könyv, film, zene, rendezvény egy helyen

2019. december 12., csütörtök

Helytörténeti kalandozások 141.

Liszt Ferenc győri hangversenye


A győri Liszt Ferenc utca 13. alatti Vármegyeháza hatalmas, klasszicizáló épülettömbje eredetileg ferences templom és kolostor volt. Amikor 1786-ban II. József rendeletére feloszlatták a szerzetesrendeket, a kolostorban katonaiskolát helyeztek el, a templomot pedig raktárrá alakították. 1826-ban az épületegyüttes árverésen Győr város tulajdonába került. Ekkor építették át megyeházának, a templomhajó lett a közgyűlési terem, amelynek ablakai a Nefelejcs utcára néznek: itt adott hangversenyt Liszt Ferenc 1840. január 16-án.


A világsikereinek teljében magyarságára rádöbbent, 29 esztendős Liszt gyermekévei után először tért vissza Magyarországra. 1840. január elején Pesten adott történelmi jelentőségű hangversenyeit követően, egy egész éjszakát a postakocsin töltve, 16-án reggel érkezett Győr határába, ahol a város vezetősége díszkísérettel várta. Távolabbi falvakból is összesereglett nagy tömeg előtt a Széchenyi téren zajlott le a hivatalos fogadás. A megyeháza nagytermében este 6 órakor Liszt öt részből álló hangversenyt adott.

Fáklyás hajdúk álltak a megyeház kapujában írta korabeli források nyomán Bay Ferenc győri helytörténész , ahol a megye és a város vezető személyiségei várták Liszt Ferencet. Láthatóan meghatva lépdelt fel a lépcsőkön az éljenzés lelkes sorfala közt. Majd kitárultak a nagyterem szárnyas ajtói, és a karos és koszorús gyertyatartók fényözöne köszöntötte a díszmagyarban megjelent művészt.

A Honművész tudósítóját ilyen patetikus szavakra ihlette Liszt zongorajátéka: „Vágy-csillámmal szegződött minden szem az emeltt helyen álló két zongorára, s a jelenési idő teltével kitörtt örömteli harsány tapsos „éljen” köszönté a magyar disz-öltözetü művészt. A bűvszer megzendült s most hangtengert, majd kéjpatakot teremte elő a remekül merészkedő ügyes kéz. […] egyformán végtelen hatalmu úr ő zongorája s az emberi érzelem felett.

A hangversenyen Liszt a Hexameron-variációkat, saját átiratában Bellini: Puritánok című operája alapján írt Ábrándját és Mercadantétól a Donna cariteát játszotta. Brányi Fanni és Vász Lujza egy Schubert-dalt és egy Bellini-áriát énekelt Liszt zongorakíséretével.

Adjuk át ismét a szót a Honművész tudósítójának: „Magában érthető, hogy mindenik csuda-müve után sokszoros, de az egésznek végeztével mind addig nem szünő „éljen” harsogott, míg előbbi helyét ismét el nem foglalá. Rákoczi-indulóját kezdé most, de harmadik fogása az örömriadásba veszvén, magasztos érzetek köztt várá a meghatott szivek zajleappadtát. Ezt is hallottuk hát; miként? azt nem irhatom, tudják, kik őt szerencsések valának látni és hallani. Kéztyüit szépeink emlékül maguk köztt szétdarabolták, s dicsekszik szerencséjével, ki ennek parányi részecskéjét is mutathatja. Hangversenye után a megyéspüspök Stankovics János ő méltóságánál számára rendezett fényes vigalomban nem jelenhetett meg, részint utazás, részint működés–okozta bágyadtsága miatt.

Az egykori tudósító utolsó mondatában azonban tévedett: koncert után, amelynek bevételét az árvák, illetve a győri színház számára ajánlotta fel, Liszt a város színházi és zenei életéért sokat fáradozó Ecker János házába ment, és ott töltötte az estét.

Az eseményt a Megyeháza Nefelejcs utcai oldalán, a hangverseny helyszínének ablakai alatt emléktábla örökíti meg:


A közelmúltban, Liszt születésének 200. évfordulója alkalmából az épület főhomlokzatára is felkerült egy emlékjel. Nagy Sándor József mozaikja – Barabás Miklós híres festménye nyomán – a fiatal Lisztet örökíti meg; elkészítésében részt vettek a Waldorf iskola diákjai is.



Források:
Dömötör Zsuzsa – Kovács Mária – Mona Ilona: Liszt tanulmányok. Bp. Zeneműkiadó, 1980
Jenei Ferenc – Koppány Tibor: Győr. Bp. Képzőművészeti Alap, 1964
Barsi Ernő: Liszt Ferenc győri hangversenye. = Honismeret 1986. 6.
Bay Ferenc: Liszt Ferenc és Bartók Béla hangversenye Győrött. = Győri Zenei Hetek 1956. Programfüzet. Győr, 1956
Orbánné Horváth Márta: Emlékművek, emléktáblák győri kislexikona. Győr, Városi Könyvtár, 2001
Köztérkép.hu

A „kataliszt” jelzésű fényképeket 2008-ban és 2012-ben készítettem.

2019. december 11., szerda

Karácsonyi játék



Még tart!

December 5. és 14. között karácsonyi játékra hívjuk Kedves Olvasóinkat és Követőinket az év zárásaként. Karácsonyfánk alatt 10 könyv várakozik, hogy megtalálja tulajdonosát. A feladat nagyon egyszerű lesz: a játék ideje alatt minden nap 17 órakor kiteszünk a Facebook-oldalunkra  (facebook.com/gyorikonyvtar) egy képet, és felteszünk egy kérdést. Aki a leggyorsabb és legügyesebb lesz, azaz elsőnek írja meg a helyes választ kommentben, viheti a képen látható könyvet, hogy betegye saját karácsonyfája alá, vagy a békés adventi időszakban elolvassa. 
A nyereményeket Kisfaludy Károly Könyvtárunk (Baross Gábor u. 4.) első emeletén, a tájékoztató pultnál lehet majd átvenni nyitvatartási időben (hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken 9-19, kedden 13-19, szombaton 9-13 óra között). A Győrtől távol élő játékosok pedig írjanak egy e-mailt a diszol@gyorikonyvtar.hu címre, amelyben tudatják velünk, hova küldjük a nyereményt. Jó szórakozást kívánunk!

2019. december 9., hétfő

Programjaink a héten


Kézműves foglalkozás

December 9-én (hétfőn) 14.30-tól 16.30-ig a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyermekkönyvtárában (Győr, Herman O. u. 22., földszint) Adventi készülődés címmel kézműves foglalkozás lesz. Az érdeklődők pingvines gömbdíszt készíthetnek.
Szeretettel várunk minden érdeklődő gyereket és szüleit! A programon való részvétel díjtalan

Filmklub


2019. december 10-én (kedden) 17 órakor kezdődik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében (Győr, Baross u. 4., III. emelet) a Filmklub. Ezen a napon Eric Toledano és Olivier Kanache Eszeveszett esküvő című vígjátékát láthatják.

A vetítési idő 117 perc.
A belépés díjtalan.

 Életünk utcái, terei...


Radó-sziget - győri idők tanúja címmel hallgathatják meg a lokálpatrióták Antaliné Hujter Szilvia helyismereti könyvtáros előadását 2019. december 11-én (szerdán) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában (Baross Gábor u. 4.), a 2. emeleti rendezvényteremben. A program az Életünk utcái, terei… című helytörténeti előadás-sorozat 25. része.
A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Szabadhegyi adventi fények


2019. november 25-én kezdődik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában  (Győr, Móra park 1.) a Szabadhegyi Adventi fények című programsorozat. Koncertek, kézműves játszóházak, Mikulás-est és karácsonyi műsor szerepel a kínálatban.
A rendezvények többsége regisztrációs jeggyel látogatható