Bierbauer
Lipót (1841-1917)
100
éve halt meg Bierbauer Lipót fizikus, tankönyvíró, bencés
paptanár, kinek alakját már életében legendák övezték.
Tudományos ismeretterjesztő előadásai, bemutató kísérletei,
fény- és tűzijátékai révén a győri közéletben hamar
ismertté vált. Jelentős szerepet játszott a város
vízvezeték-rendszerének kialakításában, mely neki is
köszönhetően egészséges ivóvízzel látta el lakókat.
Bierbauer
Xavér Ferenc népes, szerető családba született Kőszegen
1841. november 9-én. Apja Bierbauer Mihály, anyja Spreitzenbarth
Julianna volt. Tanulmányait helyben, a kőszegi bencés gimnáziumban
kezdte, és másodszülött fiúként 16 éves korában, 1857.
szeptember 8-án lépett be a bencés rendbe. Ekkor vette fel a Lipót
nevet. Pannonhalmán teológiai tanulmányait befejezve 1864.
november 19-én pappá szentelték.
Húsz
éven át folytatott tanári pályáját a soproni Szent Asztrik
Bencés Gimnáziumban kezdte meg 1864-ben. Itt heti 14 órában
magyar nyelvet, földrajzot és természettant (fizikát és kémiát)
tanított. Szülőhelyén, Kőszegen 1865 februárjában tartotta
első miséjét. Az első soproni év után 1865-től két évig
Pannonhalmán volt hitszónok és főiskolai tanár. A természettan
és fizika újdonságaira fogékony fiatal pap az 1867-68-as tanévtől
az 1884-85-ös tanévig, tehát 17 éven át Győrött a Szent
Benedek-rendi Katolikus Gimnáziumban oktatott. Sokoldalúságát
jellemzi, hogy kezdetben német nyelvet, mennyiségtant és rajzot,
valamint műéneket és zenét tanított, majd az 1870-es évektől
természettant és vegytant is. Rendszeres adományokkal
gazdagította a győri főgimnázium múzeumát. 1868-ban például
vércsét, 1871-ben Kossuth bankjegyet, majd nevezetes műtárgyakról
68 db. fényképet ajándékozott, valamint egy magyar művésznő
babérkoszorúját is. 1876-ban Schemitz Károly Győr egyes
részeiről készített fényképekkel gazdagította a gyűjteményt.
Ekkor már ő volt a bencés gimnázium természettani szertárának
az őre is. A győri bencés iskolai értesítőben 1874-ben jelent
meg A nap-ról írt munkája.
Az
1874-ben megjelent győri bencés iskolai értesítő címlapja és
Bierbauer Lipót írásának első oldala:
Szívesen
és gyakran vállalta ismeretterjesztő előadások tartását
különböző csillagászati, fizikai és kémiai témakörökről,
melyeken kísérleteket is bemutatott. A dr. Karika Antal
kezdeményezésére 1870. június 10-én alapított Győri
Ismeretterjesztő Egylet aktív tagja volt, majd 1871-től
választmányi tag is lett. Már az egyesület második nyilvános
rendezvényén, 1870. november 20-án kísérletekkel kísért
felolvasást tartott az Északi fényről. Az 1872. november 3-án
mondott ismertetőjét a Schmidt-féle pörgettyűkről
és a szabad tengelyekről a Győri Közlöny 1872.
november 10-iki és 14-iki számában két részletben lehetett
elolvasni, ebben 12 kísérletet is ismertetett. 1871-ben bencés
tanárok tartottak felnőtteknek tanfolyamot, ahol Bierbauer Lipót a
súlyokról, kiterjedésekről, a hőmérők használatáról
beszélt, mondanivalóját higannyal végzett kísérlettel
támasztotta alá.
Gyakorlatias
szemléletét mutatta a Győri Közlönyben 1871-ben megjelent Miből
áll a bor, s hogyan kell azt czélszerűen kezelni? című
cikksorozata. Fehér Ipoly őt bízta meg 1872 szeptemberében, hogy
a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XVII. győri
nagy-gyűlésére készülő város és megye monográfiában a megye
borait mutassa be. Az eseményre 1874-ben megjelent Győr megye és
város egyetemes leírása kötet Borászat című fejezetében
Bierbauer a Győr környéki hagyományos szőlőtermelő vidékek
(Écs, Baráti, Tényő, Nyúl, Szent-Márton és Gyarmat) különböző
évjáratú borait vizsgálta, 26-féle mintát analizált fajsúly,
borszesz-, sav-tartalom, valamint egyéb alkotóelemek (pl. borkő,
ecetsav) szempontjából, összehasonlítva a neves külföldi és
hazai borfajtákkal. 1874 augusztusában a megyeházán megrendezett
győri termény- és iparkiállításon az 1873-as vegyszer nélküli,
saját módszerével javított borait és a maga készítette „házi
villámcsengő”-jét mutatta be.
