A magyar jakobinus mozgalom ítéletei
2015 májusában volt 220 éve, hogy a Buda melletti Generális-kaszálón, amit ma Vérmezőként ismerünk, kivégezték a
magyar jakobinus mozgalom szervezőjét, Martinovics
Ignácot és vezetőit, Sigray Jakabot,
Hajnóczy Józsefet, Szentmarjay Ferencet és Laczkovics Józsefet. Néhány nappal
később további két társuk halálos ítéletét is végrehajtották. Őz Pál és Szolártsik Sándor ugyan nem töltöttek be vezető tisztséget a
szervezkedésben, de a perben olyan „szilárdan és hévvel” védték eszméiket, hogy
megjavulásukra semmi esélyt nem láttak vádlóik és bíráik.
A magyar irodalom olyan jeles alakjai pedig, mint Kazinczy Ferenc,
Batsányi János és Verseghy Ferenc pedig hosszú évekre távoli várbörtönökbe
kerültek. A Dr. Kovács Pál Megyei
Könyvtár és Közösségi Tér muzeális gyűjteményében található egy, a per
ítéleteit tartalmazó kötet, amely 1795-ben jelent meg Sententiae tam inclytae Tabulae Regiae Judiciariae, quam excelsae
Tabulae Septemviralis contra criminis laesae maestatis, seu perduellionis reos
latae címmel.
A Habsburg Birodalomban és Magyarországon is 1792-ben I. Ferenc
került a trónra, aki az előző két felvilágosult császárhoz és királyhoz, II.
Józsefhez és II. Lipóthoz képest konzervatívabb és tehetségtelenebb
uralkodó volt. Uralmát többek között a konzervativizmus és a cenzúra erősödése
jellemezte, sőt még külön rendőr-minisztériumot is szerveztek.
Ezen
időszakban a magyarországi „nagyobb városokban a már régebben is működő szabadkőművesek
mellett olvasókörök, klubok, titkos társaságok alakultak, ahol a tagok véleményt
cserélhettek, és olvashatták a francia újságokat”. Az 1789-es francia
forradalmat követő években többek között a magyarországi diákság és a fiatal
értelmiség egy része, valamint a radikális értelmiségiek figyelemmel követték a
forradalom eseményeit, lelkesedtek az eszmékért és a franciaországi
változásokért. Ezeket az embereket kortársaik jakobinusoknak nevezték, annak ellenére, hogy még a köztársaság
hívei is elvetették a forradalmi erőszakot. Azonban I. Ferenc éppen a
francia forradalom eszméitől megijedve szigorított a sajtószabadságon: minden
forradalmi nézetet hirdető röpiratot elkoboztatott, és a szerző ellen nyomozást
indítottak.
A magyarországi jakobinus mozgalom
szervezője és vezetője Martinovics Ignác, a korábbi ferences szerzetes, természettudós,
lembergi egyetemi tanár volt, aki nagy tudással rendelkezett, emellett óriási
ambíciók is hajtották. 1790-től álnéven írt politikai röplapokat, de 1791-től a
titkosrendőrség számára jelentéseket is készített, sőt még magát az uralkodót
is ellátta kéretlen tanácsokkal. Martinovics titkos megbízásokat és tiszteletdíjat
is kapott, azonban I. Ferenc hivatalba lépésével többé már nem tartottak
igényt szolgálataira, ezért röpiratot írt az uralkodó ellen, valamint kapcsolatba
került a magyar nemesi ellenállással és a radikális értelmiségi körökkel is. 1794-ben
pedig hozzálátott két titkos társaság szervezéséhez, amelyeknek céljait francia
és latin nyelvű kátékban foglalta össze. Martinovics
Ignác
volt a mozgalom főigazgatója, de a közvetlen irányítás az általa beszervezett
és kinevezett igazgatók, Hajnóczy József,
Szentmarjay Ferenc, Sigray Jakab és Lackovics János feladata volt.
A
korábbi katonatiszt Laczkovics János
(1750/54-1795), miután Pesten telepedett le, a hazai közélet egyik vezető
egyéniségévé vált. Martinovics javaslatára „1791-ben II. Lipót bizalmasai közé
állt, és titkos ügynökként tevékenykedett”. Azonban „I. Ferenc uralkodása
kezdetén végképp az udvar ellen fordult, és olyan röpiratokat tett közzé,
melyekben támadta a Habsburg-házat, az arisztokráciát és a klérust, s
lelkesedett a francia forradalom eszméiért”. Martinovics kátéját ő fordította magyarra.
A jogász Hajnóczy József (1750-1795)
számos latin és német nyelvű röpiratot írt, többek között „a jobbágyok
birtokjogának és az örökváltságnak a törvénybe iktatását követelte”. 1791-től
írásaiban terjesztette a francia forradalom eszméit. Ugyanebben az évben Pesten
ismerkedett meg egy szabadkőműves páholyban Martinovics Ignáccal, aki 1793 májusában „vonta be a titkos
szervezkedésbe”. 1793-ban a „latin nyelvre fordított jakobinus alkotmányt
terjesztette barátai körében”. Szentmarjay
Ferenc (1767-1795) a köznemesi családból származó jogász, politikus,
publicista, fordító többek között politikai röpiratokat és dokumentumokat is
fordított. Ő vonta be Kazinczy Ferencet
(1759-1831) a mozgalomba. Sigray Jakab
(1764-1795) jogász, a felvilágosodás híve. Jogot végzett, a Kőszegi Kerületi
Tábla titkára, később táblai ülnöke.
A Reformátorok Társaságának
tagjai ellenzéki nemesek voltak, akikkel Martinovicsnak az volt a célja, hogy „felkeléssel
szabaduljanak meg a Habsburgoktól, s hozzák létre a független magyar
köztársaságot”. A kátéjukban megfogalmazottak szerint „a nemesség továbbra is
megmarad, s csak a nemesnek lesz tulajdonjoga. A jobbágyok bérlővé alakulnak,
akik a föld nemesi tulajdonosával szerződést kötnek, s a bért pénzben,
terményben vagy munkával fizetik. Az országgyűlés felét a nemesek, másik felét
a nem nemesek választott képviselői alkotják”. Elképzelése szerint Magyarország
szövetséges köztársaság, azaz nemzetiségi jellegű tartományok föderációja
lenne.
A Szabadság
és Egyenlőség Társaságát „a jakobinusok, azaz a radikális demokraták
számára szervezte, akiknek a nemesség félreállításával végre kell majd
hajtaniuk a teljes polgári átalakulást. Kátéjuk Az embernek és a polgárnak oktató könyvecskéje címmel készült
el”.
Csak ők öten ismerték valamennyi belépett nevét. A szabályok szerint minden
tagnak két új tagot kellett beszerveznie. A szervezkedés 1794 nyarán zajlott,
ezen 3 hónap alatt kb. 200-300 új fő csatlakozott a két társasághoz, nagyrészt
fiatal nemesi értelmiségiek, de voltak köztük vezető megyei tisztviselők,
állami hivatalnokok, valamint írók, költők, sőt még nyomdász is.
Annak
ellenére, hogy a szervezkedés titokban zajlott, és mérsékelt hatásúnak volt
mondható, a császári titkosrendőrség felfigyelt Martinovicsék mozgalmára. 1794.
július 24-én Bécsben tartóztatták le Martinovics
Ignácot, aki részletes beismerő vallomást tett az előző hónapok történéseiről,
azonban
alaposan felnagyította a szervezkedés méreteit. 1794. augusztus 16-án tartoztatták le a négy igazgatót, majd év végéig további résztvevőket. Az igazgatókat és az elfogott
tagokat Bécsbe szállították kihallgatni, azonban ez ellen 13 vármegye
feliratban tiltakozott, ennek hatására novemberben Martinovicsékat visszavitték
Budára.
Martinovics
és társainak pere, amelyet Sándor Lipót
nádor végig figyelemmel kísért, 1794 decemberében, zárt ajtók mögött
kezdődött a Királyi Táblán. A felsőbírósági reformot követően
1724-ben „alakították meg Pesten egységes bíróságként a Királyi Curiát, amely a
Királyi Táblát és a Hétszemélyes Táblát foglalta magában”. A Királyi Tábla (Tabula Regia) egyrészt
szolgált az alsóbíróságok fellebbezési fórumaként, másrészt egyes pereket, mint
például a felségsértési ügyeket, rögtön ezen a bíróságon tárgyalták. A magyar
jakobinus mozgalomban részt vevőket felségsértéssel és hazaárulással vádolták. A
felségsértés „az államot megtestesítő
személy elleni támadással, ill. az ebben való közreműködéssel elkövethető
bűncselekmény”. A felségsértés megvalósulhatott „a király-, ill. személyén
keresztül – az ország elleni összeesküvéssel, merénylettel, ennek
megkísérlésével, egyetértéssel, az erről való tudomásszerzős estén a
feljelentés elmulasztásával, valamint belháború támasztásával”.
A
vádlottakat büntetlenség ígérgetésével vették rá arra, hogy beismerő vallomást
tegyenek, nevezzék meg a társaságok tagjait, olykor még azt is elhitették
velük, hogy a többiek már ellenük vallottak, azonban a büntetlenség ígéretét
nem tartották be. A felségsértést halálbüntetéssel, valamint vagyonelkobzással
torolták meg. Ez utóbbit megtorlási céllal vezették be, amelynek során az
elítélteket vagyontárgyaiktól véglegesen megfosztották. A magyar jakobinus
mozgalom perbe fogottjai közül 1795. április 20-án fejezték be a
kihallgatásokat, ezt követően Martinovicsot „mint az összeesküvés fejét, fő- s
jószágvesztésre ítélték”, további 18
vádlottat halálra ítéltek, ötöt felmentettek, a többiek hosszabb-rövidebb
börtönbüntetést kaptak. A
Királyi Tábla ítéletei ellen fellebbezni a Hétszemélyes
Táblánál (Tabula Septemviralis) lehetett. Ez utóbbi ítéletei ellen
fellebbezésnek helye nem volt. Kivételt jelentettek azonban a halálbüntetések,
amelyek esetében kötelező volt az uralkodóhoz kegyelmi kérvényt benyújtani. A
királyi kegyelem a „jogerősen elítéltekkel szemben gyakorolt jog” volt. Ebben a
perben a király 11 halálos ítéletet várfogságra
változtatott, így
többek, pl. Kazinczy Ferenc és Verseghy Ferenc is a királyi kegyelem
révén kerülte el a kivégzést. A Hétszemélyes Tábla döntése volt az is, hogy Martinovics Ignácot csak a négy
igazgató lefejezése után végezzék ki. Végül 1795. május 20-án hajtották végre
az öt vezető halálos ítéletét.
Az
ítéleteket tartalmazó könyv különlegességének nevezhetjük talán a címlapot
megelőző oldalt, amely a magyar jakobinus mozgalom tagjainak kapcsolati
viszonyait egy fa és annak levelein keresztül mutatja meg (a címlapon). A törzs
alján szerepel Martinovics neve, és a törzset egy vértől csöpögő kard vágja el.
A
kötetben nincsen oldalszám, ezért az egykori tulajdonos nem az oldalakat, hanem
a lapokat számozta meg, azonban nem következetesen: egyes oldalakat kihagyott,
vagy az egymást követő lapokat számozta meg. A megyei könyvtár állományában
található példány papírborítójának belső oldalán a kötet egykori tulajdonosa az
ítéletek súlyosságának sorrendjében tartalomjegyzéket készített, a latin nyelvű
nevek mellett feltüntette a kötetben szereplő ítéletek lapszámait, valamint magát
az ítéletet is. Ez utóbbit egy-egy szóval jelölte az összeállító: gladius jelentése kard, amely átvitt
értelemben a fejvesztés ítéletét jelentette. A carcer, azaz börtön a külföldi várbörtönre utal, ezek mellé az összeállító
leírta a kiszabott évek számát is. Absolutus,
azaz felmentett kifejezés azoknál szerepel, akiket végül felmentettek a vád
alól. Amennyiben megváltoztatták az ítéletet, az is szerepel a leírásban.
A
magyar jakobinus mozgalom tagjainak letartóztatása, elítélése és a büntetések
letöltése idején számos tragikus esemény is történt a vádlottak, az elítéltek
körében. Elfogatásukkor többen öngyilkosok lettek, volt, aki a per idején hunyt
el. Voltak, akiket halálra ítéltek, majd a királyi kegyelem várbörtönre
módosította ugyan az ítéletet, de a vádlottak a börtönben elhunytak. Az
összeesküvők között volt a tragikus sorsú nyomdász, Landerer Mihály (1760-1810) is. 1789-től volt művezető a családi
nyomdában, majd 1790-ben kibérelt Pesten egy nyomdát, hogy önállóan
működhessen. Landerer az 1790-es évek első felében számos politikai röpiratot
kiadott, természetesen a cenzúra engedélye nélkül. 1794-ben ő is belekeveredett
a magyar jakobinus összeesküvésbe. 1795-ben örökölte meg apja pesti és pozsonyi
officináját, azonban ebben az évben letartóztatták, és bíróság elé állították.
Két vádat hoztak fel ellene: az illegális nyomtatványok megjelentetését,
valamint a részvételt az összeesküvésben. Az elsőfokú ítéletet (10 év börtön)
megváltoztatva halálra ítélték, amelyet végül várfogságra módosították. A kufsteini börtönbe került, ahol 1801-ben
megőrült, 1805-ben szabadult.
Ősze Mária
Források: Wikipédia,
Jogi lexikon, Új magyar életrajzi lexikon és a Magyar művelődéstörténet lexikon
vonatkozó szócikkei. Katus László: Magyarország a Habsubrg Monarchiában
(1711-1918). In: Magyarország története főszerk. Romsics Ignác Bp. Akad. K.,
2011
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése