Különleges csemegével kedveskedett a Hangraforgó Klub a közönségének június 3-án a megyei könyvtár Központi Könyvtárának klubjában: egy távolra szakadt, az angolszász világból hazalátogató művész, Savanya István dalszerző, előadó volt az est vendége.
Savanya István hosszú évek óta Kanadában él, a ’90-es években egy magyar irodalmi színpad vezetőjeként tevékenykedett. Jelenleg magyarországi koncertkörúton vesz részt, ennek keretében látogatott el hozzánk. A Hangraforgó együttessel történő ismeretségük mintegy hét évvel ezelőtti időre tehető, az InternetVers Fesztiválnak köszönhetően kerültek egymással kapcsolatba. Savanya István mély hivatástudattól áthatott művész, közvetlen ember. Művészi krédójának lényege: a világot, ha csak jottányival, de jobbá tenni. Ez inspirálja alkotói-előadói pályáját.
A Hangraforgó Klub vendégei már megszokhatták ugyan az összejöveteleken a hangszerek tömegét és azok alkotó művészi használatát, de a mostani előadáson a színpad képe egy valódi hangszerarzenál formáját öltötte. A vendégelőadó egy sor különleges zenei szerszámmal ismertetett meg bennünket, kezdve egy hawaii hangszerkülönlegességtől az amerikai citeráig, melyet citeraként hangolunk fel, de gitárként pengetünk. Ránézésre a laikus azt hinné, hogy gitárral áll szemben. Szerepet kapott az este a koboz, valamint a Hangraforgóéktól megszokott többféle gitár, hegedű és az elmaradhatatlan csodálatos furulya is.
Az elhangzott megzenésített költemények számos témát öleltek fel, sokféle hangulati hatást váltottak ki, s méltán találtak utat a hallgatóság szívébe. Milyen ihletforrások ösztönözték a szó és a hang művészeit, hogy rögzítésre, komponálásra és embertársaik felé történő közvetítésre inspirálják? A szerelem, az időjárás kiváltotta pillanatnyi rácsodálkozás életérzése mint motiváló erő, komoly szerepet kapott.
Egy – jelképesnek is tekinthető – álom erősítette meg Savanya Istvánt abban, hogy nem szabad „félretenni a lantot”, az általa járt út az igazi, továbbra is szolgálja verssel, dallal az emberiséget, hogy élhetőbbé, emberibbé tegye a világot. Az intimitás sem hiányzott az estből, a költő mesélt azokról a belső mozgatóerőkről, melyek az egyes művek megalkotásához vezettek. Megtudhattuk azt is, hogy a ma már huszonnégy éves fiát még csecsemőként milyen dallal ringatta álomba.
Alkotói Énje nem feledkezett meg a gyökereiről, melyek Szegedről sarjadtak ki, ez a város képviselte gyermek- és ifjúkorát; a rendezvényen megszólaló művéből megtudhattuk, mit jelentett és jelent számára ma is a város: a szőke Tisza folyót, a Dóm teret, az egyetemet, megannyi kedves emléket. A költő reménye és feltett szándéka, hogy vendéglátóit egyszer majd ő is házigazdaként fogadhatja Kanadában, mivel a Hangraforgó együttest szakmai és emberi kvalitásai miatt „kiválasztottaknak” tartja, és úgy gondolja, hogy velük a kanadai közönségnek feltétlenül meg kell ismerkednie.
Az est második része a házigazdaéké volt, akik ezúttal is a várakozásnak megfelelően magas szintű produkciójukkal kápráztassák el közönségüket. Faggyas László dinamikája, erőteljes énekes előadása hangszertudásával ötvözve ismét feledhetetlen élményt nyújtott, hatásosan kiegészítve F. Sipos Bea mesésen szép, lágy énekhangját és hangszervirtuozitását. Ezúttal egy reprezentatív válogatást hallhattunk tőlük a XX. század költői terméséből: Ratkó József és Kányádi Sándor munkásságából csakúgy tallóztak, mint Szőke István vagy Nagy László költeményeiből, de elhangzott például az együttes nevét viselő Radnóti Miklós költemény, a Majális.
Olyan témák sorjáztak műsorukban, mint az ifjúkor lezárása, a hazaszeretet, a szerelem. Pilinszky János egyik istenes versének kortársi parafrázisát is megzenésítették, valamint a hallgatók abban a különleges „kiváltságban” is részesülhettek, hogy először hallgathatták meg a reformáció ötszázadik évfordulójára komponált dallamukat.
Csiszár Antal
Fotók: Molnár György,
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja
A rendezvényről ide kattintva még több képet talál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése