Szabó Magda könyvei leginkább attól sajátosak, ahogyan
szereplői lelki életét, vívódásait, hangulatváltásait megjeleníti. Mondják meg
Zsófikának című regénye kifejezetten kamaszokról és kamaszokhoz szól.
Gondolatébresztő, szórakoztató és tanulságos. Milyennek látja a felnőtt a
gyermeket és a gyermek a felnőttet; ismeri-e igazán a szülő azt, akit a világra
hozott; tud-e nevelni az elméleti pedagógus, ha csak könyvből ismeri a
gyerekét? - ezekre a kérdésekre keresi a választ. Az események folyamán a főhős
rájön, hogy nem a szavak értelme, hanem a tettek a legfontosabbak.
Zsófika, a regény főszereplője nem eminens tanuló, látszólag
mindig bajt okoz, esetlenül csetlik-botlik a világban. Egyetlen ember volt, aki
mindig megértette őt, az apja. "Élete utolsó percében is rá gondolt...
miután rosszul lett, csak egyetlenegyszer szólalt meg már, azt mondta:
"Mondják meg Zsófikának." Valamit üzenni akart neki, de mit? Már nem
tudta befejezni a mondatot."
Zsófi mindenáron meg akarja tudni a mondat másik felét is.
Kinyomozza apja utolsó betegét, aki nem más, mint saját iskolájának
barátságtalan portása. Pista bácsi bokatörés miatt ágyhoz kötött. Zsófi,
leküzdve rémületét, gondozni kezdi az öreget, aki kezdetben kétbalkezes, de
szemfüles, keresni akaró gyereket lát benne. A kislány senkinek sem árulja el
titkát, mert úgy látja, hogy senki sem érti meg. Legjobban az anyja ismeri
félre, aki az elméleti pedagógia tudósa. Az önállóság útját járó gyermek sok
izgalmas, szívszorongató és néha megmosolyogtató kalandba keveredik, kever
másokat is. A bonyodalmakból végül is általános iskolai tanárnője menti ki.
Édesapja csonkán maradt mondatának hiányzó felét új barátai,
igazi énjét végre felismerő régi ismerősei, rokonai magatartásában, saját
élményeiben és tapasztalataiban találja meg. Zsófika nemhogy kitűnőre vizsgázik
emberségből, helytállásból, de ösztönös gyermeki ráérzéssél
"beleszól" a felnőttek életébe…És ami a legfontosabb, közben igazi
társakra, barátokra lel a felnőttek között.
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, együtt nevethetünk,
sírhatunk a szereplőkkel. Zsófika monológjai, gondolatai akár a sajátjaink is
lehetnének.
Szilvási-Szabó Éva
