordítani a Bibliát. A görögből készült fordításhoz
segítség gyanánt régebbi latin, német és magyar verziók (főleg
Torkos változatának) szövegeit is felhasználták, sőt „az
akkor legfrissebb német szövegekre is támaszkodtak”. Torkossal
ellentétben Bárányék a magyar nyelvű szövegváltozatukat „két
éven át szabad betekintésre és véleményezésre köröztették
tudós kollégái között, nehogy utólag marasztalják el”.
A fordítók az Újszövetség szövegét magyarázatokkal és
bőséges jegyzetekkel látták el, az egyes könyvek elé történeti
bevezetést tettek, minden részt tartalmi összefoglaló vezet be,
sőt még két metszett térképet is csatoltak, egyrészt a
Szentföldről, másrészt Pál apostol útjairól. Az előszóban „a
Biblia két részének értelméről, egymáshoz való viszonyáról”
értekeztek, felidézték a magyar bibliafordítások történetét,
javították valamint kiegészítették Torkos András és Bod
Péter összefoglalását.
1745-ben már kész volt a fordítás, azonban a kötet –
impresszuma szerint – 1754-ben jelent meg Laubanban. Valójában
Nicolaus Schill laubani nyomdájában az Újszövetségnek csak a
kétharmadát nyomtatták ki, azonban a hétéves háború
kirobbanása miatt félbeszakadt a munka, ezért a kötet további
egyharmada egy sziléziai officinában készült el. A Laubáni
Bibliában „jutott el a magyar pietista irodalom a csúcsra, ezt
tekinthetjük teológiai összegzésnek, mintegy zárókövének.
Azonban a késedelmesen megjelent Újtestamentum nem tölthette már
be neki szánt feladatát. Példányai már valószínűleg csak a
hétéves háború után jutottak be Magyarországra, s a 18. század
végére a hallei szellemiség, amit képviselt, meghaladottá vált”.
Ősze Mária
Felhasznált irodalom:
Stephen M. Miller-Robert V. Huber: A Biblia története : a Biblia
keletkezése és hatása; Csepregi Zoltán: Evangélikus
bibliafordítások a XVIII. században. In: Biblia Hungarica
Philologica : magyarországi Bibliák a filológiai tudományokban
p.171-184.; Világi Dávid: Győr, az egykori és új püspöki
székhely. In: A reformáció kincsei I. kötet A Magyarországi
Evangélikus Egyház szerk. Kollega Tarsoly István, Kovács
Eleonóra; V. Ecsedy Judit: Titkos nyomdahelyű régi magyar könyvek
1539-1800; Biblia Sacra Hungarica A könyv „mely örök életet
ád”; Magyar művelődéstörténeti lexikon, Magyar Nagylexikon
vonatkozó szócikkei; Diarmaid MacCulloch: A reformáció története;
http://koszeg.lutheran.hu/hu/gyuelekezetuenkrol/6-a-koszegi-gyuelekezet-toertenete;
http://biblia.drk.hu/;
Salamon Konrád (szerk.) (2016).
Világtörténet
[Digitális kiadás.]
Budapest: Akadémiai K. Letöltve:
http://eisz.mersz.org?xmlazonosito=vitort_sec1_6_3_p1#vitort_sec1_6_3_p1
(2016.12.12.); Romsics Ignác (szerk.) (2016).
Magyarország története
[Digitális kiadás.]
Budapest: Akadémiai K. Letöltve:
http://eisz.mersz.org?xmlazonosito=moto_sec2_4_1_10_p2#moto_sec2_4_1_10_p2
(2016.12.14.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése