Érdekességek a megyei könyvtár muzeális gyűjteményéből – 16. rész

Ecker János színházi naplói (1841-1849)

A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösség Tér muzeális gyűjteményének köteteit bemutató sorozatunk előző két részében a győri lokálpatrióta Ecker János (1788-1852) kortörténeti naplóit (1847-1850) és az azokba bekötött Streibig nyomtatványokat mutattam be. Ecker János magánemberként azonban színházrajongó is volt, valamint városi tisztségviselőként színházzal kapcsolatos pozíciókat is betöltött Győr városában. Az 1841 és 1849 közötti időszakról maradtak fenn ún. színházi naplói, amelyeket Theaterkritik címmel is emlegetnek.

Győr kedvező földrajzi, gazdasági és társadalmi helyzetéből fakadóan a 18. század folyamán megjelentek a városban a német nyelven játszó vándortársulatok. Az első adat 1742-ből származik. A város első állandó színházépületét 1798-ban építették. Magyar nyelven játszó színtársulat Győrben először 1811-ben tartott magyar nyelvű előadást. Ezt követően egészen 1885 novemberéig a győri lakosok egyaránt látogathattak német és magyar nyelvű előadásokat.

Ecker János életéről, Győr városában zajló eseményekről vezetett naplójába is bejegyzett színházzal foglalkozó írásokat, de külön naplót csak 1841-ben kezdett vezetni. Az utókor Ecker János német nyelven írt színházi naplói közül azonban csak két kötetbe tekinthet bele, mivel a harmadik, az 1850 és 1852 közötti évek színi eseményeiről szóló rész sajnos elveszett. Színház iránti elkötelezettségét és rajongását igazolja az a tény, hogy Pestre vagy Bécsbe is elutazott, hogy operaelőadásokat nézzen meg. Azonban nemcsak színházszerető ember volt, hanem ő maga is foglalkozott drámafordítással és -írással.

1821-től lett Győr városának színügyi megbízottja: feladatai közé tartozott a színigazgatókkal való tárgyalás, valamint a város nevében ő kötötte velük a szerződéseket is. 1833-ban Ecker javaslatára alakult meg a Theater-Verschönerungsverein (Színházszépítő Egylet), amelynek elnöke Ecker János lett. A hat éven át gyűjtött pénzből 1839-ben újult meg a színház Fruhmann Antal irányításával. A Kovács Pál által 1840-ben alapított Magyar Színpártoló Részvényes Egyesületnek pedig ellenőre volt.

1851 szeptemberében színházi cenzornak nevezték ki. Ez utóbbi tisztség az Alexander Bach belügyminiszterről elnevezett Bach-korszak hozománya volt. 1850. november 25-én adták közre a Színházi Rendtartást, azaz Theaterordnungot, mivel „a belügyminiszter felismerte azt a veszélyt, ami színjátszás részéről fenyegethette a rendszert, rendelkezései rendkívül szigorúak voltak. A Rendtartás a legkisebb kihágások esetére is pénzbüntetést, titkosrendőri felügyeletet és a cenzúrázás megszigorítását helyezte kilátásba. Nemcsak a szövegkönyveket ellenőrizték a cenzorok, hanem az előadásokon is mindig részt vett valaki. Különösen azoktól a rögtönzésektől tartottak, amelyeket az eredeti szövegkönyv nem tüntethetett fel. Ezért éber figyelemmel kísérték az egyes színpadképek beállítását, a színészek gesztusait, hanglejtését, a díszletek és a jelmezek megjelenítését, stb. Éppen ezért nem volt ajánlatos a korabeli darabokban használni az olyan fogalmakat, mint: haza, nemzet, szabadság, elnyomás, stb”. A színészektől elvárt magatartást is szabályozták, kiadva a Bühnenordnungot. Ennek a két rendeletnek a betartatása a színházi cenzorok feladata volt, Győr pedig szerencsés abból a szempontból, hogy egy színházértő és -szerető emberre bízták ezt a tisztséget. Ecker első intézkedése az volt, hogy mind a német, mind a magyar társulat vezetőjével aláírattatta a Theaterordnungot. Cenzorként Eckernek havonta kellett jelentéseket írnia.

Külön napló vezetésébe az egyéni érdeklődés mellett valószínűleg a különböző színházhoz, színházi egyesületekhez kapcsolódó tisztségei miatt kezdett. Lám Frigyes így ír Ecker Jánosról szóló könyvében: „Ecker napját lekötötte a hivatal és az élet, este a művészetnek élt. A színház tartotta fogva; ha szidta, ha ócsárolta is, mégis szerette. Színház után hazament, és ahelyett, hogy lefeküdt volna, leült az íróasztalhoz, és beszámolt saját magának az esti élvezetről vagy – sokkal többször – a méregről, amellyel a világot jelentő deszkákról etették.” Színházi naplójában Ecker a német színház 1841. és 1842. évi nyári idényét ismertette először, ezt követően az 1842/43. évi magyar szezont. Az egyes bejegyzések mindig a látott színpadi mű pontos megadásával kezdődnek. Ecker megnevezte a dráma, az opera tárgyát, leírta a tartalmát, amennyiben a mű újdonság, kritikai megjegyzéseket is tett. Ezt követően magáról az előadásról fogalmazta meg véleményét: megítélte a színészek játékát, összehasonlított a korábbi előadásokkal és azok szereplőivel. Az egyes évek végén összesítést és pénzügyi kimutatást készített, külön a magyar és külön a német színház bérleteiről, előadásairól, bevételeiről, jutalomjátékairól.

Győrben közismert tény volt, hogy Ecker színházi naplót is vezet. Másik naplójában szerepel olyan bejegyzés is, amelyben arról tudósít, hogy vendégei arra kérték, olvasson fel a korábbi évek színházi írásaiból. „Ecker János feljegyezte minden egyes színházi este történetét, még pedig nem szárazon, hanem mindig elevenen, igen ritkán lelkesen, hanem rendesen lobbanó haraggal, mérges kifakadásokkal, rettentő gúnnyal, legtöbbször nagyon elmésen, sőt kacagtatóan is. Fején találja mindig a szöget. Hogy minél jobban jellemezhessen, nem retten vissza drasztikus szavaktól sem.” Ahogy Ecker János kortörténeti naplói sem csak száraz, tényközlő bejegyzéseket tartalmaznak, úgy színházi „krónikájából” sem hiányozhatnak a különböző háttérinformációk, érdekes megjegyzések, történetek, sőt még színigazgatók és színészek magán dolgairól is írt. Egy példa a sok közül: „A negyvenes években Csacskó Imre jogtanár volt a cenzor, egy … pedáns és erkölcscsősz, aki nem engedte meg, mint ez szokás lett volna, hogy a Bécsben és Pesten már engedélyezett darabokat Győrött is játszhassák, ha előzetesen el nem olvasta azokat. Willi színigazgató egyszer négy darabot adott át neki elolvasás és jóváhagyás végett. Az egyik darabot 1845. április 23-án már elő kellett volna adni. Amikor a színigazgató a darabért Csacskó lakására ment, a házvezetőnő azt mondta neki, hogy a szigorú tanár úr elutazott, elzárta összes könyveit és írásait. Szegény Willi nagy bajban volt. Egy győri borbély felesége, akivel a tanár úr nagy barátságot tartott fenn, megtudta, hogy milyen nagy zavarban van a színigazgató. Rögtön felkereste, átadta neki a négy darab szövegkönyvét, és azt mondta, hogy a színigazgató előadhatja mind a négyet az ő felelősségére. A tanár úr adta neki olvasni, és a borbélyné nem talál azokban kivetni valót. Így történt. A szép borbélyné engedélyével került színre a kívánt darab!” Ecker ehhez az esethez azt a megjegyzést is hozzáfűzte, hogy „Sokat lehet belőle következtetni a cenzor szolidságára”.

A korszak két győri folyóiratában, mind a Vaterlandban, mind a Hazánkban szerepeltek színházi írások és kritikák, Lám Frigyes szerint azonban ezek megbízhatósága kérdéses, nem biztos, hogy mindig őszintén írták le íróik véleményüket. Lám Frigyes szerint a fentiekkel ellentétben Ecker János „kendőzetlen őszintesége, függetlensége különös értéket ad a színházi naplóknak”, amelyeknek további érdeme, hogy „a győriek szájából szedett szavakat is használ – naplóiból egész sorozatot lehetne összeállítani olyan kifejezésekből, amelyekkel a már kihalt győri német tájszólás ékeskedett”. Cenzori működése kezdetétől újabb színházi naplót vezetett, azonban sajnos ez elveszett, az akkori bejegyzéseit, cenzorságának működési mechanizmusait nem ismerhetjük meg.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom:

Lám Frigyes: Egy győri polgár a reformkorszakban. Győr, Győri Hírlap Könyvnyomdája, 1928

http://www.pecstortenete.hu/index.php/component/content/article/101-psz1999-3/357-marfi-attila-cenzura-es-onkeny-pecs-szinpadain-az-abszolutizmus-idejen