Az
1874-ben Fehér Ipoly szerkesztésében megjelent Győr megye és
város egyetemes leírása címlapja, a Bierbauer Lipót-féle
Borászat kezdő soraival:
A
nők részére szervezett jótékonysági és ismeretterjesztő
előadás-sorozatokban is rendszeresen részt vett. 1873
márciusától Petz Vilma a győri kisdedvédő egylet javára
hetente háromszor 2 órás ismeretterjesztő előadásokat
szervezett meg nőknek az új
magán lányiskolájában, amelyek során Bierbauer Lipót a
természettani oktatást vállalta. 1873 novemberétől Svieczeny
Janka védnökségével a nők tudományos képzése az
ismeretterjesztő egylet szervezésében átkerült a Fehérvári
utcába, ahol Bierbauer szintén e tárgyat tanította.
Petz
Vilma arcképe (Rómer Flóris Művészeti és
Történeti Múzeum):
Petz
Vilma nőknek szervezett tanfolyamának előadói (Győri Közlöny,
1873. április 27.):
Az
1870-es évek legnagyobb tűzesete a Jankovits-féle új gőzmalom és
magtár kigyulladása és elpusztulása
volt. A Belvárosban a Schwarzenberg
utcában,
a Stadel-gyár
mögött 1874.
április 26-án keletkezett
hatalmas
tüzet
26 órán át oltotta a győri önkéntes tűzoltóság hat
szivattyúval. A vizet hozzá a 150 méternyi távolságban lévő
Dunából hydrophor segítségével nyerték ki, szállították oda.
A
későn észrevett tűzvésznél a malom megmentése reménytelennek
bizonyult. A tűzoltók a szomszédos épületeket sikeresen
oltották, míg Bierbauer Lipót és Abday Asztrik bencés tanárok
más önkéntesekkel életüket veszélyeztetve segítettek a roppant
mennyiségű gabona- és lisztkészlet egy részének
mentésében. Utána javasolta Bierbauer Lipót, hogy állítsanak
fel távsodronyt, mely a tűztoronyban levő harangot összekötné a
tűzoltó őrházzal, a bel- és külvárosi városházákkal, a
Győr-sziget és Révfalu községekkel. Vállalta a jelzőkészülék
elhelyezésének
tervezését és a karbantartását. Az egyszeri, 1000 forintos
költségekkel járó beruházásra az önkéntes tűzoltóegyletnek
nem volt pénze, így a kezdeményezés nem valósult meg.
Tudósítás
a tűzvészről (Győri Közlöny, 1874. április 30.):
Javaslat
a Jankovits-gőzmalom leégése után távsodrony alkalmazására
(Szabad Polgár, 1874. július 9.):
Egy
Hydrophor:
A
Győri Közlöny 1874. december 6-iki számában jelent meg A
Vénus bolygó átvonulása a nap előtt deczember 9-én című
írása, mely e ritka csillagászati jelenséget részletesen
tárgyalta. 1875 januárjában a színképi elemzésről beszélt,
majd november 28-án a győri ismeretterjesztő egylet 33. nyilvános
rendezvényén A métermérték ismertetése című
felolvasását tartotta. Bekerült pártoló tagként a társadalmilag
elismert, híres Győri Ének- és Zeneegylet választmányába,
kezdett ismertté válni.
1869-ben
megépült a fővárosban az ország első vízvezetéke. Ezt
Győr
városa is követni szerette volna, bizottságot alapított a
vízellátás megszervezésére, amelyet a Duna vizére alapoztak.
Ekkor Bierbauer Lipót a sajtóban jelentette meg kritikai
észrevételeit a tervvel kapcsolatban: „magát a vízvezetéket
mint hasznos, czélszerű intézményt a legmelegebben üdvözlöm...
de csak akkor, ha nemcsak sok, hanem egyuttal egészséges vízet is
fogunk kapni”.
A Győri Közlöny 1875. december 9-iki számában megjelent
Észrevételek a Győr
városában létesítendő vízvezeték ügyében
című írásában kifejtette, hogy szerinte és a mérések szerint
is a kis Duna vize olyan szennyezett, hogy ebből átszűrve sem
lehet egészséges ivóvizet
nyerni. A Győri Közlöny 1876. január 23-diki számában folytatja
a gondolatsort Még
egyszer a vízvezetékről
címmel. Ezekkel a kritikai írásaival a gondolkodás irányát
befolyásolta, így megkezdődött a harc a győri egészséges
vízért.
