A
szabadhegyi evangélikus iskola története, 1865-1948 – I. rész
A
győri evangélikus iskolai oktatás egyidős a gyülekezettel (16.
sz.). A fejlődést ugyan megakasztotta, amikor Mária Terézia
királynő 1749-ben megtiltotta a győri evangélikusok szabad
vallásgyakorlatát (ekkor a gyülekezet templom és iskola nélkül
maradt), de II. József türelmi rendeletét követően
újraszerveződött a gyülekezet. Építették a templomot,
paplakot, tanítólakást, iskolát, és 1783-ban a győri
evangélikus gyülekezet központi elemi iskolája
– a szabadhegyi népiskola „anyaintézménye” –
megkezdte a működését.
Szabadhegy-Külvárosban
a lakosok felekezeti megoszlás szerint főleg
katolikusok voltak, de szép számmal
éltek itt evangélikusok és reformátusok is. A
szabadhegyi
evangélikus elemi népiskola története a 19 század közepén
indult, majd száz évvel az anyaintézmény létesítése után.
A
győri evangélikus iskolai oktatás
általános
jellemzői, célkitűzései
A
győri
evangélikus elemi
iskola vezetőségének
célja az volt, hogy „vallásos,
erkölcsös embereket” neveljenek.
Ezt szolgálta a hittan
tanítása, az egyházi
énektanítás, majd
a külön gyermekistentiszteletek és a vasárnap reggeli ifjúsági
istentiszteletek. A népiskola vezetősége
fontosnak tartotta azt is, hogy „értelmes
és öntudatosan hazafias polgárokat” neveljen,
akik ismereteiket a
gyakorlati életben értékesíteni tudják. Ahol csak lehetséges,
az elméleti tanítást igyekeztek
a cselekvéssel
összekapcsolni.
Az
iskolarendszer a
kezdeti
időszakban más volt, mint ami most természetes számunkra. Az
elemi iskolák kezdetben 4, majd 6 osztállyal működtek, és csak a
harmincas években bővült az iskolatípus 8 osztályossá (ekkor
még
csak néhány helyen valósult meg). Az
iskola elsősorban az evangélikus gyermekek neveléséről
gondoskodott, amennyiben az egyes osztályok létszáma megengedte,
más vallású növendékeket is felvettek. Az
oktatási intézmény
evangélikus jellegét a tartalmi jellegen túl (pl. vallástan,
gyermekistentiszteletek) külső jegyekkel is kifejezték: bibliai
képek, idézetek, Luther arcképei díszítették a falakat, és
minden osztály asztalán ott volt a Biblia és az énekeskönyv.
A
tanulók előírt köszönése ez volt az
iskolában: „Erős vár a mi Istenünk!”. Az
utcán rendes polgári köszöntés: „Jó napot kívánok!” vagy
„Jó napot adjon Isten!” volt
a szokás. Kiemelt ünnepek voltak: húsvét,
pünkösd, a reformáció ünnepe, advent első vasárnapja,
áldozócsütörtök, karácsony. Karácsony
és húsvét alkalmával szünet volt az iskolában, ilyenkor
gondosan kitakarították azt. A
győri országos vásárok alkalmával is szünetet tartottak (a
tanfelügyelő kifogása ellenére).
A
vallásos nevelés mellett különösen fontosnak tartották a
hazafias nevelést/oktatást is, és erre minden alkalmat meg is
ragadtak. Ezt célozták az olyan iskolai ünnepélyek is, mint pl. a
nemzeti szabadság emlékünnepe (március 15.), az 1848-as törvények
szentesítésének évfordulója (április 11.), a koronázás
évfordulója (június 8.) és a nemzeti gyászról való
megemlékezés (október 6.).
Legyen
Szabadhegyen is evangélikus népiskola!
A
ma Győr-Szabadhegyként ismert városrész régen Szent-Mihályfalva,
illetve Szöllőskert néven ismert falu volt, melyet a 18. század
végén Győrhöz csatoltak, és a város IV. kerülete lett. A
fehérvári útra merőlegesen 1787 körül már 40 ház állt.
„Városra néző szer” néven említik, mert csak a város felé
néző oldalon épültek házak. Ez volt Szabadhegy főutcája (ma ez
a József Attila utca).
Szabadhegy-Külvárosban
a
19. században merült fel komolyabban az igény, hogy az
itt élő evangélikus
lakosok
gyermekei számára népiskola
létesüljön.
Mivel a központi
evangélikus iskola messze esett (a
belvároshoz közel, a mai Petőfi téren volt),
a Szabadhegyen élő evangélikusok a
közelben működő, más felekezethez tartozó iskolába voltak
kénytelenek küldeni gyermekeiket.
Egy
1814-es összeírás szerint Szabadhegyen 237 evangélikus volt,
1848-ban 273. A hívők száma indokolttá tette, de a Szabadhegyen
élő,
többnyire vagyontalan evangélikus lakosok az iskola létrehozását
és egy képzett tanító fenntartását saját erejükből nem
tudták finanszírozni, és ez a gyülekezetnek is megterhelő lett
volna.
A
szabadhegyi
lakosok foglalkozásai
A
városrész lakossága
főleg szegény emberekből állt, a
legtöbben napszámosok
voltak, emellett pedig
egy-egy gazdálkodó,
vasúti őr, földműves,
fuvaros, cseléd,
ny. csendőr, szabó, kertész, önálló
asztalos, lakatos, vendéglős, kanász, útkaparó.
Az
iskola anyagi feltételeinek megvalósítása érdekében az
evangélikus gyülekezet
jótékony célú farsangi bált is rendezett, erről az egyik helyi
újság emlékezett meg (Győri Közlöny, 1860. január 19.).
Közös
protestáns iskola?
Néhány
évvel később, 1863-ban az a gondolat is felmerült, hogy a
szabadhegyi református és evangélikus felekezetek fogjanak össze,
és hozzanak létre egy közös
protestáns iskolát. Bizonyos hívek makacs elhatárolódása
miatt azonban a két felekezet közötti megegyezés ügyében
hosszabb ideig nem történt előrelépés.
Az
evangélikusok főhatósága az Evangélikus
Konvent
volt. A
képen a konventépület homlokzata látható (Fridery
Albert felvétele):
1865
nyarán a konvent gyűlésén Perlaky Dániel felügyelő
elnök előterjesztette, hogy van Szabadhegyen egy eladó ház
szántófölddel, amely jutányos áron megkapható, és érdemes
lenne megvásárolni a felállítandó elemi iskola létrehozása
céljából.
A
szabadhegyi evangélikus elemi iskola építését helyi
magánszemélyek is igyekeztek adományaikkal elősegíteni (Győri
Közlöny, 1865. augusztus 10.):
Az
adományokat a szabadhegyi iskola alapítványához csatolták. 1865
év végén a Hatos-féle
örökösöktől az iskolának szánt házat és szántóföldet 1600
Ft értékben megvásárolták.
Igyekeztek az adás-vételt mielőbb lebonyolítani, hogy a
szabadhegyi iskola még a folyó iskolai évben az elhanyagolt
nevelésben és oktatásban részesülő „tanoncok” számára
megnyílhasson.
Mire
a
főbb ügyek
elrendeződtek
az iskolával kapcsolatban, már két hónapja folyt
a tanév, ezért
az
iskolai bizottmány a gyülekezet utólagos jóváhagyásában
bízva
sietve
elintézte a kiszemelt tanító meghívását.
Benedek
János tanító (működése: 1865-1892 – 27 év)
Az
1865/66.
tanévben
elindított
szabadhegyi
vegyes iskola
első tanítója
a Veszprém megyei Vanyoláról érkező Benedek
János (1820-1892)
lett.
Győr
jegyzőkönyvek, 1865. december 20.:
A
szabadhegyi tanító díjazását
így határozták meg: a tanítói lakás
szabad használata, a szántóföldekből származó jövedelem, 60
Ft évi fizetés (Stinner Sámuel alapítványának kamata), illetve
a szabadhegyi lakosok vállalták, hogy beszolgáltatnak 22 mérő
búzát. Az iskola fűtésére és saját használatra a
gyülekezettől járt 3 öl kemény és 3 öl lágy tüzelőfa, és
minden tanuló gyermektől hetenként 3 krajcár tandíj. (A teljesen
szegények tandíjmentesek voltak.)
A
búza beszedésével megbízták a Szabadhegyre ekkor
kinevezett
két gondnokot: Tatai Lajos és ifj. Szabó Márton gyülekezeti
tagokat.
Ez
a sok forrásból származó jövedelem gyakran
nem
folyt be a
tanítóhoz,
Benedek
János időről
időre írásbeli
kérelemmel
fordult emiatt
a
konventhez.
Négy
év múlva, 1869
májusában az iskolai bizottmány javasolta a
szabadhegyi iskola padokkal
és
nagyobb ablakokkal való ellátását,
illetve
– mivel
a
helyiséget
szűknek
tartották
– az épületnek az utca vonaláig való kivitelét.
Az
iskola anyagi forrásai
A
szabadhegyi evangélikus
népiskola anyagi szükségleteit elsősorban a győri evangélikus
anya-, részben pedig a szabadhegyi fiók-egyház fedezte. Több
forrásból
érkeztek adományok az iskolaalapba.
A
Győri
Első
Takarékpénztár rendszeresen
adakozott az iskola javára, amit
aztán
az
iskola
fenntartási költségeire
használtak.
1869-ben
73 Ft 50 krajcár
adomány
érkezett tőlük,
ezt az
összeget
a
tervezett
átalakításra
fordították. Az ügyintézéssel a
szabadhegyi gondnokokat bízták meg (1868-tól
ifj.
Bokor János és Péter István).
Az
evangélikus gyülekezetből többen szívükön viselték a
szabadhegyi népiskola támogatását. Botzor
János szabadhegyi lakos végrendeletében a szabadhegyi tanító
fizetésének javítására 100 Ft-ot hagyott. Az
1869-ben elhunyt Zmeskál Sándor végrendeletében 1000
Ft-ot hagyományozott egy Szabadhegyen felállítandó egyesült
evangélikus és református iskolára. Úgy
rendelkezett, hogy a közös protestáns iskola a közművelődést
elősegítendő 15 éven belül létrejöjjön, ha nem, ez esetben az
összeg szegény beteg színészek segélyezésére legyen fordítva.
1883-ra
a hagyományozott
összeg államkötvényekben
2200 Ft-ra növekedett.
Mivel
közelgett a 15 éves határidő lejárta, a közgyűlés úgy
döntött az alapítvány megtartása érdekében, hogy a külön
létesített szabadhegyi evangélikus és református iskolák
kormányzatát egységesnek mondják ki, az iskolaszéket is
fele-fele arányban alkotja meg a két felekezet 1884.
január 1-től kezdve. Az iskolaszéki elnökséget az első
három évre a reformátusoknak ajánlották fel. Az alapítvány
kamatait egyenlő részben osztották fel a két egyház között
évente.
A
tanító fizetése
Vargyas
Endre
királyi
tanfelügyelő
1873.
évi
jelentése
szerint Győr megyében a tanítói fizetések nem ütötték meg a
törvény által megszabott minimumot, sőt mélyen alatta maradtak.
Viszonyításképpen írta, hogy míg a felső-ausztriai tanítók
fizetése 600-800 forint körüli, Győr megyében az átlagos
fizetés alig haladja meg a 200 forintot. Egyik üdvös kivételként
említette Győr-Szabadhegyet, ahol a tanító fizetését nem sokkal
előbb emelte fel Győr városa.
1874-ben
Benedek
János tanító fizetése 33 év tanítói szolgálattal a háta
mögött 392 forint – beleértve
a 37 Ft tandíjat is.
(viszonyításként:
Szabadhegyen
a katolikus tanító fizetése 38 éves működés után 600 Ft, a
református tanítóé 35 év tanítás után 180 Ft volt
ekkor).
A
szabadhegyi iskola felszereltsége
A
tanfelügyelő 1874-ben
a megyei viszonyokat tekintve a legjobban felszerelt iskolák között
említette a szabadhegyi evangélikus iskolát: rendelkezett fekete
számolótáblával, fali olvasótáblákkal, fali térképekkel,
volt földgömb és természetrajzi fali képek, csupán a
természettani képek hiányoztak.
Az
iskolához tartozott egy tágas kert, faiskola, ahol a gyermekek
oltani és szemezni tanultak, illetve egyéb kertészeti ismereteket
sajátítottak el, és ezekből vizsgáztak is. A tankötelesek száma
6-tól 12 évesig összesen 37 fő volt (17 fiú, 20 lány),
mindenkinek volt tankönyve. A tanítás a törvényben előírt
elméleti tantárgyak oktatásával történt, ismétlőiskola
azonban még nem volt. (Az ismétlőiskola célja, hogy gondjaiba
vegye azokat, akik a mindennapi iskola után nem folytatnak
tanulmányokat felsőbb- vagy ipariskolában.)
A
tananyagot a dunántúli evangélikus egyházkerület által kiadott
Az evangélikus osztatlan
népiskolák hetekre részletezett tananyagbeosztása
című munka alapján dolgozták fel. A szabadhegyi népiskola
kettős feladatot látott el: hétközben a gyerekek tanítását
szolgálta, vasárnaponként és ünnepek alkalmával itt tartották
az istentiszteletet a szabadhegyi evangélikus híveknek.
Mivel
az iskolaterem egyúttal imaházként is funkcionált, a padok a
növendékek számára célszerűtlenek voltak, ezen kívül
„rozzantak, hátgörnyesztők”. Megtekintve az iskolát, Vargyas
Endre királyi tanfelügyelő javasolta, hogy szerezzenek be új
padokat, természettani táblákat, és rendszeresítsenek a gyerekek
számára ismétlőiskolát.
Győri
Közlöny, 1874. február 12.:
Népkönyvtár
az iskolában
1875-ben
tatarozták az iskolaépületet (18 forint 35 krajcár értékben).
Ugyanebben az évben Karsay
Sándor szuperintendens
(egyházi főfelügyelő), Peregi
Mihály
gyülekezeti felügyelő és Perlaky
Dániel
kezdeményezésére a szabadhegyi
iskolában egy népkönyvtár
alapjait teremtették meg.
Győri
Közlöny, 1875. április 29.:
A
népkönyvtárat
különböző adományozók gyarapították a későbbiekben, pl. az
1897/98.
tanévben özv. Szentmihály Kálmánné úrnő dr.
Vajda Emil A
szabadságharcz vértanui
című
könyvét ajándékozta a szabadhegyi iskola részére.
A
szegényes viszonyok között élő szülők gyermekei részére a
szükséges tanszerek, tankönyvek beszerzése nagy nehézségekkel
járt. Voltak, akik az iskolai tanszerek gyarapítását segítették
adományukkal.
Győri
Közlöny, 1878. július 18.:
Benedek
János szabadhegyi tanító 1877-ben az evangélikus iskola
tantestületében:
1878-ban
Szabó Márton,
volt szabadhegyi gondnok szóbeli végrendelkezéssel 100 Ft-ot
hagyott a szabadhegyi tanító segítésére. Meghagyta, hogy az
összeget a szabadhegyi iskolai alapítványhoz csatolják, kamatai
pedig – ahogy az alapítvány kamatai is – a szabadhegyi tanító
fizetését egészítsék ki.
1879
tavaszán a szabadhegyi gondnokok jelentették, hogy a tanítói
lakás tetőzete komoly javításokat igényel. A konvent megbízta a
felügyelőt és a két gondnokot, Szabó
Jánost
és
ifj. Farkas Pált,
hogy intézkedjenek ez ügyben.
A
tanítói fizetés rendezése
Közben
Benedek János tanító és a hívek között (akik a gabona
beszolgáltatásával évek óta tartoztak neki) súrlódások
voltak. A szabadhegyiek, akik az iskola elindításakor a tanító
fizetése egy részeként felajánlották a gabonailletményt,
részben elhalálozás, részben elszegényedés miatt nem tudták
teljesíteni, amit ígértek, így ez a fizetség behajthatatlanná
vált.
1880-ban
a konvent megfogalmazta, hogy a szabadhegyi tanító fizetését
biztosabb alapokra kell helyezni. Úgy döntöttek, ezentúl a bére
– figyelembe véve a különleges, önálló helyzetét is – a
többi győri evangélikus tanító fizetésével arányos lesz, és
ezentúl a gyülekezet pénztárából kapja meg.
A
szabadhegyi tanító évi fizetését ettől kezdve így határozták
meg:
- A szabadhegyi iskola tanítói lakásának használata, a kert és a mögötte fekvő 12 és ½ mérős szántóföld szabad haszonélvezete.
- Évente 400 Ft készpénz fizetés (ez áll a Stinner Sámuel és József, Boczor János, Szabó Márton és Fischer József-féle alapítványok kamatjövedelméből, illetve a 3 öl puha és 3 öl kemény fa ára fejében fizetett 90 Ft-ból – ebből az összegből a tanító köteles fűteni az iskolát is), és gondnoki pénztárból kap 177 Ft 16 Kr-t negyedévente, az iskolaév kezdetétől fogva.
Kimondták,
hogy ezentúl a szabadhegyi hívek a tanítónak sem gabonát, sem
más illetményt nem tartoznak fizetni, a tandíj sem a tanítót
illeti ezentúl, hanem a gyülekezeti pénztárba folyik be.
A
következőképp határozták meg a tanító hivatalos teendőit:
1.
A szabadhegyi elemi és ismétlő iskolás gyermekeknek a törvényben
megállapított módon oktatása.
2.
Ünnep- és vasárnapokon délután a hívekkel imádkozás.
3.
A helybeli temetkezéseknél kántori segédkezés.
Benedek
János tanító elfogadta ezeket a változtatásokat, feltételeket,
és hűségesen folytatta tovább áldásos munkáját.
A
gyerekek minden tanév
végén
nyilvános záróvizsgát tettek a szülők, pedagógusok és
meghívott vendégek előtt. Az
egyik ilyen vizsgáról emlékezett meg a Győri
Közlöny 1881. május 22-én.
Iskolai
gyermeklétszám 1884-1892 között:
Kitüntetés
Benedek Jánosnak
Benedek
János tanítót
1891-ben a népoktatás területén kifejtett ötven éves „buzgó
és sikeres” tevékenységéért – egyházi hatóságának
ajánlására – I. Ferenc
József király a
koronás ezüst érdemkereszttel tüntette ki. 1892-ben bekövetkezett
haláláig, 72 éves koráig végezte a szabadhegyi népiskolában a
sokrétű nevelői és missziói munkát. Két fia, Adolf és Vincze
is követte a tanítói pályán, ők a központi evangélikus
fiúiskolában tanítottak.
Néhány
hónappal halála előtt, súlyos betegsége miatt kérvényezte a
helyettesítését. Ekkor átmenetileg (a húsvéti záróvizsgáig)
az egyik fiát, Benedek Vinczét
(a lenti képen) bízták meg a helyettesítéssel.
Érdemes
tudni róla, hogy 1912. február
8-tól 1925. augusztus
30-ig az evangélikus iskola igazgatója (és
emellett évek óta
jegyzőként az
iskolaszék megbecsült tagja)
volt. 1923-ban
a
MTA Benedek Vincze
igazgatót buzgó tanítási munkája
elismeréseként
Wodianer-díjjal tüntette ki.
Polgár
Mihály tanító (működése: 1892-1893 – 1 év)
Az
1892-ben megürült szabadhegyi iskola tanítói állását az
egyházközség meghirdette, amelyre 35 fő pályázott. A legjobb
papírokkal rendelkező négy személyt kijelölték, majd közülük
szavazással döntöttek. A Szombathelyről érkezett
Polgár Mihály
tanítót választotta meg a többség. 1892.
szeptember 25-én
ünnepélyes keretek
között
beiktatták
hivatalába.
Győr
iskolai jegyzőkönyvek, 1892. november 8.:
A
következő év tavaszán a gyülekezet a szabadhegyi iskola- és
imaterembe vásárolt egy harmóniumot (ma is megvan), és az
iskolaszék – a királyi tanfelügyelő megállapításaihoz
kapcsolódóan – elismerte, hogy szükséges
lenne az iskolát átalakítani, esetleg újjáépíteni.
Az
új tanító várakozásának az itteni körülmények valószínűleg
nem feleltek meg, mert csupán rövid időt töltött a szabadhegyi
népiskolában. A tanévet be sem fejezve, 1893 decemberében
visszatért Szombathelyre, ahol az egyik városrészbe, Kámonba
hívták meg, és itteni állását lemondva odaköltözött.
A
tanév végéig a szabadhegyi oktatást úgy oldotta meg az
iskolaszék, hogy a soproni tanítóképzőből kértek egy végzős
növendéket, aki fizetés ellenében 1894 januártól áprilisig
tanította a szabadhegyi gyerekeket. (Czerák György tanítóképzős
növendék 200 Ft-ot kapott ezért, 50 Ft-os havi részletekben.)
Folytatás
a szabadhegyi evangélikus iskola történetének következő
részében.
Vargáné
Blága Borbála
Felhasznált
források:
- Diószegi Hajnalka: „A város peremén”. Visszapillantás Győrszabadhegy gyermekeinek iskoláztatási helyzetére, régi dokumentumok és visszaemlékezések tükrében. - Győr, 1981.
- A reformációtól napjainkig. Evangélikus gyülekezetek, egyházmegyék, kerületek a Dunántúlon 1. - Győr : Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület, 2011.
- Mészáros József: Egy szelet Szabadhegy. - Győr, 2000.
- Szabó Gyöngyi: A szabadhegyi népoktatás története. Győr, 1993.
- Végtelen pályatérben : Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében 7. köt. Győr, 2016.
- [Álláshirdetés]. In: Evangélikusok Lapja, 14. évf. 46. sz. (1928), p. 368.
- Benedek Vince: A Győr szab. kir. városi evangélikus egyház oktatásügy az ősmúltban. In:Evangélikus Népiskola, 1939. 1. sz. p. 23.
- Győr. In: Budapesti Hírlap, 25. évf. 160. sz. (1905. jún. 11.), p. 21.
- Iskolaavatás. In: Győri Hírlap, 15. évf. 86. sz. (1894. szept. 20.), p. 4-5.
- Kettős ünnepség. In: Evangelikus egyház és iskola, 12. évf. 40. sz. (1894. 10. 06.), p. 327.
- [Kitüntetés]. In: Budapest Közlöny, 25. évf. 147. sz. (1891. júl. 1.), p. 1.
- Tanítóválasztás. In: Győri Közlöny, 38. évf. 23. sz. (1894. márc. 15.), p. 5.
- Új szabadhegyi iskola avatása. In: Győri Hírlap, 49. évf. 243. sz. (1905. okt. 17.), p. 2.
- Vargyas Endre: A győri tankerület népiskoláinak egy évi haladása. In: Győri Közlöny, 19. évf. 35. sz. (1875. máj. 2.), p. 2.
- Vargyas Endre: Győrmegye tanügyi állapota. In: Győri Közlöny, 16. évf. 78. sz. (1872. szept. 29.), p. 352.
- Vargyas Endre: Győrmegye tanügyi állapota. In: Győri Közlöny, 18. évf. 13. sz. (1874. febr. 12.), p. 53-54.
- Vargyas Endre: A győrmegyei népiskolák tanügyi állapota. In: Szabad Polgár, 2. évf. 62. sz. (1873. aug. 3.), p. 2.
- Evangélikus iskolai értesítők ill. évkönyvek 1897 – 1944 között.
Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény Levéltára, Győr:
- Felvételi napló a Győr Szabadhegyi ág. hitv. ev. elemi népiskola I-VI. és ismétlő osztályairól 1905/06. tanévtől 1910/11. tanévig
- Vegyes iskolaszéki iratok, 1869-1941.
- Iskolaszéki iratok, 1896-1909.
- A győri ág. hitv. evang. egyházközség 1906. évi vagyonleltára
- Győr jegyzőkönyvek, 1863-1867.
- Győr iskolai jegyzőkönyvek 1863-1949.
- Győr iskolatörténet I., II.
- https://gyor.lutheran.hu/index.php/rolunk-hu/templomaink/szabadhegyi-imahaz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése