Helytörténeti kalandozások 122.

A győrszigeti Kohn Adolf és Társa Olajgyára
története alapításától 1910-ig

2018 márciusában robbantották fel a győrszigeti olajgyár nagy gyárkéményét. Ezzel Magyarország legrégebbi, egykoron Közép-Európa legnagyobb olajgyára, a Kohn Adolf és Társa Olajgyára utolsó emléke is eltűnt. Győrsziget a 19. században még önálló község volt, melyet Győr városától a Rábca folyó választott el. A falu földesura, a győri püspök a 18. század közepén adott engedélyével a városból kitiltott zsidók itt telepedtek le. A kereskedelmi szempontból is jó fekvésű település már régi iparos múlttal rendelkezett. 1851-ben két zsidó fiatalember e városhoz közeli faluban alapította meg olajgyárát.

Austerlitz Henrik 1848-ban a Rábca partján olajütő malmot alapított, és a bécsi műegyetemen tanulmányait befejező sógorát is ideinvitálta. A morvaországi (Jemnitz, ma Jenice) származású Kohn Adolf 1848-ban kért letelepedési engedélyt Győrszigetben.

1851-ben ők ketten alapították meg a Császári kir. szab. Győrszigeti Olajgyárat, mely Magyarországon elsőként gőzerővel működött. Kezdetben a gyár egy 20 méter hosszúságú, 12 méter szélességű egyemeletes épület volt. A Gyár utcai (ma Vámbéry Ármin utca) üzemet repcemag feldolgozására alkalmas őrlő és sajtoló berendezésekkel látták el, mellette állt a Rábca vizét használó kis kazánház, iroda, raktár és lakóház. Mintegy 10-15 munkást foglalkoztattak.

Három évig közös vállalkozásukat 1854-től Kohn egyedül vezette tovább Kohn Adolf és Társa Olajgyára néven. Sógora, Austerlitz Henrik feleségével, Kohn Reginával Bécsben telepedett le. Kohn Adolf megszerezte a magyar állampolgárságot, rátermettséggel, kitartó szorgalommal fejlesztette az üzemet tovább.

Tudósítás a közös vállalkozás megszűnéséről (Budapesti Hírlap, 1855. február 2.):

A Kohn-olajgyár (Borovszky):

1857-ben a gyár a művezetőkön kívül már 30 főt alkalmazott; 12 lóerejű géppel, három pár hengermalommal, hat sajtóval rendelkezett. A nagyrészt tiszavidéki, bánsági repcéből előállított évi 15 mázsa tisztított olajat főleg Pesten és Kőszeg vidékén értékesítette, de szállított Bécsbe, a morvaországi gyárvidékre, Olaszországba és az Ausztriai Birodalom más tartományaiba is. Az állatok takarmányául szolgáló olajpogácsát (melynek használata itthon még nem terjedt el) Alsó-Ausztriában és Poroszországban adta el.

Kohn Adolf győrszigeti olajgyára az 1860-as évekre már félszáz munkást foglalkoztatott. A gyártulajdonos is itt élt Győrszigetben az Öreg utca 54. szám alatt feleségével, Austerlitz  Cecíliával. Győrött született 1864. február 17-én majdani örököse, Ignác fia is.

Jelentős összeggel támogatta az újvárosi Kossuth utcában létesített új zsinagóga építését, de rendszeresen adott pénzbeli és egyéb adományokat a rászorulóknak. Választmányi és alapító tagja volt az 1868-ban alapított Győri Kereskedelmi Banknak és az 1871-ben alapított Győrvárosi és Megyei Takarékpénztárnak. Győrszigetben és Győrött is köztiszteletnek örvendett.

Részlet az 1868-ban megjelent, 1869-es évi győri naptárból:

Kohn Adolf keresztapa (Győri Közlöny, 1870. február):

1870-ben jelentősen bővült Kohn Adolf gyára, egy nagy Cormwall gőzkazánt és egy 75 lóerős gázmotort is üzembe állítottak. Kohn Adolf bekerült az 1870. évi 42. törvény alapján felállított Győrmegyei Bizottmány (Önkormányzat) tagjai közé virilisként, a legtöbb adót fizető polgárok sorából. Az 1874-es győri ipari kiállításon terményeivel részt vett finomított olajokkal, repce- és kendermagokból készített olajpogácsákkal.

1874-ben családjával Bécsbe költözött. Ekkor gyárát bérbe adta egykori cégvezetőjének, Gold Miksának, aki Mocsári Ernővel társulva vezette a gyárat. 1875-ben a Kohn Olajgyár képviseletére Bécsben irodát nyitott.

Győrsziget lakóit továbbra is támogatta, így például a győrszigeti irgalmas nővérek kórházának évente egy mázsa olajat adományozott világításra. A Rábcán a Kohn-gyár előtt megépült a Győr városi tulajdonú sziget híd mellett a győrszigeti község tulajdonában álló fa gyalogoshíd, az ún. Krajcáros híd, mely az újvárosi munkások gyárba járását segítette.

A győrszigeti kórházi támogatásról rendszeresen jelentek meg hírek (Győri Közlöny, 1874. május 14.):

Fénykép a Krajcáros hídról és az olajgyárról (1900 körül):

1877-ben a győri belvárosban a Vásárszeren Kohn Adolf sógora, Austerlitz Henrik új olajgyárat építtetett (Meller-féle olajgyárként vált később ismertté), mely külön kúttal rendelkezett, a vasútvonalhoz közel feküdt; a modern felszereltségű gyár a repce mellett lenmagot is feldolgozott. Ám 1879 végén Austerlitz hirtelen meghalt, örököseié lett a gyár, akik még nem voltak képesek az üzemet irányítani. Így a jól felszerelt, nagy kapacitású Austerlitz-féle olajgyárat 1892-ig győri Kohn-gyárként is emlegették, mert Kohn Adolf bérelte, használta a győrszigetivel együtt. A könnyebb megközelíthetőség miatt az olajgyár irodája is ide került.

1881-ben a győrszigeti vállalat 35 ezer mázsa olajat és 70 ezer mázsa olajpogácsát termelt, melyet az Osztrák-Magyar Monarchia területén kívül svájci, olasz és német piacokon is értékesített. Az olajgyár jó teljesítménye, ismertsége egyre gazdagabbá tette a gyártulajdonost, aki szükség esetén jelentős adományokat adott segélyezésre is. Az 1883 januárjában bekövetkezett nagy árvíz érzékenyen érintette Győrszigetet: 11 ház teljesen összedőlt, a főleg iparosok és munkások épületei is károsodtak. Kohn Adolf 500, Mocsári Ernő 100, Gold Miksa 25 forintot adott a károsultak segítésére. 1884-ben Kohn Adolf a 27. volt a legtöbb adót fizetők sorában egész Győr megye területén, a gyártulajdonosok közül pedig az első (földbirtokosok, illetve földbirtokkal rendelkező egyházi személyek előzték meg).

Képeslap a belvárosi olajgyárról, melyet Kohn Adolf bérelt (az Austerlitz-féle, azaz Meller-féle gyár):

A két gyár (a vásártéri, ún. győri és a szigeti Kohn-olajgyár) termelése, felszereltsége (Győri Közlöny, 1884. március 2.):

A Vasárnapi Újság 1883-as számából származó rajz a győrszigeti árvízről:

Az 1883-as nagy árvíz károsultjainak segélyezésekor Kohn Adolf volt a legbőkezűbb adakozó (Győri Közlöny, 1883. január 18.):

A győrszigeti gyár egyik vezetője, Mocsári Ernő kilépésével (ő Budapesten alapított egy új olajgyárat) Kohn Adolf visszatért, és 1886-ban újra saját kezébe vette az olajgyár irányítását. Az 1886 januárjában Győrszigetben megalakult tűzoltóegyesület alapító tagja lett, nagyvonalúan 100 forinttal támogatta az egyesületet. Még ez év májusában a belügyminisztérium engedélyezte a Kohn-féle győri és győrszigeti gyárnak a magyar korona egyesített országai címerének használatát.

Kohn Adolf fia és örököse Bécsben tanult, majd a zürichi egyetemen gépészmérnökként végzett. Kohn Ignác, tanulmányait befejezve, a 7. huszárezredben egy évig önkéntesként szolgált, hadnagyként szerelt le. 1887-ben a civil életbe visszatérve elkezdte a gyár irányítását apja mellett megtanulni, bekerült az üzemek vezetőségébe.

1887-ben újabb nagy teljesítményű kazánnal bővült a győrszigeti gyár. 1889-ben meghalt Kohn Ignác segítőtársa, Gold Miksa olajgyáros, tulajdonrészét az örökösöktől Kohn Adolf megvásárolta. 1890-ben a gyárat teljesen átépítették, és a legmodernebb olajsajtókkal, gőzkörjáratokkal szerelték fel.

1892-ben a győrszigeti olajgyár irányítását Kohn Ignác vette át, míg a belvárosi Győri Olajgyár Meller Ignác és Austerlitz (Auszterlitz) Sándor vezetésével önállósodott. 1892 októberében a Kohn Adolf és társa cég a magyar ipar terén kifejtett érdemeiért újra elnyerte a magyar címer használati jogát.

Tudósítás a Kohn gyárak címerhasználati engedélyéről (Győri Közlöny, 1886. május 2.):

Kohn Adolf arcképe (Győr megyei fejek):

Az új kazán szállítása (Győri Közlöny, 1887. november 3.):

A cég tulajdonbejegyzése a változásokról a Központi Értesítő 1892-es évfolyamában:

Az 1890-es években a Kohn Adolf és Társa Olajgyár Győrszigeten 70 lóerővel és 90 munkással működött. Az üzem is képviseltette magát az 1896-os budapesti Városligetben rendezett nagy országos millenniumi kiállításon, ahol Ferenc József is megtekintette a vegyészeti pavilonban a cég bemutatóját. Az 1896. évi ezredéves kiállításon a zsűri kiállítási érmet szavazott meg a Kohn Adolf és Társa Olajgyárának a verseny- és kivitelképességért. A századfordulón Budapesten is irodát nyitottak a Klotild palotában, az Eskü út 5. szám alatt.

Ferenc József és Kohn Adolf találkozása (Győri Közlöny, 1896. május 17.):

Az újvárosi-szigeti rész fényképe az 1897-es Vasárnapi Lapokból:

Az olajgyár reklámhirdetése a Hölgyek urak 1898-as naptárából:

Képeslap Polgár Bertalan kiadásában, jobb oldalon az olajgyár:

Reklámhirdetés a Vegyi Ipar 1904-es évfolyamából:

1902 novemberében gyárbővítés céljára újabb terület vásárlását kezdték meg. 1903 áprilisában a Dunántúli Hírlapból értesülhetünk arról, hogy „Kohn Adolf és társa olajgyáros czég a Rábcza mellett levő mocsaras és posványos terület megvételére tett ajánlatát a [győrszigeti] közgyűlés elfogadta. A czég négyzetméterenként egy koronáért veszi meg a területet, betonnal vonja be s 60-80 czm méretű csatornát vezet rajta keresztül. Raktárt épít rajta, melynek homlokzatát a többi házhoz hasonlóan készíttet el.”

1903-ban felépült az államilag is támogatott, mintegy kétmilliós koronába kerülő, kizárólag lenolajat feldolgozó új gyár a régi mellett. Ez már 400 lóerős gőzgéppel működött és vegyelemzésekhez laboratóriummal is rendelkezett. Így a Kohn Adolf és Társa Olajgyára a kontinens legnagyobbikává vált, a legmodernebb felszereltséggel, 200 körüli munkást foglalkoztatva. A vállalat szavatosságot vállalt az általa előállított lenmagpogácsa és lenmag-takarmányliszt 40-42%-os nyersprotein és nyerszsír tartalmára.

Az olajgyári munkák hagyományosan a legnehezebbek és legveszedelmesebbek közé tartoztak, sokan meztelen rabszolgáknak hívták az itt dolgozókat. A 20. század elején a modern berendezések ellenére a munkakörülmények továbbra is rosszak voltak. A gyárban állandóan 40-50-60 fokos hőségben, gőzben folyt a termelés, ezt csak szinte meztelenre vetkőzve lehetett kibírni. Ilyen körülmények között a munkásoknak napi 12 órát, két műszakban kellett dolgozniuk. Különösen nehéz feladatot végeztek, és ezért kiemelt díjat is kaptak a 300-350 fokra hevített nyersanyagot az olajtartalomtól elválasztó munkások. Nekik fejenként, naponta 14 métermázsa olajat és 24 métermázsa repcepogácsát kellett kipréselniük. Így rendszeresen fordultak elő rosszullétek, ájulások, balesetek. Ugyanakkor viszonylag jó keresetet biztosított számukra a munkanélküliséggel sújtott időszakban, sok család megélhetését teremtve meg. A munkások szakszervezetbe tömörülve elérték, ha leépítésekre kerül sor, akkor a legközelebbi felvételnél a volt dolgozókat vegyék fel legelőször.

A Vegyi Ipar 1903-as évfolyamából:

Híradás egy olajgyári sztrájkról (Dunántúli Hírlap, 1907. július 23.):

A győri olajgyári munkások fényképe az 1897-es Vasárnapi Lapokból:

Holló Alajos akvarellje: A régi Rábca-híd az olajgyárnál:

Győrsziget község az 1904. évi XXXVII. törvénycikk alapján 1905. január 1-jétől Győrhöz csatlakozott Révfalu községgel együtt. Kohn Adolf és a falu többi gyárosa több évtizede sokat lobbizott a csatlakozásért, mert így a vám és az infrastrukturális fejlesztések szempontjából előnyösebb helyzetbe kerültek volna.

Azonban az egyesítés eredményeként Győr egységes árvízvédelmi rendszerének kiépítéséhez a Rábca folyót egy régi Duna-mederbe való áthelyezésével, töltések magasításával oldotta meg a Rábaszabályozó Társulat. Ez azzal járt, hogy a Rábca mentén alakult gyárak (pl. az olajgyár melletti ecet- és szeszgyár, cukorkagyár) elveszítették a működésükhöz fontos ipari víznyerő helyüket. Így a folyó elterelése ellen harcoltak a szigeti gyárosok, élükön Kohn Adolffal, aki további bővítési tervei miatt megvette a győri Kletzás úton levő Masek-féle háztól az ecetgyárig érő területet, de az újabb fejlesztést már nem érhette meg.

Kohn Adolf 1905. szeptember 5-én, 86 éves korában, hosszú betegség után a Bécs melletti Semmeringben elhunyt. Kortársai szerint puritán, széles látókörű, kiváló ipari és kereskedelmi szakértelmű, nagy szorgalmú ember volt, aki rendszeresen jótékonykodott is. 1905. szeptember 10-én temették el Bécsben. A Vegyi Ipar 17. számában így búcsúztatták: „Az olajipar nesztora meghalt… Fél század múlt már el azóta, hogy megvetette alapját a győrszigeti olajgyárnak, amelyet évtizedeken át folytatott lankadatlan szorgalommal és figyelmet érdemlő szakavatottsággal hazánk elsőrendű növényolaj gyárává fejlesztett olyannyira, hogy gyártmányai ma már a külföld fejlett iparának termékeivel is méltóan versenyeznek. Mi, a vegyészeti ipar szerény képviselői, nemcsak azért rójuk le a kegyelet adóját, hogy Kohn Adolf a magyar ipar fejlesztésében alapvető munkálkodást fejtett ki, hanem, mert kitartó munkássága közepette sem hiányzott azok sorából, a kik a nyomor enyhítésével örökítik meg emléküket embertársaik szívében.” Győr és polgárainak igaz tiszteletét fejezte ki az a tény is, hogy az olajgyár melletti utcát még halála előtt nevezték el Kohn utcának (1940-ig őrizte emlékét, ma Semmelweis utca).

Térképrészlet 1906 előttről (Régi Győr):

Kohn Adolf (mint a Győri Ének- és Zeneegyletnek 1901 óta alapító tagja) arcképe dr. Felpéczi Petz Lajos Győr város zenei élete című kötetéből:

Gyászjelentés Kohn Adolf haláláról (Győri Hírlap, 1905. szeptember 7.):

A Rábca medrének áthelyezése után Győrsziget térképe, Borovszky Győr térkép-részlete:

1906-ban a Rábca folyó medrének áthelyezésével, elterelésével megszűnt a természetes választóvonal Újváros és Sziget városrészek között. Így a vízi áruszállítás körülményei is  megváltoztak, hiszen eddig a Mosoni Duna a Rába-torkolatig gőzhajóval járható volt, és onnan fel, a Rábán és Rábcán a hajókat uszályok vontatták. A szigeti gyárak ipari vízellátását kis ideig a Krajcáros hídon lefektetett vízvezetékek biztosították (és a világításhoz szükséges légszesz-csövek is itt futottak), de a híd 1907-es elbontásával ez megszűnt. Az olajgyári fejlesztések tovább folytatódtak A Rábca folyó egykori medrének helyén – földdel feltöltés után – pihenő parkot, a későbbi Bercsényi ligetet alakították ki.

Az 1906-os újabb olajgyári fejlesztések következtében nőtt a termékkínálat, megkezdődött a kókuszzsír előállítása is, de a gyár vízszükségletét biztosítani nagy feladatot jelentett. Győr városa több megoldással is készült, amit a Kohn-gyár vezetősége nem fogadott el, mert ragaszkodott a megfelelő mennyiségű és minőségű vízhez. Kutak ásásával nem lehetett a napi 5000 köbméter vizet tartósan szolgáltatni.

A Krajcáros híd elbontása után helyén egy töltésutat létesítettek a Rábca volt medrében, a Kohn-gyár előtt. A vízvezeték csöveket áthelyezték ideiglenesen a szigeti hídra, de gyorsan kiderült annak csekély áteresztő képessége. Így a vizet a révfalui vízhálózaton keresztül, a révfalui fahídon vezették át a szigeti új vízhálózat kiépítéséig. A Rábca feletti szigeti vashidat 1908 szeptemberében szállították át a Duna áthidalására a Szarvas utcai részre.

A Kohn-gyár vízellátása (Dunántúli Hírlap, 1907. március 10.):

A szigeti híd elszállítása (Dunántúli Hírlap, 1908. július 26.):

Az olajgyár és környéke 1912-ből, térképrészlet:

Híradás az olajgyár új fejlesztéseiről (Honi Ipar, 1906. július 15.):

Reklámhirdetés (Vegyi Ipar, 1906. szeptember 25.):

Még a régi helyén áll a szigeti vashíd, de a Rábcát már elterelték medréből (Vasárnapi Újság, 1908):

Lóth József festményén az olajgyárat és a betöltött Rábca-medret láthatjuk:

Az 1910-es évre a győri olajgyár jól prosperáló nagyvállalattá vált, és Kohn Ignác a továbbfejlődést a vállalat részvénytársasággá alakításában látta. A bevont tőkével fejlesztéseket hajtott végre, melyekkel újra nőtt a gyár területe, felépült az emblematikussá váló nagy olajgyári kémény, bővült az előállított termékek köre. A gyár következő időszakát egy hullámvasút-szerű erőteljes felfelé ívelés, nagy fejlesztések, majd hanyatlás követte, mely egészen a gyár megszűnését, leállását is eredményezte. Erről és az újraéledésről következő írásomban emlékezem meg.

Reklámhirdetés (Vegyi Ipar, 1910. május 30.):

Kohn Ignác arcképe 1930-ból (Győr megyei fejek):

Híradás a részvénytársasággá alakulásról (Vegyi Ipar, 1910. május 15.):

Némáné Kovács Éva

Felhasznált irodalom:

Bay Ferenc: A Győri Lloyd városáért és kereskedelméért 1856-1936. Győr, 1942.

Berecz Dezső: Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat Győri Növényolajgyárának (Győr, Bercsényi liget 18.) története. Bp., 1975. (kézirat)

Borovszky Samu szerk. Győr vármegye. (Magyarország vármegyéi és városai) Bp., 1908?

Győr: várostörténeti tanulmányok. Győr, 1971.

Kemény József: Vázlatok a győri zsidóság történetéből. Győr, 1930.

Matlekovits Sándor szerk. Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye 2. és 3. kötet. Budapest, 1897, 1898.

Palatinus József és Halász Imre szerk. Győr szab. Kir. Városi és Győr-Mosony-Pozsony k.e.e. megyei fejek. Győr, 1931.

Petz Lajos: Győr város zenei élete 1497-1926. Győr, 1930.

Szakál Gyula: Győr a modellváltó város. In: Győri Tanulmányok, 33. Győr a modellváltó város 1867–1918. Győr, 2011.

Szögyi G. Vilmos: Szögyi Győri naptára az 1897-es évre. Győr, 1896.

Völgyi Ferenc: Győr gazdasági élete 1867-től napjainkig. Győr, 1940.

Winkler Gábor - Kurcsis László: Győr, 1539-1939. Győr, 1998.

Helyi és országos sajtó

A képek forrása a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Helyismereti Gyűjteménye és egy térképrészlet a Régi Győr közösségi portálról.