Részlet
Bierbauer Lipót Még egyszer a vízvezetékről című írásából
(Győri Közlöny, 1876. január 23.):
Bierbauer
Lipótról készült fénykép, a Pannonhalmi Főapátsági Múzeum
tulajdona:
Bierbauer
Lipót Vegytan című tankönyvének címlapja, a bevezető első
oldala:
A
Vegytan tankönyvének ismertetése (Fővárosi Lapok, 1876. június
15.):
Bierbauer
Lipót nagy látványtervező és -szervező is volt, különböző
rendezvényeken csodálhatták meg a fény- és világítási
megoldásait. 1874 pünkösdjén a Győri Jótékony Nőegylet a
színházban jótékony célú műkedvelő előadást szervezett,
melyen az ének- és zeneegylet, valamint a helyben állomásozó 19.
számú ezred katonazenekara lépett fel. A nagy sikerű, telt házas
rendezvényen Bierbauer Lipót az élőképek változatos fényű
megvilágításáról gondoskodott az ún. solar-fény használatával.
1876 augusztusában József főherceget pannonhalmi látogatásakor
Kühn Rajmund és Bierbauer Lipót több perces tűzijátékkal
köszöntötték, „az egésznek fénypontját a kolostortól nem
messze fekvő Boldogasszony kápolnának galván folyam általi
megvilágíttatása képezte. A fény mintegy a Kálvária halmán
lévő hármas kereszt aljából kitörni látszott”, míg a
templom torony felső gömbölyű része meteorként tündöklött a
nemzeti színekben játszó görögtűzben. 1877. március 2-án a
győri Szent Erzsébet Jótékony Nőegylet szegények segítésére
rendezett színházi előadásán az élőképeket fehér, sárga,
piros, lila és zöld színű villamos szénfénnyel világította
meg, ami szintén nagy látványosságnak számított.
Képeslap
a pannonhalmi Bencés Apátságról:
Részlet
a Pannonhalmi látogatás című cikkből (Győri Közlöny, 1876.
augusztus 31.):
Képeslap
a pannonhalmi Boldogasszony kápolnáról:
1877.
június 10-én a 120 tagú Bécsi Kereskedelmi Dalárda látogatott
el Győrbe hasonló számú kísérettel, több napra. Az ünnepi
eseményen a Szőlőkert előtti sétatéren a különböző
képleteket ábrázoló nagy sikerű tűzijáték Bierbauer Lipót
műve volt. A tűzijáték után a Tűztornyot bengáli tűzzel
világította meg, az egész város fényben tündökölt. 1878-ban a
Győri Iparos Kör és az Olvasó Egylet felolvasó estéiken
előadásokat tartott a mikroszkópról, vagy „A szem
csalódásai”-ról.
A
Bécsi Kereskedelmi Dalárda ünnepélye Győrött (Győri Közlöny,
1877. június 14.):
Holló
Alajos A győri Tűztorony című festménye (Rómer
Flóris Művészeti és Történeti Múzeum):
Beszámoló
a Győri Iparos Kör rendezvényéről (Győri Közlöny, 1878.
február 7.):
Győr
társasági életének aktív szereplője volt, például Némethy
Ernő királyi ügyész házi hangversenyén a Lammermoori Lucia
operából sextettet énekelt Ráth Zsigával és Némethy Ernőnével.
Választmányi tagja lett a Vargyas Endre elnökletével 1878
májusában megalakult Győrvárosi Torna-Egyletnek is,
bizottmányi tagja a dr. Kovács Pál elnökletével működő
Győrvárosi Szabadelvű Pártnak. 1878. szeptember 21-én a
győri Szent Erzsébet Jótékony Nőegylet szegények segítésére
rendezett színházi előadásán Palatin Gergellyel együtt
készítették az előképek megvilágítását. 1879 márciusában a
Lloydban tartott rendezvényről
így számolt be a Győri Közöny: „...a kaszinó nagytermében
ugy hullott a mennykő mint augusztusban a csillaghullás. Veszedelem
azonban nem történt, mert hát ott volt közöttünk Jupiter
tonaus, főtisztelendő Bierbauer Lipót tanár úr személyében, ki
mennyköveit úgy tudta regulázni, mint valami jó kocsis négy
szilaj csikaját, - oda ütött az mindenik, a hova ő akarta!”. A
villamosságról tartott érdekes előadását nagy közönség
hallgatta végig. 1879-ben a Győri Színpártoló Egylet
választmányi tagja is lett.
1878-79-ben
megjelent a Gross Gusztáv nyomda kiadásában a Physika
a középtanodák felsőbb osztályainak használatára
írt tankönyve két részben. Dr. Németh Antal így méltatja a
Győri Közlöny 1879. augusztus 20-iki számában: „E könyv első
magyar tankönyv, mely a korszerű természettant a középtanodák
fölső osztályai számára tárgyalja.”
Győri
Közlöny, 1878. április 11.:
Közben
folytatta küzdelmét az egészséges ivóvíz-hálózat
kiépítéséért. 1879 júniusában felszólalt a városi vízvezeték
ügyében tartott bizottsági ülésen, melyen tiltakozott, hogy az
egészségtelen dunai vízre alapozzák a kiépítendő vízhálózatot,
helyette a természetes, átszűrt talajvizet, a Kiskúton fúrt
forrásvizet ajánlotta. Véleményét alátámasztotta Junker
Károly építészeti tanácsos szakvéleménye is.
Győri
Közlöny, 1879. június 8.:
1880.
április 14-én Győrött a Megyeháza udvarán felakasztották
Takács János péri rablógyilkost. Ő 1878 decemberében társával
együtt brutálisan ölt meg két asszonyt, azonban az ítélet
meghozása előtt a börtönben a másik bűnös meghalt, így
egyedül maradt a pere
végére. A kiküldött hóhér felakasztotta, a halálát többen
végignézték, dr. Sikor József törvényszéki orvos a halál
beálltát megállapította. Az ítéletvégrehajtás után a
halottat kocsin a győr-újvárosi kórházba szállították, ahol
Bierbauer Lipót hatósági engedéllyel végzett rajta kísérletet,
és elektromágneses készülékkel (a defibrillátor előzménye)
újraélesztette. Ezzel azonban nagy probléma keletkezett. Az
újraélesztett rablógyilkost utána a kórházban ápolták, az
országban pedig a jogászok lázasan kutatták a megoldást, hiszen
egy bűnért büntetését megkapó személyt még egyszer nem
ítélhettek
el. Végül egy nap múlva Takács János újra, immár
véglegesen meghalt.
Horváth
Árpád A megkésett világhír című
könyvében szintén leírja az akasztás és az újraélesztés
történetét. Állítólag az 1878 végén Győrbe visszatért
Jedlik Ányosnak a kísérlet előtt Bierbauer Lipót
elmondta, hogy a frissen kivégzett gyilkoson újraélesztést
szeretne folytatni úgy, hogy először a nagy mágneselektromos
géppel alacsonyfeszültségű áramot, majd a Ruhmkorff-indikátorral
nagyfeszültségűt vezetne a testbe. Jedlik tiltakozott, hogy
készülékét ilyen célra használja fel Bierbauer. Ez eset után
barátságuk megromlott, pusztán köszönőviszonnyá alakult. Az
újraélesztett gyilkos ügyében maga a király hozott döntést.
Állítólag I. Ferenc József táviratban közölte, „elégséges,
ha valakit egyszer kivégeznek, ha lehet, tartsák életben”.
Beszámoló
az újraélesztett gyilkos haláláról és a kivizsgálás
megkezdéséről (Győri Közlöny, 1880. április 18.):
Petz
Aladár könyve a győri újraélesztésről:
Kis
Újság, 1930. június 22.:
1880.
augusztus 25-én a Szombathelyen megrendezett Magyar Orvosok és
Természetvizsgálók Nagy-gyűlésén a természettani
szakcsoportban Jedlik Ányos és Bierbauer Lipót tartott előadást.
Majd az 1882-es vándorgyűlésen Bierbauer bemutatta villamos
stroboszkópját, mely mozogni látszó ábrát produkált oly módon,
hogy homorú tükör és szikrainduktorral kibocsájtott szikrafény
segítségével a centrifugára szerelte ábráját. 1880-ban
természettant és vegytant tanított Vargyasné Petz Vilma polgári
lányiskolájában is. Egyre több egyesületbe hívták meg
tiszteletbeli vagy pártoló tagnak. Például 1881-ben a Győri
Katholikus Legényegylet tiszteletbeli tagjául választották, a
győri Vöröskereszt-egyletének is tagja lett 1882-ben,
1883-ban a győri Műkedvelői Kör és a Győrvárosi és
Megyei Kisdedvédő Egylet tagja, valamint a Győri Ének- és
Zeneegylet tiszteletbeli tagja lett. 1882-ben a pénzügyi
fedezet hiányában elhalasztott vízvezeték építésének terve
újra előkerült. Az akkori állapotokról, a talyigások által
Dunából kimért víz minőségéről, a hozzájutás és
felhasználás nehézségeiről a helyi sajtó is beszámolt.
A
győri vízvezetékről (Győri Közlöny, 1882. november 30.):
Bierbauer
Lipót ötlete volt, hogy a város tehetős polgárai alakítsanak
részvénytársaságot, és bocsássanak ki részvényeket a
vízhálózat és vízmű létesítésére. Állandó próbafúrásokat
végzett, hogy kiderítse, honnan lehet a város talajából jó
minőségű és nagy mennyiségű vizet kinyerni.1883 márciusában a
Győri Közlönyben többször megjelent a felhívás, melyben a 150
ezer forint részvénytőke beszerzése céljából 1500 darab 100
forint névértékű részvény jegyzésére szólították fel a
lakosságot: „Nem kérünk senkitől áldozatot, hiszen a
befektetett tőke tisztességes hasznot hajt, és kiki saját jólétén
javít... Tegye meg mindenki kötelességét, melylyel önönmaga és
a társadalom iránt tartozik, és sok nemzedék fogja áldani
mindazok emlékét, kik a vízvezeték létesítéséhez
hozzájárultak.” Az alapítók 200 részvényt jegyeztek, Back
Herman malomtulajdonos pedig 25 ezer forintot ajánlott fel. Az
április 15-diki határidőre így is csak 900 részvény kelt el.
Ekkor gróf Khuen Héderváry Károly főispán körlevélben
értekezletre hívta össze Győr polgárait a vízvezeték ügyében.
A május 3-diki értekezleten elhangzott, hogy május 10-ig
hosszabbítják meg a jegyzés határidejét. Nyolc alapítótag
párosával indult a négy körzetre felosztott város utcáin lakók
megkeresésére részvényjegyzési gyűjtő ívekkel, köztük
Bierbauer Lipót is. Pár nap alatt sikerült nemcsak a hiányzó
részvényeket eladni, hanem még túljegyzés is lett, a május
15-diki alakuló értekezleten 1545 részvényest jegyeztek fel. A
június 7-diki alakuló közgyűlés után Frischauf Kandid
bécsi mérnök terve szerint hamarosan elkezdődött a győri vízmű
építése.
Felhívás
Győrváros közönségéhez (Győri Közlöny, 1883. március 18.):
Cégbejegyzés
(Központi Értesítő, 1883.december 6.):
Bierbauer
Lipót javaslatára a kiskúti ligetben a kavicsrétegre ma is működő
7 méter mély ásott kutat telepítettek, mely 1883. július 18-án
készült el. Ott kazánházat, gépházat, szolgálati lakásokat
létesítettek. 1883. augusztus 7-én megkezdődött a Kiskúti telep
és a Budai utcai víztorony, valamint a vezetékek kiépítése.
Kiskútról mintegy 2 km hosszú csővezeték szállította a vizet
az ugyanakkor megépült Budai úti víztoronyba, ahonnan előbb a
Belváros, majd Újváros és Sziget felé is szolgáltattak
ivóvizet. A víztorony akkori űrtartalma 330 köbméteres volt, ma
átalakított ipari vizet szolgáltat. Szintén ma is üzemel az
akkor épült 12 km-es csőhálózat legnagyobb része. 1884. június
15-én adták át a vízművet a közönségnek, és egy hónapra rá
már 230 ház volt a hálózatra kötve.
1884-ben,
a vízmű átadásakor jelent meg Bierbauer Lipót Emlékirata
a Győri Vízvezetéki RT. kiadásában, melyben az egészséges
vizet biztosító vezetékes vízszolgáltatásért folytatott
kilencéves küzdelmét írta meg. Előszavában olvashatjuk:
„Lépésről lépésre emelkedni, a haladás zászlaját fennen
lobogtatni honpolgári kötelesség. Életrevaló társulatok,
intézmények, mind megannyi tényezők egy város szellemi és
anyagi műveltsége s jólétének emelése érdekében. És ki meri
tagadni, hogy a vízvezeték akár közegészségi, akár
közbiztonsági tekintetben Győr városát a haladás magasabb
színvonalára emeli?”
Győr
a vidéki városok közül – Budapest után – elsőként
létesített polgárainak összefogásával vízművet, mellyel
kapcsolatban az egyéves évfordulón a Győri Közlönyben e sorok
jelentek meg: „Mindannyiok közt azonban legfőbb tisztelet és
elismerés adassék főtisztelendő Bierbauer Lipót urnak, aki az
ügynek egy egész évtizeden keresztül hatalmas bajnoka, szivós
kitartása s akadályokat leküzdő harczosa volt mindaddig, mig csak
kedvencz eszméje diadalra nem vergődött. Tartozunk az igazságnak
azzal, hogy kiemeljük, miként a győri vízvezetéki mű
létesülésének legfőbb dicsősége az ő nevéhez fűződik s
vesse bárhová sorsa, a győriek mindenkor hálával emlékeznek meg
róla. Azért is nyájas olvasó, aki iszod a győri vízvezeték üde
forrásvízét, el ne feledd néha napján a jól eső érzés
kifejezését azzal az áldó mondással is megtetézni: -
Dicsértessék Bierbauer Lipót!”
Győr első víztornya a Budai úton:
Győr első víztornya a Budai úton:
Bierbauer
Lipót emlékirata címlap és bevezetés, 1884.:
Bierbauer
Lipót fényképe a Pannon-Víz Zrt. jubileumi
évkönyv a 130. évfordulóra 1884-2014 című
kötetből:
Konyhai
mosdó reklám (Győri
Közlöny, 1884. június 19.):
A
győri vízvezetéki részvénytársaság közgyűlése, Győr,
január 28. című cikkből adatok a győri
vízvezeték használóiról (Győri
Közlöny, 1886.
január 31.):
Sok
helyen olvashattunk
arról, hogy Bierbauer Lipót volt a győri telefonhálózat
megalapítója, ugyanis már az 1870-es években a bencés rendházat
a Radó-szigeten álló színházzal telefonvonallal kötötte össze.
E feltevés forrása Saly Brunó
róla
írt ismertetője, mely A
Pannonhalmi Főapátság története
6. b. kötetében jelent meg. 1917-ben, halála után írta róla
Saly Brunó: „Kutató,
fürkésző ész, kitűnő szorgalmú és fáradhatatlan munkás. A
gyakorlat embere, a ki physikai tudását a laboratóriumból az
életbe viszi. Ez a törekvés, hogy az elmélet eredményeit az
életben kell megvalósítani és ezzel a magyar kultúrát emelni,
egyik fő jellemvonása. Ez a gyakorlati érzék vitte őt arra, hogy
már a hetvenes években Győrben telephonnal kötötte össze a
főgymnasium physika szertárát a színházzal, a bencés székház
egyes szobáit: villamos ívfénnyel világította meg a Széchenyi
teret, a győri színpadot.”
Győrben
a telefonhálózat 1891-ben létesült.
Mayer Farkas
Bierbauer
Lipótról írt rövid szócikkében az iskolai szertár és a vele
szomszédos épületben levő rendház
telefon-összeköttetéséről
írt 2004-ben. Tarcsay László
a 100
éves a győri telefonhálózat
című,
1991-ben megjelent könyvében a
győri telefonhálózat megépítése előtti korszakról így ír:
„Győrben,
illetve Győrből 1877 decemberében folytattak először
telefonbeszélgetést. Ezek
kísérleti távbeszélgetések voltak, amelyeket Salamin Leo, a
soproni főreáliskola igazgatója szervezett meg. Ő az első
kísérleti távolsági beszélgetést az országban, Bécsben
vásárolt készülékekkel, vasúti távíróvezetékeken,
Sopron-Pinnye vasútállomások között folytatta. Ezt követte a
Sopron-Győr között létesített távbeszélő kapcsolat… A
második alkalommal – ugyancsak még a közhasználatú hálózat
kiépítése előtt – a magyar kir. Posta végzett
próbabeszélgetést Győrből. Abban az időben építette meg a
posta az ország első távolsági oszlopsorát Budapest és Bécs,
illetve az országhatár között. Ekkor a próbabeszélgetések a
Budai országút és a Fehérvári út sarkon lévő víztorony és
Budaörs között hangoztak el. A cél több gyár termékéből
válogatott tizenegyfajta készülék minősítése volt. Az időpont
1889. október 24. és 26.”
A
technika fejlődésének
eredményeképpen 1881
májusában
adták át a világ hatodik telefonközpontját Budapesten
a
Fürdő utcában.
Bierbauer
Lipótot a friss találmányok,
újdonságok
érdekelték, és gyakorlatban
is törekedett megvalósításukra. A
Győri Kaszinóban (Lloyd épületében) 1884. március 19-én
tartott előadást A telefon
és mikrophon
címmel, majd
egy év múlva szintén ott felolvasás mellett végzett
kísérleteket a
„Telephon”-nal.
Hírek
a telefonról szóló előadásairól
(Győri Közlöny,
1884. március
19. és 1885. március
22.):
Részlet
Schuber János és Márkus Ágoston mérnökök jelölésével a
győri telefon-hálózat kiépítésének
térképéről 1893-ból:
1884-ben
jelent meg a
győri Gross
Gusztáv Nyomda
kiadásában Bierbauer Lipót A
fizikának elemei, a középtanodák számára 348 ábrával
kötetének 3. átdolgozott,
javított kiadása
és a Csillagászat. Toldalékul a
fizika elemeihez a
középtanodák számára 21 ábrával
kötete. 1884
februárjában a Szabadelvű Párt tagjaként városi
önkormányzati képviselő lett 1890-ig, amikor lemondott e
tisztségről. Alelnöke a Győri Szépítő Egyletnek is,
melynek célja a város parkjainak rendbetétele volt. Az 1885-ben
megalakult Győri Női Iparegylet (Városház utca,
Friedmann-féle ház) elnökeként feladatául a női ipariskola
létesítését tűzte ki. 1886-ban gróf Batthyány Lajosné
Andrássy Ilona grófnőnek mutatta be a kezdő intézet, a helybeli
női ipariskola kézimunka kiállítását.
Bierbauer
Lipót is új városi képviselő lett (Győri Közlöny, 1884.
február 19.):
Győri
Közlöny, 1886. március 4.:
1885
júniusától a tanítás helyett 27 éven át gyakorlati feladatokat
oldott meg mint a bencés rend gazdaságainak egyik irányítója,
szervezője. Először a bencés rend pannonhalmi jószágkormányzója,
hamarosan a veszprémvarsányi kerület gazdasági vezetője lett. A
Győrvidéki Gazdasági Egyesület (a megye gazdasági
életének irányító szervezete) választmányi tagja maradt az
1910-es évekig. Intézkedéseinek köszönhető, hogy 1890
szeptemberében Sikátor községben csak 26 ház égett le, s nem az
egész falu. A városból elköltözve a győri társadalmi életben
vállalt szereplése csökkent. 1890-ben a Győri Vízvezetéki
Részvénytársaságban igazgató-választmányi tagsága ugyan
megmaradt, de cégvezetői jogosultsága Meiszner Ernőével együtt
megszűnt. 1893-tól szakértőként segítette a pápai vízmű
létesítését, melyet 1894-ben adtak át. Tiltakozott az
anyakönyvezés állami kézbetétele és Fenyvessy Ferenc
országgyűlési képviselő egyházpolitikája miatt. 1898
júniusában Lóskay Jeromos halálával felmerült, hogy Vasary
Kolos hercegprímás esetleg kinevezi a hercegprímási uradalmak
kormányzójául, mert „Bierbauer Lipót, a varsányi benczés
uradalom kitűnő szakértelmű kormányzója”. Végül gazdasági
tanácsosi címmel a Pannonhalmi Főapátság jószágkormányzójaként
Tarjánpusztáról az uradalmat irányította. 1898. augusztus 5-én
ő adta össze Emília húga lányát, Sziklay Paulát Zulawski Béla
főhadnagy, alreáliskolai tanárral a kőszegi plébániatemplomban.
Bierbauer Lipótról készült fénykép, a Pannonhalmi Főapátsági Múzeum tulajdona:
Bierbauer Lipótról készült fénykép, a Pannonhalmi Főapátsági Múzeum tulajdona:
Tudósítás
a sikátori tűzről (Budapesti Hírlap, 1890. szeptember 12.):
Politikai
szereplése (Dunántúli Hírlap, 1895. február 10.):
1913-ban
nyugalomba vonult és Tihanyban a bencés rendházban élt, időnként
meglátogatta a rend kezelésében álló balatonfüredi gyógyfürdőt.
76 éves korában itt, Balatonfüreden halt meg 1917. február 7-én.
Közvetlenül halála után, még 1917-ben Farkas Mátyás
polgármester javaslatára Lóth József festőművésszel
Győr városa készíttetett portrét a győri vízvezeték
létesítőjéről, Bierbauer Lipótról. A képet a városi
tanácsteremben helyezték el, és 1945 után a Xantus Múzeumba
került. Jelenleg a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
Képzőművészeti Gyűjteményében
található. 1927-ben a
Széchenyi téren létesítendő szökőkutat
nevezték volna el
róla.
2011-12-ben
restauráltatták
és egyben digitalizálták a
Pannonhalmi Főapátság fotótára
rendi arcképcsarnokának,
a
Benedictina gyűjteménynek
egy részét, köztük Bierbauer
Lipótról készült
fényképet is.
2015-ben
Győr Megyei Jogú Város
Önkormányzatának Közgyűlése 31/2015. II. 27. közgyűlési
határozattal Bácsán a
0597, 0598, 0611/5 és 0613 helyrajzi
számú utakat Bierbauer
Lipót utca elnevezéssel látta
el. A Pannon-Víz
Zrt. 2016-os
ünnepélyén a
Győri Vízvezetéki Részvénytársaság alapítására
emlékezve készült
az a felvétel, amelyen Maszlay
István
színművész
elmondta
Bierbauer
Lipót bencés szerzetes Emlékiratában
leírt beszédét,
mely az interneten
meghallgatható.
Bierbauer
Lipót halálának híre (Dunántúli Hírlap, 1917. február 10.):
Megemlékezés
a haláláról (Pápa és Vidéke, 1917. február 18.):
Dunántúli
Hírlap, 1927. augusztus 12.:
Lóth
József festménye Bierbauer Lipótról, a Rómer
Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Képzőművészeti
Gyűjteményéből:
Némáné Kovács Éva
Felhasznált
irodalom:
A
győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium - jubileumi évkönyve,
1626-1976. Szerk. Bánhegyi Miksa. Győr, Czuczor Gergely Bencés
Gimnázium, 1977.
A
Pannon-Víz Részvénytársaság jubileumi évkönyve a 120.
évfordulóra 1884-2004. Szerk. Tóth Gyula. Győr, Pannon-Víz,
2004.
A
Pannonhalmi Főapátság története, 6/b. köt. : a rend új kora,
új munkaköre 1802-től napjainkig. Szerk. Sörös Pongrác.
Budapest, 1917. 1187 p.
Bánóczy
Gyula: A győri vízvezeték. Különlenyomat az Orvosi Hetilap 1886.
évfolyamából
Bierbauer
Lipót: Emlékirat a vízvezetéki műnek 1884.
évben történt megnyitása alkalmával. Győr, 1884.
Bulkai
Lajos: A Győri Víz- és Csatornaművek 75 esztendeje. Hidrológiai
Közlöny 1959. 3. szám 180-189. old.
Horváth
Árpád A megkésett világhír. Bp.,
Móra K., 1980.
Horváth Árpád: Bierbauer Lipót és Fehér Ipoly, a tudós szerzetesek. Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, diákpályázat.
Jubileumi évkönyv a 130. évfordulóra, 1884-2014. Győr, Pannon-Víz Zrt., 2014.
Lanczendorfer Zsuzsanna: A győri csuda.
Jubileumi évkönyv a 130. évfordulóra, 1884-2014. Győr, Pannon-Víz Zrt., 2014.
Lanczendorfer Zsuzsanna: A győri csuda.
Magyar
Katolikus Lexikon szócikke Biebauer Lipótról.
Maszlay
István előadásában Bierbauer Lipót beszéde, elhangzott 2016.
augusztus 10-én.
Nyugat-Pannonia
tűzoltóegyesületei, 1888-1923 : Győr-Sopron megye és Burgenland
közös kiállítása,Győr, 1988.8.22 - 1988.9.30., Eisenstadt,
1988.10.13 - 1989.1.29. Győr, Xántus János Múzeum, 1989.
Petz
Aladár: Győr Szabad Királyi Város Szentháromság Közkórházának
múltja és jelene, 1749-1928. Győr, 1929.
Salgó
Károly: A Győri Önkéntes Tűzoltó-Testület Története:
1870-1920. Győr, Győri Önkéntes Tűzoltó-egylet, 1922.
Szilágyi
Gyula: Győr Sz. K. Város vizei különös tekintettel a
vízvezetékre. Győr, Vízvezetéki Részvénytársaság, 1887.
Szilágyi
Gyula: A győri vízvezető mű. 8 p. Különlenyomat az Egészség
1887-es számából
Tarcsay
László: 100 éves a győri telefonhálózat. Sopron, Soproni
Távközlési Igazgatóság, 1991.
A képek forrása:
Az
illusztrációk a Dr. Kovács Pál Könyvtár és
Közösségi Tér helyismereti
gyűjteményéből, a Rómer Flóris Művészeti és
Történeti Múzeum Képzőművészeti gyűjteményéből, valamint a Pannonhalmi Főapátsági Múzeumból származnak.
A
9.
kép
a Wikimedia
Commons
szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői
jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a
szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése